Pest Megyei Hírlap, 1993. szeptember (37. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-24 / 223. szám

i PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. SZEPTEMBER 24., PÉNTEK J3 Etikátlanok az etikáról? Vödrös Attila főszerkesztő úrnak Tisztelt Kolléga! A Magyar Hírlap kezdemé­nyezésére ez év augusztus 28-án elkezdődött a napila­pok főszerkesztői között egy olyan eszmecsere, amelynek célja az elektronikus és írott sajtó számára elfogadható, közösen kialakított választá­si-etikai kódex alapelveinek meghatározása. Ezen a ta­nácskozáson a Mai Nap Ki­adó Rt. nevében javaslatot és ígéretet tettem az alapdoku­mentum elkészítését segítő következő tanácskozás meg­rendezésére. A második forduló idő­pontja 1993. október 2., 9.30 óra, helyszíne a budapesti Thermal Hotel Aquincum kü­lönterme (címe: 1035 Buda­pest, Árpád fejedelem útja 94.). A tanácskozásra tisztelet­tel meghívlak! A téma fontosságára való tekintettel kérlek, hogy ameny- nyiben akadályoztatásod mi­att nem tudod elfogadni a meghívást, egy döntési kom­petenciával felruházott mun­katársaddal képviseltesd szer­kesztőségedet. Tisztelt Kolléga! Mellékel­ten küldöm a meghívottak lis­táját, és azokat a javaslatokat, amelyek alapját képezhetik a tervezett dokumentumnak. Kérem visszajelzésedet a Mai Nap Szerkesztőségébe, hogy eleget tudsz-e tenni a meghívásnak, vagy hogy a szerkesztőségedet melyik ve­zető munkatárs képviseli. Üdvözlettel: Dr. Gazsó L. Ferenc vezérigazgató-főszerkesztő * Dr. Gazsó L. Ferenc úr vezérigazgató-főszerkesztő Tisztelt Kolléga! Köszönettel vettem levele­det, amelyben írod: a Ma­gyar Hírlap kezdeményezésé­re megpróbáltok egy válasz­tási etikai kódexet összeállíta­ni. Szerkesztőségünk úgy ha­tározott, hogy ezen a tanács­kozáson nem veszünk részt. Nem, hiszen egyszerűen szemforgatásnak tűnik az a tény, hogy olyan emberek próbálnak meg etikai kóde­xet létrehozni, akik, mint azt az elmúlt három év során ki­tűnően bizonyították, bizo­nyos célok érdekében min­denféle etikától el tudnak tér­ni. Különösen igaznak tar­tom ezt a Magyar Hírlap ese­tében, s megreszkírozom: írá­saik gyakorta nemcsak eti­kátlannak, hanem erkölcste­lennek is mondhatók. A ma­gunk részéről ilyen társaság­ba nem kívánunk keveredni, mi a magunk etikai kódexét elég régen fölállítottuk. Eb­ben neveltetésünk játszotta a legfőbb szerepek A Pest Me­gyei Hírlap a választási kam­pány idején nem a Magyar Hírlap által kezdeményezett etikai kódexnek megfelelően fogja tudósítani olvasóit, illet­ve kommentálja majd az ese­ményeket, hanem annak a szellemiségnek megfelelően, amely elveti a hazugságot, a demagógiák s mindazokat a fogásokat, amelyeket bőven alkalmaztak, alkalmaznak a a rendszerváltozást követően azok, akik most etikai kódex létrehozásán fáradoznak. Meghívásodat még egy­szer köszönöm, üdvözlettel: Vödrös Attila Kanonoki köszönet Tisztelt Főszerkesztő Úr! Min­denkor szívesen fogadott és értékelt lapjában kérelmünk­re a Szent István-nap meghir­detését és az események hírül- adását a bazilika plébániája nevében is megköszönöm. Nem kevésbé örömmel töl­tött el, hogy a nagybecsű lap­ban a Szent István-napról és Nemzeti Ereklyénkről adott in­terjút a maga teljességében megjelentették és a csatolt fotót méltó elhelyezésben közölték. Szabó Géza