Pest Megyei Hírlap, 1993. szeptember (37. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-22 / 221. szám

i PEST MEGYE1 HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. SZEPTEMBER 22.. SZERDA 13 Fizess, ha tudsz! Arról van szó, amit a Kossuth rádió szep- fppj tembcr 6-i reggeli adásában tavasszal felvett műsorából ismételtek: a vállalatok hatóságosdit ját­szanak, sőt azon is túltéve, a nekik járó díjakért, befizetési lap beszerzésére sorakoztatják a tisztelt fogyasztót, ha az ele­get akar (tud) tenni befizetési kötelezettségének. Annyi re­zsit se vállalnak, hogy ellássák a befizetési lehetőségével — legfeljebb nem folyik be a pén­zük. Aztán meg zeng a panasz a lakosság fizetési moráljáról és az ő nagy veszteségéről. Innen támadtak (fel) gondo­lataim a közüzemi díjakkal kapcsolatos Conossa-járásról. A legfrissebb ügy: a Díjbesze­dő Rt. — munkaerőhiány mi­att! — hónapok óta nem olvas­sa le a villanyórát. Az utolsó leolvasás kelte '93 májusa. A havonta rendszeresített leolva­sás és számlázás negyedéve szünetel. Ugyanakkor találko­zom a hirdetéssel is, hogy leol­vasót keresnek. írhatnám: ez a vállalat bel- ügye. De nem az! Mert sem­mi olyan intézkedés nem tör­tént, hogy a havi ütemezést a fizetésnél betarthassuk. Mert így összegyűlik a fizetendő és ez azokban a háztartások­ban, ahol egyik napról a má­sikra gazdálkodnak (van ilyen!...) később felmerülő fi­zetésképtelenséget okoz. Ugyancsak a Díjbeszedő bel- ügye, hogy nincs a pénzre szüksége? Mert ha keli a pénz, akkor bocsássanak ki egy körlevelet részfizetésre hívva fel a lakosságot. Mellé­keljenek hozzá egy-két átuta­lási postautalványt. Tessék már kiszámítani, mi kerül töb­be: a postaköltség vagy a vál­lalat kamatvesztesége? Mert csak nem fognak a következő elszámolásnál még kamatot is fizettetni! Ez a leírt javaslat ugyanis korántsem új és annak ide­jén, amikor átszervezték a fi­zetési kötelezettségünket, új­ságon keresztül azt a javasla­tot tettem, hogy vezessék be az éves vagy féléves elszámo­lást, amikor is a fogyasztás le­olvasása és kiszámlázása után a havonta fizetett átalá­nyelőleg összegét szembeál­lítják a fogyasztással és leszá­molnak, oda vagy vissza. En­nek időpontját régiókra lehet az évre (félévre) elosztva bon­tani és a csökkentett számú díjbeszedő-leolvasó el tudja látni feladatát. Az se leküzd­hetetlen feladat, amikor az előző évi fogyasztás alapján az átalányelőleg összegét megállapítják, vagy netán a fogyasztóra bízzák ezt. Gon­dolom a vállalat főkönyvelő­je vagy pénzügyese hallott már a terv szerinti fizetés fo­galmáról. Akkor a vállalat kézzel-lábbal tiltakozott en­nek bevezetése ellen. Most, véleményem szerint, nyugod­tan revidiálhatja álláspontját. Még valamit: vagyunk egy páran, akiknek banknál átuta­lási betétszámlája van. Ez módot ad arra, hogy ne tör­jem havonta a fejem. Az átál­lás óta (a Veresegyházi Taka­rékszövetkezet 1988. novem­ber 9-én küldött ez ügyben körlevelet) a Tigáz a gáz­számlát a számláról leemeli. Ugyanerre hívott fel a taka­rékszövetkezet a villannyal kapcsolatban is tavaly ősszel. A megbízást megadtam, ám később jelezték: a Díjbesze­dő ezt a fizetési módot nem fogadja el. Így hát lesnem kell a leol­vasót—díjbeszedőt, hogy itt­hon érjen, hogy fizethessek. Egyébként csak az óraállást kellene a levélszekrénybe ten­nem. De leshetem... Fazekas Mátyás Veresegyház Renitens alakok A napi híradások után már nem is tudom eldönteni, hogy mi a jó nekünk?! Ha po­litikusaink, állami és egyéb vezetőink renitens alakok, vagy egyszerű „terepszínű” lények. Vagyis egyesek „ug­ráljanak” — így kihívják ma­guk ellen a sorsot —, mások csendben lapuljanak, belesi­mulva a síkba (időbén megvá­sárolt