Pest Megyei Hírlap, 1993. szeptember (37. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-13 / 213. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP SZUKEBB HAZANK 1993. SZERTEMBER 13.. HÉTFŐ Megígérték — gondoskodnak róluk Nehéz sorsú gyermekek otthona IX], A csobánka-margitligeti kastélyt a múlt század vé- k JSB , gén szanatóriumnak építették, majd az apácák ala- kitoltak ki benne árvaházat. — Napjainkban az épület százhét Pest megyei hátrányos helyzetű gyermek otthona. A patinás internátust ót éven belül kell visszaadni a katolikus egyháznak. Az iskola udvarán fehér köpenyes pedagógusok értelmi fogyatékos gyermekekre felügyelnek. — Rendkívül súlyos ezeknek a gyermekeknek az állapota — tájékoztat Thaly Béla igazgatóhelyettes. — Kevés a reményünk arra, hogy intellektuálisan fejlődjenek. Tanítgatjuk őket írni, olvasni, de nem ez a legfőbb teendőnk. Elsősorban azt szeretnénk elérni, hogy önki- szolgálók legyenek. Az önfenntartásuk elősegítése a legfontosabb, az, hogy valamennyire tehermentesítsük a szüléiket. A tanterv is erre épül. A gondozottak a foglalkoztató iskola elvégzése után még két évig maradhatnak az intézményben. Ez idő alatt úgynevezett munkára felkészítő gyakorlatokon vesznek részt. A Budapesti Kézműipari Vállalattal például szerződésük van, megbízásukból kábelmentést végeznek. Nem jutnak sok pénzhez ezáltal, ám a munka igen fontos számukra. Az ilyen súlyos fogyatékosok ugyanis — ha legalább kétéves munkaviszonnyal rendelkeznek — már jogosultak a nyugdíjra. (A nyugdíjazás persze nem cél, csak lehetőség a megélhetéshez.) Az iskola támogatja a szülőket gyermekeik elhelyezésében, legtöbbjüket szociális foglalkoztatóba irányítják. — Ha valaki nem óhajtja fiát vagy lányát intézetbe küldeni, annak módjában áll, hogy igényelje a lakóhelyén gyógypedagógus segítségét — magyarázza Thaly Béla. A felkért gyógypedagógus ezt követően eljár a Önellátók legyenek házhoz és heti hal órában korrepetálást tart. Ennyi idő alatt azonban nem lehet eredményt elérni. A fogyatékosok száma itt is, valamint a szociális foglalkoztató intézetekben is évről évre csökken. Miért? Sajnos sokan vannak lumpen életmódot folytató szülők, akik inkább nem iskoláztatják be csemetéjüket, s így felvehetik az érte kiutalt viszonylag magas családi pótlékot. Az igazgatóhelyettes szemében könny gyűl. — Nem azért esünk kétségbe, mert fogynak a fogyatékos gyerekek, hanem azért, mert egyre kevesebben kerülnek közülük a megfelelő intézetekbe. — Munkatársai miként fogadták a kastély visszaadásáról szóló hírt? Féltik-e az állásukat? — kérdem. — Azt itt mindenki belátja ép ésszel, hogy az önként adott' adományokból felépített épületeket vették el hajdanán, s ez több volt mint igazságtalanság. Ez a kápolna például — amely most a gyerekek tankonyhája — annak idején nem úgy épült, mint később a pártházak... Az itt dolgozók körében az átadás gondolata nem váltott ki ellenérzést. — A gyerekek késéíhh is Cso- hánkán maradhatnak? — Természetesen továbbra is lesz itt helyük. Az állam a foglalkoztató iskola mellett egy új otthont létesít, amelynek 1998. június 30-ig kell felépülnie. ígéretet kaptunk arra, hogy mindnyájunkról gondoskodnak. Nekünk ez elég. T. Á. Állami támogatás vetőmagra Az idén ősszel nem utólag, hanem előlegként kapják meg a mezőgazdasági termelők az őszi vetésű kalászos gabonákra adható hektáronkénti kétezer forintos állami támogatást — tudtuk meg Juhász Lászlótól, a Pest