Pest Megyei Hírlap, 1993. szeptember (37. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-24 / 223. szám
16 PEST MEGYEI HÍRLAP HÍREK 1993. SZEPTEMBER 24., PÉNTEK Az Érdi napok kulturális rendezvénysorozat szeptember 22-én vette kezdetét azzal az irodalmi emlékműsorral, amelyet az érdi temetőben nyugvó költőnek, Csuka Zoltánnak az emlékezetére mutattak be. Az 1984-ben elhunyt József Attila- díjas költő és műfordító pályájáról Bágyoni Szabó István, a Pest Megyei Hírlap rovatvezetője tartott előadást. (Felső kép.) Ezt követően a városi Csuka Zoltán Könyvtárban a helyi amatőrfényképészek munkáiból rendezett kiállítást Vödrös Attila, lapunk főszerkesztője nyitotta meg. A legsikerültebb munkákat a Pest Megyei Hírlap díjazta. Az alsó képen Bánó Attila főszerkesztő-helyettes Ni- gicserné Bodrog Beátának nyújtja át az 1. díjért járó jutalmat Erdősi Agnes felvételei / Oramatuzsálemek A világ legrégebbi órakészítő manufaktúrája, a svájci Vacheron Constantin cég gyűjteményéből nyújt ízelítőt az a bemutató, amely tegnap nyílt meg Budapesten, a La Boutique Suisse cég Vörösmarty téri üzletének kirakatában. A húsz muzeális, finommechanikai remekmű mellett az 1755-ben alapított műhely legújabb modelljeit is kiállították. Mint a cég sajtótájékoztatóján elhangzott: a gyár alapítói a legelőkelőbb körökben is otthonosan mozogtak, ritkaságaikat uralkodóházak, hercegek, grófok keresték. Elhunyt Bende Ibolya Bende Ibolya újságíró, a Pesti Riport főmunkatársa tegnap, rövid betegség után 58 éves korában elhunyt. Bende Ibolya évtizedekig az Esti Hírlapnál, később a Riport című lapnál, majd a Pesti Riportnál dolgozott. 9 Meechai Ruchupan, a thaiföldi Szenátus elnöke által vezetett küldöttség, amely Szabad Györgynek, az Ország- gyűlés elnökének meghívására hivatalos látogatáson tartózkodik Magyarországon, tárgyalásaikat befejezve tegnap elutaztak Budapestről. ■ Salamon László, az Országgyűlés alkotmány- ügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottságának elnöke, Hack Péter és Ómolnár Miklós alelnö- kök társaságában, fogadta az USA-beli Wisconsin állam törvényhozóinak küldöttségét. ■ Közös rendezvényen vesznek részt október 30-án a Váci Zeneiskolában a magyarországi és a müncheni Magyar Út körök. ■ Az egy esztendeje újjáalakult Magyarországi Gyermekbarátok Mozgalma a jövő hét végén Békéscsabán tartja a Gyermekbarátok Népfőiskolájának első rendezvényét. ■ A Miniszterelnöki Sajtóirodától tegnap kapott információ szerint Kőváriné Csoór Klára, az Állami Bankfelügyelet elnökhelyettese — tekintettel arra, hogy a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Banktól három évre szóló alkalmazási ajánlatot kapott — a bankfelügyeletnél betöltött tisztségéről 1993. szeptember 30-ai hatállyal lemondott. A miniszterelnök a lemondást tudomásul vette. Botrányos események a diszkóban Bosszúálló barátok Leszámolásra készült negy- ven-ötven törökbálinti fiatalember néhány budaörsivel szemben. A botrányos esemény színhelye egy diszkó volt, melynek egész közönsége veszélyes helyzetbe került. Balogh Barnabás alezredes, a Budaörsi Rendőrkapitányság nyomozó alosztály- vezetője elmondta: az utóbbi hetekben több akciót tartottak hétvégeken a diszkókban, hogy elejét vegyék minden rendbontásnak. Ami a közelmúltban történt ugyanis, az nem volt éppen „piskóta”. A nyomozás során tisztázták, hogy szeptember 3-án két csapat összeverekedett egymással a budaörsi Víg Szakáll diszkóban. Egy törökbálinti fiatalember: H. Attila csúnyán .megsérült, a fejét összerugdosták, az arca megdagadt. Amikor a barátai megtudták, elhatározták, hogy bosszút állnak azokon, akik részt vettek a verekedésben. Másnap, több kocsival mintegy negyven-ötvenen