Pest Megyei Hírlap, 1993. szeptember (37. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-10 / 211. szám
1 PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. SZEPTEMBER 10., PÉNTEK 13 Nagy-Magyarország közepe Szeptember első napjaiban gyakran kérem tanítványaimat, meséljenek nyári élményeikről, merre jártak, mit láttak. Jólesik a beszélgetés, szívesen osztjuk meg egymással apró titkainkat is. így tettem, illetve teszek most is. A Békés megyei Szarvason töltjük családommal már néhány éve a nyarat. A zegzugos Holt-Körös, az arborétum, a Tessedik Sámuel Múzeum, a Bolzakas- tély a város ismert nevezetességei. Ám kevesen tudják, mert az elmúlt 40 évben nemigen hozták nyilvánosságra, másról is nevezetes az Alföld egyik szép városa. Szarvas ugyanis a történelmi Magyarország közepe. A Holt-Körös parjtán, szemben az arborétummal áll a ma- lomank nevezett emlékmű. A „Szarvas Magyarország közepe” emlékműtervet 1938. december 15-én, Gödri István községi mérnök készítette Schauer Gábor ötlete alapján. Trianon után a valóságból emlék lett. A későbbi időkben romboló kezek „csak” a feliratot verték le, melynek egyik sora így szólt: „Isten malmai lassan őrölnek”. A malom azonban állta a történelem viharát. Az idei augusztus 20-a nevezetes napja — nyugodtan írhatom — történelmünknek. Szarvas város önkormányzata huszonnégy kocsá- nyostölgy-csemetét ültetett a malom köré. Az emlékmű díszkivilágítást kapott. Tölgyfából készült ajtaján át betekintve látható az emléktábla, a bronzból önött Kárpátok övezte medence, alatta márványtáblába vésve: „Emlékezve a múltra, élve a jelent és bízva a jövőben, állíttatta helyre ezen emlékművet 1933-ban Szarvas város önkormányzata.” Reggel 8 órakor a szarvasi templomok ünnepi harangszóval köszöntötték az ünnepet. A város polgárai egy- egy szál virágot helyezhettek honfoglaló hőseink és államalapító Szent István királyunk emléke előtt. Szarvas város polgármestere, Demeter László iskolás tanulók kíséretével, ünnepélyesen kinyitotta a malom kapuját. Nem volt ünnepi beszéd, a csendes megemlékezés mégis méltóságteljes volt. A nemzetiszínű szalagból kötött kis masnit, melyet a kapu ablakocskáján dobtunk be, gondos kezek estére fölvették a földről és Erdélyre helyezték. Megható volt a látvány! Tímea lányom a napokban érkezett haza Szarvasról. Szomorúan mesélte, szemét is „díszelgett” az emlékezés virágai között. Csak bízni tudok — mert kell bízni — Dobó szavaiban, aki az egri vár védőihez így szólt, „...a falak ereje nem a kőben van, hanem a védők lelkében... Inkább kevés oroszlán, mint sok nyúl...” Megbékélés, nemzeti múltunk ismerete, megbecsülés nélkül hogyan lesz jövendőnk? Hogy valóban legyen, mert lennie kell, tegyük dolgunkat, kötelességünket! A Szarvasi Arborétumhoz tartozó emlékparkban lévő történelmi Magyarország közepét az arra járók ne felejtsék el felkeresni, fejüket meghajtani, múltunkra emlékezni. Baleczky Ivánné Budapest Emlékműavatás ván ros, a Nagykunság Kunhegyes kis északnyugati ré- szén, 1287-ben alapították. Lakói mindig me zőgazdasággal foglalkoztak, határában nem volt uradalom, ellenben sok kis-, közép- és nagygazda művelte a szikes és kötött talajt. Itt éltek őseim, innen üldöztek el 1952-ben családommal együtt, mint kulá- kokat. Innen kaptam