Pest Megyei Hírlap, 1993. szeptember (37. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-18 / 218. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP

HITÉLET

1993. SZEPTEMBER 18., SZOMBAT 9

Virágzó katolikus egyházközség Foton

Segítenek a civil apostolok

Sebők Sándor atyával, Főt katolikus plébánosával a templomukban zajló I. nemzetközi barokk énekverseny fogadásán találkoztam először. Boldogan járt-kelt a zenész szakma hírességei és leendő hírességei között. — Ajándék nekünk, hogy a világhírű énekesnő, Hamari Júlia ezentúl minden évben nálunk rendezi a versenyt —, mondta akkor. Most, amikor újra felkerestem, hozzáfűzte:

— Szeretném, ha plébániánknak kultúrateremtő ereje lenne. Hogy ezzel is szolgálhassuk az embereket, és növeljük az egyház szívó és megtartó erejét.

Hétéves ittlétem óta — amelyből egy évet káplánként, hatot plébánosként szolgáltam — arra törekszem, hogy részt vegyek az emberek hétköznapjaiban is. Hogy híveimből családias egyházközséget formáljak, ahol mindenki otthon érzi magát.

Huszonnégy éve vagyok pap, és kezdetektől a gyerekekkel és a fiatalokkal való foglalkozás a fő „profilom” —, folytatja Sándor atya. —Amit azért tartok fontosnak, mert rajtuk keresztül egyre több szülő tér vissza a hitéletbe. így az idejövetelemkor elöregedőiéiben lévő egyházközség lassan megfiatalodik.

Sok táncos, zenész összejövetelt szervezünk, együtt farsangolunk és szilveszterezünk — öt éve a volt istállóból közös munkával átalakított közösségi házunkban —, tudom meg programjaikról.

— Rendszeresen kirándulunk, nyaranta táborozni viszem külön a kisebbeket és külön a középiskolásokat. Regnumos csoportjainkat újabban a kezeim között nevelkedett középiskolásokra bízom — akiknek egyébként saját csoportjuk és gitárzenekaruk is van.

Többségében középiskolás és huszonéves fiatalokból áll a templom nagy múltú, a háború előtt alapított és azóta folyamatosan működő énekkara is. Francia testvérkórusukon keresztül a közelmúltban kétszer adtak koncertsorozatot Lyon környékén, s idén nagy sikerrel szerepeltek az angliai Mades- townban rendezett fesztiválon. Karnagyuk, Horváth István a helyi zeneiskola igazgatója, s egyben a templom hagyományos őszi és tavaszi hangversenysorozatainak szervezője is.

A település kulturális életének fellendítésére szervezték három éve a Fóti Ökumenikus Közművelődési Egyesületet —, tudom meg a plébános úrtól. Sajnos, eddig majd minden energiájukat az ökumenikus iskola szervezése és működtetése kötötte le. A harmadik évét kezdő intézmény 250 növendéke idén először tanulhat közös fedél alatt a Fóti Gyermekvárosban. Talán jövőre visszakapják egykori iskolájukat, és két másik ingatlanukat, ahol katolikus és református óvodát nyithatnak. Az óvodák az egyházi iskola növendékeinek utánpótlását nevelik majd. Az iskolában kapott

Sebők Sándor: Lassan kezd beérni munkám eredménye

HancsovszJd János felvétele

lelki töltés pedig megköny- nyítheti, hogy a gyerekek visz- szataláljanak egyházközségeikbe.

Sándor atya 170 hittanosa közül 60-70 a gyermekvárosban nevelkedett. Amellett, hogy többségük kijár a templomba szentmisére, számos más módon is igyekeznek a kapcsolatot tartani velük. A hívek közül kerülnek ki ke- resztszüleik, akik hétvégére meghívják keresztgyerekeiket, Sándor atya pedig kirándulni, táborozni viszi őket a többi gyerekkel együtt. Kari- tász kapcsolatain keresztül ruhákat, játékokat adományoz a gyermekotthonnak.

— Lassan kezd beérni munkám eredménye — mondja végül Sándor atya. Műemlék templomunk hat év óta tartó, 30 milliós tatarozása a végéhez közeledik. Saját villanyszerelési szaküzletünk szolid hasznot hoz. Összetartó egyházközségünkben 60 tagú lelkes karitász és munkámat mindenben támogató egyházi tanács működik. Nyolc hitoktató segít a fiatalok lelki gondozásában — Sándor atya a középiskolásokkal, valamint a felnőttekkel foglalkozik hetenkénti bibliaóráin. De szeretné, ha a közéleti feladatokat teljes mértékben civil apostolaira bízhatná — hogy végre minden erejét egyedül a hitélet szolgálatának szentelhesse.

