Pest Megyei Hírlap, 1993. augusztus (37. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-31 / 202. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. AUGUSZTUS 31., KEDD 13 Elkésett mentő © Szomorú, de elkerülhetetlen, hogy születünk és meghalunk. Van, aki előbb távozik, és van, aki a természet jóvoltából ebből a földi életből hosszabban részesül. Minden család előbb-utóbb szembenéz azzal a szomorú ténnyel, hogy temetkeznie kell, elveszít valakit, akit szeretett. Az, hogy elvesztünk valakit, aki közel állt hozzánk, szüleinket vagy gyermekünket, az ember életének egy igen nehéz periódusa, és nem mindegy, hogy milyen körülmények között éli ezt meg. Aki valaha végignézte és végigélte azt, hogy egy közeli hozzátartozója a kezei között hal meg, és nem tud mit tenni, nem tud rajta segíteni, az egy életre nem tud ettől a gondolattól, ettől az átélt borzalomtól megszabadulni. Életeket lehetne megmenteni, meghosszabbítani, ha egészségügyünk nem lenne olyan, amilyen. Amíg egy idős emberhez, akinek már minden porcikája fáj és már az idő elkoptatta, akinek már minden nap ajándék és amikor mentőre volna szüksége, mert kezelő orvosa úgy látja jónak, és a mentő a hívástól két óra múlva jön meg, addig én azt mondom, mint az elhunyt fia, hogy ez felháborító és embertelen. Naponta látni a televízióban szenvedéseket a világ különböző részeiről, ahol embereket gyilkolnak, békés sorbanállók közé aknáznak és ezt tehetetlenül nézzük végig, nem tudunk ellene mit tenni. A hasonlat lehet, hogy morbid, de ilyen tehetetlenül éltem meg édesanyám halálát, nem tudtam mit tenni, nem tudtam rajta segíteni, csak reménykedtem, hogy a sürgősre kért mentő mielőbb megérkezik. Lehet, hogy a mentő időben való érkezése, valamint a kórházi ellátás sem mentette volna meg édesanyámat, de akkor abban a tudatban élnék, hogy mindenki mindent megtett idejében. így azonban, amíg élek, elkísér az a fájdalmas jajgatás, amit édesanyám, utolsó percig hajtogatott: fiam, mikor jön már a mentő, mert nagyon szenvedek, nem bírom tovább. Nem bírta tovább a szenvedést, öreg szíve megállt. Nem bírta kivárni a nyolc kilométer távolságból jövő, két óra múlva megérkező mentőt. Augusztus 15-e, vasárnap, 19.50. 86 éves édesanyámhoz rosszullétre panaszkodva kihívom az ügyeletes orvost, aki szerencsére a háziorvosunk is, így jól ismerte édesanyám betegségeit. Rövid időn belül, körülbelül húsz órakor lakásunkra érkezik. Epepanaszokat állapít meg és azonnal kórházba utalja. Úgy távozik tőlünk, hogy egy órán belül meg kell érkezni a mentőnek, s édesanyámat az OR FI kórházba szállítják. Egy óra elteltével, mivel a mentő még mindig nem érkezett meg és a beteg állapota rosszabbodott, felhívom a pomázi ügyeletet, ahol a nővérrel tudatom az esetet. Válasz: a mentő meg van rendelve, majd megy. Rövid időn belül újra hívom az ügyeletes nővért, aki beteg ellátására hivatkozva arra kér, hogy tíz perc múlva hívjam visz- sza, mert most nem tud velem foglalkozni. Édesanyám állapota kritikus helyzetbe kerül, elveszti eszméletét. Újra hívom az ügyeletes nővért, akivel igen ingerülten beszéltem, hogy sürgesse meg a mentőt és kerítse elő az úton lévő ügyeletes orvost, mivel édesanyám eszméletét vesztette. 