Pest Megyei Hírlap, 1993. szeptember (37. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-13 / 213. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP MAGYARORSZAG 1993. SZEPTEMBER 13., HÉTFŐ Elnöki interjú Tényszerűen a múltról MDF-frakcióülés Hajdúszoboszlón Több hitel a mezőgazdaságban A Horthy Miklós újratemetése körüli vita a féligazságok felsorolásának kategóriájába sorolható, hisz a legszélsőségesebb véleményekben is volt egy szemernyi igazság, és a legtárgyilagosabbakban is egy adag tévedés. A féligazság pedig rosszabb, mint a hazugság, mert ez utóbbi legalább felismerhető. Nyugodtabb légkörben ezért sort kell keríteni a vita, s az egész újkori magyar történelem tényszerű feldolgozására — mondotta Göncz Árpád a Kossuth Rádió Szombat délelőtt című műsorában. Az államfő köszönetét mondott Horthy Istvánné- nak és fiának, hogy igyekeztek az eseményt megtartani abban a keretben, amit jeleztek. A legemberibb szavakat Göncz Árpád Horthy István özvegyének, a politikailag legbölcsebb mondanivalót pedig fiának tulajdonította. A köztársasági elnök ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy Magyarország ahhoz az Európához kíván csatlakozni, amely annak idején legyőzte a Horthy-rendszert. E belső ellentmondás miatt szerinte kötelességünk tehát a múlt értékelése. Külön kell választani a történelmi vizsgálódásban az emberi Az ötven évvel ezelőtt, a Magyar Királyi Honvéd Lu- dovika Akadémián, a Bolyai János Műszaki Akadémián és a Horthy István Repülő- akadémián végzett, és a II. világháborúban hősi halált halt honvédtisztekre emlékeztek szombat délelőtt az egykori Ludovika Akadémián. Vitéz Martonfalvy Hugó, az 1943-ban avatott évfolyam rangelsője ünnepi beszédében kiemelte: olyan magyar szellemet oltottak a l \ nt itéi '/ciHmisél tartónak a katolikus iskolák tanárainak szombaton a budapesti Egyetemi templomban. A szentmisét Puskái László bíboros érsek tartotta a főegyházmegye hat iskolájának igazgatói, tanárai számára. szempontokat, a politikai utódlás szempontját és az egyéni tisztességet a politikai tévedésektől. A közelmúlt másik élénk vitát kiváltó eseményéről, a szárszói találkozóról előrebocsátotta, hogy a mostani tábor nem nagyon emlékezteti az 50 évvel ezelőttire, hisz a ’43-as találkozót alapvetően más történelmi és politikai viszonyok között rendezték, mint a mait. A régi Szárszó mindenképpen értékes, csak éppen mára meghaladott — mondta az államfő, hozzátéve: a meghaladott stádiumot a történelemben kötelesek vagyunk vizsgálni, de arra építeni nem tudunk új politikát. Heves indulattal beszélt a köztársasági élőnk a Da- bas-Sáriban dúló iskolaháborúról. Tekintettel arra. hogy a faluban élő gyermekek 90 százaléka hittanra is járt, szerinte az esetet nem lehet úgy értékelni, mint dühödt ateisták támadását az egyház ellen. A kialakult helyzet szerinte rengeteg kárt okoz. Göncz Árpád az összes érintett józan eszéhez folyamodott, miután az ügyben szerinte sehol nem esik szó emberekről, hanem jogi érvekkel vagdal- koznak. Ludovika hallgatóiba, amely erőt adott ahhoz, hogy a háborúban a katonák vérüket áldozzák a hazáért. Az emlékünnepségen Ló'- rincz Kálmán vezérezredes, a Magyar Honvédség parancsnoka és Pecze Zoltán. a Honvédelmi Minisztérium helyettes államtitkára koszorúzott. Az ünnepség után az 1943-ban végzett ludoviká- sok Szentendrére utaztak, ahol átvették 50 éves diplomájukat. \/ Es/lcrgom-Budapesti Érseki I oluunsiig Ilijéko/tulásu s/eiini ;i locg\li;i/i»eg>éhon eg\-cg\ iskola működik Esztergomban cs Szentendrén, négy pedig Budapesten. Ezekben mintegy 2000 diák tanul. (Folytatás az I. oldalról.) Medgyasszay László szerint az agrárolló immár kaszává nyílt, de az 1985-ben kezdődött kedvezőtlen folyamatokba az idén sikerült fékeket építeni. A