jelentek meg a diszkó előtt, bebocsátást követelve. A nagyobb nyomaték kedvéért baseball-Utő és vascső is volt náluk, továbbá kijelentették, hogy ha nem engedik be őket; felgyújtják a helyiséget. Erre szerencsére nem került sor, mert a „kidobó ember” útjukat állta, és a rendőrséget is értesítették. A diszkóból néhányan a hátsó ablakon keresztül menekültek, s a nagy felfordulásban egy fiatalember gépkocsijával megnyomta az egyik környékbeli ház kerítését. Bár a tulajdonos szó nélkül tudomásul vette a dolgot, előkerült egy eddig ismeretlen személy, aki ötezer forintot követelt a megrongált kerítésért. Amikor a gépkocsivezető közölte, hogy nincs nála pénz, elvette tőle és utasától is az óráját, majd meglépett. Kilétét még kutatják. A történtek kapcsán Balogh Barnabás alezredes kijelentette: mindegy, hogy miért robbant ki az első verekedés, mindkét társaság hibás a tett- legesség miatt. Aki pedig túllépte a jogos önvédelem határát, azt felelősségre vonják. A diszkókat a jövőben is fokozatosan ellenőrzik. (ga. j.) Brit nők a házasságról Drágálják a lagzit Sok brit nő, aki együtt él kedvesével, sőt gyereke is van tőle, nem akar férjhez menni hozzá, mert tart a válástól. Három megkérdezett közül egynek szilárd meggyőződése, hogy a házasság csakis rosszul végződhet, és ezért szívesebben választja az együttélési formát azután is, hogy már szülővé vált. Mások azért nem törvényesítik kapcsolatukat, mert túlságosan drágának találják a lagzit, vagy mert egyszerűen nem hisznek a házasságban. A londoni Policy Studies Institute több mint 300 nőt kérdezett meg, akiknek gyereke elmúlt négyéves. Az eredmény azt mutatja, hogy növekszik a házasság előtt együtt élő párok száma, de egyre többen vannak, akik egyáltalán nem gondolnak házasságra. A házasság egyre inkább olyan lépés, amelyre az emberek személyes körülményeik alapján szánják el magukat, nem pedig állami, egyházi vagy társadalmi konvenciók nyomására. Szeptember 24. Péntek. A Nap kel: 5 óra 33 perc- ä l kor, nyugszik: 17 óra 38 perckor. A Hold kel: 14 óra 59 perckor, nyugszik 0 óra 05 perckor. Névnapok: GELLERT, Gerda, Giszmunda, Grizelda, Grizel- disz, Mária, MERCÉDESZ, Rupert. Katolikus naptár: Szent Gellért püspök és vértanú napja. Ünnep. Napi igék: Bölcs 3,1—9; Mt 10,28—33. Református naptár: Napi igék: Mk 10,46—52; Bir 2,11—23. Evangélikus naptár: Napi igék: lKor 7,20—24; 4Móz 24,1—25. Görög katolikus naptár: Tekla vértanúnő napja. Napi igék: Mk 12,12—16. Ortodox naptár: Szt. Tekla nagyvértanú, Szt. Nikandrosz és Vladiszláv napja. Szent Gellért, Csanád első püspöke, előkelő velencei család gyermeke, szerzetesként Bolognában tanult. 1015-ben találkozott István királlyal Székesfehérvárott, tanácsadója és Imre herceg nevelője lett. 1023-ban remeteéletre szánta el magát, Ba- konybélbe vonult vissza, ahol szent életet folytatott. Hét év múltán István Csanádi püspöknek nevezte ki, tőle remélvén e terület megtérítését. István halála után Gellértet a pogány lázadók a pesti révnél elfogták (a mai Erzsébet hídnál), és a Kelen- hegyről kétkerekű kocsihoz kötve a mélybe gurították. Vértanúságának helyén már a XI. században templomot építettek a tiszteletére, és a hegyet Szent Gellért hegyének nevezték el. A hazai mondavilágban a hegy a boszorkányok gyülekezőhelye, Szent Gellért éjszakája pedig az ördöggel szövetségre lépni akarók ideje. Aki el akarja sajátítani a boszorkánytudományt, éjfélkor menjen a keresztútra, krétával húzzon egy kört maga köré, ahonnan tárgyalhat az ördöggel. Ha megkapta a tudományt, öregasszony, fejetlen ló, óriási bakmacska, parázsló szemű vörös kutya, anyadisznó, és még sok minden szörnyalak képében kísérthet, okozhat kárt, bajt a másik