Pest Megyei Hírlap, 1993. augusztus (37. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-06 / 182. szám
JfS PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. AUGUSZTUS 6.. PÉNTEK 13 Divatos szavak Amikor a különben sokoldalú és általában felkészült Össztűz-riporter a magántulajdonba adás kulisszatitkairól kérdezgette az ezzel a feladattal megbízott tárca nélküli minisztert, példaként hozta fel az egyik gyárat, amely szavai szerint rohad és döglődik. Lehet, hogy ezek a szavak a szomorú tényt fejezték ki, de ez a két szó valahogy nem illett bele abba a színvonalba, amely az interjúra általában jellemző volt. „Mondhatta volna szebben, kis lovag”, hisz állhat egy vállalat a csőd szélén, küszködhet válságtünetekkel, elérkezhetett a felszámolás küszöbére, fenyegethetik összeomlással a felhalmozódott problémák, és még ki tudja hány európaibb megnyilatkozás is kifejezhette volna ugyanezt a tartalmat. A divatszavak inflációja öntött el bennünket, és ezek használatát a közélet képviselői ugyanúgy kötelezőnek érzik, mint ahogy annak idején a szocializmus építésének dicshimnusza nélkül nem lehetett szóhoz jutni. Talán egy kicsit ellentmondva is magamnak, a szavakkal még csak megvolnék valahogy, azzal vigasztalva magam, hogy 45 év „haladó hagyományai” nehezen törölhetők ki az emberi emlékezetből, tehát ezekkel is együtt kell élnünk. Ami azonban valóban komoly probléma, az az előző négy és fél évtized szellemi öröksége, mégpedig olyan értelemben, hogy amint a szocializmust dicsőítő tiszteletkörök nélkül nem volt politikai megnyilatkozás ebben az országban, ma ugyanilyen kötelező a kormány szélsőséges, nemritkán alaptalan szidalmazása, mondhatnám ez a belépőjegy ahhoz, hogy valaki a politika színpadán akár csak egy kis mellékszerephez is jusson. Hogy ez mennyire így van, ugyancsak egy adalék az előbb említett riporter szájából. Mindössze két lapot tudott említeni, amely nem kormányellenes a sok száz vagy talán sok ezer sajtótermékből. Lehet, hogy a múlt választáson győztes párt népszerűtlenné vált, lehet, hogy sorolhatók esetleg a kormány hibái is, lehet, hogy a legnagyobb kormánypártnak nem lett volna szabad kiteregetnie belső válságát és prédául dobni ellenfeleinek, lehet, hogy a bűnös módon szétszórt kisgazdapartner ügyesebben politizálhatott volna, lehet, hogy a kereszténydemokraták, látszólagos egységük ellenére, konstruktívabban támogathatták volna a kormányzatot, de ha mindez megtörtént volna, akkor is tanácstalanul állnék az előtt a cáfolhatatlan tény előtt, hogy a sajtó jelentéktelen százaléka van a kormány kezében. A végeredmény, hogy a sajtóháborút a kormány elvesztette, mert sakknyelven fejezve ki magam, az ellenzék merészen építette fel támadóállását, a kormány kezében pedig nem volt csak néhány jelentéktelen védőfigura, amelyeket könnyű volt kiütni. Nem tízszeres, hanem sokkal többszörös túlerővel kellett megbirkóznia, és hát ez nem sikerülhet sem a sakkban, sem a politikában. Tiszay Géza Budapest Az 1662-es füleki közgyűlésről A török uralom második felében Pest-Pilis-Solt vármegye nemesi közgyűlése jobbára a Felvidék két erős végvárában, a Nógrád megyei Füleken és Szécsényben tartotta köz- és kisgyűléseit. Mivel a menekült vármegye tisztségviselői zömmel maguk is e végvárak kapitányaiból és huszártisztjeiből kerültek ki, nem okozott nekik különösebb gondot az ülések szorgalmatos látogatása. 