Pest Megyei Hírlap, 1993. augusztus (37. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-07 / 183. szám

14 PEST MEGYEI HÍRLAP SPORT 1993. AUGUSZTUS 6., PENTEK Félmilliót kértek az eltűnt játékosért A Szentendre is szavazott, avagy csikócsapattal a másodosztályért Újabb „szavazat” érkezett a labdarúgó NB III Duna-csoportjának bajnoki címére. A kép­zeletbeli szavazógombbal a Szentendrei Petőfi Honvéd csapata is leadta voksát, hiszen „a dobogón, vagyis az első három hely valamelyikén végezni” célkitűzésben, mi más lehet az elsődleges, mint a „csúcsra” jutni, azaz az NB II-be kerülni. Az ehhez vezető úton, két évvel ezelőtt a megyei másodosztály megnyerésével tették meg az első lépést a szentendreiek, majd hogy ne kelljen annyit „gyalogolni”, egyesültek a Honvéd Budai SE-vel, s a fúzió révén, a tavalyi szezonban már mint NB III-as csapat kaptak besorolást. Természetesen a fúzió célja nem a megyei első osztály kikerülése volt. Sokkal inkább a „két csapatból egyet, mint egyet sem” jelszó motiválta az érdekelt feleket. II. János Pál pápától Albert Flóriánig Negyvenéves a Népstadion Születésnapi torta ugyan nem volt az asztalon, mégis ünnepi han­gulatban zajlott le az a sajtótájékoztató, amelyet pénteken a Bu­dapesti Sportcsarnokban tartottak. Augusztus 20-án lesz ugyan­is 40 éves a Népstadion, a legnagyobb magyar létesítmény, amely egy nem hivatalos francia felmérés szerint külsőségében a világon az előkelő 22. helyet foglalja el sok ezer társa között. A Szentendre az őszi harma­dik helyezés és a megszerzett húsz pont után, tavasszal elma­radt ugyan az első féléves tel­jesítményétől, ám így is majd­nem bronzérmes lett a végén. A Dunavarsány együttese ugyanis csak a jobb gólkü­lönbségének köszönhette a trón-, vagyis a dobogófosztást a szentendreiekkel szemben. Az újabb nekirugaszkodás előtt, a felkészülési időszak­ban, igencsak változásokkal teli napokat tudhat maga mö­gött az egyesület. Az egyik leg­izgalmasabb téma a „láthatat­lan játékos esete a klubbal" című fejezet. Történt ugyan­is, hogy a III. kér. TTVE-től a bajnokság végén leigazolt Ko­vács Ferenc egy félidőnyi já­ték után egyszerűen eltűnt... Kz MLSZ fegyelmi bizott­sága pedig hozott egy határo­zatot, miszerint a szentendrei­ektől mindaddig két büntető­pontot levonnak az új bajnok­ságban, amíg nem egyenlítik ki tartozásukat a kerületiek felé. Az „adós” ennek ellené­re úgy gondolta, hogy negy­venöt percnyi játékért, majd a köddé válásért túlzás lenne a kialkudott félmilliós vételá­rat megfizetni. Végül meg­egyezés született, amiben nagy segítséget nyújtott a Beczkay—Faragó menedzse­riroda, valamint Mészöly Kál­mán, a Vasas labdarúgócsapa­tának vezető edzője. Az angyalföldi gárdával egyébként hagyományosan jó a szentendreiek kapcsola­ta. Az új szezonra már a Va­sasnál készül a beállós Kult Ferenc, cserébe három NB I-es junior, Horváth Roland, Körösi Zoltán és Arndt Bá­lint került a szentendreiek­hez. Három junior érkezett, de hárman távoztak is, még­pedig Bukva Géza a Vasasba, Kovács Róbert az MTK-ba, valamint Badai András a Fe­rencvárosba. Az új edző, Michna István — aki Mezey Miklóst váltot­ta a kispadon — az előkészü­leti mérkőzéseken két kato­nafiatal játékát dicsérte. Tá­bori József és Gráczki Péter BVSC-nevelés, s mint a tré­ner elmondta, erősségei le­hetnek az amúgy is fiatal, 22 év átlagéletkorú csapatnak. Ha már az erősítéseknél tar­tunk, feltétlen említést érde­mel Bajkai András visszaté­rése Szentendrére, aki köl- csönjátékosként a REAC-ban szerepelt. Vasárnap pedig máris „élesre tölthet” a csapat, hi­szen a Solt—Szentendre Ma­gyar Kupa-mérkőzésen szük­ség lesz a „töltényekre”. Most a legjobb 64 közé kerü­lésért küzd a csapat, majd egy hét múlva következhet az NB III-as rajt, ahol már a szentendreiek mellett töb­ben