Megyei Földművelésügyi Hivatal helyettes vezetőjétől. A kormánydöntés azért született, hogy azok is meg tudják kezdeni a vetést, akiknek nincs elegendő pénzük vetőmagra. Juhász László elmondta, hogy a kérelmet a Földművelésügyi Hivatalhoz kell benyújtani. Mellékelni kell egy igazolást arról, hogy az érintett földterület a mezőgazdasági termelők saját tulajdona vagy bérlet. Utóbbi esetében a bérleti szerződést kell bemutatni. Nyilatkoznia kell a termelőnek, hogy mit szándékozik vetni és mekkora területen. A támogatást az APEH-on keresztül fogják kifizetni az igénylőknek. A hivatalvezető-helyettes felhívta a figyelmet arra, hogy a támogatás kézhezvételétől számított hatvan napon helül a vetést igazolni kell, és a számlákat a vetőmagról, valamint az esetleges bérmunkáról be kell nyújtani az APEH-nak. A kifizetés csak akkor jogszerű, ha hektáronként kétezer forintig számlát tud felmutatni a gazdálkodó. Amennyiben az érintettek a támogatást igénybe veszik, de nem tudják számlával igazolni a költségeket, akkor annak — Juhász László szavaival — következményei lesznek. A Földművelésügyi Hivatalhoz egyébként már most folyamatosan érkeznek be a kérelmek. Ez a támogatás az őszi búza, az őszi árpa és a rozs vetésére vehető igénybe. Jelenleg a búzavetőmag ára áfával együtt 1850 forint. H. Cs. Tárgyalnak a váci képviselők Napirenden a fűtés Ä A váci képviselő-tes- j JL ;■ tületben is véget ért {$$$£) a nyári szünet. A tár- gyalóteremben megkezdődik a munka. Első nekifutásként tizennégy témát tárgyalnak meg ma délutántól a munka befejezéséig. Dönteni kell többek között az Árpád Fejedelem Általános Iskola igazgatói állásának betöltéséről. Tájékoztató hangzik el az önkormányzat gazdálkodásának első félévi alakulásáról. Igazi őszi aktualitás lesz a Városgazdálkodási Vállalat igazgatójának jelentése arról, hogy felkészültek a fűtési szezonra, elvégezték a szükséges karbantartásokat a távfűtő műveknél. Közli, hogy mióta mérőműszereket szereltek fel a távhőszolgáltatásba bekapcsolt lakásokban, azóta reális áron tudják elszámolni az érte járó díjakat. Csökkent a vállalati általános költség távhőszolgáltatásra jutó része, de az áfa-törvényben elrendelt változások hatása az áremelésekben már nagyobb költségnövekedést okoz az el- viselhetőnél. Emiatt új árkalkulációt készítettek, s október 1-től ármódosítást javasolnak. Ez a vállalat szempontjából többek között azért is indokolt, mert az idén 109 millió forint árbevételhez képest 6,3 millió forint ráfizetés várható, amit a cég egyéb ágazataiból származó bevétellel tudnak csak kiegyensúlyozni. Feladja majd a leckét a városi hatáskörbe tartozó középiskolák további sorsának rendezése is. Bartos Ferenc polgármester megfontolásra ajánlja a képviselőknek a hatalmas intézményhálózat önként vállalt fenntartásának felülvizsgálatát. Mint megállapítja: az erre a célra kapott támogatás a napi működés költségeire sem elég. Nem jut pénz a leromlott állapotú épületek felújítására. Az állami támogatás mellett várható, hogy egyre nagyobb hányadot tesz ki az önkormányzat hozzájárulása. A javasolt megoldás vagy az lehet, hogy az épületek tulajdonjogának változtatása nélkül átadják a feladatot a megyei önkormányzatnak, de akkor az épületfenntartás minden költsége még mindig a várost terheli. Másik változatként szóba jöhet, hogy a képzési feladattal együtt az összes tárgyi feltétel a megye hatáskörébe kerül, megállapodásban rögzített feltételekkel. A