Pest Megyei Hírlap, 1993. augusztus (37. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-09 / 184. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLFÖLD 1993. AUGUSZTUS 9.. HÉTFŐ Tőkés László cikke A „titkos kerékasztalról” Incidensek az albán—jugoszláv határon Karadzic visszavonulást rendelt el Ellentmondásos jelentések érkeztek tegnap arról, hogy a boszniai szerb fegyveres erők alakulatai milyen hadmozdulatokat tettek az ostromlott Szarajevót uraló két hegycsúcson. A BBC déli jelentése szerint a szerbek maguk azt állították, hogy már megkezdték nehéztüzérségük visszavonását az Igman- és a Bjelasnica-hegyről. Ezt a két hegycsúcsot nemrégiben kerítették hatalmukba. Az angol rádió úgy tudta, hogy nem lehetett megerősíteni a szerbeknek a fegyverek kivonására vonatkozó állításait, sőt egy jelentés szerint a szerb katonák valójában beásták magukat az említett helyeken. Radovan Karadzic, a boszniai szerbek vezetője ragaszkodik ahhoz, hogy az igman-hegyi és a bjelasnica- hegyi állásokat ENSZ-erőknek kell elfoglalniuk, nem pedig bosnyákoknak. Karadzic azt állította, azért rendelte el a visszavonulást, hogy megmentse a ma újra kezdődő boszniai béketárgyalásokat. Az albán—jugoszláv határon lezajlott két határincidens miatt Tirana kérte, hogy sürgősen hívják össze az ENSZ Biztonsági Tanácsát. A határincidens során jugoszláv katonák a határon lelőttek egy albán személyt és két másikat megsebesítettek. «ASa&UiA'áaiRH Amerikai katonák halála Rajtaütés Szomáliában Tőkés László újabb kemény támadást intézett a románokkal bizalmas tárgyalásokat folytató RMDSZ-politikusok ellen. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tiszteletbeli elnökének amerikai sajtószemelvényekkel is gazdagon dokumentált vádiratát „A Hatalom uszályában” címmel, szombati számában közölte a Romániai Magyar Szó. Tőkés László Nagyváradról keltezett írásában kimutatja, hogy amerikai segédlettel bizonyos RMDSZ-politikusok 1992 januárja óta Svájcban, illetve a romániai Nep- tun-fürdőn négy ízben tartottak kétoldalú „titkos kerékasztalt”, utoljára ez év július közepén a romániai tengerparton. Itt Frunda György szenátor és két képviselő, Tokay György és Borbély László tárgyalt — Ceausescu egykori üdülővillájában — Viorel Hrebenciuc román kormányfőtitkárral és Traian Chebeleanuval, a román elnöki hivatal szóvivőjével. A tiszteletbeli elnök a bukaresti magyar nyelvű napilap hasábjain ismét felveti a kérdést: a hármak milyen felhatalmazás vagy mandátum alapján, mely minőségben tárgyaltak a romániai magyarság sorskérdéseiről a hatalommal, sziiletett-e egyezség a román és magyar fél között, miért nem tájékoztatták az RMDSZ vezetőségét és testületéit. Tőkés elfogadhatatlannak és elítélendőnek minősíti, hogy miközben a román kormányzat készségesen szóba áll egyes „magánszemélyekként” szereplő politikusokkal, nem hajlandó tárgyalni a kétmilliós romániai magyarság legitim képviseletével. A cikk írója megjegyzi, hogy a bizalmas eszmecserékre egyetlen mentséget lehetne találni, mégpedig azt, hogy ha azok az RMDSZ-po- litikának megfelelő tényleges eredményt hoztak volna. Márpedig nem hoztak. Bukarestnek azzal a törekvésével kapcsolatban, hogy kieszközölje a legnagyobb kedvezményes elbánást kereskedelmi kapcsolataiban, és tagja légyen az Európa Tanácsnak, Tőkés László rámutat: — Jelen pillanatban országunknak (Romániának) felülmúlhatatlan érdeke, hogy elfogadtassa magát az Egyesült Államokkal és Európával, és részesüljön az ezzel együtt járó kedvezményekben és előnyben. Országunk érdeke a mi érdekünk is. — Nem lehet érdekünk viszont az egész országot tartós válságba kényszerítő és magyarságunkat továbbra is elnyomatásban tartó, posztkommunista rezsim támogatása, nemzetközi elfogadtatása és legitimálása... Márpedig elsődlegesen ez történik a kisebbségi kirakattanács létrehozatala révén, valamint a titkos tárgyalások „eredményeire” hivatkozó