Pest Megyei Hírlap, 1993. szeptember (37. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-23 / 222. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1993. SZEPTEMBER 23., CSÜTÖRTÖK Kiadvány a Börzsöny vidékéről Népszokások, néphitek tárháza Nem egyik napról a másikra születnek a könyvek. A „Börzsönyvidék” című, történeti és néprajzi tanulmányokat közlő kötet, melyet Hála József, Mándli Gyula és Zomborka Márta szerkesztett, nemrég jelent meg a szobi Érdy János Könyvtár és Információs Központ kiadásában. A hetvenes években kibontakozott kutatómunka folytatásának eredménye ez a kiadvány, mint ahogy a szerkesztők előszavából is kitűnik. „Börzsöny néprajza” címmel 1977-ben Szentendrén jelent meg a Stúdia Comitaten- sia 5. kötete. A nyolcvanas évek elején készült el aztán Bakó József: „Palócok” című munkája. Az új könyv kiadásakor bevallott célként jelölik meg: Szeretnék, ha a „Börzsönyvidék”, sorozattá válna. A tájegység, de talán annak is egy szűkebb körzete, az Ipoly innenső oldalának, a történelmi Hont megye néhány községének népélete, hiedelemvilága, régi szokásai válnak ismertté, amelyek nyomokban, vagy módosulva, olykor eredeti formájukban még élnek a vidéken. Bódi Zsuzsanna: „Pógár lányok és Pógár legények” címmel írt tanulmányt a vállási közösséget segítő társmunkákról Ipolytöl- gyesen és Letkésen. A vallásos népélet hosszú időn keresztül mostoha gyermeke volt a néprajzi kutatásnak — írja. Aránylag későn következett el az a felismerés, hogy a vallásos kultusz éppen olyan szerves része és kifejezése a népéletnek, mint a viselet, a tánc vagy az állattenyésztés. A szerzőtől tudjuk meg, hogy a pógár lányok és legények működtek közre a közösség érdekében, egyházi rendezvények előkészítésében. A hetvenes évek után ezt a funkciót az idősebbek vették át, mivel a fiatalok tanulni mentek, munkába álltak. A szlovákiai oldalra került Ipolyság (Sahy) írója, Csáky Károly a gyermekekkel kapcsolatos népi hiedelmeket és szokásokat dolgozta fel az Al- só-Ipoly mentéről. Mint megállapítja, a történelmi Hont megye néhány községében, így Kemencén, Vámosmikolán, Letkésen és Ipolydamásdon eredetileg a palóc nyelvjárásban beszéltek, ám mára érezhetők a dunántúli nyelvjárás hatásai, Damásdon a szlovákos beütés. Csukovits Anita a kender termesztéséről és feldolgozásáról értekezik, Letkésről merítve a témát. Gunda Béla, Garant és Ipoly-vidéki gyűjtőútjának alapos leírásából ismerjük meg a bemecebaráti, a selmeci fajta hátikosarak formáit és fajtáit. A vidéken népszerű és praktikus hátikas használatáról és készítéséről szól még a könyvben — „A nagybörzsönyi hátikas” című munkájában Hála József is. Sokat érő és szinte nélkülözhetetlen helytörténeti forrásként szolgál Mándli Gyula „Szob iskolatörténete a középkortól a XX. század közepéig” című, példaadó történeti témájú dolgozata. A folyótól távolabb fekvő, erdők, dombok közé zárt Szokolya erdő- gazdálkodását Vasvári Zoltán mutatja be. Szilágyi Miklós az itteni állattartásról írt. Hála József legszínesebb, legérdekesebb dolgozata a Börzsöny és Ipoly-vidéki csontkovácsokról készült. Seregnyi népi orvoslót mutat be, érdekes eseteket ír le kemencei, bernecei, kóspallagi asszonyokról, férfiakról, akik rendbe tették a kificamodott végtagokat, ismerték a gyógyító füveket. Fizetséget nem nagyon kértek, a gazdagságot nem sokra becsülték. A bernecei születésű Gáspár Örzse Istvánt „professzorként” mutatta be egykor Léván Szokolyi Alajos bernecei földbirtokos, a Magyar Atlétikai Szövetség alakulásának első kezdeményezője, s az öreg így emlékezett sikerére, mikor a grófnő kificamodott lábát helyére rakta: „Micsoda? Egy hétig nem is eresztettek haza, mikor én oszt megcsi- nátam neki. Behoztak a kávéházba! Még mindig eszembe van, még tudom is, hogy hol van az a kávéház a. Ott táncó- tam a grófkisasszonnyal. ...” Terjeszthetnék az ezer példányban kiadott könyvet szélesebb körben is, hátha