Pest Megyei Hírlap, 1993. szeptember (37. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-30 / 228. szám

10 PEST MEGYEI HÍRLAP SZOLGALTATAS 1993. SZEPTEMBER 30., CSÜTÖRTÖK Regionális kiállítás és vásár Az Ipoly közös magyar— szlovák útkeresés jegyében sorra kerülő második palóc regionális kiállítást és vásárt október elseje és harmadika között rendezik a Nógrád me­gyei Magyamándorban. A program holnap délelőtt kilenckor térzenével kezdő­dik, majd a helyi művelődési házban gyülekeznek az ese­mény résztvevői. Az ünnepé­lyes megnyitóra délelőtt tíz órakor kerül sor, beszédet mond Berényi Lajos, a Nem­zetközi Gazdasági Kapcsola­tok Minisztériumának helyet­tes államtitkára. A Suzuki cég tájékoztatóját délután egy órakor hallhatják az ér­deklődők. A Mountain-bike kerékpárversenyt délután két órakor, a hagyományőrző együttesek és csoportok be­mutatóját délután háromkor rendezik meg. A rendezvénysorozat máso­dik napján, szombaton lesz az üzletemberek és a vállalkozók találkozója, amelyen hazai és szlovák előadók vesznek részt. A konferenciát Schag- rin Tamás, az Ipari és Keres­kedelmi Minisztérium helyet­tes államtitkára nyitja meg. A délelőtt tíz órakor kezdődő ta­lálkozón egyebek mellett a magyar—szlovák gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok­ról, a regionális együttműkö­dési lehetőségekről tárgyal­nak. Az üzletemberek megbe­széléseit kispályás labdarúgó­torna és látványos középkori haditorna-bemutató követi. Délután egy órakor futóver­senyt, háromkor a Pop-Sikk Jazzbalett együttes bemutató­ját, négykor pedig Csepregi Éva és a Beethoven együttes koncertjét rendezik meg. A program vasárnap is szó­rakozást nyújt, délelőtt tizen­egykor Vitéz László gyermek­előadását, délben autós ügyes­ségi versenyt, délután kettő­kor a Dolly Roll együttes kon­certjét tekinthetik meg az ér­deklődők. A tombolahúzásra délután fél négykor kerül sor, négykor pedig zár a vásár. Magyamándor község Bu­dapest—Aszód valamint Bu­dapest—V ác—Rétság— Bánk—Romhány útvonalon közelíthető meg. (t á.) A KŐOLAJ REGÉNYE Örömmel tájékoztatjuk, hogy a Hírlapkiadó Vállalat gondozásában megjelent A kőolaj regénye című könyv. A 464 oldalas, sok fényképpel illusztrált könyv egy újabb ajándékozási lehetőséggel gazdagítja karácsony szent ünnepét. Az olvasó, akit talán elsősorban természettudományos érdeklődésétől hajtva veszi kezébe dr. Szurovy Géza professzor könyvét, alig sejtheti, hogy milyen kalandos olvasmányra, az ismeretek miféle tárhazára bukkant. A kőolajhoz egyre több látható és láthatatlan szálon kapcsolódik a technika és a gazdaság, minek következtében a kőolajkészletek kérdése a gazdasági és politikai függetlenség kérdésévé vált. A szénhidrogének hatványozott felhasználása súlyos - de a kőszénnél kevésbé jelentős - kihívást jelent a környezetvédelemmel szemben. A könyv erre is hangsúlyozottan felhívja a figyelmet. 15-ig 1500 Ft Minn, 1100 Ft-írt megrendeOisti u HUM ralvfeiyu. MEGRENDELŐSZELVÉNY Megrendelem önöktől A kőolaj regénye című könyvet A könyv árát: 1100 ft-ot, a csomag átvételekor a kézbesítőnek fizetem ki (a Hírlapkiadó Vállalat átvállalja a postaköltséget). Kérjük, hogy nyomtatott betűvel töltse ki: Név.___________________________________________________ Helység, irányítószám:....................... ................................................... 