terepszínű ruháikkal), és úgy űzik kisded játékaikat. Mert mára úgy tűnik — eb­ben a módfelett különös de­mokráciában —. hogy a köz­élet egyre átláthatatlanabb, és talán egyre kevesebben lesz­nek (vannak) a „tisztakezű nagyfejek”. A híradások azt sejtetik persze, hogy az utób­biak a bölcsebbek! Tudják, hogy egészen addig, amíg csendben vannak, róluk nem­igen derülhet ki semmi. „Tol­lasodhat”, ügyeskedhet, ki fi­gyel oda? Csurka Istvánról az utóbbi időben kiderült, hogy ő a ke­vésbé bölcsek közé tartozik. Pontosabban attól a naptól kezdve nem sorolható a böl­csek közé, mióta az ország-vi­lág előtt meg merte mondani, hogy mi nem tetszik neki, mint a vezető kormányzópárt politikusának, valamint aligha­nem még sok embertársának sem a nép köréből. Azóta már majdnem mindent megtudtunk róla (csak idő kérdése, hogy bővüljön az ismeretanyagunk): ügynök volt, spicli, besúgó! Szétverte a pártját! Alkoholis­ta! Lóversenyes! Notórius nem fizető! Rosszéletű! Kor­hely! Tízmilliókat képes volt kicsalni az ÁVÜ-től. De Csurka keze, szelleme bejárja a magyar tv-t és rádiót is, ezért ott is fontolgatják, hogy új alelnökökre is lesz szükség a jelenlegi igen elfog­laltak és elfáradtak mellé (vagy helyett?!). Ezzel foglal­kozni kell komolyan azért is, mert külföldről is ezt kérik!(?) Meg egyáltalán: csurkátlanítás- ra van szükség az egész ország­ban! Úgy mindenütt az élet te­rületén, jő, ha elfelejtjük, hogy ő valaha is élt! (Ha ugyan ezt a lehetőségét még sokáig enge­délyezik neki egyesek.) Tehát igazán bajban vagyok, mert szeretnék tisztán látni, szeret­ném tudni, hogy mi jó nekünk, az egyszerű kis pómépnek: ha minél többen „ugrálnak”, mert akkor pontosabban összeáll a kép, hogy hova tűnt el az új rendszerben is több millió, esetleg több milliárd forint?! Még a rovott múltúakat is. vég­re mind megismerhetjük! Vagy: minél többen „lapíta­nak”, és egyre kevesebbet fo­gunk tudni az újdonsült uram- bátyám világról, az elsikkasz­tott milliókról,- a korrupcióról, bűnözésről. Egy biztos: a módszerek — amelyek kialakullak a renitens alakok körül *— nem tetszenek nekünk! Erkölcsi és ízlésvilá­gunktól pedig igen messze áll­nak! Lehet, hogy nem figyeltem oda alaposan az elmúlt 45 év­re, és csak ezért merem monda­ni: a mostani praktikák kiagya­lói mellett csak inasok lehettek az előző rendszer politikusai, a rendszer kiszolgálói és végre­hajtói! Vedres Józsefné Budapest HISTÓRIA Gróf Hofmannsegg utazása Magyarországon 1793—1794-ben Y'T További utazásunk _\T. alatt semmi neveze­tes nem történt velünk, de mégis némi észrevételeket akarok itt tenni, nehogy elvesz- szenek. Egy pusztán utaztunk keresztül, így nevezik azon vidéket, hol néhány mérföld- nyi területen sem fa, sem bo­kor nem látható, annál kevés­bé találhatunk épületet, tehát gabonát sem vetnek, egyedül csak kisebb vagy nagyobb fű nő a talaj minősége szerint. Az ilyen vidékek — pedig sok van ilyen Magyarorszá­gon — egyedül marhate­nyésztésre alkalmazható és lo­vakat, juhokat vagy legin­kább szarvasmarhát tenyész­tenek rajta. Az ily forma mar­hatenyésztés középpontját né­hány ház képezi, mely szállás­nak neveztetik, ahol a pászto­rok családjai vonják meg ma­gukat. Mellette nagy széna- és szalmakazlak állanak. Az előbbit leginkább tót munká­sok kaszálják (nem Szlavóni­ából), kik messze földről jön­nek ide, hogy tizenheted; é- szért és kosztért mindenne­mű mezei munkát elvégezze­nek. így szántanak, aratnak stb... Közelben egy harang is van, mellyel az etetésre vagy itatásra jelt adnak; egy nagy istálló is van, melyben ökrö­ket hizlalnak. A marha épp úgy, mint a pásztorok, egész éven át nem jönnek tető alá. Télen a marhát a kazlakhoz terelik, hogy