Pest Megyei Hírlap, 1993. szeptember (37. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-23 / 222. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT-1993. SZEPTEMBER 23., CSÜTÖRTÖK 13 A kisebbség diktatúrája A választások közeledte ismételten felerősítette az ellenzék „legigaztalanabb” vádját és újra fenik az alattomos fegyvert. A kormány „arroganciájáról” volna ugyanis szó, pontosabban arról, amit liberálisék- tól a szélsőbalig' úgy hívnak, hogy a kompromisszumkészség hiánya, a konszenzusteremtésre való képtelenség, a hatpárti érdekek lábbal tiprása. Mindez rendkívül jól hangzik, számtalan parlamenti csata és tucatnyi visszautasított törvény tanúsítja, kezdve a kárpótlási törvényektől, az elévülési kérdéseken át, a médiatörvényig és most a honvédelmi „ütközésekig”. Kétségkívül tucatjával lehet elősorolni az ösz- szes eddig terítékre került, kicsit is pikáns kétharmados törvényeket és el lehet harsogni, hogy a kormány tehetetlensége miatt maradtak el rendkívül fontos alaptörvények. Szó, ami szó, a koalíció elég sokat sze- rencsétlenkedett és aligha lehet róluk mintázni a következetesség és akcióképesség szobrát, amiért joggal érheti számtalan kritika. De nem az ellenzék részéről! Legfeljebb a választó- polgárok és a saját koalíciós partnereik tehetnek többé-ke- vésbé jogos szemrehányást. Az ellenzék azonban semmiképpen sem, több miatt sem. Főleg azért nem, mert Magyar- országon állítólag demokrácia van. Ez pedig azt jelenti, hogy a többség akarata dönt. Tehát 50 százalék plusz egy fő. A kisebbség pedig — demokratikusan — tudomásul veszi, hogy veszített. Persze azzal a reménynyel, hogy ha majd ők győznek, akkor keresztülvihetik a saját akaratukat, „50 + alapon”. Ezzel szemben mi van ma? Jószerint ugyanaz, ami 1949 óta — a szocializmus-né- pidemokrácia alatt — volt. Tehát a kisebbség — a kommunisták ugyanis mindig is kisebbségben voltak, még a szoc- demek bekebelezése után is — vitte keresztül az akaratát. így aztán a nemzet igazi érdekei ellen dönthettek. A módszerüket jól ismerjük. Az ellenzéket előbb egyszerűen bezárták, később pedig már csak egy pártot működtettek. Ezzel meg is valósították a parlamenti „konszenzust”, az ellenszavazat nélküli törvényhozást. A volt kommunisták és liberálissá lett elvtársak, illetve „gyermekeik” tehát a jól bevált régi módszert követik. Csupán az ellenzék bezárása helyett, a többséget záiják ki a többségnek jogos döntés- hozatalból. Ismét ők, a valóságos kisebbség döntenek. A törvények elfogadása ugyanis attól függ, hogy a kisebbség megszavazta-e? Ha nem, úgy nincs törvény. Kiválóan alkalmazzák eztán Parkinson „találmányát” is. A bizottságosdit. A derék brit tanítása szerint jól tudjuk, hogy, ha valamit nem akarunk megvalósítani, akkor bizottságokat hozunk létre. Mégpedig minél nagyobbakat, mert akkor biztos, az egyet nem értés. A bizottság ugyanis a tagok számával fordított arányban hatékony; tehát működő és határozathozatal képes. A leghatékonyabb „bizottság” az egyszemélyes, mert ott biztos az egyöntetűség. A kéttagú már kevésbé tökéletes, de elfogadható. A három- és négytagú már kissé körülményes, de használható. A tíznél több tagú bizottság már csak véletlenül hoz értelmes döntést, a húsznál több tagú pedig még véletlenül sem. Ám, ha nagyon biztosak akarunk lenni a döntés- képtelenség fenntartásában, akkor rendeljük el a „konszenzusos” döntést, azaz mindenkinek el kell fogadni a javaslatot. Ezt a módszert nagyon eredményesen „alkalmaztuk” a nagy „nemzeti kérdések” el nem döntése céljából. Van azonban még más trükk is. Ha a döntést nem lehet megakadályozni, akkor ki kell vonulni. Ä bizottság ugyanis így