22 óra 15 perc. Édesanyám pulzusa már nem kitapintható. Telefonon újra hívom az ügyeletes nővért és nem emberhez méltón viselkedve és beszélve ordítok a nővérrel: lépjen kapcsolatba URH-n az ügyeletes orvossal, aki helyszínen volt. A telefonban hallottam, hogy akkor hívta az orvost, aki szirénázva meg is érkezett pár perc alatt és megállapította a halált. Körülbelül 22.25-kor szép lassan megérkezett az Országos Mentőszolgálat gépkocsija. Elkeseredett állapotomban tapsolva fogadtam őket és gratuláltam nekik, meg a magyar egészségügynek a gyors, lelkiismeretes munkáért. Válasz: csak epebántalmakhoz hívtak, ami ráér, különben verekedéshez voltunk kihívva, ott kellett beteget ellátni. Majd a lakásba érve, ahol még ott volt az ügyeletes orvos, látva, hogy már nincs rájuk szükség, az alábbi megjegyzéssel távoztak: na innen már mehetünk! Nemcsak lassú a Mentő- szolgálat, ha ez a név egyáltalán méltó hozzá, hanem tapintatlan is. Mellékesen csak megjegyezném, hogy a halottszállítók a megrendeléstől, ami éjfél körül volt, rövidebb idő alatt, körülbelül egy óra alatt már a lakásunkon voltak. Magánvállalkozó volt, tapintatos és szolgálatkész. Igencsak tanulhatnának tőle a mentősök úgy viselkedést, mint megértést a bajban. A haláleset után két nappal, augusztus 17-én felhívtam a Magyar Mentő- szolgálat betegszállítási és felvilágosítási irodáját, hogy megtudjam: ha az ügyeletes orvos „A” megjelöléssel, vagyis azonnalra kéri a mentőt, annak mennyi idő alatt kellene a helyszínre érkezni. Az illető úr megkérdezte, mi volt az eset. Elmondtam, hogy Pomázra kért az ügyeletes orvos mentőt, ami két óra múlva érkezett és addigra a beteg meghalt. Válasz: nem rájuk tartozik az ügy és kapcsolta a szentendrei mentőket. A szentendrei mentőszolgálaton ügyelő urat megkértem: tessék már engem felvilá- sosítani, hogy egy azonnali hívásnál mennyi időn belül kellene a mentőnek megérkezni. A válasz elől kitérve itt is megkérdezték, mi volt az eset. Válaszom röviden csak annyi volt, hogy két órai várakozás után a beteg meghalt és ez felháborít. Az úr a következőket válaszolta: uram, ha holnap hoz ide 10 dolgozót és jól megfizeti őket, mert, kérem, itt éjjel-nappal, valamint vasárnap is dolgozni kell, és ha ezek a feltételek adottak lesznek, akkor időben ott leszünk. Erre én megkérdeztem, hogy viccel vagy hülyének néz, mert nem az én feladatom ez. Erre a szentendrei mentőszolgálat ügyeletese lecsapta a telefont. Miután választ nem kaptam senkitől, csak kioktatást és tapintatlanságot, kivéve a háziorvosunkat, kiváncsi volnék, hogy miképp vélekedik erről az esetről az illetékes hivatal. Erményi Csaba Pomáz Bírság helyett — tisztább levegőt Előkészületben a kör- MK nyezetvédelmi tör- rm vény. Az érintett cé- gek előre készülnek ennek betartására. A tizenkét „Piszkos város”, helyesebben „piszkító város” egyike Százhalombatta, a mi megyénk levegőjét szennyezi. A MTESZ nemzetközi an- kétot szervezett környezetvédő berendezések, anyagok, HISTÓRIA technológiák hazai megismertetésére, bevezetésére. A szervezők kezdeményezésével került kapcsolatba az egyik kiállító cég a Dunamen- ti Érőművel Százhalombattán. Az erőmű a legkömyezet- szennyezőbb kőolajlepárlási maradékterméket, gudront használja fűtőanyagként. Eltüzelése után sok a füst, por, nitrogén, kénvegyület, és egyéb gáz kerül a levegőbe. A kiállító cég szakértője tájékozódott az erőműben az üzemi körülményekről. Megvizsgálták a kibocsátott anyagok összetételét. Berendezésükkel és a tüzelésnél használható kiegészítő anyaggal a szennyezést 50—90 százalékkal tudnák csökkenteni, mutatták ki. Az erőmű vezetése most készíti a gazdaságossági számításokat, hogy ezzel az új technológiával mi módon tudnák a légszennyezést csökkenteni. Meg kell találni a lehetőséget, hogy az átállási, kísérleti költségek ne csak az erőművet terheljék. A környezetszennyezési bírság megszűnésével vagy csökkenésével — természetesen, ha