is „rajta tartják a kezü­ket” a képzeletbeli szavazó­gombon. (oláh) „Döme” és a Galatasaray? Détári Lajos átigazolási ügyében a Ferencváros min­den követ megmozgat a mi­előbbi tisztánlátás és sikeres szerződéskötés érdekében. A bajnoki rajt egyre jobban sürgeti a zöld-fehéreket, de a szövevényes jog szálak to­vábbra is fogva tartják a kö­zéppályást. A rendelkezésre álló dokumentumok Szerda óta a FIFA szakértésnek is fejfájást okozhatnak, míg az FTC továbbra is az Anconá- val történó' megegyezést te­kinti a legfontosabb feladat­nak. Amíg nem tisztázódik vég­legesen a vüágvúlogatottat is megjárt labdarúgó helyzete, addig nem csoda, ha „kívül­állók" is érdeklődnek. Ezek közé tartozott a Miiiiyet — török napilap —, amely pén­teken telefonon kereste meg az MTI-t és érdeklődött Dé­tári hovatartozása felől. A rövid beszélgetésből kide­rült, hogy a kíváncsiság hát­terében egy török klubcsa­pat áll. Az újságíró etmoiíd- ta, hogy információi szerint a Galatasaray szívesen szer­ződtetné „Dömét", amennyi­ben a Ferencvárosnak nem sikerül megszerezni őt. Az MTI munkatársa tele­fonon megkereste Havasi Mihályt, a Fradi klubtitká­rát, és elmondta a török ér­deklődést. őt meglepetés­ként érte az információ, és kijelentette, hogy az FTC számára továbbra is az a leg­fontosabb, hogy mielőbb megoldódjon a Détári-ügy és a bajnoki nyitányon már szerepeljen az Ültői úti gár­dában. Molnár Zoltán, a Népstadion és Intézményei főigazgatója volt a szónoka az összejövetel­nek, amelyen megjelent Gallov Rezső államtitkár, az QISH el­nöke, dr. Aján Tamás, a MOB főtitkára és a stadionnal egy­aránt hároméves szponzori szer­ződést kötött Adidas Budapest Kft., a Dreher (Kőbányai Sör­gyár) és a Rair Peugeout autós cég képviselője. — A Népstadion elválaszt­hatatlan a magyar sportélettől, de nemcsak versenyeknek, mérkőzéseknek ad otthont, ha­nem sokszor kulturális esemé­nyeknek is, és büszkék va­gyunk arra, hogy két évvel ez­előtt II. János Pál pápa is a vendégünk lehetett — mondta a főigazgató. — A stadion jel­legénél fogva viszont elsősor­ban az atlétikai versenyeké és a labdarúgó-mérkőzéseké. így 1966-ban például itt rendezték meg a „sportok királynőjének” Európa-bajnokságát, a telthá­zas futballmérkőzések is gya­koriak voltak, de sajnos mosta­nában már nem állnak annyian sorba a jegyekért. Mi bízunk benne, hogy visszatérnek ezek a napok. A stadion gazdálkodásáról, anyagi helyzetéről is sok szó esett. Évi fenntartásához 700 millió forint kell, 520 dolgozó­ja (ide tartoznak az intézmény többi létesítményében tevé­kenykedők is) többségben leg­alább tíz éve végzi itt a munká­ját. Állami támogatást 97 milli­ót kapnak, igaz, ebből 86-ot adókban visszafizetnek. De óri­ási dolog, hogy az átalakítások­ra, a felújításokra 1998-ig egy- milliárd forintra számíthatnak, így nincs távol a teljes „újjászü­letés” sem. Nem álom tehát, hogy azután Budapest újból at­létikai kontinenstalálkozőt ren­dezzen. A sajtótájékoztató csak elő­zetese volt annak a jubileumi ünnepségnek, amelyre augusz­tus 13-án, jövő pénteken 18 órai kezdettel garden parti ke­retében kerül sor. Erre ezer sze­mélyt hívtak meg a stadion gyepszőnyegére, köztük 500 sportolót, többek között a stadi­onban 1955-ben Európa-baj- nokságot nyert férfi kosárlabda- csapat tagjait, Jeszenszky Lász­ló atlétát, aki az akkori salakpá­lyán az első magyar rekordot érte el itt, a régi labdarúgó „Aranycsapat" tagjait, az aranylabdás Albert Flóriánt és még sok-sok kiválóságot. Ézt követően Csőke József filmoperatőr kért szót, s beje­lentette, Havas Judit vezető szerkesztővel a 40 éves szüle­tésnapra 40 perces filmösszeál­lítást készítettek a négy évtized kiemelkedő eseményeiről. Happy Birthday! Boldog szü­letésnapot, Népstadion! A kézilabdások alapos fiatalítás után Atjáróház Solymáron