döntés- képtelenné válik, hisz nincs meg a döntésképességhez szükséges létszám. Ezt a kiváló módszert, meg azt a húzást, hogy tömeges hozzászólásokkal akadályozzák a szavazásra bocsátást, „szép” szakszóval obstrukciónak nevezzük. Ehhez persze kell némi tehetség, hisz — ahogy régen a katoná- éknál mondták — nem semmi, ha valaki tud egy órát beszélni a kenyérzsák belsejéről, egy ■másikat pedig a kenyérzsák külsejéről. A jelenlegi féldemokráciánkban bizony még csak félig sem tudtunk élni a nép igazi jogainak érvényesítésével. Még nagyon könnyen be lehetett vinni a zsákutcába az új rend politizálásban tapasztalatlan híveit. Sikerült úgy átadni a kommunista rendszer szinte felmérhetetlen tömegű igazságtalanságának, bűnének, a nemzeti érdekek kiárusításának felszámolását és helyretételét, hogy a munka nehezét, terhét és felelősségét vigye a koalíció. A nyilván sorozatosan jelentkező átalakítási hibákat, bonyodalmakat pedig a „magas lóról” bíráló ellenzék látványos beszédekkel és sajtóakciókkal építgette mosolygós arcú és „mindentjobbantudó" politikusi „imázsát”. Tehette mindezt könnyedén és besárózódás nélkül, hisz a „kétharmados” jog, gyakorlatilag vétójog volt, amellyel bármikor zsarolni lehetett a kormánykoalíciót. Amellyel meg lehetett akadályozni az igazi rendszerváltó törvények meghozatalát. Ez a gyakorlat hozta magával azt a politikai patthelyzetet, amelyért a felelősséget a „felelős kormány” vállalja. Az új választások célja tehát nem lehet más, mint a demokratikus alapjogok legfontosabbikának megvalósítása, ez egyszerű és korlátozás nélküli többségi elv alkalmazása. Ideje, hogy a kommunizmus mo- demesített szelleme végleg levonuljon a magyar parlament még nagy feladatokra hivatott színpadáról. Práczki István Monorierdő Az ügyeket le kell(ene) zárni! Rombolás, pusztítás, és „betartás” — ez lenne az úgynevezett rendszerváltozás igazi mérlege. Nincs olyan nap, amikor e negatív irányzatok nem lelhetők fel, történjék az testben, lélekben, anyagi értékekben. Tehetetlen dühükben őtjöngenek egyesek, és talán cselekszenek is. Merthogy a történések nem véletlenek művei, arra bizonyára már ma, a rendszerváltozás negyedik évében igazán illene gondolnia a bűnüldöző szerveknek is. Bezzeg régi, nagynevű, vagy inkább nagy hatalmú urak milyen pontosan forgalmaztak a közelmúltban is a tv- ben: igenis helyes volt a sok deportálás, Recsk, Hortobágy, mert egy időre ki kellett vonni a forgalomból azokat, akik nem értettek egyet az akkori rendszerváltozással. Nocsak! Lehet, hogy a módszer ugyanaz, csak a szándék változott meg? Mert az ötvenes években is gyújtogattak, erdőket, réteket égettek fel azok, akiket ezért jól megfizettek, vagy pártfeladatként végezték el a piszkos munkát. Mert így lehetett likvidálni a jómódú, tisztes embereket, így lehetett rájuk sütni a bélyeget: reakciósok. Lehet, hogy a történelem mégis megismétli önmagát? Mondjuk ugyanazok — vagy leszármazottaik — gyújtogatnak, robbantgatnak, hogy fékezzék, vagy inkább meghiúsítsák az átalakulást?! Egyetlen alapvető különbség azonban mégis fellelhető: az 50-es években egészen apró kis ügyekért már akasztottak. Ma pedig elnéző mosoly övezi a piszkos ügyeket. A gazdasági ügyeket éppúgy, mint a bűncselekményeket. Az erdőtűz kapcsán megneveztek három fiatalembert, és azóta csend! Kérdezzük: Mihály gazda kérges tenyerű fiairól, avagy egészen másokról van-e szó?! És mikor tudunk többet az esztergomi bazilika felgyújtásáról? (Dabas-Sáriról már rengeteget tudunk!) Mikor záiják le október 23-a ügyét, és a megszúrkált zsidó kislány ügyét? Mi van a milliárdokkal, amelyek csak úgy kézen-kö- zön eltűntek? Legalább a megnevezésig