Pest Megyei Hírlap, 1993. augusztus (37. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-31 / 202. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1993. AUGUSZTUS 31., KEDD Szivárvány-napok Csobánkán Hazai földön a diaszpóra íróiról Morvay László tűzzománca Az elmúlt hét végén (aug. 27—29.) Csobánkán az Ozon kempingben ismét — immár negyedik alkalommal — megrendezték a Szivárványnapokat. A rendezvény nevét a Mó- zsi Ferenc által 1980-ban Chicagóban indított „Szivárvány” című irodalmi, művészeti folyóirattól nyerte, és központi témáját a magyar irodalom egy-egy emigrációban élt és meghalt jelentős alkotója alakjának idézése, munkásságának elemzése adja. Tavaly auguszus végén Fáy Ferencre, idén Tűz Tamásra emlékeztek. Mindketten Kanadában hunytak el. Fáy Ferenc Pécelen, Tűz Tamás Győrött született. A Győrben szerkesztett „Műhely” című folyóirat és a „Szivárvány” most megjelentette Tűz Tamásnak >rA szív jogán” című verseskötetét. — Győr és Chicago közös kiadása — fogalmaz Mózsi Ferenc, akivel péntek délután, a háromnapos rendezvény nyitánya előtt az Ózon kemping éttermének teraszán beszélgetünk. A helyszín a kilátás miatt fontos. Körben a hegyek. A Pilis. A levegő. Zöld erdők. Fehér kövek. Temető. Falu. Egyszóval, a haza. Ahová — tapasztalnom kell — visszavágynak. Mondják, akik visszajöttek. írják, akik nem. Még ha nem írják is szóról szóra, ott van a sorokban. Nem csupán Tűz Tamás könyvével ismerkedhetnek az Ózon kempingbe látogatók, tudom meg Mózsi Ferenctől. — Most mutatjuk be a négy legutóbbi Szivárványkönyvet, melyekkel húszra kerekedett a számuk. A huszadik „A szív jogán”. A posztumusz kötetben tizennégy év termése van, és Simándi Ágnes rendezte sajtó alá. Megelőzően, tizenkilencedikként az ő verseskötete jelent meg, címe „Tiltott játék”. Szügyi Zoltán, aki a két éve működő Szivárvány Alapítvány irodájának vezetője, „Élet és Lélek” címmel adott ki könyvet. S enyém a tizenhetedik Szivárvány-könyv, „A remény epi- leptikája”. A Torontóben működő komputerművész-képző iskola képviselője, Kassák követője, Marosán Gyula illusztrálta. Talán időszerű is, hogy éppen most, Kassák halálának huszonötödik évfordulóján megjelennek ezek az illusztrációk. — A Tűz Tamásra emlékezésen és a könyvek bemutatásán kívül milyen programok szerepelnek még a három nap műsorán — kérdeztem. — Pénteken este Huzella Péter és ifjú Rátonyi Róbert „Kövek” címmel ad elő műsort, mely Zalán Tibor verseire épül. Szombaton a „Szivárvány” testvérlapjait mutatjuk be. A Marosvásárhelyen megjelenő „Látó”-t, melynek várjuk a szerkesztőit, de egyelőre még nem érkeztek meg.* Bemutatkozik a miskolci „Orpheus”, a szombathelyi „Életünk” című folyóirat. Szombat este Földes László, Hobo műsorán, a Hobo Blues Band közreműködésével előadott, Jim Morrison- művekből válogatott .Amerikai ima” előadásán vehetünk részt. A vasárnap az összegzésé, búcsúzásé. A rendezvényhez kapcsolódik annak mindhárom napján látható Morvay László „Nagyváradi kereszt- út” című kiállítása. Bent az étteremben, a termet félkörben átölelő üvegfal előtt vannak Morvay László képei. A nagyváradi Vártemplomban elhelyezett, idén májusban felszentelt tűzzománc stációképek, Krisztus szenvedése jelenetei papírra vetett tervei. Gyülekeznek a résztvevők. Jelen van Faludy György, aki akárcsak Tűz Tamás, Kanadá* Az interjú elkészítésekor a Látó szerkesztői még Szárszón tartózkodtak. (A szerk.) ban élt. Három éve hazatelepült. — Nekem szerencsém volt — mondja. — A barátaim közül senki nem érte meg, hogy hazajöhessen. — Miért szerencse visszajönni? — Én sose kívántam idegen földön élni. Magyar költő vagyok. A nyelv is idefűz. Itt tudom magam igazán kifejezni. Azt, hogy