kanonok, plébános Dabasi iskolatörténet Az utóbbi időben igen „híres­sé” vált a dabas-sári iskola. Szlovákiától Angliáig a kül­földi hírközlés s Magyaror­szágon szinte minden hírköz­lő szerv foglalkozott a témá­val. A demokráciára való hi­vatkozással pro és kontra ál­láspontok hangzottak el. Er­ről természetesen nekem is megvan a véleményem, azon­ban mint helytörténész tarto­gatom azt az utókor számára. A már félig lezárt ügyben ta­lán az iskola építésével kap­csolatos adatok is segítséget nyújtanak abban, hogy eldönt­sük: kié is az iskola? A sári iskola első említése 1771 -bői való, amikor Misko- vics András tanította itt a gyermekeket. Állandó iskolá­ról a Mária Terézia által 1777-ben kiadott Ratio Edu- kationis rendelet alapján be­szélhetünk. 1841-ben a katoli­kus templom mellett egy új négytantermes iskola épült, mely az oktatás szolgálatá­ban 1962-ig állt. Ekkor össze­dőlt. A második iskolaépületet 1912-ben építették egy ko- vácsműhely átalakítása révén a Mojcsár utcában. Itt már ta­nítói lakást is építettek. így 1933-ban egy római katoli­kus elemi mindennapi és egy római katolikus általános to­vábbképző régi iskola műkö­dött. A második világháború alatt belövés érte az épületet. 1945. május 27-én a sári kép­viselő-testület 7250 pengőt szavazott meg az újjáépítés­re. Ebből a pénzből, valamint a helyi lakosság és a MÁ- VAG dolgozóinak társadalmi HISTÓRIA Egy brémai geográfus feljegyzései Magyarországról, 1842-ből I. G. Kohl (1808—1878) Brémában született geográfus sokat írt oroszországi, angliai, skóciai, írországi, dá­niai, kanadai és az Egyesült Államokban tett útjáról. Magyarországi élményeiről Hundert Tagen auf Reisen inden österreichschen Staaten (Száznapos utazás az osztrák államokban) című könyvében számolt be. Eb­ből adunk közre részleteket. I ...Az egész földkereksé- . gén általános jelenség, hogy pásztomépek hajlamo­sak a rablásra. Önkéntele­nül is erre ösztönzi őket a kóbor és tétlen életmód. Erősek és kíméletlenek, s erejüket nemegyszer érezte­tik a letelepedett, gyönge polgárokkal, akiket gyűlöl­nek. Valóban így viselke­dik minden bakonyi pásztor is; nyugodt lélekkel egyik­ről sem mondhatjuk meg, hogy vajon becsületes pász- tor-e vagy rabló. ...Fő fegyverük a „csá­kány” vagy, ahogyan néme­tül mondják: a „Hackerl”. Ez a „Hackerl” egy kis, szé­pen díszített vasbalta, körül­belül három láb hosszú fa­nyéllel, amelyet közönsége­sen sétabotként vagy pász­torbotként is használnak; az utóbbi esetben arra is jó, hogy vele az erdőben a tűz- revalót összegyűjtsék. Ha ezek a kanászok néha össze­gyűlnek az erdőben, olyan­kor azzal szórakoznak, hogy csákányaikkal egy ki­jelölt célba versenyt dob­nak. A csákánydobásban olyan ügyességre tesznek szert, hogy harminc-negy­ven lépés távolságból bár­mit hajszálnyi pontossággal eltalálnak. „Pesten egyszer — mesé­li egyik magyar kísérőm :— igen érdekes esetnek vol­tam szemtanúja, mely ezek­nek az embereknek a csá­kányvetésben való nagy ügyességét bizonyította. Két kanász két bivalyt haj­tott Pestre, a vásárra. Mert a disznók mellett ezek a ka­nászok néha más állatokat is adnak el. Magam sem tu­dom, miért, a bivalyok egy­szer csak megvadultak, és vágtában nekiiramodtak a budai várerődről levezető úton. Átrohanván a dunai hí­don, a Duna túlsó