11 tra\*Á7.f?7Ám'.................................................................................. A megrendeléseket a beérkezés sorrendjében teljesítjük A megrendelőszelvényt a Hírlapkiadó Vállalat Kereskedelmi Igazgatóságának a címére (1085 Budapest, Blaha Lujza tér 3.) szíveskedjék elküldeni. Verseg Község Önkormányzata pályázatot hirdet jegyzfii állés betöltésére Képesítési feltételek: a jogszabályban előírtak szerint. Bérezés: megegyezés alapján. Jelentkezni lehet a polgármesteri hivatalban, cím: Verseg, Fő u. 6. 2174. Telefon: Verseg, 1. Az Egyesített Egészségügyi Intézmény (Gödöllő, Petőfi Sándor u. 1.) felvesz három védőnőt Bér: megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a vezető védőnőnél, szerződéses állásba Az állás azonnal betölthető. cím: ÁNTSZ, Gödöllő, Ady Endre sétány 56. Tel.: (28)-320-568 Egyházi A gödöllői Petőfi téri evangélikus ÍU||£ templomban vasár- nap 10 órától tarta­nak istentiszteletet. A Szabadság téri reformá­tus templomban vasárnap 10 órakor lesz a gyülekezeti is­tentisztelet, előtte 9 órától a gyülekezeti teremben gyer­mek-istentiszteletet tartanak. A női szeretetotthonban, a Kossuth Lajos utca 8. szám alatt 15 órakor kezdődik is­tentisztelet. A római katolikus kastély­templomban ma 18 óra 30 perckor, pénteken 17 óra 45-kor és 18 óra 30-kor kez­dődik a szentmise. Szomba­ton 18 órakor, vasárnap fél 9-kor, fél 11-kor és 18 óra­kor lesznek szentmisék. Hét­hírek főn és kedden 17 óra 45-kor és 18 óra 30-kor, szerdán 7 órakor és fél 8-kor kezdődik szentmise. Vasárnap a bla- hai kápolnában 8 órától tar­tanak szentmisét. A máriabesnyői kapuci­nus templomban ma, pénte­ken és szombaton 17 óra 20 perckor kezdődik szentmise. Vasárnap fél 9-kor, fél 11-kor és 17 óra 20-kor, hét­főn, kedden és szerdán reg­gel negyed 7-kor tartanak szentmisét. Az ÓRA-kápol­nában hétfőtől szombatig reggel fél 8-kor, vasárnap délután 4 órakor kezdődnek szentmisék. A Fácán-sori premontrei kápolnában vasárnap fél 8-kor és 10 órakor vannak szentmisék. Hirdetési levelezőlap Pest megye valamennyi postahivatalában kapható az a levelezőlap, amelynek segítségével a Pest Megyei Hírlap­ban jelentethetik meg hirdetéseiket kedves Olvasóink. Vállalkozók, közületek, magánszolgáltatók a karto­non hét szóig, magánszemélyek húsz szóig hirdethet­nek. Nem kell ezután Budapestre utaznia annak, aki la­punkban akarja a hirdetését közzétenni. A megye vala­mennyi postahivatalában megvásárolható az említett le­velezőlap, amelyhez boríték is jár, s bélyeg nélkül el­küldhető a címünkre. A levél közvetlenül szerkesztőségünkbe érkezik, s mi ígérjük: a beérkezéstől számított negyvennyolc órán be­lül megjelentetjük hirdetését. Pest megyében ilyen rövid határidőre csak nálunk ad­hat fel sajtóhirdetést! Budapesti olvasóinknak pedig változatlanul szolgála­tára áll a Blaha Lujza tér 3. szám alatti hirdetési üzle­tünk. Piaci árak Hangverseny a kapucinus templom javára \fj/ A Zenei világnap al- ■ kalmából október 1-jén 18 óra 30 perc­től Cantus Hungaro- rum címmel a Honvéd együt­tes férfikarának egyházzenei hangversenyét láthatják-hall- hatják az érdeklődők a má­riabesnyői kapucinus temp­lomban. Vezényel Tóth And­rás, közreműködik Szvorák Katalin. A belépődíj 150, diákoknak, nyugdíjasoknak 100 forint. A bevételt a ren­dezők a templom javára ajánlják fel. HÍRLAP