ottan egyenek, ha már a föld kemény. A pásztoroknak minden szom­baton este, egész hétre való élelmiszert visznek ki, mely kenyérből, hagymából és sza­lonnából áll, melyből ők tet­szésük és ízlésük szerint él­nek; rendesen nagy üstökben ételt főznek maguknak belő­le. Az ásott kutak szolgáltat­ják a vizet, de az gyakran nem elég. A teheneket éppen nem fejik, a borjúkat — kivé­ve a további tenyésztésre szántakat — fiatalon eladják, az ökörtinókat harmadéves korukban adják el, párja a kö­rülmények szerint 100, néha 150 forintért kél el, a hízlalta- kat természetesen még drá­gábban veszik. Egy ilyen puszta gyakran csak egy tulaj­donosnak a birtoka, ki 1000—2000 darab marhát ne­vel azon, több gulyába oszt­va. Az első három év után évenként majdnem annyi da­rab marhát adhatnak el, ami­nő egy csorda, s ez egy igen szép s kényelmes jövedelmi forrás, mert a marhatenyész­tés nem kíván sok fáradságot és utánjárást. — Csak a mar­havész igen veszélyes. Egy ilyen járvány néhány év előtt útitársa>T' atyjának mintegy ö’\ onezer forintnyi kárt tett a lovai, marhái és juhaiban. De azért neki talán még tízszer annyi birtoka van, mivel a ne­mesek itt vagy roppant gazda­gok, vagy éppen semmijük sincs. 60 000—80 000 forint évi jövedelem még valami na­gyon közönséges, vannak csa­ládok, kiknek egymillió fo­rint adósságuk is van, de azért igen jól állanak. — Semmi sem jobb, mint az út egy ilyen pusztán keresztül. Mindenki maga választ magá­nak tetszése szerint, s úgy megy a‘ sima fűvön, mint akár az asztalon. Természe­tes, hogy annál unalmasabb a vidék, mert azon semmit nem láthat. Az emberek szá­raz marhaganéjjal tüzelnek és főznek, mert fát sok mér- földnyire még látni sem lehet. Budán a legismertebb és legjobb vendégfogadóba, a Fortunába szállottam a vár­ban. A vár akként függ össze az alsó várossal, mint Orten- burg Meisszen városával, vagy még inkább mint a Hrad- sin Prágával. Itt van a királyi palota is, egy igen nagy, szép kinézésű épület. Leopold fő- herczeg, a császár fivére lak­ja, ki Magyarországnak nádo­ra s így a legfőbb személy az országban, olyan helytartó­féle. Hivatali testületek úgy itt, mint Pesten is vannak, va­lamint a nemesség is e két hely között megoszlik; ez a társaságra nézve némileg kel­lemetlen. A két város együtt véve sokkal nagyobb, mint Drezda és Neustadt együtt, Pest sokkal szebb is. Itt most egy rakás új ház épül és igen jó alakban, úgy hogy idővel egy kis Berlinné nőheti ki ma­gát, olyan tágasak és szélesek utcái és terei. Mivel Pesten je­lenleg éppen vásár van, ez még növeli az élénkséget, ép­pen olyan nagy lárma és tolon­gás van, mint a lipcsei vásáro­kon, csakhogy itt a vásártér sokkal szebb. Oly sok szép bolt és válogatott kivált kül­földi áruk azonban itt nincse­nek. A pesti kávéház még a legszebb, amit e nemben idá­ig láttam. Ez földszintes és több szobából áll, de már az első — mindjárt a bemenet­nél — valóban pompás. Ez egy kis négyszögű terem, egy-egy oldala talán tizenöt lépés lehet, négy bolthajtás­sal, melyek a középen négy oszlopon nyugosznak. Úgy ezek, mint az összes falak és a boltozat márványból vagy gipszből vannak; én úgy gon­dolom, hogy inkább különbö­ző színű gipszösszetételből. A négy bolthajtásról négy új dívatú kristály gyertyatartó függ alá a f Arabeske. Egy gazdag díszítésű ízléses kály­ha harmonikusan egyezik meg egy hasonló nagyságú fali órával. A teremben há­rom biliárd van. Az egyik ol­dalon van a buffet, ahol — mi­vel a négyszög egyik oldalát áttörték — mindent láthat az ember, midőn valamit készíte­nek, e mellett egy fülkében ül egy választékosán öltözött fia­tal hölgy, egy kedves kis író­asztal van előtte és beszedi a pénzt... Másnap