BSE, Honvéd, Szolnok, válogatott Berkics Csepelen folytatja Lewis, Powell és társai Amerikai szupercsapat Véglegessé vált az augusztus 13-án Stuttgartban kezdődő atlé­tikai világbajnokságon részt vevő 118 fős (67 férfi és 51 nő) amerikai válogatott összeállítása. A német városban Carl Le­wis, Mike Powell, Kenny Harrison és Den O’Brien is világbaj­noki címének megvédéséért állhat rajthoz. Ami a rendkívül erős amerikai küldöttség 1992-es nyári já­tékokon győztes atlétáit illeti, Mike Marsh, Quincy Watts, Ke­vin Young, Mike Stulce, míg a nőknél Gail Devers és Gwen Torrence készül szaporítani éremgyűjteményét. Duplázott a Budaörs Soha nem volt nehézségek után végül csak talpon maradt Pest megye immár nyolcesztendős élvonalbeli múltra visszatekin­tő kézilabda klubja, a PEMÜ- Honvéd SE, azaz a solymáriak kedvencei. A legfontosabb té­nyen túl Balogh Ferenc techni­kai vezető immár — megtörve a hosszú és meglehetősen teljes solymári titoktartást — részle­tes információkkal is szolgált. — Elég nagy átalakuláson ment kersztül a csapat — így Balogh, aki az új „őrület”, a darts egyik solymári mozgatója is egyszemélyben. — Számos játékos elment, így Becskereki és Molnár az Elektromos SE- be, Béres Veszprémbe, Elek Ta­tabányára távozott, a néhány éve Romániából jött Kovács Ist­ván pedig Németországba tette át működése színterét. A jöve­vények között kevesebb az is­mert név, elsősorban az FTC, a Tatabánya és az Elektromos volt hálóőrét, Hamela Zsoltot említeném. Komoly fegyver­ténynek tartjuk, hogy a véde­lem oszlopa, a súlyos sérülés­ből felépült Szabó László meg­gondolta magát, s végül nem ment a bajnoki ezüstérmes Elektromoshoz Jött egy másik kapus, a békéscsabai Kerekes is. A csapat gerincét egyébként a Szabó, Lakatos, Gábai, Le­hel, Vecsernyés ötösfogat alkot­ja a rutinos kapusokkal. Mellet­tük elsősorban fiatalok kaphat­nak szót, így Dobrovits, Sodró, Král Károly és Zoltán, az egy­kori nagy bombázó fiai, Sarlós, Váradi, Reményi és egy hason­lóan ifjú kapuvédő, Brandhu- ber. De számíthat Kárpáti Mik­lós edzőnk Bazsikra és Tóthra is. Balogh arról is beszámolt, hogy augusztus első felében im­már szokásos vendégekkel talál- kozgatnak a sportbarátok nap, mint nap a solymári sportcsar­nokban: egykori edzőjük, Ko­csis Pál ugyanis ismét Soly­márt választotta az alapozó edzőtábor színhelyéül. Csapata, a Schaffhausen Kadetten holt­versenyben az élen végzett a svájci alapbajnokságban, s csak a rájátszásban szorult a 3. hely­re. A svájci kézilabdázásról még csak annyit: az idei, svéd­országi világbajnokságon a ma­gyarok 11. helyével szemben a helvétek az igen előkelő 4. he­lyen fejezték be a VB küzde­lemsorozatát. Amennyiben minden így ha­lad tovább, Szigetszentmiklós- ból kosárlabda-központ vál­hat! Na nem arra kell gondol­ni, hogy új NB I-es szupercsa­pat van születőben, de tény: a Csepel SC-t erősítő Mojzes Jó­zsef helyi lakos, s újdonsült csapattársa, Berkics László is hazatért a Duna partjára. A center hat hosszú szolnoki esz­tendő után választotta új klub­jának a vasgyári gárdát. A mellesleg 227-szeres váloga­tott játékost az egyik edzés után kérdeztük első benyomá­sairól. — Könnyen ment a beil­leszkedés, jól érzem itt ma­gam. — kezdte Berkics. — Ebben persze sokat segített, hogy mind az edzőt, mind a fi­úkat régóta ismerem. A BSE- ben kezdtem pályafutásom, s tizenhét évesen már az NB I-ben játszottam. Egy év múl­va bekerültem a válogatottba, majd a katonai szolgálatból adódóan, a Bp. Honvéd követ­kezett. Az itt eltöltött négy év alatt háromszor nyertünk baj­nokságot, egyszer pedig máso­dikok lettünk. — A sikeres évek után még­is Szolnokra távozott... — Úgy éreztem, váltanom kell, s elmondhatom, hogy semmilyen szempontból nem jártam rosszul. Szolnokon régi BSE-s játékostársaim közé kerültem, egy