eljut-e az igazságszolgáltatás?! Vedres Józsefné Budapest HISTÓRIA Gróf Hofmannsegg utazása Magyarországon 1793—1794-ben YTT A színház, melyet y\Il. szintén ez estén látogattam meg, kicsiny, söté- tes és alkalmatlan. Ama helyet, hova fiatal emberek járnak, első földszintnek hívják; de itt alig van ötven szabad hely, többi zárt, vagy részben bérelt, részben előre megrendelt hely; különben pedig szokás, hogy egyedül nők használják. Mivel egy kissé későn jöttem, három órán át állnom kellett. E kellemetlenséget mégis némileg elfelejtettem az előadás folyamában, ami valóban igen jól sikerült. Csak egy társulat van, amely Budán és Pesten játszik, napnap után fölváltva operát és színművet ad, s a legjobb középszerűek közé lehet sorolni. Tegnap találkoztam végre báró Podmaniczkyval; kicsiny, púpos hátú férfiú,' de még sem kellemetlen kinézésű, hanem tele ésszel, tudománnyal és képességgel. Ő lutheránus, mint Magyarország nemességének nagy része, Göttingában tanult, azután Európa legnagyobb részét a legalaposabban átutazta, igen sok nyelvet beszél, s amint megítélni képes vagyok, mindegyiket jól; mesterien játszik a zongorán, alaposan érti a zenét, nagy látóköre van a tudomány, művészet, irodalom, politika és kereskedelem terén és helytartó tanácsos a kereskedelmi osztályban, hozzátartozik a színház is. Ily jeles tulajdonságok mellett nagyon mulattató s azért rendkívül szeretik is. Ma egy püspöknél ebédeltem, de ez a püspöktalár alatt a legélvvágyóbb világfi, s mint ilyen, fölér akármely jeles társalgóval. Kikocsiztunk később Pestre, a vásárt megnézni, hol egy sereg beau- monde sétálgatott; este pedig a színházba, hol ismét álla- nom kellett, de ezúttal az előadás e körülményt velem nem feledette. Nem sokára egy új szinház fog itt épülni. ... Budát Pesttel egy hajóhíd köti össze, amely 700 lépés hosszú. Mindkét városban külön körülbelül 50 000 ember lakik, a nemesség mindkettőben szétszórva lakik, de mégis többen vannak Pesten és gazdagabbak is, így pl. a fiatal gróf Károlyi évi jövedelme háromszázezer forintra megy. Ötvenezertől százezer forintig terjedő évi jövedelem valami nagyon közönséges. Mindkét helyen vannak országos hivatalok és még másfélék is, de a legtöbb mégis Budán van és pedig a várban, mely egymagában is egy várost tesz ki a hegyen. Hossza egy jó negyedóra járásnyi, szélessége pedig négy-öt utcányi s a többi utcák és útak által, melyek am- phitheatralis alakban vannak a hegyre építve, összefügg a város többi részeivel, minők pl. rác- vagy görögváros, Krisztinaváros, Víziváros, Újlak stb., de amelyek elég rosz- szul és szűkén vannak építve. Ezek egy jó fél óra járásnyi hosszúságban vezetnek a folyó mentében, szép kilátást nyújtanak, mivel megettök halmok és hegyek emelkednek, melyek szőlővel vannak beültetve. Ez alsó városrészekben a nemesek közül senki nem lakik, hanem csak a polgárság. A várhegy oly meredek, hogy a kerekeket meg kell kötni, ha lefelé jövünk. Már ez is némileg nehezíti a közlekedést. A helytartóság vagyis a kormány, a legfőbb politikai hatóság a várban székel, tehát a helytartótanácsok is. Ennek elnöke Judex Curiae nevet visel s a közéletben is úgy hívják, ez gróf Zichy (kimondva Szihtschi). Ő az első ember a városban a nádor után — olyan, mint nálunk az első miniszter. — Háztartása is a legelső minden tekintetben, én legalábbis 3—4-szer vagyok itt hetenként. Utána jön az alelnök, gróf Haller, kinél szintén igen jókedvű s éppen nem tartózkodó urakat láthat az ember. Természetes, hogy van még egy egész sereg nemes család, de ezekét kevésbbé keresik fel s ahova bizonyos okok nélkül ritkán megy az ember. Pesten szintén van egynéhány ilyen