1663. április 17-én Fülek várában tartotta a megye „generalis congregatio”-ját, vagyis általános közgyűlését. Ezen éppen tucatnyi ügyet tárgyaltak meg s intéztek el. A ZóHISTÓRIA Vlagyimir Bronyevszkij magyarországi útiemlékei 1810-bol Vlagyimir Bronyevszkij cári tengerésztiszt a törökök ellen harcoló orosz flotta legénységének egy szakaszát kísérte a Földközi-tengerről, Triesztből, szárazföldön haza, Oroszországba. Az orosz tengerészek útja Magyarországon át vezetett Ukrajnába, majd onnét Szentpétervárra. Az utazás közben írt naplóját Bronyevszkij hazatérése után. könyv alakban is kiadta. Ebből adunk közre részleteket. I Az út homokmezők kö- . zött vezet: balról a Balaton, jobbról egyhangú dombok. Olykor kis falvakon haladunk keresztül, olykor szántóvető parasztokat látunk; a föld megmunkálásához errefelé hat ökörtől vont ekét használnak. Scemes, ahol éjjel megszálltunk, a Balaton partján van; a parasztházban, melyben megháltam, hallható a hullámverés. A falu szétszórt, szétdobált település, mint azt Kisics báró előre jelezte, és mely építkezési mód egész Magyarországon a legrégibb időkből származik. A hunok táboraihoz hasonló ez és a Kelet többi, harcos nemzetéhez, aminthogy sok, más szokás is az időből maradt fenn. Este magányosan barangoltam a tóparton, és örömmel legeltettem szemem a hatalmas vízfelületen, melyet egyébként sivár, szomorú vidék vesz körül. A szem be sem foghatja a roppant, sima víztükröt, melynek látása a bajra, számtalan veszélyre emlékeztet, mely a boldogság múltával beköszönt. A szemben levő partot magas és sűrűn épült falvak tarkítják; egyikük meredek fokon áll, előtte két- árbocos, vitorlás dereglyék. A mi partunk alacsony és meglehetősen lapos. homokos, dombtalan pusztaság. Egy földesúr, saját gyönyörűségére, kétágyús jachtot építtetett. Lehetetlen volt nem irigyelnem ezt a nemesurat; leghőbb kívánságom egy tengerparti kunyhó és egy ladik. Itt ért utol a vihar, melyet eső kísért. Mozdulatlanul álltam, szememmel az eget vizs- gálgatva: varázslóra emlékeztethettem, aki az időjárást szabályozza. A tó pillanat alatt fehéren fodrozódott; a halászok ingadozó csónakjaikban, félelemtől űzve, siettek a part felé. A gyorsan gyülekező, sötét fellegek egy-kettőre beborították az égboltot, a Balaton is egészen elsötétedett. De egyszerre csak elmúlt a szélvihar, a telihold is előbújt a vad fellegek közül, és megvilágította a dühöngő hullámokat, melyek fokozatosan kisebbedve, lassan megnyugodtak, és végül is visszatért a régi nyugalom. A tó vize élvezhetetlen, kesernyés, de kitűnő halai vannak, különösen ízletes a fogas. Szikla vagy sziget nincs a Balatonban. A hódok — mint mondják — teljesen kivesztek. Nagypénteken szolgálatot teljesítettem. Reggel öt órakor indítottam el az oszlopot. Az út továbbra is a Balaton partja mellett vezetett; az észáki szél olyan hidegen fújt, hogy az emberek, akik óránként ötversztnyit meneteltek, nem hogy ki nem melegedtek, hanem valósággal dideregtek. Siófok falu — ahol pihenőnapunkat töltöttük — a Balaton végénél van. Siófok mellett kezdődik a kis Sárvíz folyó, mely a tóból ered és a Dunába ömlik. Ilyképp a Balaton a környező mocsarakból táplálkozik, és vizét ezen a folyón keresztül adja át a Dunának, mely attól a helytől, ahol a Sárvíz belefolyik, kétszeres szélességű lesz. A Sárvíz — a Balaton lefolyója — igen kicsi, és nyáron ki is szárad, de mintegy zsilipként szolgál a Balatonnak... Este a kapitány szállásán végeztük ájtatossá- gunkat, majd húsvétkor, reggeli és déli mise után útra keltünk, és este megérkeztünk Lepsénybe. Rá sem hederítettem a forróságra, továbbra is gyalog meneteltem, és így érkeztem be Lepsénybe, melynek szláv lakossága zenével várt bennünket. A zenekar két, három- húros hegedűből, cimbalomból és