polgár- mester felhatalmazást kér a testülettől, hogy a megyei önkormányzat képviselőivel azonnali tárgyalásokat kezdhessen erről. K.T.I. Tanuló japán tanárok Japán tanárok huszonhárom tagú csoportja tesz látogatást Vácott, mától szerdáig. A Japán Közoktatási Tudományos és Kulturális Minisztérium szervezésében több városból, így Tokióból, Nagaszakihól és Fukuokáhól érkező pedagógusok az általános iskolai oktatást tanulmányozzák. Kíváncsiak a zenetanításra is. Ma délben a Zeneművészeti Szak- középiskolában fogadják az érdeklődőket, majd a Bartók Béla Állami Zeneiskola és a szakközépiskola növendékei muzsikával köszöntik őket. Holnap a Radnóti Miklós Általános Iskola, szerdán a Petőfi Sándor Általános Iskola életét tanulmányozzák a japán vendégek. Nem lesz fennakadás Kettéválik a víztársulat A Dél-Pest Megyei Vízgazdálkodási Társulat — amely évek óta sikeresen működik — sem kerülhette el az átalakulást. Beszélgetésünk elején Kovács Géza ügyvezető' igazgató elmondta, alapfeladatként a mezőgazdasági öntözővíz szolgáltatását, halastavak feltöltését, valamint a belvízrendszer fenntartási munkálatait végzik. Ám az ehhez szükséges pénzt a partnerek — elsősorban a mezőgazdasági üzemek és szövetkezetek — egyre nehezebben tudják előteremteni. így aztán némi gondot okoz nekik, hogy fizessék az érdekeltségi hozzájárulást. Ráadásul az állami támogatás — például a vízügyi — is szerényebb összegű, a korábbi évekhez képest. A társulatnak eleddig volt elegendő megrendelése. Napjainkban sem panaszkodhat emiatt — aláírt szerződéseik vannak már 1994-re is. Ám a cég nem elégedett meg ezzel. A kormányprogram szerint munkálkodik a lakossági közműépítés területén. Ennek keretében vállalkozik az ivó- és szennyvízhálózat építésére, fejlesztésére, a csapadékvízzel kapcsolatos gondok megoldására. Sőt, a társulat bekapcsolódott egy-egy település földgázellátási programjának megvalósításába. Mindezek ellenére a jelenlegi gazdasági helyzet egyre inkább indokolja az átalakulást. Voltaképpen a cég kettéválik. Továbbra is működik a társulat, amely az előbbiekben említett alaptevékenységet — a belvízrendszer fenntartásával és az árvízvédelemmel kibővítve — látja el a jövőben. S megalakul a Perje Építőipari és Szolgáltató Kft., amely elsősorban az építőipari piacon igyekszik elnyerni a megrendelők bizalmát. Egyébként a kft. munkatársainak többsége tag is. Az ügyvezető igazgató nem titkolta, tudták, hogy ez a megújulás aligha valósulhat meg zökkenőmentesen. Ezért a dolgozókat időben tájékoztatták a lehetőségekről. A többség megértette a változás fontosságát. Megnyugtatta őket az, hogy valamennyiükre szükség van. Valójában a társulat és a kft. együttműködési keretmegállapodás szerint — amely mindkét szervezetnek előnyös — segíti egymást. Nyilván az előbbinek az alaptevékenység folyamatos feladatot garantál. Míg az utóbbinak a mélyépítés területén versenyezni kell egy- egy megbízatásért. A kft. már bejegyeztetett a cégbíróságon. Majd tagjai közül választ ügyvezető igazgatót. Az átalakulást december 31-éig kell végrehajtani. Úgy, hogy ez a változás egyik szervezet működőképességét se veszélyeztesse. (f. f.) A napokban megkezdték az autópályákon a sávokat elválasztó sövény nyírását. Mind az M3-ason, mind az M7-esen és a többi sztrádán is a főmérnökségek gépei nyírják a nagyra nőtt növényzetet. Képünk az MS-ösön készült, ahol a Multicar Ocsa térségében vágja a Sövényt. Hancsovszki János felvétele