meghívót augusztus 28-ára, az I. és II. világháború, 1919 és 1956 áldozatainak emlékére állított hősi emlékmű leleplezésére. Meghatva néztem a szeles, borús időben összegyűlt többezres tömeget, a sok megőszült, ismerős embert, akik virágcsokrot szorongattak a kezükben, hogy könnyes szemmel helyezzék elesett szeretteik emlékére a szobor talpazatához. Für Lajos honvédelmi miniszter őszinte, nyílt beszédét sírva hallgattuk. Azután a református és a katolikus papok igehirdetése, majd a koszorúzás következett. 50 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy méltó emléket állíthasson Kunhegyes népe az elesetteknek. Hiszen még említeni sem volt szabad őket, mert mit mondtak volna a pártállam hívei? Azt, hogy minek mentek a frontokra? A MSZP nem is koszorúzott, ennyi becsületérzés azért szorult az ottani vezetőibe. Az ünnepély HISTÓRIA Gróf Hofmannsegg utazása Magyarországon 1793—1794-ben Gróf Hofmannsegg Felső-Lausitzból, Rumenauból való volt, s előszeretettel foglalkozott természettudományokkal. Állat-, növény- és ásványgyűjteménye, amelyet hosszas utazásai alatt leginkább maga gyarapított, híres volt Németországban. Bejárta Nyugat-Európa számos országát, és 1793—94-ben Magyarországot is beutazta. Útjáról írt leveleinek egy részét Berkeszi István 1886-ban jelentette meg Budapesten. Ebből adunk közre részleteket. Buda, 1793. július 3. I Múlt hó 23-án utaztam el Bécsből. Lehe- • tetlen jobb postai szolgálatot kívánni is, mint ebben az országban van. Többször megtörtént, hogy a lovakat hamarább felváltották, mint amennyi idő alatt a kerekeket megkenhették, és sohasem történnek, mint nálunk, késedelmek s aztán bocsánatkérések, hogy a lovak nem voltak idehaza, s több efféle. Csak ilyen intézmény mellett lehetséges két nap alatt, éspedig reggeli 5 órától esti 9-ig tartó utazás után 36 mérföldnyi utat megtenni, mert ily messze van Buda Bécstől, mégis a második nap este már ott voltam. Egy éjét Győrben töltöttem. Anélkül, hogy a külvárosnál tovább mentem volna, észrevettem, hogy a belváros sem nyújt több figyelemreméltót. Az egész út különben reám nézve nem volt valami nagyon érdekes. Egy pár erdős hegyet kivéve a magyar határon, az egész vidék a Duna mentében meglehetős csupasz és egész egyszerű. Váltakozva majd magyar, majd német faluba jut az ember, vendéglősök, postamesterek és effélék majdnem kivétel nélkül mind a két nyelvet beszélik, csak némely postakocsis nem tud németül. Az első pillantás Buda környékére szintén nem sokat ígért, de most már mégis sokkal előnyösebb véleményem van felőle... Buda a Duna nyugati oldalán fekszik, Pest éppen szemben vele mint Neustadt és Drezda. A két várost egy hajóhíd köti össze, amely legalább is mégegy- szer olyan hosszú mint a drezdai. Pest vidéke egészen csupasz, Budáé pedig egészen hegyes vidék. Alant a parton fekszik a városnak legnagyobb része, amely Ó-Budára és a Vízivárosra oszlik. Ez utóbbiból vezet át a hajóhíd Pestre, a házak lépcsőzetesen vannak a hegyre építve, amely egész jól néz ki. Körülbelül itt, ahol e két hely összeér, emelkedik egy középmagas, meredek hegy, amelyen vár- szerűen körülfogva ismét egy városrész van. Ez az úgynevezett vár, ahol különféle hivatal, a színház és sok magánlakás van. E hegyről a kilátás pompás. Köröskörül