külföldi politikai és sajtópropaganda által — olvasható a Romániai Magyar Szóban. Zsil-völgyi sztrájkszünet Pihent a hét végén a romániai bányászsztrájk. A Zsil- völgyi szénbányászok a szombatot és a vasárnapot családjuk körében töltötték, még a bányásznapi ünnepségek és prémiumok hangulatában. A latin-amerikai útjáról hazatért román államfő, akitől a szemben álló felek bölcs megoldást várnak, még nem foglalt állást érdemben a politikai színezetű munkakonfliktusban. Mindenesetre a repülőtéren az úgynevezett „japán sztrájkot” ajánlotta, nevezetesen, hogy a bányászok fehér karszalaggal ugyan, de dolgozzanak. Ion Iliescu hazaérkezésekor egyébként keményen ledorongolta a Zsil- völgyi bányászok szakszervezeti vezetőjét, Miron Cos- mát, aki azt állította, hogy 1990 júniusában Iliescu szólította volna a bányászokat Bukarestbe. Négy amerikai katona meghalt, több megsebesült tegnap reggel, amikor Szomáliái fegyveresek rajtaütöttek Mo- gadishuban egy amerikai katonai gépkocsioszlopon. Ez volt az amerikaiak legsúlyosabb vesztesége, mióta az ENSZ tavaly decembere óta fegyveres erőkkel próbálja biztosítani a segélyszállítmányok célba érését és a béke helyreállítását az afrikai országban. A gépkocsioszlop az amerikai Hunter katonai támaszpontról indult a Szomáliái főváros repülőterére. Az ENSZ főhadiszállásának közelében- az egyik jármű alatt akna robbant, majd a robbanást követően ismeretlen fegyveresek tüzet nyitottak a katonákra. Azok felvették a harcot, s hamarosan egyiptomi, illetve pakisztáni kéksisakosok érkeztek a megtámadott aVneri- kaiak segítségére., Az ENSZ erők helikoptereket is bevetettek a harcba. A lövöldözés egész délelőtt tartott, ENSZ-források szrint több orvlövész bújt meg a környező lakóépületekben. Három amerikai katona a helyszínen, a negyedik kórházba szállítás után vesztette életét. Újságírók látták, hogy helikopterekkel több sebesült amerikait is elszállítottak a helyszínről, de a sérültek pontos számát eddig nem közölték. Arról sem érkeztek hírek, hogy a támadóknak vol- tak-e veszteségeik. A Reuter brit hírügynökség szerint kemény amerikai katonai válasz várható. Az ENSZ-katonák közül a Szomáliái akció megkezdése óta 39 meghalt, 165 megsebesült. A nagyvilág hírei * Borisz Jelcin megkegyelmezett Jurij Csurba- novnak, a néhai Leonyid Brezsnyev pártfőtitkár ve- jének, aki tizenkét éves büntetését töltötte kenőpénzek elfogadása, illetve vesztegetés miatt. Csurba- nov az elnöki kegyelem után még tizenegy napot volt kénytelen eltölteni a Nyizsnyij Tagil-i börtönben. A tádzsik védelmi miniszter szerint az Afganisztánból beszivárgó tádzsik ellenzéki fegyvereseket külföldi hivatásos katonák is támogatják. Sljapnyikov egyben cáfolta, hogy a tádzsik kormányerők afganisztáni falvakat lőttek. ^ Radioaktív tejet kapott Hollandiából Banglades — jelentette a Reuter. A bangladesi mérések alapján az engedélyezett szintnél ötszörte magasabb a holland importtej radioaktív szennyezettsége, s emberi fogyasztásra teljesen alkalmatlan. ★ Szoros kapcsolatot szeretne fenntartani a kínai vezetés az új japán kormánnyal. A Kínai Kommunista Párt főtitkára, Csiang Cö-min reményét fejezte ki, hogy Japán a jövőben is hozzájárul majd a világ és az ázsiai—csendes-óceáni térség helyzetének megszilárdításához, fejlődéséhez. MAGYARORSZÁG Kedves barátaink, tisztelt pályatársaink! A határon túli magyar lapok első budapesti szemléjén, amelyről korábban mi is hírt adtunk, augusztus 7-én délelőtt hangzott el az alábbi beszéd. Hittük volna? Hetven-egyné- hány esztendeje ama szerződés úgy szórta szét a magyar írástudókat, mint a szél a pelyvát. Megsokszorozva a földrajzi távolságot, oly messzire vetett bennünket egymástól, mintha más földrészen élnénk. Szétszóratásban, elszakítottságban, kisebbségi létbe szorítottan az írott szó, a hír, a tájékoztatás maga a levegő. A lélegzetvétel az anyanyelven írott újság olvasása. A múlt