oldalán, a pesti parton lévő vásár kel­lős közepe felé tartottak, oda, ahol ember ember há­tán tolongott. Nagy volt a veszély. A lovaskanászok mindvégig a vadul szágul­dó bivalyok mögött marad­tak. Az egyik bivaly a híd végénél megbicsaklott, térd­re esett, úgyhogy a közelál­lók könnyen megfékezték és összekötözték. A mási­kat azonban, mely berohant a piactérre, s a piaci bódé­kat és az embereket fenye­gette, a kanászok, csákánya­ikat fejük fölött forgatva, to­vább üldözték. Az utolsó pillanatban, mivel más mód nem kínálkozott a megva­dult állat megfékezésére, csákányaikat a bivaly után hajították, s a nagy tolongás­ban, lóról célozva is, olyan pontosan eltalálták az álla­tot, hogy az nyomban a földre rogyott és elpusz­tult...” „A szegényeket nem bántják, nagylelkűen futni engedik. Elsősorban a gaz­dag nemesurakra vadász­nak. Mert, mint mondják, ők patrióták, és az egyenlő­ség és szabadság hívei. A papokat is kímélik, az egy­ház szolgái némi tisztelet­ben állnak előttük. Két év­vel ezelőtt megrohantak egy nemesi kastélyt, kifosz­tották és tizenhétezer forin­tot raboltak el.” A leghíre­sebb bakonyi betyár Sobri volt, akinek bandáját pár év­vel ezelőtt ugrasztották szét; többségük, Sobri maga is, a pandúrokkal ví­vott tűzharcban esett el. „Ezek az emberek — mesél­te tovább kísérőm — épp­oly ravaszok voltak, mint amilyen bátrak; egyébként, ahogy ez rendszerint történ­ni szokott, a parasztok min­denütt segítették őket. A présházak voltak búvóhelye­ik, a molnárok s a majorsá­gok bérlői pedig kényszerű­ségből tartották a jó vi­szonyt velük.” A nyelv s annak tovább­fejlesztése, új szavak gyártá­sa: e pillanatban ez a ma­gyarok kedvenc eszméje. S ezt olyan igyekezettel szol­gálják, amilyent nyugodtan nevezhetünk a fanatizmus egyik fajtájának. Erre néz­ve, példaként megemlítem azt a pesti társaságban nem­régiben kitalált szót, ame­lyet nekem így citáltak: „szipa”, cigaretta helyett... Ez a szó, ahogyan nekem el­mondták, ma már a legtöbb dohányboltban divatban van, s a régi „cigaretta” szó száműzetett. A saját, hazai, valódi magyar szavak kép­zésének buzgalmában a ma­gyarok sokkal messzebb mennek, mint a többi euró­pai nemzet, amely türelmet munkája révén hozták helyre az iskolát. A bútorokat a Köz­oktatásügyi Minisztérium biz­tosította. A harmadik iskolaépület két tanteremmel és tanítóla­kással a Szent János utca 74. alatt 1935-ben épült. 1962-ben, az akkori érték­ben hat és fél millió forintért épült az új iskola. A költsé­gét a Pest Megyei Tanács VB. viselte. A nyolc világos, parkettás tanterem, fizikai szertár, konyha és étterem mellett megmaradt a Mojcsár és Szent János utcai iskola is, ahol politechnikai műhelyt és három tantermet alakítottak ki. A nyolcvanas években a Magyarországi Szlovák Szö­vetség és a helyi lakosság ál­dozatkész munkája révén to­vább bővült az iskola, sőt el­készült az új tornaterem is. Kié tehát az iskola? Fábián Miklós Dabas Véleményem van... szemben a rafinál- K JL > tan • kódolt fedőnevű (*$&$) Poétikai párt első emberével. Bizony, nekem véleményem van, pél­dául a franciaországi hugenot­ták sorsáról; vagy a felföldi skót klánok 1746-os cullode- ni vereségéről. A szabad véle­ménynyilvánítás nemcsak jog: kötelesség is. Ehhez per­sze az is hozzátartozik: ha va­laki