a módszert bevezetik — reméljük gazdaságos lesz az új technológia bevezetése. Azt értékelni sem lehet, mit jelent majd, hogy az emberek és a környezet tisztább levegőben élnek. Lengyel Endre Százhalombatta Csehszlovákia megszállása 1968-ban Huszonöt évvel ezelőtt a Magyar Néphadsereg egy része részt vett Csehszlovákia megszállásában. E gálád tett előtt a megszállás főpróbájaként Jakubovszkij marsall, az Egyesített Fegyveres Erők főparancsnoka vezetésével Sumava fedőnéven hadászati-hadműveleti parancsnoki és törzsvezetési gyakorlat került levezetésre 1968. június 18—július 2. között. * * * A gyakorlat, mint a megszállás előjátéka I A szovjet politikai és kato- • nai vezetés nem nézte jó szemmel a Csehszlovákiában kibontakozó, egyre erőteljesebb erjedést, a nemzeti érzések életre kelését, a szocializmus megreformálására irányuló mozgalom megerősödését. A mozgalom élén a párt vezetői álltak és az egész nép támogatását élvezték. Brezsnye- vék az 1956-os magyar forradalom megismétlődésétől féltek és időben gátat akartak szabni mindenféle elszakadási törekvésnek. Elhatározták tehát, hogy a barátság erősítése és az „ellen- forradalom” megelőzése érdekében gyakorlatot vezetnek le Csehszlovákia területén, és ezen a címen csapatokat visznek be az országba. A csehek nem akarták a gyakorlatot. Attól féltek, hogy az nem barátság, hanem a szovjetellenesség elmélyítését fogja szolgálni. A gyakorlat előkészítésére való hivatkozás címén május végén szovjet erők lépték át a határt, élén a Kazakov hadse- regtábomok (a VSZ Egyesített Fegyveres Erői törzsfőnöke) által vezetett törzzsel. A csehek erőteljesen követelték a tájékoztatást, amiből komoly viták alakultak ki. Kazakov közölte, hogy a tájékoztatást a főparancsnok fogja megadni június 10—11-én. A csehek viszont ezt késeinek tartották és nem akarták beengedni az országba a gyakorlatozó lengyel és a német törzseket, hanem azt akarták, hogy maradjanak saját országaik területén. Végül beleegyeztek, hogy a lő- és gyakorlóterekre települjenek. A gyakorlaton az említetteken túl részt vettek a román, a bolgár és a magyar erőket képviselő törzsek is. A magyar törzset Oláh István vezérőrnagy, kiképzési csoportfőnök vezette. A parancsnok nem tartotta a szavát és 18-án érkezett meg közvetlenül a gyakorlat megkezdése előtt. A csehszlovák párt- és katonai vezetés, valamint a főparancsnok és törzse közötti viszony, valamint a hangulat nagyon elmérgesedett. A főparancsnok célja tíz volt, hogy elhúzza a gyakorlat befejezését. Á magát félistennek képzelő főparancsnok éreztetni akarta, hogy ő a főparancsnok és az történik, amit ő akar. Nem közölte a gyakorlat befejezésének időpontját. A csehek rosszat sejtettek és követelni kezdték az idegen csapatok és törzsek kivonását. Ezt a rosszindulatú és mindig bizalmatlan tábornokok szov- jetellenességnek minősítették. A csehszlovák vezetők kérték a szovjeteket, hogy menjenek és nézzenek széjjel az országban, ahol fegyelem van és az emberek mindenütt dolgoznak, a helytelen cselekedetekre és nyilatkozatokra azonnal és kellően reagálnak. A főparancsnok nem hallgatta meg a csehszlovák vezetőket, így a súrlódások és az ütközések mindennaposakká váltak. Jakubovszkij a Csehszlovák Néphadsereg vezérkari főnökét nagy társaság előtt szovjetellenes provokátornak nevezte. Az ellentétek ellenségeskedésekbe csaptak át és a csehszlovák vezetők kijelentették: ez már nem gyakorlat. Az ott lévő lengyel, német bolgár katonai vezetők a szovjetek mellett álltak ki. A román vezetők szerint a szovjetek durván beavatkoztak