Pest Megyei Hírlap, 1993. szeptember (37. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-10 / 211. szám
SZŰKEBB HAZÁNK PEST MEGYEI HÍRLAP 1993. SZEPTEMBER 10.. FENTEK Uj templomot emelnek Gödön Göd-alsó területén még mindig kormosán mered égnek a leégett templomtorony. — Nem valószínű, hogy a mostanit újjá lehet építeni — mondja Burger Ferenc plébános. Keszthelyi Ferenc megyés püspök úr úgy döntött, hogy új templomot kell emelni közösségi teremmel, plébániával. A régi templomot lebontatnák, s a mellette lévő telken, ahol most almáskert látható és bérlő gondozza, felépülne az új templom.-—Mibe kerülne az építkezés, honnan szereznék rá a pénzt? —A harminc-negyvenmillió forintra becsülhető munkát részben saját erőből végeztetnénk el. Erre a célra már egyházmegyei gyűjtésből beérkezett 4 millió forint. Innen is várunk támogatást az építkezéshez. A külföldi segélyszervezetektől szintén lehet számítani valamennyi hozzájárulásra. Szeptemberben, vasárnaponként Budapesten, a Szent István-bazilika előtt gyűjtéseket rendezünk. Ilyenre került sor nemrég a Ferenciek terén is. Számítunk’ egyéni adományozókra. — A Piarista Szakmunkás- képzőben építőipari szakmákat oktatnak. Rájuk is számítanak? — A bontási munkálatokban már eddig is segítettek. Alapos a reményünk, hogy számíthatunk rájuk. Véleményünk szerint az egyházközség tagjai munkával támogatják majd a templom felépítését, melyet az előző felszentelésének ötvenedik évfordulójára szeretnénk megnyitni. Az egyházközség 1945-ben alakult, ez lesz a templomépítés évfordulója is. A gödi egyházközség folyószámlája: Dunakeszi OTP, 775-002038-9. Erre a címre várják az adományokat. A pénzküldeményeken kívül elfogadnak építési anyagokat is. Aki teheti, például fuvarozást is vállalhat. K. T. I. Amikor a bírósági ítélet sem hitelt érdemló' Történészszemmel ’56-ról § Dr. Böőr László, a nagykőrösi levéltár vezetője hatalmas feladatra vállalkozott, amikor évekkel ezelőtt hozzálátott az 1956-os forradalom és szabadságharc Pest megyei eseményeinek feltárásához. Asztalán ma már tomyocská- kat formáznak a keménypapír cédulák, a tényfeltáró, elemző munka praktikus kellékei. A Pest Megyei Levéltárból, a minisztériumi és hadtörténeti levéltárak dokumentációjából, a bíróságok, ügyészségek peradataiból, vádirataiból összegyűjtött, s bizonyos szempontok szerinti felhasználásra már alkalmas óriási adathalmaz azonban még korántsem teljes. Bizonyító szemtanúk Nehezíti a kutató munkáját az, hogy a 37 év előtti őszön, valamint 1957 tavaszán történtekről nem minden településen maradtak fenn iratok, vagy — az eddigi ismeretek szerint — egyáltalán nem is készültek. Nem ritka az sem, hogy a teljesnek látszó forrásokban fedez fel hézagokat a történész, aki a laikus számára apróságnak tűnő mozzanatok tisztázása érdekében képes mázsányi iratot átnézni, mert tudja: Munkája akkor teljes értékű, ha bizonyítani tud. anélkül bármit állíthat, az meggyőződése ellenére is csak hipotézis marad. Amikor pedig kimerülni látszanak az írásos emlékek forrásai, a szemtanúkhoz fordul. Szerencsére sokan vannak még, akik tisztán fel tudják idézni a közel négy évtized előtti eseményeket. — Néhány hónappal ezelőtt e hasábokon is szóvá tette, nagyon jól jönnének munkájához az akkori idők tanúinak visszaemlékezései. Hírlik, rövidesen konkrét kutatási részterülethez kéri majd a korrekciókat, kiegészítéseket. —- Mára elkészült az az ösz- szeállítás, amely a Pest megyei nemzeti bizottságok elnökeinek, valamint nemzetőr-parancsnokok névsorát foglalja egybe, településenként. Sajnos itt is az a gond, hogy a levéltári forrásokból nem sikerült hiánytalanul fellelni az adatokat. Vannak olyan községek, ahol semmilyen utalás nincs a forradalom tisztségviselőire, de az sem kizárt, hogy egyes helyeken nem is bíztak meg senkit ezekkel a feladatokkal. Másutt ellentmondás van, a dokumentumok több nevet is említenek ugyanabban a funkcióban. Sokszor a bírósági iratokat még ezekben az esetekben is fenntartással kell kezelni, feltétlenül összevetve más forrásokkal, mert az ítéletekből gyakran semmi érdemlegeset nem tudunk meg valakinek a forradalom alatti tevékenységéről. Előfordul az ellenkezője is, amikor ismerjük ugyan az illető szabadságharcos múltját, de nem tudni, mi lett a sorsa a megtorlás éveiben. Nos, főképpen az ilyen és ehhez hasonló kérdések megválaszolásához kérjük a segítséget. Böőr László kutatásai nemcsak az egyes történelmi konkrétumok tisztázása szempontjából nagy jelentőségűek. Már a munkája kezdetén világos volt, mára bebizonyosodott, hogy a tudományos feltárás ízekre tépi a Kádár-korszak 1956-ról alkotott hivatalos megítélését. A Pest megyei történések vonatkozásában különösen fontos a történészek tényszerű, reális ismerete, hiszen Budapest és talán Borsod megye után ebben a régióban izzott leginkább a forradalmi hangulat. Megyei áldozatok — A főváros közelsége kétségkívül erősen befolyásolta a megye településein a cselekményeket — fűzi hozzá a kutató. — Annak idején mintegy százezer ember járt be Budapestre dolgozni, ők részesei, sőt sokszor áldozatai lettek az ottani eseményeknek. Másfelől pedig, a Pest megyeiek sokkal jobban érezték a gyűlölt idegen hatalom közelségét, hiszen sok szovjet laktanyát telepítettek ebbe a térségbe. A Kádár-rendszerben azt állították, a pesti egyetemisták izgatták fel a lakosságot. Ez így nem igaz. .Tudjuk, sok fiatal pesti forradalmár jött le vidékre, de aligha csak az ő közreműködésükön múlt, miként alakulnak a dolgok a falvakban, városokban. Példa erre a Dél-Pest megyei régió, amely távol esik a fővárostól, mégis aktív volt a lakosság, biztatások nélkül is. Eltorlaszolt átjárók — A cselekményekről külön is készített egy összeállítást. E kiemelésekre miért volt szükség? — Úgy is mondhatnánk, ez már egy megrendelés a kutató- műhelytől. Az Igazságügyi Minisztérium kért fel arra, hogy településenként rögzítsem, és bocsássam rendelkezésükre az 1956 őszén és 57 tavaszán történt erőszakos cselekményeket. Az én fogalmaim szerint ebbe a kategóriába beletartozik a halálos ítélettől kezdve a különösen nagy kárt okozó rongálásig, gyújtogatásig mindaz, amit akár a diktatúra, illetve annak emberei, vagy a felkelők követtek el. Az anyag felhasználása már nem rám tartozik, mint ahogy azt is az illetékes bizottságnak kell eldöntenie, hogy konkrét esetekben mikor beszélhetünk például sortűzről, és mikor csak egyszerűen lövöldözésről. Mine- nesetre én mint a történelem kutatója, azt állapítottam meg, hogy minden egyes településen történt valami, tehát a megye minden pontján zajlottak forradalmi cselekmények. A lakosság ellenállt. Többek között délről a fővárosba tartó szovjet alakulatok mozgását is igyekeztek megakadályozni, ahogy tudták. Ceglédbercelen például a vasúti átjárót vagonokkal torlaszolták el. Abony- ban a magyar katonaság a lakosság mellé állt a szovjetek által vagy azok kezdeményezésére letartóztatottak szabadon engedéséért. Sok helyütt — miként Nagykőrösön — sztrájkba léptek az üzemek dolgozói. Sorolhatnánk még a példákat. Sajnos az erőszakos cselekményekről, azon belül az áldozatok halálának körülményeiről nem minden esetben tudunk biztosat, tehát ennek az összeállításnak az adatai is kiegészítésre szorulnak, az ismert esetek teljesebb feltárására van szükség. Részben további kutatásokkal, valamint a résztvevők hiteles visz- szaemlékezései segítségével. M. J. Gödöllő új szimbóluma Pelikán ezüst-kék mezőben — Mit szólsz az új címerhez? — szegezte mellemnek a kérdést ismerősöm. Meghökkentem egy pillanatra, és csak annyit tudtam felelni, hogy — tetszik. Valahogy olyan... méltóságteljes. Aztán továbbdobtam a labdát diáktársaimnak, szomszédoknak, barátoknak, közeli és távolabbi ismerősöknek. Volt köztük könyvtáros, tanár, a közművelődésben dolgozó, múzeumi munkatárs és néhány szakember is. Valaki azt mondta, hogy a tervező végre nem követett el alapvető heraldikai hibákat. Valaki a régi címer „vágott nyakú csirkéjét” szidta. Más úgy vélte, hogy „átmentettek” a régiből azért egy kis „vöröset”. Volt, aki csak a vállát vono- gatta. Akadt, aki visszakérdezett: miért, új van? Csak éppen azt nem tudta pontosan senki, hogy mit is jelképez Gödöllő új címere, hogy miben is más, mint a régi, és miért éppen a pelikán lett a város jelképe: a fészkén jobbra néző, melltollát tépkedő pelikán, amely már az 1760-as években is feltűnt, a Mária Terézia által mezővárosi rangra emelt település pecsétjein és címerein. Ismét divatba jöttek