Pest Megyei Hírlap, 1993. szeptember (37. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-16 / 216. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1993. SZEPTEMBER 16.. CSÜTÖRTÖK A szürke eminenciás Fábián Zoltán tíz éve halott Már a harmadik tulajdonos lakik leányfalui házában, ezért a táblát, ami kedvenc fáját fogta körül, „Itt élt Fábián Zoltán író” felirattal, a polgár- mesteri hivatalban őrzik. A halálának tizedik évfordulóján rendezett irodalmi esten azonban megtalálták a módját annak, hogyan és hol helyezzék el a végtisztességnek e nagyon is szerény megnyilvánulását. Molnár Zoltán barátjáról, Fábián Zoltánról és barátai nevében beszélt a leányfalui művelődési házban egybegyúrt közönségnek arról a nyughatatlanul cselekvő emberről és alkotóról, akit itt mindenki a keresztnevén szólított, vagy becézett. A gondolkodás folyamatának korszakaként beszélt az 1953—83-at átívelő évtizedekről, amikor a közéleti író tevékenykedett. Egyenesen és természetesen beszélt paraszttal vagy miniszterrel egyaránt, az akkor lehetséges gondolkodás szabadsága szerint. Fábián Zoltán rejtély volt. Kicsit mindig túllépett a határokon, s mivel a Magyar írószövetség titkára is volt, csodálkozva figyelték egyesek: Már ezt is lehet? Nem az egyetlen volt, aki abban az időben ezt tette, de jellegzetes figurája volt ennek a korszaknak. Mindig egy lépéssel és egy gondolattal továbbment a lehetségesnél. Beszédesebben szólnak erről cselekedetei: létrehozta a Tokaji írótábort, az országossá terebélyesedett olvasótábor-mozgalmat. A táborok közül ma is több mint száz életképes. Azt akarta, hogy az országban minden gyerek olvasson. A rendhagyó irodalmi órákat is azért találta ki (és valósította meg), hogy az irodalom mélyebb nyomokat hagyjon az emberben. A Visegrádon létrehozott irodalmi kávéháza az igényesség és a bátorság fogalmává lett, amihez hasonlót nem lehetett találni abban az időben. Ő tehette, mert Darvas Józsefnek, úgy mondta el a terveit, hogy az írószövetség elnöke rábólintson. így született meg a „Kincskereső” című ifjúsági irodalmi folyóirat, s így verekedte ki a „Himnusz” és a „Szózat” külön kiadását. Tudta, hogy mit lehet már, s azt meg is csinálta, de szerepelni nem szeretett. Ma egy fizetett kul- túrdiplomata nem tesz any- nyit, mint annakidején ő. „...Csak akkor emlékezhetünk tisztasággal, becsülettel Zolira — folytatta Molnár Zoltán —, ha a cselekvő emberre emlékezünk, és akkor leszünk hűek barátunkhoz, ha felvállaljuk az ő gondolkodásformáját: minden gondolatot tett kövesse.” A leányfalui irodalmi esten — sajnos — kevés írását idézték, Selley Zoltán előadó- művész a legnagyobb élményt és meglepetést Fábián Zoltán szalagon megőrzött hangjával szerezte — az 1983 tavaszán • sugárzott „Gondolat” című rádióműsorból kivágott szöveggel. Az író azt meséli itt el, hogyan jöhetett létre 1981-ben a két kis könyvecske — a „Himnusz” és a „Szózat” Radó György áldozatos munkájával, bár több kiadó is visszautasította a felkérést. A tíz éve halott író hangja betöltötte a termet, megelevenedett az emlékezetünkben. Ehhez Nagy Gáspár költő is hozzájárult néhány mondattal, ugyanis ő vette át az ötvenhét évesen nyugdíjba vonult írótól a titkári teendőket az írószövetségben. Nyugalmat talált volna így a megíratlan művek létrehozásához, ha a katasztrofális autóbaleset közbe nem szól? Nagy Gáspár attól az elődtől búcsúzott, aki vállalta és elviselte a támadásokat, s akinek Ratkó József „Törvénytelen halottam” című versét ajánlotta. Ennek a mottója sokatmondó: szürke eminenciás. Onody Éva Pártoktól függetlenül A hazai nemzetiségeket segítik Még az elmúlt esztendőben törvényt alkotott az Országgyűlés arról, hogy legkésőbb ez év végéig létre kell hozni