bőgőből állt. Lepsény és a vele szomszédos falu tó partján van, és Nádasdy grófnő tulajdona. Minthogy leányát, Brigidó gróf feleségét Triesztből ismerem, látogatására indultam, de mivel nem tartózkodott odahaza, szürkületig barangoltam a gyönyörű, gondozott kertben, melynek ékességei a gondozott ligetek. Korán reggel megérkeztünk Székesfehérvárra, mely Alsó-Magyarország egyik legjelentékenyebb városa. A város szláv lakossága a vámnál várt bennünket, és nyomban meghívást kaptunk a déli misére. A menetoszlopot a plébános kereszttel és szenteltvízzel fogadta a templom kapujában; rövid üdvözlőbeszéde után az egész ájtatos közönség énekelt; Hrisztosz voszkreszje — Krisztus feltámadott. A mise végeztével, a császári biztos vendéglőbe vezetett bennünket, melyben zenekar játszott. Elfelejtettem említeni, hogy Sulalov gróf (orosz nagykövet Bécsben) és a császári udvar között létrejött megegyezéshez híven, a legkisebb kényelmetlenségünk sem volt élelmezésünk és elszállásolásunk tekintetében. Annak ellenére, hogy jórészt elhagyatott, mezei utakon haladtunk. Minden faluban terített asztal várta a tiszteket; ebédre öt fogást szolgáltak fel, fél butélia borral fejenként; vacsorára négy fogást, ugyanolyan mennyiségű borral. Előbbiért, a megegyezés szerint, kettő és fél forintot fizettünk (egy forint egyenlő értékű egy rubellel), a vacsoráért másfél forintot. A matrózok minden állomáson kaptak kenyeret, húst és vodkát, melynek ára ugyancsak előre meghatározott és mérsékelt volt. A szegény falvakban, melyekben alkalmas vendéglátó ház nem akadt, az árendásoktól voltunk kénytelenek, olykor borsos áron, vásárolni élelmet. Városokban, falvakban minden házigazda bilétát kapott, melyen részletesen olvashatta, milyen és mennyi élelmet és italt köteles adni tisztnek és matróznak. Járművel nem rendelkező tiszteknek nagyobb állomásokon rendes postafogatot bocsátottak rendelkezésére, falvakban lovasszekereket; mindezekről a házigazda gondoskodott. Megjegyzendő, hogy az ételek között egynek feltétlenül szerepelnie kellett: nevezetesen, a savanyúkáposztának kolbásszal vagy sonkával: a matrózoknak ugyancsak naponta kijárt a káposztaporció. Ezt a fogást, mint nekem mondták, az im- perátor maga rendelte el a szerződés aláírásakor. Délután két órakor, míg az ebédre várakoztam, elmentem körülnézni a városba. Székesfehérvár nem túlságolyom megyei gazdag bányavárosból, Besztercebányáról visz- szaérkezett követek, Micha- lek Miklós és Gedey András beszámoltak küldetésükről, s átadták a magukkal hozott iratokat, melyeket aztán a vármegye „conservatoriurrí’-ában, levéltárában helyeztek el. Az egyik levélben Wesselényi Ferenc nádor, Pest vármegye főispánja javasolta: vegyék bele azt is a pozsonyi országgyűlésre küldendő követek utasításába, hogy az ország rendes törvényszékeinek gyalázóit szigorúbb büntetésekkel kell sújtani. A közgyűlés a javaslatot elfogadta. Gedey Andrást és Kutassy Györgyöt delegálták a diétára, 4 tal- léros napidíjjal. Határoztak arról is, hogy Balassa Bálint, Balassa János Zsigmond, Fánchy János, továbbá a Ló- nyay, a Possay és a Darvas családok sérelmeit a pozsonyi országgyűlés elé kell terjeszteni. Közzétették Istvánffy Bálint váci püspöki vikárius ajánlatát a katolikus egyházmegye dézsmálnak bérbeadásáról. A jobbágyokra portánként 8 forint járandóságot róttak ki az országgyűlési kiadások fedezésére, míg a többiekre a szokásos adót vetették ki. Mivel a drégelypalánki végvári vitézek megsértették a gödöllőiek jogait, arról is döntött a vármegye, hogy kemény hangvételű tiltakozást kell benyújtani Kuthy