hely, de ha az ember Budán lakik, ezek messze esnek tőle. Emiatt a pestiek ritkán jönnek hozzánk. Az itteni színház elég szép, körülbelül olyan mint a drezdai, mégis valamivel kisebb. Szereplők és énekesek egészben véve középszerűek, némelyek nagyon jók, mások nagyon rosszak. Égy nap itten játszanak, másnap Pesten, de ez utóbbi helyen a színház berendezése nyomorúságos. Akkor nap, midőn Budán színművet adnak elő, Pesten magyarul játszanak. Leginkább nagy és csupa jó darabokat játszanak. Legfigyelemreméltóbb a Varázsfuvola előadása. A basszus-hangra, mely pedig ez operánál nagyon lényeges, a legjobb énekesek egyike van itt, a minőt eddig életemben hallottam, s hozzá ez énekes még magas tekitélyes férfiú is, aki mint a nap papja rendkívül jól veszi ki magát s e szerepet nem is lehetne már jobban betölteni. Annál középszerűbb volt a többi szereplő és a zenekar, mégis az égész igen kedvező sikert ért el. — A szokásos belépti díj a földszintre két huszas vagyis tíz garas és nyolc fillér, de bérelni lehet tíz előadásra három fillért, ami valóban igen olcsó... Tegnap egy hete voltam a főhercegnél kihallgatáson, ki előbb Bécsben volt. Először bemutattattam magam a főud- varmestemél, gróf Szapáry- nál, azután vasárnap délelőtt fél tíz órakor mentem a nádor lakosztályának előszobájába, hol a magyar nemes testőrségnek őrségre kirendelt pár tagját — mivel 12 közülük folyvást itt van — találtam és a két kamarás egyikét. Az utóbbi megkérdő nevemet és rögtön bejelentett, mire mindjárt beboesátattam. A főherceget egy előszoba félében találtam. A nádor is igen magas, talán nyolcvan hüvelyknyi is van, karcsú és jól megtermett, de a magyar ruha jól áll rajta. Most 21 éves, kellemes arckifejezésű, mely egy csepp zavart sem árul el. Kérdezősködött ez országban való utazásom felől, beszélgettünk az ország sajátságai, előnyei és lehető előha- ladása felől, még nővéréről, valamint a mi Antal hercegünkről is összevéve talán egy félóráig, mire én magamat ajánlottam. E fiatal ember törekvései miatt, mely- lyel az ország javára dolgozik, odaadásáért, mit a hivatalos ügyeknek szentel, éles belátása miatt, mellyel mindent megítélni szokott, és kitűnő erkölcsi tulajdonai végett rendkívül becsülendő, de imádja is az egész nemzet... (Vége) Vincellérek PilisborosjenŐn Buda környéke a középkorban híres volt szőlőjéről és a borról; királyaink bizony nem vetették meg a jó bort Főleg II. (Vak) Béla kedvelte, olyannyira, hogy az udvarbeli emberek megszokták, mindent megkaphatnak a királytól — amikor ittas. A szőlőművelésről már legkorábbi okleveles emlékeink i$ tanúskodnak, Budakalász neve 1135-ben, Pomázé 1138-ban bukkan fel a forrásokban mint bortermelő falvaké. Híres volt Pilisboros- jenő is, a falu neve is mutatja, hogy az ottaniak jó része a szőlőből élt. A község vincelléreit 1327-ben említi először Károly Róbert oklevele, a király ekkor kiemelte őket az óbudai vár joghatósága alól. Kik voltak a vincellérek? A vincellér a szőlőművelés minden ágazatában jártas, a munkások munkáját irányító alkalmazottja volt a tulajdonosnak. Bizalmi állás volt, egy 17. századi rendelkezés kimondta: minden vincellér urához való hűséges szolgálatra legyen köteles. Ha nem végezte gondosan a rábízott munkát, súlyos büntetést kellett elszenvednie: "kimiatt uruk szőleje kellő' időben meg nem mü- veltetik, keményen megbüntessenek, hóhér által homlokokon bélyeg süttettessék. Károly Róbert alighanem elégedett volt a pilisborosjenői vincellérekkel, mert saját korábbi oklevelét 1341 szeptemberében újra kiadta és megerősítette. Arról, hogy a pilisborosjenői vincellérek céhbe törömültek-e, nincs adatunk. Pogány György