a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Osztályt. A törvényt június 1-jén hajtották végre, amikor is a Magyar Művelődési Intézet keretében a már addig is tevékenykedő Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Csoportot osztállyá szervezték át. Az osztály vezetésére Szász János András kapott megbízást. — Milyen kapcsolata volt pályafutása során a hazai kisebbségekkel? — Pályámat szociológiai kutatásokkal kezdtem, a néptánc, a táncházak, illetve a klubmozgalmak, amatőrszínjátszás hatását, csoportképző jellegét kutattam. Később kapcsolódtam be a hazai kisebbségek szociológiai felmérésébe. Innen a kapcsolatom. — A június l-jétől eltelt csaknem négy hónap alatt sikerült kiépítenie az osztályt? — Még nem teljesen. Eddigi erőmet elsősorban a munkatársak kiválasztására, illetve a különböző nemzetiségekkel való kapcsolatfölvételre fordítottam. — Milyen elv szerint válogatta ki a munkatársait? — Pályázat útján. A kiválasztásnál a fő szempont az volt, hogy az illető egy-egy szakterületen „otthon legyen”. A német referensünk például pedagógus és néptáncos, a szlovák amatőr-néptáncmozgalmi vezető, jó gyakorlati szakember, a cigány néprajzos, a szerb színházi végzettségű. Ők teljes állásban végzik feladataikat, a román, illetve a horvát szakreferens pedig félállású. — Végül is mi az önök feladata? — A mi feladatunk a nemzetiségi egyesületek, a klubok segítése, munkájuk összehangolása. Mint ahogy maga az intézetünk, úgy mi is — a magunk területén — az iskolán kívüli művelődést kívánjuk elősegíteni. Szeretnénk összegyűjteni a legjobb módszereket a nemzetiségi tánc, színház, versmondás területén, s azokat megosztani a többi szervezettel. Első feladatunk azonban az, hogy felméijük és kiértékeljük a nemzetiségek művelődésének helyzetét, közösségeik állapotát. — Úgy tudom, a Magyar Tudományos Akadémiának van egy olyan dokumentációs tára, ahol a néptáncos és a népzenei anyagok össze vannak gyűjtve. — Igen, de ehhez igen kevesen fémek hozzá. Szeretnénk ezt a gyűjteményt élővé tenni, terjeszteni. Intézetünkben is van egy szakmai ház részleg. Kazettákat, zenei anyagokat, videófelvételeket készítünk majd mi is, amelyeket eljuttatunk a különböző egyesületekbe, iskolákba. A szervezeteket a helyi hagyományok gyűjtésére, illetve terjesztésére szeretnénk ösztönözni. Tervezzük, hogy olyan kézikönyveket készítünk, amelyek ehhez a munkához adnak segítséget. — Milyen terveik vannak a cigányság művelődésének elősegítésére? — Szeretnénk megteremteni a cigány néptanítói réteget. Nem tartom ugyanis szerencsésnek, hogy a cigányságnál kialakúit ugyan egy elit réteg, ám a cigánytömegek szocializálását végző középréteg hiányzik. Látványos fesztiválokat rendeznek, nem kis összegért, de hiányoznak a helyi közösségekkel nap mint nap törődök. Munkánk során szeretnénk tudatosítani a cigányságban a magyarokkal való együttélés fontosságát, ma ugyanis megítélésem szerint- túlhangsúlyozódik a másság. Meg kell tanulniuk a közösségi szabályokat, mert a másság túlhangsúlyozása szembenálláshoz vezet. A másság érték, de nem szabad zavarkeltésre használni. Erre ugyanis ma némely politikai irányzat hajlamos. Mi mindenféle párttól függetlenül szeretnénk szolgálni a hazánkban élő nemzetiségek kultúrjának megőrzését. — Mekkora összeg áll rendelkezésükre terveik végrehajtásához? — Viszonylag jelentős ösz- szeget kaptunk az induláshoz a Művelődési és Közoktatási Minisztériumtól, tízmillió forintot. Ebből az összegből kell felszerelnünk az osztályt, eszközöket, magnó- és videofel- szerelést, számítógépeket kell beszereznünk, s ebből fizetjük az egyedi megbízások tiszteletdíját is. Ugyanakkor nem tudunk pénzt juttatni a különböző intézményeknek. Ehelyett inkább szakmai segítséget kívánunk nyújtani. Hardi