halmok és hegyek emelkednek, s amelyek csak némiképp is alkalmasak arra, szőlővel vannak beültetve, s meg kell vallani, hogy e szőlőhegyek és szőlővel beültetett kertek belát- hatatlanok, éppen úgy, mintha például a drezdai völgy, és pedig nemcsak az Elba- parti hegyek, hanem a homokos talaj és az egész környék egész Pilnitzig minden emelkedéseivel együtt, amelyen annyi falu fekszik, szóval mintha az egész láthatár szőlővel lenne beültetve. Ez az első pillanatra meglepő, de mivel e szőlőhegyeken egyetlen házat sem látni, korántsem oly szép, mint a mieink. A magasabb halmokon a szőlőn felül még hegyi legelők is vannak, ahol sok, előttünk még ismeretlen növény tenyészik, s a mi kerti virágaink közül itt még sok vadon nő. Aztán körös-körül még magasabb hegyek vannak, melyek magasabbak a karlsbadinál, de elég távol egymástól, és csupa középnagyságú tölgyfaerdővel egészen el van borítva. A fák között gyönyörű füvet is látni. Épen oly szép •és buja réteket lehet látni az alantabb fekvő helyeken, amelyek igazán kellemes és árnyékos sétahelyekül szolgálnak. Mégis hiányoznak e helyeken a patakok, minőket nálunk oly gyakran találunk. A kisebb folyóvizek hiányát mutatja a hajómalmok nagy száma a Dunán, csak Buda és Pest mellett mintegy 60 vagy 70 is van. Ama helyeken, melyek szőlőtenyésztésre nem eléggé alkalmasok, tönkölyt és árpát termelnek, rozsot már kevesebbet láttam, búzát és zabot éppen nem. Némely helyen ismét kölest tenyésztenek, közötte bab és ugorka is van. Falu a főváros közelében kevés van. Úgy hiszem, hogy egy sincs egy óra járásnyinál közelebbre Budához, sőt egymáshoz sincsenek közelebb. Ezen falvakban sok német lakos van, földjeiket kitűnően művelik, de azért — mint némelyektől hallottam — elég nyomorúságosán élnek. A Dunán több sziget van. Felül, Ó-Budával szemben van két középnagyságú, körülbelül olyanok, mint az Elba szigetei Gábemitznél; néhány ház is van rajta, köztük egy vendéglő, ahova gyakran szokás kirándulást tenni. Alul egy még sokkal nagyobb sziget van, amelyen két falu fekszik. Budának különben nincs nagyvárosias kinézése, mert egynéhány középületet kivéve a házak nem valami különösek. Pest ellenben, habár kisebb, sokkal szebb. Van egynéhány valódi palotája, melyek nagyon jól veszik ki magukat. Megérkezésem után másnap reggel kimentem természeti ritkaságokat gyűjteni; különféle szép dolgokat találtam, melyeknek itt van a után megtelt a református templom, ahol az önkormányzat képviselői, polgár- mesterükkel az élen, katonatisztek, Erdélyből és a Vajdaságból érkezett vendégek áhítatosan figyelték a hangversenyt és az Ómagyar Má- ria-siralom egy részletét. Befejezésül engedjék meg, hogy leírjam egy elemi iskolai osztálytársnőm cselekedetét: Az árverésen visszakapta szülei elvett földjét. Kétmaroknyit beletett egy dobozba, kivitte a temetőbe. Sírva odatette szülei sírja elébe, a következő szavakkal: „Ezért a földért harcoltál édesapám a Don-kanyarban, ezért verejtékeztetek és haltatok bele a fájdalomba, amikor láttátok, hogy idegenek bitorolták. Most pihenjetek nyugodtan, mert újra a gyermeketeké lett! Nyugodjatok békében édes szüleim!” Kárteszi Istvánná Cegléd Határtalan gyalázkodás Vitéz nagybányai Horthy Miklósnak, Magyarország egykori kormányzója újratemetésének