Földművelésügyi Minisztérium politikai államtitkára erről az MDF-frakcióhétvége keretében megrendezett mezőgazdasági fórumon beszélt. Tájékoztatott arról, hogy az ágazat költségvetési támogatása jövőre tízmilliárd forinttal lesz több a jelenleginél, de ezzel csak a működő- képességet, a szintentartást tudják biztosítani. Huszonhá- rommilliárddal járulnak hozzá a mezőgazdasági alap működtetéséhez. Az FM államtitkára a jövő szempontjából biztatónak nevezte, hogy a mezőgazdaság hitelfelvétele eddig 7 százalékkal nagyobb, mint tavaly volt, tehát „az ágazatban megindult valami”... Medgyasszay László Hajdúszoboszlón bejelentette: a búza garantált felvásárlási Szűrös Mátyás marad Szűrös Mátyás nem távozik az MSZP-ből, és a következő választásokon a párt színeiben kíván indulni. Ezzel az eredménnyel zárult az MSZP összevont frakció- és elnökségi ülésének szombaton rendezett többórás vitája a képviselő megnyilatkozásainak megítéléséről. Országos tanácsok Magyarok a magyarokért A Magyarok Világszövetsége szombaton elnökségi ülést tartott, amelyről a szervezet közleményben tájékoztatta a távirati irodát. Az elnökség foglalkozott a Kárpát-medencében és a nagyvilágban élő magyarság helyzetével, és úgy határozott, hogy hazai és külföldi erőket mozgósít a délszláv területek megsegítésére. A testület napirendjén szerepeltek a világszövetség föderatív, decentralizált szervezésének kérdései, mindenekelőtt az országos tanácsok megalakulása. Az elnökség minden vonatkozásban támogatta a Magyarok Világszövetségéhez véleményezésre megküldött, az Országgyűlés és a kormány számára készült előterjesztést a nemmzeti tájékoztatási szolgálat megszervezéséről. Meg- állnpílotlák: a felállítandó N/ulgálal feladatai több ponton találkoznak a/ \l VSX céljaival. e/.ért a világszövetség társadalmi szervezetként együttműködésre törekszik az új hivatallal. ára után a közeli napokban nyilvánosságra hozzák a kukorica, a szarvasmarha, a hús és a tej jövő évi felvásárlási árait is. A kárpótlásról szólva elmondta: eddig a 22-ből 14 millió aranykorona értékű földnek van új tulajdonosa, az eladási ár pedig aranykoronánként 500 forinttól 948 ezer forintig terjedt. Utóbbi nem tévedés: a csaknem egymillió forintos aranyko- ronánkénti árért Balatonfü- reden licitáltak földet. Az államtitkár sajnálatosnak nevezte, hogy 138 gazdaságban, összesen 886 településen még ma sincs kijelölt kárpótlási földalap. Medgyasszay bírálta a részaránytulajdon kérdésével foglalkozó földkiadó bizottságok munkáját, mivel sok esetben szakmailag nem kellően fölkészültek. Ez ügyben várhatóan törvénymódosítást kezdeményez a tárca, aminek a lényege: ott, ahol földkiadó bizottság nem működik, a résztulajdonos kéréA Recski Kényszermunkatábor felszámolásának 40. évfordulója alkalmából szombaton ünnepélyesen fölavatták az egykori fogolytábor területén, a tábor csaknem 800 egykori lakójának a nevét megörökítő névtáblákat. Az áldozatok 1991-ben felállított emlékművén kaptak helyet a táblák. A megemlékezésen felolvasták Antall József üdvözlő levelét. A miniszterelnök többek között megfogalmazta: a kormányzat változatlan törekvése a valódi bűnösök felkutatása, megnevezése, és ha alkotmányos rendünk lehetővé teszi, megbüntetése. A közelmúlt bűneinek feltárása ennyiben nem csak a történelem feladata, hiszen a bűnös parancsok kiadói és végrehajtói közül sokan élnek még és sére hatósági eljárással — a földhivatal közreműködésével — lehessen kiadni a földeket. Bogárdi Zoltán, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának tagja a tegnapi sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva politikai akciónak minősítette a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) á keddre meghirdetett demonstrációját. Miután a MOSZ már májusban kilátásba