Pest Megyei Hírlap, 1993. augusztus (37. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-06 / 182. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1993. AUGUSZTUS 6., PENTEK Látogatóban egy pilisborosjenői műhelyben A század legnagyobb freskóegyüttese A patkolástól az iparművészeiig Ki vitatná, hogy a szép kör­nyezet, a szép tárgyak szeb­bé, kellemesebbé tehetik az ember életét. De mi a szép? Ebben rábízhatjuk magunkat azokra, akik arra tették fel az életüket: keressék és meg­találják a szépet. Takáts Zoltán Pilisborosje- nőn élő iparművész a vasat választotta, azt formálja, ab­ból hoz létre olyan tárgya­kat, melyek megszépíthetik környezetünket. — Hogyan lesz valaki ko­vács-iparművész ? — Pécsett végeztem az is­koláimat. A művészeti gim­náziumba ötvös szakra jár­tam, s az ötvös szaktaná­runk, Kerék Vilmos egyben műlakatos is volt. Az ő kez­deményezésére tanultunk ko­vácsolást, mindössze egy évig, de ez nekem elég volt, hogy eljegyezzem magam a vassal. Amikor elvégeztem a középiskolát, elmentem tanu­lónak egy patkolókovács­hoz. Vasalásokat, patkoláso- kat csináltunk, a szakma alapjait ebből jobban el lehe­tett sajátítani, mintha díszmű- kovácsnál tanultam volna, ahol inkább lemezeket hajto­gatnak, hegesztenek, mint­sem kovácsolnak. Másfél év elteltével kovács szakmun­kásvizsgát tettem. — Voltak-e már elképzelé­sei arról, hogy milyen tár­gyakat szerelne csinálni? — A szakmának a leg­szebb, legérdekesebb terüle­te az építészethez kapcsoló­dik. Ez vonzott engem is, te­hát ablakrácsok, korlát és er­kélyrácsok. ajtók, ablakok, lámpák készítése. — Utcabútorok, például padok, kandeláberek készíté­sére nem gondolt? — Ez a terület akkoriban nem foglalkoztatott, de mos­tanában már igen. Egyelőre belső térbe és kertbe való bú­torokat készítek. Sikeresek kovácsoltvas asztalaim, kerti tűzhelyeim. Ezeken át, ezek­nek a lehetőségeit végigjár­va tartok az egyéb kerti búto­rok és utcabútorok felé. — Mikor kezdett el önálló­an dolgozni? — Erre rögtön a szakmun­kásvizsga után még nem volt lehetőségem. Járkáltam az országban. Szerettem vol­na olyan műhelyben elhe­lyezkedni, ahol tovább ké­pezhettem volna magam. De ilyet nem találtam. Letették már a kalapácsot az öreg mesterek. Végül Angyalföl­dön a Lánckovács Szövetke­zetnél kezdtem el dolgozni. Szakmailag ez is érdekes volt, daru- és hajóláncokat készítettünk kovácstűzi he­gesztéssel. Minden egyes láncszemet külön kellett he­geszteni, majd húzópadon ki­próbálni. Ezzel az ősi techni­kával sokkal jobb minőségű láncot lehet létrehozni, mint az automatizált gyártással. Nagyon drága holmi, de volt rá kereslet, főleg nyugatról. Néhány hónap múlva, mikor már unalmas volt számomra, hogy a teljes napi munka­időn át ugyanazokat a fogá­sokat végzem, önállósítot­tam magam. — Hogyan sikerült ez? — A későbbi feleségem­nek, aki ötvös, segítettem eleinte, főleg az olyan tár­gyak kivitelezésében, me­lyek már a rézművesség terü­letére tartoznak. Elvittek ka­tonának, s a hétvégi eltávozá­saimat azzal töltöttem, hogy műhelyt építettem magam­nak. így a leszerelés után mindjárt a saját műhelyem­ben dolgozhattam. Viszony­lag kisméretű lakberendezé­si tárgyakkal kezdtem, gyer­tyatartókat, fali- és függő­lámpákat, kandallófelszerelé­seket készítettem. A Kép­csarnok Vállalaton keresz­tül, meg népi iparművészeti boltokban értékesítettem eze­ket. 1974-ben egy kovácsolt­vas ládával elnyertem a Nép­művészet Ifjú Mestere címet. — Kiállításai voltak? — Sok kiállításom volt, fő­leg a Képcsarnok Vállalat vi­déki galériáiban. A Népi Iparművészeti