évtizedek Közép- és Kelet-Európájá- nak keserű példája szerint népek, népcsoportok juthatnak el a fulladásos állapotig. Elég az írott szót, a nyomtatott szót — az igaz szót — megvonni tőlük. Nem felejtem el soha Kós Károlyt. Élete utolsó esztendejében Kolozsvárott, Rákóczi úti házában, még mindig friss szellemmel lapjáról, a „Kalotaszeg”-ről beszélt, amelyet a nagy omlás után egymaga szerkesztett, írt, nyomtatott. Tudta, hogy az ocsúdáshoz, a lélegzetvételhez újság kell, legyen bár az egyszemélyes. És Benedek Elek — a szembejövő ember — is azért ment vissza Budapestről Székelyföldre, hogy írjon. Újságot szerkesszen. Levegőt adjon az elszorított gégéjűeknek. Aki otthon, a szülőföldjén, a bajba jutottakkal sorsközösséget vállalva nevezi édesnek az anyaföldet, annak hiszek. Annak elhiszik, hogy életben lehet, életben kell maradni. Ha a huszadik századi magyar újságírás Atlaszait keressük, bennük, kettejükben megtaláljuk. A harmadik pillértartó Stószon állt a teher alá. Volt idő — a felvidéki magyarság második világháború utáni űzöttség- ben —, amikor a publicista Fábry Zoltán írásai tartották a lelket egymillió fulladozóban. S volt idő, évtizedekig, a század utolsó évtizedéig tartó, amikor — valljuk meg — hihettük, hogy az újságírást a világ ezen fertályán örökre megbecstelenítik a kényszerek és a kényszerítések. Szavakat, szent fogalmakat sehol nem lehet úgy felemelni, mint az újságban. És sehol nem lehet úgy meggyalázni. Hittük volna? Hihettük volna, hogy ebben a reánk feketedett huszadik században így lehetünk együtt, figyelő szemek és szolgálatos fülek nélkül, ismerkedésre, beszélgetésre, eszmecserére gyűlve, magyar újságírók, magyar szerkesztők, a Kárpátok karolta, határokkal szétszabdalt táj magyar írástudói? Én nem hittem. Volt idő — igen —, amikor nem a fájdalmaitokról, a megaláztatásokról, hanem arról is csak cenzúrázva adhattunk hírt, hogy éltek, léteztek. Határon túli magyar lapok? Elhallgatták, elrekkentet- ték őket előlünk. Hogyne rekkentették volna el, amikor a gyermekeink jószerével csak ennyit tanultak rólatok a tankönyvekből: „Magyarország határain kívül magyar nemzetiségűek is élnek.” És az egyik budapesti egyetemen végzett felmérés szerint a hallgatók nagyobbik része úgy vélte, hogy a székelyek román nyelven beszélnek. Emlékezem rá: a hatvanas esztendők végén Erdélybe látogatva először vettem kézbe kinti, odaáti magyar megyei lapot. A megrendelt, a kényszerített írásokat olvasva, akár félre is vethettem volna. De minden lapszámban találtam egy-egy kitűnő riportot, szép tárcát — megjelenhettek volna bármely úgynevezett nagy magyarországi újságban. Kolozsvári barátaim, az akkori Igazság munkatársai elvittek a Keleti-Kárpátokba, ri- portútra. Terepre, ahogy ők mondták. Három napig gyalogoltunk, leszakadt a lábam, ők pedig: mint akik sétáltak egyet a parkban. Ez is az újságírás, ez is a magyar újságírás története: keserves, szinte már lehetetlen körülmények között állni a sarat. Ismerjük küzdelmeiteket, tudjuk, ma is sokkal keservesebb körülmények között dolgoztok, mint mi. Tudjuk: hó végén elmarad a fizetés, kifizetetlen a nyomdaszámla — gyakran elgondolkodom: miből él, hogyan él meg a határon túli magyar újságíró? Most, hogy itt vagytok, először is meghajtom a fejem előttetek. Azért, mert álltátok és álljátok a sarat. Hamis addig az itthoni panasz, siránkozás, amíg ti a mindennapi megélhetésért küszködve írtok magyar újságot, adtok ki magyar lapot. Köszöntelek benneteket a Magyar Újságírók Közössége, hétszáz hazai újságíró nevében szeretettel, baráti kézszorítással, testvéri öleléssel. Itt vagyunk, itt lehetünk — a történelem megadta ezt a lehetőséget, ezt az esélyt. Valamit elkezdhetünk, ami évtizedekig álomnak sem volt elképzelhető. Ha Kós Károly, Benedek Elek, Fábry Zoltán itt lehetne! Talán itt is vannak... E találkozó után rajtunk múlik, hogy közöttünk maradjanak. (Kosa Csaba)