második kiadást érhetne meg. Most a szobi könyvtárban és a plébánián kapható. Kovács T. István A politika fölött élni Látogatóban Béres Ferencnél Nemrég egy szép leányfalusi estén halgathattam Béres Ferencet a katolikus templomban, ahol nemcsak egyszerűen egyházzenei hangversenyt adott — hogy a reformátusok régi vágyukhoz, leendő templomukhoz közelebb jussanak —, de egyben magyar történelmet, zenetörténetet is tanított a feledhetetlen másfél órában, megrendültén néma közönségének. Most Hévíz- györkön, a középkori templomban folytatta, de időközben Kárpátalján is koncertezett, bejárva a híres, magyarlakta beregi részeket. Ismét templomépítő korszakába lépett a magyarság és a művész, Béres Ferenc hetvenévesen is fiatal lélekkel járja megszokott útját. A hetvenes években azt írták róla: „Hol prédikátorként szól hozzánk, hol a magyar középkor dalosaként, afféle mai hírmondóként, dalaink varázslójaként hivatalból járta Tihany, Kőröshegy, Miskolc templomait, hivatalból énekelt egyházi zenét a Mátyás templomban, mégis megharagudtak a „hivatalosok”, ha valamelyik egyház meghívta őt, hogy — „Isten fizesse meg” alapon — koncertezzen náluk is. De hát az egyházak, különösen akkor, nagyon szegények voltak, és Béres Ferenc szívesen ment. Még szerencse, hogy Lakatos Éva, a Filharmónia akkori igazgatója mellé állt és bíztatta. Ajándékozni öröm „Kegyelmet és igazságot énekelek” és „Dicsérjétek az Urat" című műsorát — Lip- csey Edit énekes művésznővel és Hegedűs Valér orgonaművésszel együtt — ma is gyakran fölajánlja templomok, de kis és nagy gyülekezetek lelki épülésére, építésére. „Dalaiban Magyarország pusztulását sírató, győzelmeit fényesítő, vezéreit dicsőítő és vesztüket gyászoló énekek zúgnak; kis kálvinista gyülekezetek esdenek segedelemért: betyárbújtató sűrűségek susognak; szilaj vérű legények hetykélkednek; szép virágszál-hajadont dicsőítő lanthúrok pengenek” — írta róla Rab Zsuzsa 1986-ban gazdag pályájának negyvenéves jubileumán. Beszélgetésünk" elején csöng a telefon, a miniszté- rumból hívták azzal a hírrel, hogy kárpátaljai útjának költségeit megtérítik, mármint a benzin és a szállásköltséget. Ő hálásan köszöni; ő, a szolgálattevő többször megköszöni. — Tudom, hogy ajándékozni nagy öröm, de azt is, hogy csak az gyakorolhat nemes gesztusokat, aki megteheti. S Ön aki egész életében fellépéseinek, hangversenyinek egynegyedét ingyen osztogatta, most nyugdíjas korára sem mond le erről. Hogyan engedheti ezt meg magának? — kérdezem. — Én szegény ember vagyok. Fölneveltem három fiút, mindhárom diplomás, mindegyiknek öröklakása van, s az én legfőbb kincsem ez a hatezer kötetes páratlan könyvtár. — Értékes képgyűjteményét még 1967-ben Sárospataknak adományozta; ebből lett Magyarországon az első személyi tulajdonból létrehozott közintézmény. — Csak magunkra gondolni, nagyon sivár dolog, örömet szerezni viszont fölemelő érzés; sokan a szivükbe zárnak. Mire megy, aki csak magának kapar? Nekem intő példa Tornyai János nagy műve, „A juss” című kép. Ha az ember földobja a tappan- csait, harmad-negyedrendű rokonok marakodnak az örökségen. Hány nagyszerű művészt hamar elfeledünk! Én azt szeretném, hogy a munkásságom továbbélő lenne. Amíg a 462 éves sárospataki könyvtár fönáll, az odavitt értékeim által — amelyek korábban munkaeszközeim voltak — én is tovább élek. A dal kiváltja a tisztulást — Hogyan fogadták Béres Ferencet Kárpátalján? — Bármit mondanék, túlzásnak tűnne. Ott még erős a fájdalom. Hullottak a köny- nyek... Ahonnét ötvennégyezer embert hurcoltak el, akik közül alig tértek visz- sza, ott nehéz örülni... A magyarság színe-virágát elpusztították. Legalább két generáció kell ahhoz, hogy ne legyen közvetlen érintkezés az elhunytakkal. A katar- tikus élmény, különösen a dal, kiváltja a fájdalmat. Amikor a „Szeretet him- nusz”-át énekeltem, vagy „Rákóczi imá”-ját, mindig mindenütt tömve volt a templom. Ez a lelki szomjúságot