a címerek Európa-szerte. (Volt idő, amikor a heraldika több helyütt feudális „mellékízt” kapott.) A német diákok például büszkén hordják kabáthajtókájukon ősi városaik jelvényeit, a franciaországi ódon várkastélyok udvarán rendezett hang- és fényjátékok bemutatásakor pedig címeres zászlókat lobogtat a szél. Finnországban az útjelölő táblák a különböző helységek címereit is feltüntetik. S minthogy ez a fajta divat nem ismer államhatárokat, a heraldika reneszánsza hazánkba is eljutott. Valószínűleg ez is oka volt annak, hogy Gödöllő városa a közelmúltban pályázatot írt ki a város új címerének elfogadására. Kevesen tudják, hogy a korábbi címert — mely levélpapírok, porcelánvázák és ajándéktárgyak díszeként még ma is használatban van — a város „felszabadulásának” 30. évfordulójára vezették be. E címer egyetlen értéke az, hogy nem semmisítette meg az alapmotívumot, a fiait önvérével tápláló pelikánt. Szakértők szerint az ábrázolás viszont teljesen elrugaszkodott a heraldika szabályaitól. Grafikai megoldásai, a vörös-zöld színösszeállítás, valamint a szocialista jelképek is túlhaladottá váltak napjainkban. Az új címerábrázolás legfőbb követelménye az volt, hogy milyenségéről ne a jelen pillanatnyisága döntsön, hanem a tradícióhoz való ragaszkodás, a történeti hűség igénye, és az őseink iránti tisztelet. Az állandó érték mellett lennie kellett egy változó — változtatható — formai készletnek. A város alapcímerének meghatározása után érdemesnek tűnt egy díszcímer megalkotása is, természetesen a megfelelő alkalmakra. Ez utóbbi esetében a jobbra néző tornasisakot és a mezővárosi címer pajzstakaróját — ezüst, kék és vörös — javasolták a választott alapcímer köré. Az általános esztétikai-minőségi mérce is e színösszetétel mellett — mely már a XVIII- XIX. századi címerábrázolásokon is szerepelt — szólt. Mindezen szempontok figyelembevételével tervezte Kolozsváriné Tempes Lilla Gödöllő városának új címerét és zászlóját. A kék mezőben ezüst fészkén ülő, kiterjesztett szárnyú ezüst pelikán, mely mellének vérével három fiókáját táplálja, a legkorábbi, pecséteken megmaradt címerábrázolások fő motívuma. A motívum eredete a kora középkori keresztény hitvilágba vezet vissza, megjelenítése pedig a középkori államszimbolikához kötődik. A Jézus jelképévé vált, az erények közül a Szeretet (Caritas) szimbólumává emelkedett pelikánmotívum a feltámadás, az örök megújulás és az élet örök körforgásának is kifejezője lett. A csücskös alapú pajzsot szembenéző rostélysisak tetézi, világosszürke, sötétvörös béléssel. A sisakon leveles, zöld-vörös ékkövekkel kirakott, fehér gyöngygyei díszített rangkorona, belőle levelekkel övezett három arany búzakalász nő ki. A sisaktakarók: jobbtól kékezüst, balról vörös-ezüst színben pompáznak. E szinten az ősi hagyományokhoz visszanyúló színvilág mai szemmel is varázsosnak, ugyanakkor nemesen egyszerűnek és tiszta megfogalmazásúnak tűnik. A város zászlaja — amely nem helyettesíti a köztársasági zászló használatát — szintén új színekben pompázik. A kék mezőben ezüst ék középső harmadában a város megújult címere látható. A zászlót lobogóformában is használják. E megújult jelképekkel köszönti tehát Gödöllő városa a jelentősebb helyi események résztvevőit, mint legutóbb is tette például a cserkészek világtalálkozóján vagy a hollandiai testvérváros, Wageningen képviselőinek fogadásakor. Nagy kár, hogy a hétköznapok embere — beleértve a Gödöllő városába lassan már szállingózó egyetemi „gólyákat” is, szinte semmit nem tud e szimbolikákról. Pedig a címerekben rejlő jelrendszer a legkülönbözőbb tudattartalmak kifejezésére alkalmas. Ide értve a modem világ legkorszerűbb technikai találmányainak pajzson való ábrázolását és az ősi magyar hagyományok hordozását is. Mely hagyományok nélkül nem létezhetne a jelen, és nem jöhetne a Himnuszban is megénekelt „megbűnhődött”, s talán végre szebb jövendő... R. I. Gyülekeznek a gólyák Gödöllőn. Az egyetemi negyed ezekben a napokban népesül be az elsőéves hallgatókkal, miközben az intézmény kezelésében álló babati tavak szélén a búcsúzásra és a nagy utazásra készülő madarak sereglenek. Mellettük fel-fel tűnik egy szürke gém is, ám a fényképezést nem várja meg Balázs Gusztáv felvétele