embernek. Pusztított a Gert hurrikán Százhuszonöt személy tűnt el Mexikó keleti részén, ahol a Gert nevű hurrikán az elmúlt két napban óriási pusztítást vitt végbe. A Reuter tegnapi jelentése szerint a Nemzetközi Vöröskereszt illetékesei azt közölték, hogy az embereknek azután veszett nyoma, hogy a szélvihar San Luis Potosi tartományban 40 centiméteres esőt zúdított a térségre. Azóta, hogy a hurrikán hétfőn a Mexikói-öböl irányából a szárazföld felé vette útját, csaknem tízezren váltak hajléktalanná a keleti tartományban, és további ötezer személyt már kitelepítettek otthonából az ország más részein. VARHATO IDŐJÁRÁS Folytatódik a derült, száraz idő. A déli, délnyugati szél időnként megélénkül. Hajnalra helyenként párás lesz a levegő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 6, 11 fok, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23, 28 fok között várható. Pető' Iván még meggondolja A Pető család kontra Kéri Edit-per kapcsán tartott tegnap sajtótájékoztatót az SZDSZ központi székházában, Pető Iván pártelnök. A székházban megjelent Kéri Edit is, akit viszont, mert kéretlen érkezett, kivezettek a teremből. Mint bevezetőjében Pető Iván megjegyezte, a tájékoztatót nem pártja, hanem saját nevében tartja. Mint ismeretes, Pető és szülei azért indítottak pert Kéri Edit ellen, mert a nyugdíjas színésznő egy elmúlt évi televíziós műsorban azt állította: Pető szülei AVH-s tisztek voltak és a pártlenök emiatt ellenezte az igazságtételi törvény elfogadását. A bíróság ítéleteivel kapcsolatban Pető Iván kijelentette: édesapja keresetét a bíróság elutasította, mivel Pető László a határőrség kötelékén belül ugyan, de ÁVH-s őrnagy volt, Kéri Edit kijelentését pedig — miszerint Pető Iván az igazságtételi törvényben elfoglalt álláspontját szülei korábbi tevékenységei befolyásolták — a bíróság magán- véleményként értékelte, amely egy demokratikus társadalomban elfogadott. Az édesanyjával kapcsolatos vádakra, miszerint édesanyja ÁVH-s százados lett volna, a bíróság semmiféle bizonyítékot nem talált. Saját keresetével kapcsolatban Pető Iván elmondta, hogy a bíróság állásfoglalása szerint, az apák tetteiért a fiúk nem felelősek. Megtudhattuk azt is, hogy Kéri Edit ellenkeresetét is elutasította a bíróság, a döntést azzal indokolván: Pető Iván ugyancsak magánvéleményét hangoztatta, amikor rágalomnak nevezte az alperes állítását. Pető Iván elmondta: édesapja nem kíván fellebbezni, az ő döntése attól függ, hogy Kéri Edit fellebbez-e, viszontkeresete ügyében. Amennyiben igen, úgy valószínűleg ő is jogorvoslati kérelemmel él. Szedlacsek R. Henrik msJvE,HIRLAP Főszerkesztő: Vödrös Attila Főszerkesztő-helyettes: Bánó Attila, Deregán Gábor Vezető szerkesztő: Hardi Péter Szerkesztőség: Budapest Vili., Somogyi Béla u. 6. Postacím: Budapest, Pf. 311. Irányítoszám: 1446. Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat, Bp., Blaha Lujza tér 3. Felelős kiadó: Horti József vezérigazgató A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 138-2399 és 138-4300. - Szerkesztőségi titkárság: 138-2539. Telefax és üzenetrögzítő: 138-4416. Hirdetésfelvétel: Hírlapkiadó Vállalat, hirdetési osztály. ______Telefon: 138-4420, Telefax: 138-3150._______ A lapot előállítja a Hírlapkiadó Vállalat Fényszedő Üzeme, Budapest. Felelős vezető: Burján Norbert. Nyomja a Marquard Színes Nyomda Kft., Budapest Felelős vezető: Bartha Tamás Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta, árusításban megvásárolható az alábbi terjesztők hírlapárusainál: Magyar Posta, Extra Hír Kft, Budapest-Press Kft. Zuna László magánvállalkozó. Előfizetési díj egy évre 4116, fél évre 2058, negyedévre 1029, egy hónapra 343 Ft ISSN 1215-847X