meglátogattam báró Podmaniczkyt, kihez Drezdából vagyok ajánlva, s aki kényes helyzetemben már idáig is sokat tett érettem, de nem találtam otthon. Mivel ma vasárnap van, tehát dél­után állathecc is van Pesten. Oly barbárnak tetszett nekem mindig ez a szórakozásnem és mégis elhatároztam maga­mat, hogy életemben legalább egyszer megnézem. Az amp- hitheatrum, amelyben tartatni szokott, egy kerek épület, melynek közepén egy egyen­getett térség szabad ég alatt van, ez körülbelől 40-50 lé­pés átmérőjű lehet. E fölött három sorban páholyok van­nak egymás fölött és pedig minden sorban 45, minden pá­holy körülbelől három rőf szé­les. A földszinten csupa csa­póajtók vannak, melyek a va­dállatokat zárják el. A közvá- rakozásnak legméltóbb tárgya tulajdonképpen az, midőn a heccmester egy felbőszült ökörrel viaskodik s azt egy késsel leteríti. Ezenkívül még más vadállatokat is ingereltet- nek kutyákkal, de nem oly mértékben, hogy akár az álla­toknak, akár a kutyáknak árta­na. Először két medvét vezet­tek elő, melyek egy ideig ját­szottak, majd kutyákkal inge- reltették, de egymásban sem­mi kárt nem tettek. Némiképp” komolyabban ment azután egy másik idősebb medvével, mely egynéhány jókora csa­pást osztogatott, de mivel sem fogai, sem körmei nincse­nek, ez sem tett sok kárt, s ha komolyabban menne már a dolog, a kutyákat visszahív­ják. Azután jött egy ökör, mit néhány vörös ruhába öltözött ember, kik a középen az ökör felett voltak felkötve, ingerelt s valahányszor az ökör a leve­gőben ide-oda kapkodott, ők fittyet hánytak — mit az utó- végre rossz néven vett. Ez­után kutyákat bocsátanak reá, melyek igen ügyesen mind­járt fülébe kapaszkodnak és harapják, úgy, hogy meg sem mozdulhat, csak keservesen bőg. Szomorú ezt nézni és hal­lani. Ha egy ideig hagyták, ez­után eleresztik. Utána egy far­kas jön, mely a kutyákkal vi­askodik, éppen úgy a vaddisz­nó. A legszebb volt még egy jól megtermett tigris, illetőleg leopárd. Egy kost bocsátottak hozzá, melyet mindjárt megra­gadott a nyakánál fogva úgy, hogy a szegény állat a féle­lemtől egész néma lett, s a tig­ris kényszerűé, hogy mellette menve, kísérje be barlangjá­ba, hol a szegényt valószínű­leg széttépte és felfalta. (Folytatjuk) Múzeum Cegléden A ceglédi múzeum keletkezése elválaszthatatlan Kos­suth személyétől, pontosabban a városban eleven Kos- suth-kultusztól. Még a kormányzóelnök életében, az 1870-es évektől kezdték gyűjteni a személyére vonatko­zó relikviákat, ez a gyűjtemény később a szabadság­harc korára vonatkozó tárgyakkal bővült (Kossuth asz­tala, 48-as nemzetőr zászló, újságcikkek, szalagok stb.). Kossuth Ferenc — 18%—1914 között a város képviselő­je halála után hagyatéka — számos, atyjára vonatko­zó ereklyével — Ceglédre került; ekkor bontakozott ki az a mozgalom amely elvezetett a múzeum létesítéséhez — tudható Asztalos István tanulmányából. Gombos La­jos polgármester 1917 szeptemberében felhívással for­dult a városhoz: „...meg akarjuk vetni alapját Cegléden a Városi Múzeumnak, melyben helyet foglalnának a vá­ros gazdasági és kulturális fejlődését kutató néprajzi és gazdasági tárgyak és eszközök, a történelmi beccsel bíró régi leletek és okiratok, a 48-as időkre vonatkozó emlékek és Kossuth-ereklyék, a jelen háború harctéri anyaga, vagy itthoni emlékei, vagyis mindazok a műkincsek, me­lyek Cegléd város történelmi múltját, helyi vonatkozások­ban, vagy országos kapcsolatban szemléltetik.” A város 1917. szeptember 22-i ülésén ki is mondta a múzeum fel­állítását, ám az új kulturális intézmény csak évekkel ké­sőbb nyílt meg: a háborús viszonyok miatt 1921-ben vált látogathatóvá a Kossuth Múzeum. Pogány György

Next

/
Thumbnails
Contents