jelzi... Olyan templomban énekeltünk például, amelyik nemrég még autószerelő műhely volt (Búcsú községben). Beregardón pedig ateista múzeumot rendeztek be a templomban, teleaggatták mindenféle meg- szentségtelenítő dologgal, eszközzel a falakat. Pedig az 1200-as években már álltak ezek az épületek... Mi voltunk az elsők, akik a visz- szaállítás után itt felléphettünk. Képzelheti milyen élmény volt a falu lakóinak! Tetszhalálból támadnak fel sorra a gyülekezetek. Bala- zséron október 31-én, a reformáció napján szentelik föl az új templomot. Augusztus 15—27-ig összesen húsz ökumenikus jellegű koncertet adtunk, és szeretnénk visz- szamenni, mert nagyon sok helyre nem jutottunk még el. — Érdekes, hogy Önt mindenféle rend, renszer, éra elismerte, a negyvenes évek végétől 1993-ig. Évtizedekkel ezelőtt „nemzeti intézménnyé” lett. Köztudott, hogy hivatását mindig szolgálatnak tekintette; legendás szakmai felkészültsége, szívós szervezőkészsége, el- nyűhetetlen szervezete, fáradhatatlansága, furfangja, bátorsága is segítette ebben. Nemcsak Liszt Ferenc díjat kapott, és Párizsban, a nemzetközi hanglemezek versenyének első díját, de a Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze lett, és az idén a Magyar Köztársaság Érdemrendje Tisztikeresztjét is megkapta... Mégis, hogyan csinálta? Csak véleményem volt... — Rátapintott egy fontos dologra: Rezsimek rendszerek fölött élni! Bármilyen hatalom legyen is az, de fölött maradni! Amit és ahogyan tolmácsoltam megszólaltattam, abba nem lehetett belekötni. A műfajom is szerencsés, és az előadó feladata az is, hogy tudjon szelektálni, hogy ne menjen bele az elnémíttatásba. — Bizonyára okos kompromisszumkészség is kellett ehhez. De Béres Ferenc — én úgy éreztem — sokszor túllépett a lehetségesen, politikai vonatkozásban. — Voltak azért gondjaim. Már bár ötvenhatban a Magyar Honvéd Együttessel Kínában turnéztam éppen, később mégis írásban kellett volna elismernem — Vass Lajossal együtt —, hogy itt ellenforradalom volt. Elbocsátották, s örültem, hogy nem kerültem börtönbe. Három évig voltam állástalan. Az istenadta népnek fogalma sem volt arról, hogy nélkülözök. Csak Kodály tudott róla, akinek volt akkora hatalma, hogy utánam nyúlt és anyagilag is segített. Sajnos, mást nem tettem, csak véleményem volt, de azt nem változtattam meg soha. Ónody Éva Az Ipolysági magyar gimnázium évfordulóján A szlovákiai Ipolysági Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium ma ünnepli alapításának 80. évfordulóját. A jeles eseményre egyhetes rendezvénysorozattal emlékeznek, amelyen kiállításokat, színházi előadásokat, koncerteket, sportrendezvényeket tartanak, valamint bemutatják a látogatóknak a gimnázium életét. Az ünnepre négy kötetet jelentettek meg az Alma Mater történetéről, nagy múltú irodalmi színpadáról, valamint egykori tanítványaik műveiből. A rendezvénysorozat iskolatörténeti kiállítás megnyitásával kezdődik. Anyagának egy részét a szobi Érdy János Könyvtár és Információs Központ kölcsönözte a mai nevén ipolysági Egyházi Alapiskolának. — Ipolysági és Szob a történelmi Magyarország egykori Hont vármegyéjéhez tartozott —, mondja Mándli Gyula, a könyvtár igazgatója. — A vármegye történetét és néprajzát hosz- szú évek óta együtt kutatjuk Csáky Károllyal az Egyházi Alapiskola igazgatójával. Gyűjtőmunkám eredményeként ma — az Országos Széchényi Könyvtár mellett —a szobi könyvtárnak van a legteljesebb könyv- és dokumentumgyűjteménye, amiből két éve itt nálunk rendeztünk kiállítást. Kibővített anyagát tavaly mutatták be az ipolysági Honti napokon — tudom meg a határon átnyúló együttműködés előzményeiről. — Ennek alapján kért fel Csáky Károly, hogy újságcikkeket, fényképeket, képeslapokat és egyéb dokumentumokat kölcsönözzek évfordulós iskolatörténeti kiállításukra. (d. v. s.) Barcsik Géza solymári grafikusművész alkotása a hűvösvölgyi Végállomás Galériában látható kiállításáról.