Telefonos ügyelet Ha bármilyen ötlete, észrevétele, esetleg javaslata van, amely közérdekű, mondja el nekünk. Hívja fel lapunk szolgáltató rovatát a 138-4210-es telefonszámon. A vonal végén hétfőtől péntekig délelőtt 11-től délután 2 óráig ügyeletes munkatár­sunk várja az Ön hívását. (A 138-4210-es telefonon az ügyeleti időn túl bármikor telefaxos üzenetet is hagyhat.) © Egyes csonthéjas gyümölcsök, áraik­ból ítélve, kimondot­tan csemegének szá­mítanak. A legutóbbi körösi piacon a héjas dió például 150, de inkább 200 forint kö­rül kelt, a dióbél pedig 450—500 forintba került. A mogyorót 300-ért mérték ki­lónként, a szelídgesztenyét 150-ért. A zöldségek között a fokhagyma ára csökkent, bár volt 180 forintos portéka is, az árusok többsége 140—160 forint közötti árakon mérte. A kocsispiacon a vöröshagymát 20—22, bent az asztalsorokon 25—30 forintért adták. A hegyes paprika 1—4 fo­rint között volt kapható, a fe­hér kilója 30—60 között, az uborka 50, a kígyóuborka 60—80, a zeller darabja 15—16, a krumpli 25—30, a fehér káposzta 15, a kel 20, a fejessaláta 25, a karfiol 50—60, a petrezselyemgyö­kér 60—70, sárgarépa 30—40, a vegyes zöldségcso­mag 15—20, a csiperkegom­ba 200, a hónapos retek cso­mója 15—20, a vöröskáposz­ta 30, a lilahagyma 40, a para­dicsom 20—60, a savanyú ká­HIRDETÉS az Ön ingyenes magánhirdetésének fóruma mely lap hétfőn, szerdán és pénteken, alkalmanként 20-30 ezer példányban jelenik meg- az egész ország területén. Heti 12-14 000 ingyen közölt — magánhirdetésével — a maga műfajában a legnépszerűbb újság. Tel: 111-1100, postacím: 1386 Bp. 62 pf. 975 poszta 50, a paradicsompapri­ka 40, a karalábé darabja 10, kilóra 40, a zeller zöldje 5, a cseresznyepaprika 20—50 fo­rintért volt kapható, a padli­zsánt 50-ért mérték. A birsalmát 20-ért, a cseme­geszőlőt 25—40 forint között, a citromot 100. a narancsot 120, a kubait 68, a banánt 90, az almaféléket 28—40, a kör­téket 30—60 között, kevés sárgadinnyét 60 forintért ad­ták. A kocsispiacon a csöves ku­korica mázsánként 1100-ért volt eladó, az alma 15—20 fo­rintért, a sárgarépa 30-ért, de nemigen vették ott sem. Kevés baromfi volt. A pörköltnek való csirke párját 600—650-ért tartották, a szebb­je tyúkokat 700—800-ért. Az előnevelt — 2—3 hetes — csir­kék darabja 60 forint volt. A to­jást 1—8 forintért vették. Sok iparcikkárus jött a piacra. A női átmeneti feles ka­bátokat 2400-ért árulták, a far­mernadrágokat 1500-ért. A pa- pucsos 280—450 forint között adta portékáit. A magas szárú edzőcipők 2300, a félcipók 1200 forintba kerültek. M. J. Az időseket köszöntik ma Nagy kátén Nagykátán ma 2 órakor a műve­lődési központban köszöntik a város idős lakóit. A rendezvé­nyen a polgármester asszony mond ünnepi köszöntőt. A szín­padon fellépnek a Tápió mente táncosai, a Váci Mihály és Mát- ray Gábor iskola tanulói, a helyi nyugdíjasklub tagjai és Kiss Géza magyamóta-énekes. Tovább tart a csereakció A Fővárosi önkormányzat tíz nappal meghosszabította az úgy­nevezett kétütemű—zöldütemű gépkocsi-csereakciójának jelent­kezési határidejét. Molnár Zol­tán program-koordinátor teg­nap elmondta: az érdeklődés óri­ási. Az autó márkakereskedők­től a Budapesti Vagyonkezelő Szervezetig tartó adminisztráci­ós út miatt az október 11-ig tar­tó határidő-meghosszabítás mel­lett döntöttek.

Next

/
Thumbnails
Contents