Tanács Régi­posta utcai kiállítótermében is többször kiállítottam. Álta­lában együtt szerepelünk fe­leségemmel, Bartha Ágnes ötvösművésszel és a? öcsém­mel, Takáts Árpáddal, aki fa­faragó iparművész. Külföld­re Franciaországba jutottam már el jónéhányszor, Párizs­ba, Compiegne-be, Aix en Provence-ba. Végezetül megnézem Ta­káts Zoltán legújabb munká­it. Kovácsoltvas asztalok, fa vagy — gyakrabban — üveg asztallappal. — Hogy most ezeket csiná­lom, újdonság számomra, de a munkámban nem jelent kü­lönösebb változást — mond­ja­Nem. Tárgyak ezek is. Szép tárgyak, mint a többi. A kovácsoltvas ajtók, ablak­rácsok, gyertyatartók. Más lesz a hangulat körülöttük, bensőségesebb, meghittebb, mint addig, amíg nem voltak ott. Nádudvari Anna Patay László munkája Jó száz éve nem készült Ma­gyarországon ilyen nagymé­retű — csaknem 500 négy­zetméter — freskóegyüttes, mint amilyet Patay László Munkácsy-díjas érdemes művész készít Békéscsabán a most épülő új katolikus templomban. Patay László Szó'nyi István tanítványa­ként 1956-ban freskótansza­kon végzett, majd 20 éven át tanított Barcsay Jenő utódjaként a Képzőművé­szeti Főiskola művészeti anatómia tanszék vezetője­ként. Azon kevesek közé tartozik, akik freskófestő diplomát szereztek. A közel­múltban a gyulai belvárosi barokk katolikus templom­ban megfestette az évszá­zad legnagyobb, 480 négy­zetméteres honi freskóját. A feladat Békéscsabán más, hiszen az itt épülő új temp­lom külső jegyeit Kós Ká­roly építészete ihlette, a tel­jesen új falfelület pedig sza­bad teret enged a mester fantáziájának. Mivel a vá­rosrész neve Erzsébethely, s védőszentje magyarorszá­gi Szent Erzsébet, az ő éle­téből és csodás tetteiből me­rített képek borítják a kö­zépső traktust. Isten új haj­lékát Jézus Szíve templom­nak fogják hívni, így a bel­ső teret félkörívben lezáró főfal az apszis, középpontjá­ban Jézus áll, és az ő szere- tetkisugárzása fogja egybe a mai életet ábrázoló sok­sok figurából álló kompozí­ciót. Patay László segítőtár­sai volt tanítványai, három Barcsay-díjas festő: Bokor György, Cserna Tamás és Füzes Gergely, valamint Fecske Dorottya és Siklósi Attila. Az oltár, a szószék, a ke­resztelőpult, valamint a kü­lönböző szobrok elkészíté­sén Kiss György Mun­kácsy-díjas szobrász dolgo­zik. A tervek szerint a temp­lomot november 19-én, Er­zsébet napján szentelik. Szünidei alkotótábor Ürömön. A művelődési ház negyven vendége (egyik, Gabi, képünkön látható) ismerkedik a kéz­műves mesterségekkel (MTI-fotó) Fordulat Vácott? Egy rendezvény margójára J2gt A Váci Világi Viga- yE i lom július végi ren- dezvénysorozata azért lesz még soká­ig beszédtéma „szakmai” ber­kekben, mert meghatározó fordulatot hozott a város kul­turális életében. Sokszor pa­naszolták már, hogy a ko­moly értékeket közvetítő ese­ményeken kevés az érdeklő­dő. Vácott mindig csak né­hány ismerős arcot lehet lát­ni. Az okot szívesen magya­rázták úgy, hogy közel fek­szik ide a főváros, oda jár el művelődni az igényes közön­ség. Ez utóbbi alkalommal tö­megek voltak kíváncsiak a va­lóban művészi színvonalú produkciókra, s nem kevesen utaztak ide az ellenkező irányból, a fővárosból. A tör­téntek tanulsága: ez a város igenis képes lenne a saját, jól felfogott érdekei szerint éven­te egyszer-kétszer nagyobb rendezvények helyszínévé válni, alkalmas a vendégfoga­dásra és vendéglátásra. Ilyen­kor azoknak a művészeti irányzatoknak és műfajoknak lehetne a fóruma, közvetítő­je, amelyek jellegének, han­gulatának is megfelel. Törté­nelmi és művészeti emlékei, környezetének festői