helyezte a megmozdulást, ami jól illeszkedik a szövetség politikai stratégiájába, nincs értelme további egyeztetéseknek. Az MDF frakciója mélyen elítéli és a régi időkre emlékeztetőnek tartja, azt, ahogyan a MOSZ megszervezte a megmozdulást. Ugyanakkor reménykednek abban, hogy a parasztság józanabb lesz, mint a MOSZ, s a demonstrációnak nem lesz olyan jelentősége, mint amit szánnak neki — mondta Bogárdi. mind ez ideig háborítatlanul. Biztos vagyok benne, hogy a demokrácia mellett hitet tevő magyar társadalom soha nem felejti el az igaztalanul üldözöttek szenvedéseit. Kéri kálmán, a Recski Szövetség elnöke kiemelte: meg kell tanulni tisztességgel, becsülettel és magyar önérzettel megerősíteni ezt az országot. Zimányi Tibor főtitkár kitért az őket érő szemrehányásra, miszerint kormány- pártiak. Ezzel kapcsolatban rámutatott: a szövetség kormánypártisága abban áll, hogy magának érzi az első demokratikus kormányt, és ezért nem kívülről támadja, hanem belülről próbál hatni rá. Kitartanak a keresztény-nemzeti irányzat mellett. Ok és okozat A Népszabadság jegyzetírója beszámol egy hát- borzongató történetről, mely egy buszon játszódott le. Jól öltözött fiatalok Szálasit éltették, szidták a zsidókat és a feketéket, amin teljesen érthető módon megbotrán koztak azok az amerikai magyarok, akik ugyanazon a buszon utaztak, s akik a jegyzetíró ismerősei Az amerikai magyarok látván és hallván ezt az ocsmányságot, korábban hazautaztak, mint ahogy tervezték. Nos, ennek a jelenetnek a kapcsán föiteszi a Népszabadság írója a kérdést: Mi van a jelenség mögött, kik a politikai ihletők? A válasz tulajdonképpen egyszerű: az van eraögött, hogy nem éppen a közelmúltban, de fölállt az egyik parlamenti párt, a legifjabbak frakcióvezetője, és határozott hangon hazugnak minősítette a kormányt, és a miniszterelnököt. A lapok a jelenetet nagy terjedelemben napokon át szellőztették, pontosabban csámcsogtak a kijelentés fölött eléggé el nem ítélhető kárörömmel. A kijelentés természetesen igaztalan yolt, de nagyon megfelelt a sajtó céljainak, hát használták is. Aztán nehezen felejthető Landeszraann főrabbi ominózus kijelentése is, amely a magyar kultúra ellen akart irányulni, de többet ártott vele a magyarországi zsidóságnak, mint Csokonainak vagy Petőfinek. $ az is a háttérben van, hogy a közelmúltban sajtótájékoztatót hívtak össze józsefvárosi cigányok és SZDSZ- es országgyűlési képviselők, s harsányan mondták a magukét, nevezetesen, hogy a magyar rendőrség fajüldöző, s milyen hátborzongató módon bántalmazott cigányokat. Később kiderült, ez is alaptalan volt. Ugyancsak ellenzéki képviselők (SZDSZ-esek) vonultak annak a cigánytüntetésnek az élén, amelyért a Magyarországi Cigányok Demokratikus Szövetségének elnöke a magyar nemzettől elnézést kért Az van tehát a háttérben, hogy nagyon sokszor sajnálatos módon olyan izgatások is elhangzanak, amelyek miatt az embernek, annak is aki ide született, távozni lenne kedve az országból, ám nem távozik, hiszen akkor sem távozott, amikor erre sokkal több oka lett volna. Önvizsgálatot kell hát tartani mindkét oldalon, mert nem hiszem, hogy igaz lenne, amit a Népszabadság ír, hogy a buszon utazók úgy látták, pesti barátjuknak is jó lenne Amerikába kivándorolnia. Nem hiszem, hogy ez lenne a megoldás. Inkább az volna jó, ha belátnánk, a demokrácia nem azt jelenti, szabadon pocskondiázhatjuk a másikat. (Vödrös) Nagy sikert aratott a hét végén megrendezett II. budapesti nemzetközi borfesztivál. A Vörösmarty téren húsz magyar borvidék képviseletében 35 kiállító mutatta be termékét és kínált kóstolót Erdősi Ágnes felvételei IMS Ludovika-emlékünnepség A szentendrei főiskolán megkoszorúzták a Kossuth-szobrot a Évnyitó szentmise Recski névtáblák Tisztességgel, becsülettel