egy amerikai paraszt mit gondol vasárnap borotválkozás közben, nem tudom, és sose fogom megtudni. De hogy egy magyar paraszt mit gondol, azt tudom. Itt van a közönségem, és ezen a negyvenöt éves távollétem nem változtatott. Ha Amerikában tartottam előadást, az olyan volt, mintha bedobnék egy követ a tóba, és nem vetne gyűrűket a víz. Ami Kanadában történik, rendkívül unalmas. Ott nem volt semmi, aminek akár mellette, akár ellene írhattam vagy beszélhettem volna. Nádudvari Anna Könyvjelző' Félhold és kétfejű sas Történelemkönyv? Ismert a mondás: az élete kész regény. Akkor szokták ezt mondani. ha valakinek különösen mozgalmas élet jutott. A történelmünk kész regény. Akár- hová tekintünk vissza a múltba, egy-egy rövid csöndet, egy-egy kis szünetet leszámítva, alig kibogozható, alig megérthető kavargás. Ha történelemkönyvet írunk is, mintha regényt írnánk. A Nemzetközi Tan- könyvkiadó jelentette meg Kása Csaba „Félhold és kétfejű sas” — alcíme szerint A magyarság története 1526—1790-ig — című könyvét. Második ez már A magyarság története képekkel bőven illusztrált köteteinek sorában, az első Varga Domokos műve volt. „A mo- gyeriektől Mohácsig”. Kosa Csaba azt a korszakot dolgozza fel, mikor a magyarság „két pogány közt”, a hódító török, a terjeszkedni kívánó német között őrlődött, mikor, mint olvashatjuk: „Az egyik sereg megtépázva elódalog, jön a másik”. Már nem is regényesen, drámaian peregnek az események. A drá- maiság érzékeltetésére a szerző drámaian zaklatott formát talált: rövid bekezdések dobbannak, robbannak be az olvasó tudatába. Visz magával az események sodra, némelyik azonban megállít. Olvasás közben elidőzhetünk az ahhoz hasonló leírásokon, mint amelyiknek Fráter György és szolgája meggyilkolása a tárgya: „A két holttest teme- tetlenül hever a kastélyban. Kemény tél van, Erdély megriadva didereg”. Az eset, a haláleset az általánosságig vezeti az érzőt, a következtetőt. A legemlékezetesebb dolgok mintha hidegben esnének ezen a tájon. Mintha itt mindig hideg volna. „Kopogó fagyban, a hófúvásos Dunántúlon” — ülnek lóra Ná- dasdy Ferenc legényei, hogy induljanak a Koppány várában fészkelő török ellen. „A békepontokat 1699. január 26-án didergető fagyban írták alá” a török és a német közt Karlócán. „A csíki falvak népe fent didereg a havasokban”, mikor Mária Terézia parancsára katonának akarják befogni őket... Néha azért felforrósodik itt is a levegő. A végvári vitézek körében a kuruc katonák gyülekezésekor. Költőik számot adnak víg kedvükről. Tinódi Lantos Sebestyén, Balassi, a névtelenül alkotó kuruc dalosok. Műveikből bőven olvashatunk szemelvényeket a leírások között. De hát többnyire nem ezek a tettre és áldozatokra kész emberek döntöttek. Még csupán a magyar urak sem. Nekik az adatott, hogy ide-oda forogjanak a két hatalom között, taktikából — vagy haszonlesésből. Nevek röppennek fel, a hadiesemények, a forgan- dó szerencse alkalmat adnak rá, hogy felíveljen egy-egy karrier, hogy esetleg közemberből hatalmas urasággá váljék valaki, máig átkozottá vagy áldot- tá. Várostromok, kivégzések. Tanácstalanság, elégedetlenség. A mindezt a bőrükön vagy az idegeikben érzők, a szívükben átérzők elfáradnak. „Nyugaton ünnepi a hangulat — Magyar- ország csöndes” — olvashatjuk a török kiűzésének idejéről. Az új hatalom megkezdi a berendezkedést. Próbálgatja, hogyan is tegye. Még enged is, még kedvez is. Édesgeti, szoktatja magához a meghódítottakat. Akik felismerik: nyelvükben élhetnek tovább. A nyelvben, az irodalomban — az vezet szabadságharcukhoz is. Ez majd a következő kötet témája lesz. (varia) Törökök falvakat égetnek fel Derűsek és meghatóak Rajzverseny az aszfalton »V