rámutat meggyőződésem hibás pontjaira, vagy árnyal­tabbá teszi a képet: hát ezt el kell fogadnom. De hát ne legyen vélemé­nye a Nagy Vállmozgatónak és uszályának sem a régi Franciaországról, sem a cin- neadh MacAcidh-ról: tudhat­ná ugyanis, hogy Batu kán Kánani Szülejmán szultán csapásait a mai napig sem he­vertük ki. ’19 vörös terrorját sem he­vertük még ki. Bár a kor­mányzó próbálta beforraszta­ni a sebeket; ami nehéz fel­adat volt egy nagy történelmi nevet viselő, ám tehetségte­len rózsaszín párduc és az őt követő vérszagra gyűlő fene­vadak után. Lehet, hogy a vélemény- nyilvánítás elől kényelmesen elzárkózó Nagy Vállrezgető — hisz oly fiatal — nem ta­lálkozott afféle emberekkel, mint például én; akik nagyon jól tudják, Szamuely Lenin- fiúinak egy-egy „látogatása” után hogyan festett egy fa­sor. .. Bár legyen igaza, hogy nem nyilvánít véleményt; de mint a szürkeállomány-birtok­lók egyik vezéregyéniségé­nek, tudnia kéne: a nyegleség hosszú távon sem a szerelem­ben, sem a művészetben, sem a politikában nem kifizetődő. Erre nála jóval nagyobb bá­zissal rendelkező kollégáinak is rá kellett döbbenniük. Hörömpő György István Vác tanúsít a régi „cigaretta” szó iránt. Ugyanilyan új szó a „gyógyszertár”, az apothé- ka helyet. Az apothékát kü­lönben eddig Magyarorszá­gon „patiká”-nak nevezték, ahogyan azt minden régi magyar szótárban olvashat­juk. S a magyar apothékák e régi névvel sem jobbak, sem rosszabbak nem vol­tak, mint új nevükkel. Az ilyen gyártott szavak hihe­tetlen gyorsasággal terjed­nek el Magyarországon, ab­ban a formában, amelyben a pesti művelt társaság elfo­gadja őket, s ahogyan a kö­zönség józanul megkedveli. Valamikor nálunk, Német­országban is volt ilyen peri­ódus, amikor szenvedélye­sen németesítettünk minden idegen szót. Ám ezek az új szógyártmányok a legtöbb esetben szigorúan zárt,' mű­velt körben maradtak. (Folytatjuk.) Kossuth Nagykőrösön Kossuth 1848. szeptember 24-én a képviselőházban az ülés megkezdése előtt felszólalt Nem tűrhetem, hogy az ellenség „úgyszólván kardvágás nélkül foglal­ja el a hazát”— mondta. Ezért „egy félóra múlva"me­gyek vasúton az Alföldre „felhívni a népet, hogy töme­gestől fegyverbe szálljon ”. Kossuth mint a miniszterel­nök által felkért biztos indult toborzóútjára. A már kiépült vasúton még aznap Ceglédre ért, útjának első állomására. Onnan ment tovább este Nagykőrösre. Feleségének írta a következőket: „Ceglédre 4 órakor értem. 6 órakor már egy 300 főből álló fegyveres gya­korlott csapatot, mely már felbomlott, útnak indítottam Pestre. Holnap reggel ugyanonnan vagy 3000 ember és 150 lovas megyen vasúton Pestre. E percben érkez­tem Kőrösre. Itt a nép mondhatatlan lelkesedéssel — il- luminációval (az utcák kivilágításával) fogadott Ahol kell, lelkesítek — ahol kell, parancsolok.” Kossuth gyors iramban járta végig a környező városokat, fal­vakat. Nagykőrös után Kecskemét és Abony volt a kö­vetkező állomás. E négy helyről 26-ig 1 i 000 férfiú kelt fel szavamra gyalog és lovon ”— írta egyik levelé­ben. Toborzóútja következményeként a honvédzász­lóaljak száma rohamosan emelkedett, szeptember­ben még csak 16, október végére már 42 volt belő­lük. Oly sokan jelentkeztek önként, hogy sorozásra nem is volt szükség. Pogány György

Next

/
Thumbnails
Contents