D. Veszelszky Sára

A

z örmények Erdély aranykorában, a türelmes erdélyi fejedelmek uralkodása alatt telepedtek le Szamosújvá- ron. Fénykorukban hat- nyolcezren is laktak a városban, virágzó kereskedelmet teremtettek, pezsgő életet, ügyességből, szorgalomból, ravaszságból polgári jólétet. Trianon után az új román hatalomban nem bíztak. Ők, akik nagy úton, keleti népeken át menekültek Erdélybe, úgy érezték, hogy utánuk jött az, ami elől évszázadokkal előbb elfutottak.

Menekültek tovább, a maradék Magyarországra. Szamosújvár nevét azonban így jegyeztük meg: az erdélyi örmény- ség központja, az örmény katolikus vallás fellegvára. Arról jóval kevesebbet tudunk, hogy egykoron a ferences rend egyik bástyája is itt volt.

A rendház ugyan nem kelhetett versenyre a gazdag kereskedők pénzéből emelt, Szamosújvár fölé magasló örmény templommal, de a rend szelleme, jelenléte gazdagította a várost.

Úgy hallom, Számos- újváron még ötven-hat- van örmény család lakik. A ferences rendből csak a rendház néhány szobája maradt, s utolsóként — a három-négy évtizedes száműzetésből feltámadva — Szalontai Barnabás ferences atya. A szamosújvári katolikus templom plébánosa.

B

arnabás atya a rendház enyészettel viaskodó, maradék épület- szárnyának utolsó lakója életvidám, tréfás hajlandóságú öregember. Meghurcoltatásáról, megalázásáról, szamosújvári rabságáról is anekdotázva beszél.

Nem a börtön rabja volt Szalontai Barnabás — bár esztendőkön át úgy élt, hogy holnap oda csukhatják, hanem a városé. Az 1956-os magyar forradalom után több mint egy évtizedig nem hagyhatta el a város határát. Minden héten, a megadott napon jelentkeznie kellett a szeku- ritatén, faggatták, fenyegették, vagy ha úgy hozta a kedvük, a folyosón várakoztatták reggeltől késő délutánig.

1989. december 22-én Barnabás atya elővette a szekrényben rejtegetett szerzetesi ruhát. Felvette a barna csuhát, derekára kötötte a fehér övét, s végigsétált a főutcán.

— Ez volt az én forradalmam — mondja.

Barnabás atya

A csuhát azóta sem vetette le: „Egyelőre még nem vétették le velem.”

— Levétethetik újra?

A rendház szerzetesi egyszerűséggel és szegénységgel berendezett szobájában Barnabás atya széttárja a karját:

— Közép-Európában minden megtörtént és minden megtörténhet...

R

ománia az Európa Tanácsba igyekszik, Szalontai Barnabást egyelőre nem háborgatják a barna csuha miatt. Ebben az öltözékben jelent meg a szamosújvári börtön kapujában is a múlt esztendőben, amikor Bálint Lajos gyulafehérvári érsek látogatása után engedélyezték a misézést a börtönkápolnában. Bálint Lajos a Ceausescu-rendszer megdöntésében részt vett, majd 1990-ben koncepciós perben 15-18 esztendőre ártatlanul elítélt székelyföldi, oroszhegyi magyarokat látogatta meg.

— Múlt esztendő óta rendszeresen bejárok a börtönbe. Amikor először megláttak, a kapuőrségnél támadt némi riadalom. Bámultak rám, majd’ kiesett a szemük. Azt hiszem,' filmen sem láttak még ferences szerzetest. Most már nem keltek feltűnést. Minden második, harmadik szombaton bekopogok a börtön kapuján.

— Szombaton?

— Vasárnap csaak kétszer engednek be. így vezette be a börtönparancsnok. Húsvét vasárnapján misézhettem, s egyszer annak előtte.

— Egy-egy misén hány rab vehet részt?

— Húsz-huszonöt elítélt. Tizenötnél kevesebben soha nem voltak.

— Római katolikusok? — Nemcsak a katolikus híveket fogom össze. Több vallás hívői ülnek a kápolnában. A misére egy órát engedélyez a pa-’ rancsnokság. Ezen idő alatt híveinket, rabtestvéreinket szeretetre, reménységre, a törvények megtartására buzdítom.

— A székelyföldi magyarok, az oroszhegyiek ott vannak a misén?

— A négy oroszhegyi... Nagy István, Ambrus Pál, Vass-Kiss Előd, Nagy Imre... Húsvét óta elővezetik őket. Azelőtt nem jöhettek.

— Miért nem?