Péter Balkán! Balkán! Maár Gyula rendező „Balkán! Balkán!” címmel magyar—török—francia kopro- dukciós filmet forgat. A forgatókönyv a görög-román származású Panait Istrati két kisregénye alapján készült. Színhelye a századfordulós Balkán. A kegyetlen és egzotikus film egyik hőse Dragomir, aki különös körülmények között veszíti el húgát, a szépséges Kyrát és életimádó anyját. A másik hős Codin, aki megtanítja az életre Dragomirt. A főszereplők: Colin Gheorge, Fun- tek Frigyes és Nedelea Adi- na. Az operatőr Vecsernyés János, a látványtervező Ba- novits Tamás. A „Balkán! Balkán!” című film teljes költségvetése több mint 70 millió forint. A film elkészítését a Magyar Mozgókép Alapítvány is jelentős ösz- szeggel támogatja. Bánk bán hangfelvételen Az Erkel-évforduló jegyében megkezdődött Erkel Ferenc Bánk bán című operája eredeti változatának digitális hangfelvétele. Főszereplők: Marton Éva, Molnár András, Gáti István és Kerte- si Ingrid; zenei rendező: Erkel Tibor, vezényel: Oberfrank Géza. A felvétel Bácskai György közreadásában, az eredeti partitúra alapján készül, az Alpha-line Stúdió kivitelezésében. Gödöllőn is megrendezik Európai örökség napok A magyar építészeti örökség részeként nyilvántartott — napjainkban közintézményeknek otthont adó — műemléki épületek április 18-án és 19-én szombaton és vasárnap nyitott kapukkal fogadják a látogatókat. A Belügy-, illetve a Pénzügyminisztérium, a BM Duna-palota, a Fővárosi Bíróság, a Fővárosi Közgyűlés, a Parlament, a Magyar Földtani Intézet és a kőbányai Szent László plébánia- templom, valamint a gödöllői kastély épületébe is bebocsátást nyernek az érdeklődők e hétvégén. A Lechner Ödön Alapítvány immár második alkalommal szervezi meg az európai örökség napokat. A nyílt napok célja, hogy elősegítse a műemlékek és a kulturális örökség széles körű megismertetését, és ezzel együtt tudatosítsa azok megőrzésének fontosságát. Az európai örökség napok rendezvénysorozata Franciaország kezdeményezésére jött létre 1984-ben. A közép-kelet-európai országok — így Magyarország is — a vasfüggöny felszámolása után csatlakoztak az időközben már az Európa Tanács által is támogatott műemléki és építészet- történeti eseménysorozathoz. A ritkán látogatható épületek mellett természetesen ingyenesen kereshetők fel a budapesti — de a gödöllői székhelyű országos közgyűjtemények is e két napon. A Budapesti Történeti, az Iparművészeti, a Szépművészeti Múzeum, az Országos Levéltár, az óbudai „Selyemgombolyító”, a Magyar Képzőművészeti Főiskola, a gödöllői Grassal- kovits-kastély, a Városháza, valamint a városi múzeum 10—18 óra között áll a nagy- közönség rendelkezésére. A tavalyi első budapesti rendezvény nem várt sikerrel zárult, és ebben az esztendőben más vidéki települések — többek között Esztergom, Debrecen, Gödöllő, Pápa — is csatlakoztak a kezdeményezéshez. PMH-Galéria * PMH-Galéria * PMH-Galéria Szervátiusz Tibor: Szabó Dezső Vimola Károly felvétele „Mi hatott rám? Elsősorban Erdély — írja önvallomásában Szervátiusz Tibor —, az erdélyi élet, az erdélyi parasztemberek tömör szépségű feje, tartásuk, lelki világuk, királyi méltóságuk; a sok évezredes művészet, melyet teremtettek, s melyet azóta is őriznek. A faragások, az ősi életfa- és napmotívumok kultikus ereje (...) Ebből születtek kis bálványaim, s nagyjainkat életre keltő portréim, a »létportrék«. Meg akartam idézni, magam mellett akartam látni szellemiségüket, mintegy a magam erősítésére. így a követ addig faragtam, addig csiszoltam, míg az Bartókká, Adyvá, Szabó Dezsővé nem változott, s közben belekényszerítettem azt a vitális erőt, melyet ők magukban is hordoztak.” Szervátiusz Tibor szobrászművész 1930-ban született Kolozsvárott. Budapesten él és alkot. (b.)