Csehszlovákia belügyeibe. Oláh vezérőrnagy diplomatikus volt és semleges maradt. Jakubovszkij modortalanul és sértően viselkedett Magyar- országgal szemben is. Czine- ge Lajos látogatást akart tenni a magyar törzsnél. Az utazással kapcsolatos kérdéseket június 22-én rögzítették rádión és telefonon. Mivel a tervek szerint a frontparancsnok és a hadseregparancsnokok meghallgatása 24-én történt volna, Czinege ezen a mozzanaton akart részt venni. A látogatást Jakubovszkijék nem akarták, ezért június 23-án este 20 óra 30 perckor Kazakov hadseregtábomok közölte Oláh vezérőrnaggyal, hogy ne utazzon oda a miniszter, mert a meghallgatás elmarad, ők pedig (a gyakorlatvezetőség) elutaznak a törzsekhez. Czinege mégis elutazott és Bmóban találkozott a csehszlovák vezetőkkel és ott várta Kazakov is. Együtt mentek a magyar törzshöz. Ebéd után Czinege a főparancsnokhoz repült, de Jakubovszkij nem tért vissza a vezetési pontjára és nem is üzent. Ezt csak rab nemzetekkel lehet megtenni. A főparancsnok és Kazakov nem vettek részt a csehek által előre bejelentett vacsorán sem. Végül 25-én Czinege kérte Kazakovot, hogy segítsen neki abban, hogy a déli órákban meglátogathassa Ja- kubovszkijt. A segítség nem járt sikerrel, mert a főparancsnok visszaüzent, hogy sok a dolga, 16 órakor pedig a kö- vetkezető napi munkával kapcsolatos jelentéseket kívánja meghallgatni, tehát „majd meglátja”. A találkozás így nem jött létre. A csehek azt gondolták, hogy július 1-jén befejeződik a gyakorlat. Dubcek úgy készült, hogy részt vesz az értékelésen és ott fel is szólal. Július 1-jén e felszólalásra készülődött, amikor értesítették, hogy az értékelés elmarad. Ezen a napon újabb 5 napra szóló programot osztottak ki a részt vevő törzsek vezetőinek „a csehszlovák elvtársak elfoglaltságára” hivatkozva. Mikor Dubcek erről tudomást szerzett, felhívta a főparancsnokot és kérte, hogy vessen véget a huzavonának. így került sor az értékelésre július 2-án. Oláh vezérőrnagy július 5-én tette jelentését a miniszter asztalára, aki azt továbbította a Pol. Biz. tagjaihoz, akik 9-én tárgyalták meg azt. (Folytatjuk) Berki Mihály A vármegye a cenzúra ellen 1837-ben felségsértés vádjával letartóztatták az ország- gyűlési ifjakat, Lovassy lásziót és társait. Pozsonyi német nyelvű újságokban különböző hamis hírek és állítások jelentek meg róluk, Pest vármegye ezek ellen végzésben tiltakozott, és úgy döntött, hogy határozatát külön lapon nyomtatásban is megjelenteti. A Trattner-Károlyi nyomdát bízta meg a kinyomtatásával. Az elkészült nyomtatványt 1837 augusztusában Resete János cenzor azonban lefoglaltatta és a kéziratot is etkoboztatta. Pest vármegye 1837. augusztus 31-én terjedelmes beadványban tiltakozott az intézkedés ellen. A Helytartótanács- nak eljuttatott levél leszögezte: a magyar alkotmány nem ismeri a cenzúrát, azok a rendeletek, amelyekre a cenzor hivatkozott, nem szolgálhatnak törvényes alapul. A vármegye sérelmezte azt is, hogy a nyomda tulajdonosa, Károlyi István ellen — annak ellenére, hogy nemes ember — eljárás indult Ezért kérte a megye a Helytartótanácsot, hogy „az elkobzott nyomtatványokat és kéziratot, mint kétségtelen tulajdonunkat, visszaadni, jövendőre nézve pedig bennünket régi szabadságunk gyakorlásában háborítlan meghagyni kegyesen méltóztas- sék”. A Helytartótanács válaszában kioktatta a megyét: „minden e részbeli visszaélésektől s ellenszegüléstől óvakodjanak”. Károlyi „megdorgáltatása” ügvében azt a választ kapta Pest megye, hogy mindenkinek jogában áll „orvoslásért a maga útján folyamodni”. Pogány György