— Nem tudom. Szóvá tettem, nem kaptam választ. Húsvét óta, mióta

idelátogattak Buchwald Péterék, jó változás történt. A börtönparancsnokra hatott, hogy megjelent itt egy szenátor. Megértette, hogy nem hagyták magukra az oroszhegyieket. Azóta megváltozott a mise hangulata. Az oroszhegyiek bekapcsolódnak a szentmisébe, éneklik a miseénekeket, mondják a mise azon részeit, amelyeket a híveknek mondani kell. Látom, hogy odaadó szívvel, lélekkel vannak jelen. Boldog vagyok, hogy erőt önthetek beléjük és erőt önthetek magamba. Mert én is megújulok, feltölteke- zem, amikor velük vagyok. Négy tiszta arcú férfi, akik három esztendő után is megőrizték a tekintetük tisztaságát. Akik minden alkalommal meggyónnak, megáldoznak.

B

arnabás atya szívesen vállalkozik rá, hogy elvezet bennünket a börtönhöz. A tolmácsolást is vállalja a börtönkapunál. Valószínűnek tartja, hogy a rabokhoz is bejöhet, mert húsvét óta Rusu ezredes, a börtön parancsnoka barátságosabb magatartást tanúsít.

A kapunál néhány perc alatt elintézik a formaságokat. Bévül vagyunk, de csak a külső kerítésfalon. Magát a börtönt egy második fal övezi, vastag várfal. Kőhíd, amelyre valamikor a felvonóhíd ereszkedett le, boltíves várkapu. A rabokat az egykori szamosújvári vár falai mögött tartják, oda a börtönfolyosókra, a cellákhoz nem juthatunk el.

A négy elítéltet ide hozzák ki, a külső börtönudvarra.

Barnabás atya szerencsésen bejut velünk a büntetőintézetbe. Még azt is megengedik —- nyilván a kedvünkért —, hogy a rabokhoz szóljon.

Szalontai Barnabás körbeülteti a négy férfit, ötödikként széket húz közéjük:

— Fiaim! Bejöhettem közétek, szólhatok hozzátok, mint a lelkipásztorotok. Sokkal idősebb vagyok, mint ti, kérlek benneteket, hallgassatok meg, úgy is, mint öregembert. Most egy szép ünnepre készülünk, hiszen tudjátok jól, a harmadik isteni személy száll le a földre, éspedig tüzes nyelvek alakjában. Úgy, ahogy • az Úrjézus megígérte, vigasztalásul.

Nagy szó számunkra, és milyen sokatmondó szó a vigasztalás! Hiszen kiknek van nagyobb szükségük a vigasztalásra, mint azoknak, akik érzik, hogy nem tehetik azt, amit szeretnének. Érzik, hogy megszorítja őket a törvény. Nos, a Szentlélek nemcsak a szeretetet hozza, hanem a vigasztalást, de ugyanakkor a bátorságot is, a lelki békét. Tudjuk, hogy az apostolok is nagyon rászorultak a vigasztalásra, hiszen Krisztus fölment a mennybe, s ők nagyon- nagyon árvának érezték magukat. A Szentlélek Úristen megerősítette őket, bátorságot öntött a szívükbe, s attól a pillanattól kezdve, hogy a Szentlélek tüze átjárta őket, felemelt fejiel néztek a világba. Megkezdték azt a hatalmas munkát, amellyel az Úrjézus megbízta őket, azzal, hogy tegyék keresztény- nyé a világot. Megkezdték a munkát, a Szentlélek Úristen pedig munkálkodott bennük. Bennünk is munkálkodik, minden hívőben, bennetek is fiaim. Ezért legyetek bátrak, legyetek erősek, legyetek imádságos lelkűek és a szívetekben mindig ott legyen a remény!

*

A börtönlátogatás után a viharvert, hámlott vakola- tú ferences rendház kicsiny szerzetesi szobájában kávézunk. Köröndi készlet az asztalon; Barnabás atya a csészékbe önti a forró feketét.

Aztán borral kínál, gyulafehérvári miseborral. „Egészségedre!” — emeli a poharát.

Csillog a szeme, egy- egy találó, tréfás mondatát Tamási Áron Ábelje is elirigyelné tőle. Nézem őt, s egyszerre érzek szomorúságot és bizakodást.

Szamosújvár, az aranykor erdélyi városa rég elsüllyedt a mélyben. Az utolsó újvári ferences őrzi az enyészetnek indult rendházat, tartja a lelket a szamosújvári büntetőintézet magyar rabjaiban.

lnyűtt bútorai között, örökös szegénységre ítélve lehetne fekete kedvű, keserű ember. De csak úgy patakzik belőle a humor, de csak úgy árad belőle az életkedv.

így élt túl — ábeli megtörhetetlenséggel — Erdélyben hét évtizedet.

Kosa Csaba