Szinte pillanatok alatt telt meg gyerekekkel és szülőkkel, nagyszü- érdeklődőkkel Gödöllőn az áfész-áruház mögötti tér, ahová a városi filmszínház és a Casablanca Bt. alkotni hívta meg nemrég a város ügyes kezű, remek fantáziájú gyermekeit az aszfaltversenyre. A szurkolók biztatása mellett hatvan gyermek kezdett izgatottan munkához. A maguk kedvére, nevezés nélkül tizenöten rajzolgattak még picik és nagyok. A legfiatalabb alkotók, a másfél éves Gelle Balázs, a két és fél éves Sallai Zsófia és Zsemberi Bolond mellett elmé- lyülten színeztek az „idősebb alkotótársak”: a négyéves Köny- nyű Viktória, az ötévesek közül például Marosvölgyi Zsófia, a hatéves Könnyű Tímea, vagy az egy évvel nagyobb Rá duty Lilla, Bangó Annamária, ifjabb Bárdy Péter, Jenes Noémi és Jenes Csongor és mások. Rétekről virágok, az égről szivárványok, pillangók, madarak, királykisasszonyok, Piroska és a farkas, dombok, erdők, mezők, medvebocsok gömbölyűdnek elő azokról a rajzokról, amiket a kicsik és a 9 éves gyerekek mutattak meg nekünk sok-sok színnel és nagy tehetséggel. Bárdi Melinda, Kardos Erika, Szép Eszter, Bakos Györgyi mellett dudorász- va húzogatta a beszédes vonalakat Szepes Gábor, Nagy László és Jámbor Csaba. Úgy tűnt, Gödöllőn jól tanítanak a tanárok, mert a kisiskolások is szép számban indultak a versenyen. Rajzaikon nem csak a mese, a természet alakjai tűntek fel, hanem megjelentek a lakatlan sziget, a technika hősei, a történelmi idők tanúi, a piramisok, a templomok és István király koronázása is. Amíg a Szekeres Erzsébet művésznő által vezetett zsűri megtekintette és megcsodálta az alkotásokat, Bőrönd Ödön bohóc műsora szórakoztatta a résztvevőket. Bőrönd Ödönt hét rajzoló örökítette meg, s nagyon örült a zsűri annak is, hogy ugyanennyien rajzoltak szivárványt is képeikre a gyerekek közül. Nem volt könnyű dolga a zsűrinek. A három év körüliek tiszta vonalvezetésű, megkapó- an derűs és megható rajzai mellett a nagyobbak könnyed stílusa, ragyogó színei, különös harmóniái, a térkihasználásban mutatkozó eredetisége szinte fej-fej mellettivé tette a műveket. A rendező városi filmszínház és a Casablanca Bt. úgy döntött, minden alkotót megajándékoz valami apró ajándékkal, s bár aszfaltrajzversenyt hirdetett, nem állított fel rangsort, mert az alkotók a város lakosságát ajándékozták meg. Köszönjük ifjú alkotóink jókedvű műveit, a sok-sok szivárványt, melyek között ott állt ellentétként a lerombolt jugoszláviai település, Szentlászló nálunk nyaraló három gyermekének, Bajusz Mirjanának, Lapis Olivémak és Váci Igornak a rajza, amelyen a valaha szép — ma romban álló — otthon, a család békés napjai és az elpusztított templom falai jelentek meg, szomorú valóságuk üzeneteként. K. G. PMH-Galéria * PMH-Galéria PMH-Galéria Gy. Molnár István: Csendélet Nemrég Gy. Molnár Istvánnak a Szentendrei Képtárban rendezett gyűjteményes kiállításáról írtunk, ezt indokolta kerek születésnapja is. 1933-ban született — Kunhegyesen. Most ismét tárlata látható, az ART-éria Galériában — újra Szentendrén. A művész így vall a városról: Jó sorsom 1969 szeptemberében hozott engem Szentendrére, hogy itt végleg megtelepedjek a családommal együtt. Mit adott nekem ez a város? Otthont adott nekem, ami az akkori lakásviszonyok között ritka szerencsének számított. Új barátokat adott és hovatartozást, amelyet a fővárosban sohasem éreztem. Hagyományokat adott, amelyek köteleznek és segítenek, új utakat és megújulást kínáltak.” Az ART-éria Galériában most kiállított tíz képe az idei tavasz, az idei nyár termése. Kedves témáit festette az elmúlt hónapokban: kertje virágait, a pilisi tájat; az íriszeket, a japán birst, domboldalakat, réteket.
