Pest Megyei Hírlap, 1993. augusztus (37. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-04 / 180. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1993. AUGUSZTUS 4.. SZERDA Műemlékház Dömsödön, Hévízgyörkön Megmentendő örökségünk Sokszor álmodom, hogy otthon vagyok. Almomban a szülőházam elhanyagolt, piszkos. Elhatározom, hogy kitakarítom, aztán majd ott lakom. Tudom, hogy eleinte nehéz lesz kibírni a körülményeket, a nyirkot, dohosságot, a fekete szutykot, amiből ki kell a házat pucolnom, de azért maradok, mindjárt ott is alszom... Sajnos ez csak álom. Én már soha nem takaríthatom ki a szülőházamat. Nincs meg. A legnagyobb vágyam, hogy vegyek ugyanolyan házat, ugyanott. Hát persze akármilyet vennék, nem lenne ugyanolyan. Nem ugyanúgy állnának az oszlopok a tornácon, nem ugyanarra nézne az ablak, nem ugyanott nyílna a kamraajtó... De legalább hasonló lehetne. Egyre kevesebb falvaink- ban a hosszúkás, hagyományos parasztház. Lebontják őket, építenek a helyükre újat, sokáig a sátortetős kockaház volt divatban, mostanában a kétszintes, ez utóbbiak már gyakran hosszúkás formát, és nyeregtetőt kapnak. Talán tudatosan a régi parasztház külsőt idézik velük építőik. Jók ezek a házak, persze, sokkal jobbak a réginél, kényelmesek, fürdőszobával, korszerű fűtéssel ellátottak. Akinek nem telik ilyenre, azt hiszi, szebbek is, mint az övé. Ha falvakat járva megmegcsodáltam egy-egy régi házat, beszóltam az udvarán tevő-vevő öregnek — mindig öregnek — : de szép háza van! — az sose örült, inkább restelkedett, magyarázkodott, szinte mentegetőzött: jó ez már nekünk! Nem építkezünk mi már! Kós Károly: Falusi ház Szerencsére elő-előfor- dul, hogy nem semmisítik meg az öreg házat, hanem korszerűsítik, a régi formát meghagyva alakítanak ki benne összkomfortot. Teszik ezt leginkább falura visz- szavágyott városiak, talán felhíva az ottani állandó lakosság figyelmét, micsoda szép is, micsoda becses is az ő hagyományos építkezésük. Sok faluban rendeztek már be tájházat a lakó nélkül maradt, az örököstől a falu számára megvásárolt öreg házban, de olyan is előfordul. hogy az örökös maga kezd benne amolyan magánmúzeumot berendezni, a már meglévőkhöz további régi tárgyakat gyűjteni. Most ismét gyarapodott megyénk népi műemlékeinek a száma. A Magyar Közlönyben olvasható a hír: műemlékké nyilvánítják megyénk két népi építészeti emlékét, Dömsöd nagyközség Dózsa György út 27. alatti, illetve Hévízgyörk község Vörösmarty utca 45-ös számú házát. Minap Hévízgyörkre vitt el a jó sorsom. Megyek a Vörösmarty utcában: itt is, ott is akad régi ház az újak között. Némelyik lakatlan, látszik: se ablaka, se ajtaja, kidőlt a kerítés. Aztán látok egy lakottat, igen szép, a tornáca faoszlopos, háromszögletű fahomlokzatába belevágva az építés éve: 1909. De nem ez az, nem ez a 45-ös szám. Jóval odébb rálelek. A kerítéskapu zárva, csak kívülről kerülöm a portát: két kis háromosztatú ablak van a ház elején, fent itt is háromszögű a homlokzat, de már nem fa, vakolt, a szélén körös-körül szívek sorakoznak, a padlásablakot meg valami megfejthetetlen ábra keretezi. Kérdezem az előkerülő szomszédasszonyt, mit jelent az az ábra. Nem tudja. Nagyon régi már ez a ház, mondja, még Nyergesnének, az utolsó lakójának a déd- nagyanyjáé lehetett. De nem lehet olyan nagyon régi, vitatkozom, mert ennék a háznak vakolt az eleje, amarra meg láttam olyat, amelyiké fa. Ennek is az volt eredetileg, tudom meg, ez már újabb homlokzat, akkor csinálták, amikor a régi be akart dőlni. Később a művelődési házban hozzájutok az örököscsaládtag tervezetéhez: alkotó- és tájháznak, „élő múzeumnak” szánja a portát. Elképzelése szerint az utca felőli rész, a volt a nagyszoba, a volt konyha szolgálna múzeumul, adna otthont hagyományos tárgyak néprajzgyűjteményének, a hátsó házban alkotószoba kapna helyet, egy újonnan építendő üvegházban pedig modem műalkotásokat mutatnának be. A tervezet 1990-ben keletkezett. A mostani műemlékké nyilvánítás remélhetően azt jelenti: nincs már mesz- sze, hogy a terv megvalósuljon, hogy Hévízgyörknek is legyen múzeuma. Nádudvari Anna Zenekar — parlamenti szavazásra Holnap este — három év után újra — koncertet ad Budapesten az Európai Közösség Ifjúsági Zenekara. A Budapesti Kongresz- szusi Központban este 8 órakor kezdődő hangverseny műsorán John Adams, Mozart, Richard Strauss és Bartók művei szerepelnek. A hangverseny karmestere a kiváló amerikai művész, Leonard Slatkin, az est szólistája pedig — a korábban a Liszt Ferenc Kamarazenekar szólistájaként megismert — Emanuel Ax zongoraművész. Az 1974-ben alapított ifjúsági zenekar igazi „Európa-válogatott”. Az EK tizenkét tagországában évente mintegy 5000 (!) fiatal pályázik a végül mintegy 130 tagból álló együttesbe, melynek fő-zeneigazgató- ja Claudio Ahhado. Az együttes „művészeti diplomáciai küldetésében” járt szinte valamennyi kontinensen, elvitte Európa legjavának üzenetét Indiába, Mexikóba. S nem csupán szórakoztatni kíván, hanem igazi kapcsolatot teremteni a helyi közönséggel, a fiatal muzsikustársakkal. így biztosan sokat tanulnak az idei nyári zenekar ösztöndíjasai is: ketten MagyarorsZáról, egy cseh és egy szlovák fiatal gazdagíthatja tudás- és élménytárát az Európát behálózó turné során. Az Európai Közösség Ifjúsági Zenekara — mely talán a világ egyetlen olyan szinfo- nikus zenekara, melyet parlamenti szavazás hívott életre, az Európa Parlamenté! — mindenkor a legkiválóbb karmesterekkel dolgozott, mint pl. Herbert von Karajan, Zubin Mohra, Solti György és Dórán Antal. Az EK és tagországai folyamatosan támogatásukban részesítik a mindig megújuló összetételű, de mindenkor kiváló színvonalon muzsikáló együttest. Tárlat az aluljáróban Különös kiállításra hívja az érdeklődőket Gavrilovits Sándor szentendrei képzőművész. A szűkszavú meghívó szerint a helyi gyalogos-aluljáróban rendezi meg — augusztus 1. és 15. között munkáinak a tárlatát, amely, a szokástól eltérően éjjel-nappal megtekinthető. Azt már mi tesszük hozzá, hogy „aluljáródíj” nélkül. Katedráli sok fesztiválja Magyarország lesz az egyik főszereplő a „katedrálisok fesztiválján”, amelyet az idén hatodik alkalommal rendeznek meg az észak-franciaországi Picardia csodás gótikus katedrálisaiban, apátságaiban. A fesztivál nyitó hangversenyét a „lángoló gótika” egyik legszebb emlékében, az amiens-i katedrálisban rendezik meg, s itt a Magyar Rádió gyermekkórusa lép fel, Monteverdi, Liszt, Bartók és Kodály kórusműveivel. Az ifjú művészek a senlis-i katedrálisban is szerepelnek majd. Szeptember 17-én kezdődik a Magyar Állami Hangversenyzenekar fellépése. Sa- int-leu, Esserent apátságában Csajkovszkij, Dvorák és Liszt műveit adják elő, Lukács Ervin vezényletével, Szabady Vilmos hegedűművész és Miller Lajos, a Magyar Állami Operaház tagja közreműködésével. Az együttes még egy alkalommal lép fel a fesztiválon, Beauvais városában. A katedrálisok fesztiváljának harmadik magyar szereplője az Erkel Ferenc Kamarazene- kar, amely a zárókoncertet adja, s műsorán más alkotások mellett Weiner Leó Diverti- mentója is szerepel. Zsögödi Nagy Imre centenáriumára Egy mondat a jövőnkről Önarckép Száz évvel ezelőtt, 1893. július 24-én született Zsö- gödön Nagy Imre festőművész, a XX. századi magyar képzőművészet egyik legnagyobb alakja. A budaAz 1956-ban készült, Tamásit ábrázoló ceruzarajz pesti képzőművészeti főiskolán végzett, majd hazatért szülőföldjére, vállalva a népszolgálat legnehezebbjét, a kisebbségi sorsban tengődőművészemberét. Ily- lyés Gyula a magyarság egyik tartópillérének nevezte Zsögödi Nagy Imrét, aki 1956-ban rövid látogatásra szánta el magát, hogy magyarországi barátait megrajzolhassa. A rövid látogatásból hosszú hónapokra terjedő „kényszerpihenő” lett; igaz, ez idő alatt az „56-os írónemzedék” tagjai közül majd mindenkiről készített portrét — így Tamási Áronról is. E lapon, a gondterhelt írót ábrázoló rajz mellett olvasható Tamási egyik ’56-os rádiónyilatkozatának rövid passzusa — amely a festőművész szellemi habitusát is jellemzi: „Isten angyalai segítsenek abban, hogy az újabb ezer év e véres küszöbén a magyar nemzet érdeme szerint léphessen át. Bp. 1956. XI. 19. Tamási Áron.” Ezredvégi jókívánság egyetlen mondatban. (b. sz. i.) Üres a székely festőművész csíkzsögödi műterme Szakács Vass Sándor felvétele