időpontjában, a „Szeptember 4.” elnevezésű csoport tiltakozást szervezett. Idézet a „Mai Nap” című független képes napilapból: „A díszkút előtt egy Új Magyarországból hajtogatott csákós tengernagy állt, mellette egy pap, akinek a homoszexuálisok nemzetközi jelképe, a rózsaszín háromszög függött a mellén. A vászontranszparenst tartó fiatalok némelyikén Dávid-csil- lag volt.” Az a véleményem, hogy ezzel a gúnyolódással még a Landeszmann főrabbit is sikerült nagy ívben „túlszárnyalni”! Megsértve ezzel az ország lakosságának több mint hatvan százalékát, beleértve a világ katolikus papságát. egészen a Vatikánig. így lett a keresztény Magyarországnak szánt gúny határtalan. Mindez született a liberális demokrácia, a tolerancia és a másság jegyében. Mit lehet mondani a cí- mergyalázás, a pápa-cápá- zás, a bőgatyázás és a fentiek után? Elég volt a provokációkból! Charta-jelszóval élve: „Tégy a gyűlölet ellen!” Takács Tihamér Budapest hazája. Amint este egy hegyi lejtőn bogarakat fogdos- tam, nem kevéssé elcsudál- koztam, amidőn egy városi úrral találkoztam, ki hasonló foglalkozást űzött. Rögtön ismeretséget kötöttünk; igen udvariasnak találtam, valami expedicziónak a tagja volt. Különféle jó tanácsokat adott, hogy hol van a város körül a legkellemesebb az én czélomra vonatkozólag a legdúsabb vidék; két helyet ajánlott legjobban, melyeknek egyike sincs messzebb a várostól, mintegy félórányira a hegyek közölt. Ajánlotta egyúttal, hogy mennénk ki együtt. Nekem tetszett az ajánlat és rá- állottam. Már harmadnap kimentem a „Szép Juhászáé hoz... Egyetlen vendéglő ez, egyikén a legmagasabb hegyeknek, egy kis mért- földnyire a várostól. Jobb- ról-balról van még egy pár magasabb hegycsúcs is, és amint már írtam, egészen borítva fiatal tölgyfákkal. (Folytatjuk) A vármegye iratainak pusztulása Az egykor keletkezett okiratoknak, okleveleknek — az írásos forrásoknak — csupán töredéke maradt fenn napjainkra. Néha a hanyagság, többnyire azonban háborús dúlás okozta a levéltárak pusztulását. A török hódoltság alatt Pest vármegye közgyűlése leginkább Füleken tartotta üléseit. A fennmaradt iratok tanúsága szerint több alkalommal foglalkoztak a levelek, okiratok őrzésével, valamilyen levéltári szabályzat megalkotásával. 1666-ban például határozatot hoztak, hogy a Zólyom megyébe került, de a vármegyére vonatkozó jegyzőkönyveket vissza kell szerezni. A levéltár egyébként ekkor Murátty várában volt, a következő évben, 1667-ben szállították Fülekre. Itt érte súlyos, pótolhatatlan veszteség Pest vármegye levéltárát. Fülek várát a török 1682-ben ostrom alá vette, és szeptember 10-én bevette. Az ostrom alatt az iratok legnagyobb része elpusztult. Csemniczky Gáspár jegyzőnek köszönhető, hogy valami megmaradt. Az iratokat magához vette és birtokán őrizte. A háború végén, pontosabban Buda felszabadítása után szolgáltatta vissza a vármegyének. A közgyűlés a levéltár megőrzéséért és szolgálataiért 300 rajnai forint jutalmat szavazott meg neki. A füleki vár ostrománál egyébként kis híján elpusztult a megye pecsétje is: ezt Csörgői Ferenc perceptor (adószedő) mentette meg. Özvegyének később ezért elengedték a férje után maradt tekintélyes tartozás megfizetését a nádor-főispán, Eszterházy Pál javaslatára. Pogány György