János palánki vicekapitányhoz. Terítékre került két birtokviszály is: a Darvas János földesurat képviselő Bezek György ügyvéd mindenkit eltiltott Hártyán, Harka és Kisharta puszták jogtalan használatától. Ugyanezt tette Ráday Gáspár is Nyáregyháza-, Györgye-, Félegyháza-, Csév-, Tete-, Ba- racs-, Vasad-, Léb- és Far- kasd-pusztákkal kapcsolatban. A török által 141 éve megszállt, hódoltsági anyaterületétől sok száz kilométerre ülésező Pest megyei tisztikar tehát felelős szorgalmatossággal intézte a rájuk bízott terület közügyéit az erdélyi háborúskodással terhes 1662-es esztendő tavaszán is. Dr. Fenyvesi László Budapest san nagy, de külvárosaival együtt eléggé kiterjedt területű; utcái szélesek, jól rendezettek. A főtéren új módi szerint épült, kétemeletes házak; üzletek, templomok nem csekély számban. Az idegen, ha belép a kávéházba, csodálkozik, milyen szép. Az egyik külváros és a belsőváros között kis patak folyik, Gaifa nevezetű, mely a Sárvízbe ömlik. A város lakói jórészt szlávok, akik kiterjedt kereskedést folytatnak Itáliával a fiumei kikötőn keresztül. A zsidók igen elhanyagolt utcákban élnek. A magyarság száma nem nagy, német még kevesebb lakik itt, és csak olyan, aki a polgári vagy katonai hatóságok szolgálatában áll. A jezsuita monostor temploma kitűnik a többi közül, nagy terjedelmével és gyönyörű festményeivel. Szent Kandidot tisztelik benne; a szent gazdagon ékesített ereklyeládája felett, a falba építve, őrzik a pápa pecsétes bulláját, mely az ereklye hatalmát parancsolja elismerni; „mert ellenkező esetben...”. Ott olvasható, milyen büntetésnemek sújtják a kétkedőt. Az Istenanyát ábrázoló, néhány művészi festmény és szobor díszíti a templomot. Pompás ebédünkből nem hiányzott az „Eingemacht” (így nevezik itt az imperátor- szószt)... Katonazene hangjai mellett, bőségesen ürítettük a drága, tokaji borokat a cár, a távoli barátok és rokonok egészségére; ebéd után hat óráig táncoltunk és szórakoztunk, de este újból bejártuk a várost, szállásról szállásra. És az egész fényűzés alig került valamibe; huszonnégyen mindössze harminc du- kátot költöttünk el (háromszáz arany). (Folytatjuk) Ceglédi könyvtárak Táncsics Mihály hosszú életéből két évet 1876—1877-ben Cegléden töltött. Elsősorban népművelői elképzelését kívánta megvalósítani, nem sok sikerrel. A város kulturális érdeklődését nem becsülte sokra eljövetelekor, emlékirataiban részletesen beszámolt arról, hogy könyveit a piacon próbálta eladni, de csak egy vásárlója akadt. Kudarcából vonta le a következtetést, hogy „a ceglédiek még nem érzik a könyvolvasás hasznos voltát”. Táncsicsnak nem volt igaza. Ha Cegléd nem is büszkélkedhetett olyan nagymúltú és gazdag könyvtárakkal, mint pL Debrecen, azért voltak gyűjtemények a városban is. A múlt század elején a katolikus parókián alakult ki kisebb könyvtár, a református iskola bibliotékája 1820 körül 400 kötetet számlált. A kor legnagyobb magángyűjtóje Dobos János református lelkész volt. 1830 körül vetette meg gyűjteménye alapjait. A több száz kötetes könyvtár a magyar mellett német, francia, olasz és latin nyelvű munkákat tartalmazott, elsősorban teológiai, retorikai és filozófiai műveket. 1840-ben alakult meg a Ceglédi Kaszinó. majd nyomában különböző olvasóegyletek, olvasókörök keletkeztek. Leghíresebb az 1866-ban működni kezdő Nép és Gazdakör volt. Céljaként a tisztes társalgást, a hasznos olvasást jelölte meg. Kossuth is üdvözölte a Népkör tevékenységét, a társadalmi élet szervezőjét látta benne, olyan szerveződést, amely a nemzet öntudatosodását segíti elő. Pogány György