feljövő­ben levő, lelkes csapathoz. A negyedik év végére meg is nyertük a bajnokságot. — Sokat jelenthetett a fan­tasztikus közösség, ehhez a fő­városban nem nagyon szokha­tott hozzá. — Az első négy meccsen sérült voltam, csak a nézőté­ren ültem. Valósággal beleiz­zadtam, amikor a közönség — 4 ezer ember — így is kó­rusban kiabálta a nevem. Nép­szerűek voltunk az utcán is, ami néha kellemes érzés, de néha igen fárasztó. — Hadd kellemetlenkedjek egy kicsit: bajnoki címvédő­ként a következő szezonban otthon játszottak „ki-ki" mér­kőzést a Körmenddel. A vége előtt néhány másodperccel a vasiak vezettek, amikor ön el­rontotta a büntetődobást és a csapat kiesett. Másnap milyen hangulat fogadta az utcán? — A hátam mögött lehet, hogy „ment a duma”, de in­kább vigasztaltak. Azt hi­szem, sokan érezték akkor, hogy már jóval korábban hi­báztunk. A bajnokság megnye­rése után nagy mellénnyel kezdtük az új évadot. Tör­vényszerű volt, hogy a végére összezuhantunk. Persze, azt a büntetőt be kellett volna dob­nom, számomra ez nem ment­ség. — Harmincévesen váltott, s az újabb állomás Csepel. Ter­vez hosszú távra előre? — Ha az egészségem meg­engedi, még legalább öt évig szeretnék játszani. Nagyon so­kát jelent számomra a sportág. Annyira belémivódott ez a kö­tődés, hogy valamilyen formá­ban, biztos megmaradok a ko­sárlabda mellett, aktív játékos­pályám végeztével is. F. T. Az 1986-ban alakult budaörsi asztalitenisz-csapat szépen ha­lad felfelé a ranglistán. A leg­utóbbi két éves NB 1/B-s szerep­lés után ősztől az első vonal A-mezőnyében foytathatja. A Malév mögött ugyanis második helyen végzett a Budaörs s ez jo­gosítja fel őket az előrelépésre. Egyébként az elmúlt esztendő­ben harmadik helyen zártak, s az 1992/93-as küzdelemsoroza­ton a feljutás tervével rajtoltak. — Általában sima mérkőzése­ket vívtunk — emlékezett visz- sza Szendrei Zsolt edző. — A papírformának megfelelően, mindkétszer alul maradtunk a bajnok Malév ellenében. A bu­daörsi találkozó meglehetősen szoros volt, 10-8-ra kaptunk ki. A vártnál gyengébben ment a BVSC II., valamint a finálén a Tatabánya ellen. Molnár János, Balázs Imre, Benyovszki Gábor, Rácz Dezső, az ifistaként szereplő Klampár József, valamint Gulyás Imre al­kotta az együttest. Á múlt ősszel érkezett Molnár Zsolt az együt­tes legjobbja. Dicséretes a még csak serdülő korú Klampár telje­sítménye is. Ő vezeti az orszá­gos serdülő ranglistát, az ugyan­csak budaörsi Nagy Attila a hu- szonhetedik. Az újoncoknál: 17. Bogyó Csaba, 27. Biró Zoltán. E két osztály csapata is dicsé­retesen szerepelt. Á serdülők a megyében ezüsérmet hódítottak el, az országoson pedig a 10. he­lyen végeztek. Az újonc gárda megye elsősége mellé, országos kilencedik hely társul. Az NB I-es gárdán kívül a másik budaörsi felnőtt csapat is előbbrelépett. A budapest II. osz­tályú bajnokság megnyerése ré­vén, ősztől a főváros első vonalá­ban játszhatnak. Szendrei Zsolt, Tamás Ervin, Kónya Sándor és Nagy Attila voltak a csapattagok. — Három edző, Szendrei Zsolt, Tamás Ervin és Tóvizi György irányítja a munkát —: mondotta Biró Gyula szakosz­tályvezető, aki másodosztályú já­tékvezetői minősítéssel rendelke­zik. — Most kezdődött meg a felkészülés a szeptemberi őszi rajtra. A szakosztályt elsősorban az önkormányzat támogatja, de segíti a pingpongozókat az Infor­mációs és Irányítástechnikai Kft. is. Reitter László J.K. Rózsavölgyi emléktorna Négy csapat részvételével immár másodízben rendezik meg Örkényben a Rózsavölgyi labdarúgó emléktomát, az egykori kiváló labdarúgó és sportvezető emlékére. A program augusztus 7-én, szombaton 15 órakor koszoní- zással kezdődik az Örkényi temetőben, majd 16 órakor az Új- hartyán—Kakucs, 18 órakor pedig az Örkény—Táborfalva mérkőzésekre kerül sor.

Next

/
Thumbnails
Contents