szépsé­ge, utcáinak, tereinek hangu­lata valósággal vonzza az em­bereket. Igazi termőtalaja itt nem a különben nemes és kul­túránkat meghatározó nép­táncnak és népművészetnek van. Közelebbi értéktermő tája annak inkább a Galga-vi- dék. A hagyományok bő for­rásaiból itt a zenei élet vált el­sőrangúvá. Iskolánként ének­karok, fúvósok, ütőhangszere­sek élén az Európa-hírű Vox Humana Kórussal, a Musica Humana Kamarazenekarral. Folytathatjuk a sort a Vác vonzásába került és idetele­pült, sokkal nagyobb figyel­met és nyilvánosságot érdem­lő képzőművészekkel, festők­kel, szobrászokkal, fotóművé­szekkel, akik méltán válhatná­nak adandó alkalmak idején a Vác értékeit bemutató ren­dezvények programjainak társalkotóivá. Az idei nyár nagyszabású művészeti találkozása feltárta a hasonló, még jobban átgon­dolt kezdeményezések lehető­ségeit. Várjuk a folytatást, persze a tanulságok tudatá­ban. (tán) Fogadás Budakeszin Nem mindennapi fogadásra készül a budakeszi Erkel Fe­renc Művelődési Központ: augusztus 12-én egész na­pos rendezvényen látják vendégül a Soong Ching Ling Magyar Gyermekbarát­ság Alapítvány — ENSZ- felügyelet alatt tevékenyke­dő, ifjú zenei tehetségeket felkaroló intézmény — Kí­nából érkező meghívottjait. A budakeszi művelődési központ munkatársai érde­kes műsort állítottak össze: délelőtt Zsámbékra kalau­zolják a vendégeket, ahol a tájházat és a lámpamúzeu­mot látogatják meg, majd délután, többek között mű­soros baráti találkozóra ke­rül sor Budakeszin. Börzsönyi tárlat Belényi László iparművész bőrdomborműveiből rendez­nek kiállítást ma a szobi Börzsöny Múzeumban. A rendezvényt dr. Princz Len­ke MÁV-állomásfőnok nyit­ja meg délután 4 órakor. A tárlat anyaga augusztus 31-éig tekinthető meg, na­ponta 10 órától délután 6-ig. Milyen legyen a jövő' művészete? Gráber Margit halálára Gráber Margit festőművész életének 97. évében, augusztus 4-én elhunyt — tudatta a gyászhírt a Magyar Képzőművészek és Ipar­művészek Szövetsége. Gráber Margit érde­mes művész búcsúztatása augusztus 8-án, 12 órakor lesz a Kozma utcai temetőben. Önarckép Gráber Margit 1895. augusztus 5-én, Budapesten született. Jelentős mesterek irányították képzőművészeti tanulmánya­it, Kernstock Károly, majd Iványi Grün- wald Béla tanítványa volt. 1948-tól Szent­endrén dolgozott pár évet. A grafika volt művészetének egyik meghatározó műfaja, ezt a vonalat vitte tovább szentendrei kor­szakában is. Szentendre gazdag, festői at­moszférája biztosította számára az ötve­nes években az alkotói munkát. Itt főleg portrékat, csendéleteket fest és rajzol, az enteriőrök kötik le. A kecskeméti művész­telep vonzásában indult alkotó a szentend­rei élet hatókörébe kerül. „A Szentendrei Művésztelepen sokat vitatkoztunk azon — írja 1991-ben a 95 éves művésznő —, hogy milyen legyen a jövő művészete, ami nagy tömegek gyönyörködtetésére van szánva. Minden próbálkozásunkból ki­ábrándított az a szovjet kiállítás, amin nem láttuk viszont Malevics és Talin mű­veit (az orosz máskéntgondolkodókhoz tartozó avantgárd művészekről van szó — A szerk.), csak a múlt század zsánerarcké- peinek rossz változatait.” Lírai hangulatú, élénk koloritu festmé­nyeivel gyakran szerepelt hazai és külföl­di kiállításokon. Önálló tárlata volt töb­bek között a fővárosi Csók Galériában, a Szentendrei Képtárban (1991 őszén), ret­rospektív kiállításának pedig az Ernst Mú­zeum adott otthont. Gráber Margit képei megtalálhatók a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében is.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents