Pest Megyei Hírlap, 1993. augusztus (37. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-28 / 200. szám
1 PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. AUGUSZTUS 28., SZOMBAT 13 Materialista etika? Talán Spinozától, de lehet, hogy már korábbi korból származó tétel volt, hogy ,j minden dolognak SZÜKSÉGKÉPPEN megvan a maga ELEGENDŐ oka”. Ez az oksági törvény (a causalitás törvénye). Tehát a világegyetem sem jöhetett létre minden előzmény és elegendő ok nélkül! Eszerint mégiscsak feltételezhető, hogy a világmindenséget Isten teremtette. Ámde Isten létezése tudományosan, tapasztalati úton nem igazolható. Aki azonban emiatt nem hisz e lehetőségben, keressen más magyarázatot. Ha tudományosabbnak érzi ama feltevést, hogy az anyag önerőből jött létre, kvázi önmagát alkotta meg, az nyugodtan higgyen ebben! Ámde azt feltételezni, hogy az anyag a maga nemlétezésének belső energiájával önerőből, minden ok nélkül létrehozta önmagát a semmiből, semmivel sem tudományosabb; sérti az oksági törvényt, és logikailag is képtelen! Isten léte legalább logikailag körüljárható! A marxista-materialista filozófusok tagadják — mint tudománytalant — mindkét előző feltevést. Elfogadják ugyan, hogy ok nélkül semmi sincs. Minthogy azonban a világ mégiscsak létezik, sajátos módon kerülik ki a problémát. Azt állítják, hogy az oksági törvény csak a MÁR LÉTEZŐ világban érvényes, a keletkezés körülményeire nem! Az anyagot senkinek sem kellett létrehoznia, önmagát sem hozhatta létre, mert az mindig volt! (Gondolom, akkor is, amikor jnég nem volt, mert mielőtt lett volna, már volt!) E felfogás azonban ugyanúgy nem bizonyítható tudományosan, mint Isten létezése! Az emberi értelem számára e fölfogás is megközelíthetetlen észokokkal, de logikailag sem elfogadható. Minthogy tapasztalati úton nem igazolható, kénytelen e „tudományos” vélekedésben HINNI az, aki éppen ebben akar hinni! A materialista filozófia azonban el is várja, hogy e tudományosan igazolhatatlan tételben higy- gyünk, így aztán a „tudomány jogán” az egyik HIT helyére egy másikat állít! Nincs joga ahhoz, hogy az idealizmussal szemben fölényeskedjék, hiszen az anyag és élet keletkezése ALAPKÉRDÉS, tehát egész filozófiai rendszere egy igazolhatatlan, a hit védelme alá helyezett hipotézisre épül. Nyilvánvaló, hogy ilyen körülmények között minden embernek szuverén joga eldönteni, hogy a két hit közül melyiket fogadja el! r Úgy tudom, Aquinói Szent Tamás mondta azt. hogy hiszem az Istent, mert hihetetlen! Okos megállapítás. És őszinte is. Semmi szükség a hitre olyan esetekben, amikor a dolgok létezéséről eszünkkel, érzékszerveinkkel is meggyőződhetünk! Rudas László, a modem materializmus egykori nagysága tanította — többek közt nekem is — az egyetemen, hogy a marxizmus különleges tudomány, mert nemcsak tudomány, de HIT is! Hát akkor miért több, mint a teológia, amely szintén tudomány?! A világmindenség naprendszerek és galaktikák felmérhetetlen sokasága; ebben a mi naprendszerünkben talán csak egy molekula, a Földünk pedig mindössze egy atommag. Higgyem el, hogy az „öröktől létező” anyag őskáoszából származik a természeti törvények alázatosan és vakon működő rendje? És itt van a szerves és szervetlen anyagok épülő- gusztuló tömegei mellett az ÉLET MILLIÓ FORMÁJA! Ez mind-mind a holt anyag játékos szeszélyeinek a gyümölcse? És az élővilág középpontjában itt áll az EMBÉR: az érző, gondolkozó, az értékelni, ítélni, dönteni tudó ember! Az alkotni és rombolni képes, a szabad akarattal megáldott-megvert szuverén ember! Ő is a vak matéria produktuma? Egy szellemi lény nem alkothatta meg a lényétől idegen anyagi világot és annak működéstörvényeit? De akkor az anyag hogyan teremthette meg az emberi szellemet, az emberi lelket is?! Ki érti ezt?! Tudom, hogy az állandóan változó emberi szellem, az emberi erkölcs, a jogrend társadalmilag is meghatározott volt. De a tény miért zárná ki ama feltevés jogosultságát, hogy az egyetemes emberi és társadalmi fejlődés genetikailag is „beprogramozott” volt? Miért kell félteni az emberiséget azoknak az etikai, vallási követelményeknek az érvényesülésétől, amelyek alapja a főparancsolat: SZERESD FELEBARÁTODAT, MINT ÖNMAGADAT! Soha nem abból származott a baj, hogy ezekhez az erkölcsi normákhoz igazodtunk, hanem mindig abból, hogy ezeket nem érvényesítettük megfelelő hatásfokkal! Nem bénítani, kigúnyolni kell ezeket a belénk plántált lelki tartalmakat, hanem kibontakozásukat segíteni! Totális támadást, irtóhadjáratot egyidejűleg minden vallás ellen, s főleg az Isteneszme ellen soha a történelem során egyetlen hatalom sem folytatott. A keresztény- üldözés megszűnte, Constantinus császár óta a keresz- tény-keresztyénegyházak is HISTÓRIA Dániel Speer magyarországi útirajza az 1650-es évekből Hanem én, aki tá- • mogatást vagy biztatást sehonnan sem kaptam, habár gondolataim csak a teológia felé hajlottak, mégis a sziléziai vallásújítás miatt nagy aggodalmakkal lévén, elhatároztam, hogy világgá megyek és tizenkilenc éves koromban a tárogató és a zeneművészet megtanulására adom magamat. Ehhez az ekkori lőcsei trombitás tanulója ajánlott Szeben városában egy mestert. Meg is fogadtam a szavát és elhatároztam, hogy Gyertyaszentelő táján az iskolából kilépve hozzá szegődöm. Ugyancsak különös és csodálatos volt az én sorsom serdülőkorom óta, mert senki sem akadt, aki szóval és tettel segítségemre legyen, esetleg egytől-mástól visszatartson. Fogtam a muzsikus inas ajánlólevelét és egy magamfajta tót diákkal, aki abban az irányban, de csak félúton lakó szüleihez ment, elindultam Lőcséről. Utunk az Ördög lakodalma nevű vad, széljárta hegyen át vezetett. Néhány óra múlva, napszálltakor, egy elhagyatott kastélyhoz értünk. Két magas hegy között a gerincre építették; alatta gyalázatos meredek le a faluig, amely a tót diák hazája volt. Azt mondta, a lemenetel jó félóráig tart a szokásos kanyargó ösvényen. Nappal melegen sütött a nap, éjjelre ismét fagyott, így tehát azon aggódott, síkos lesz az út. Náluk a csúszósság miatt télire az ökröt is patkolni szokták. Félt, hogy eleshetünk a sima jégen, a nagyon lejtős hegyen. Úgy vélte, éjszaka lesz, mire lejutunk, mivel a jégen' csak nagy óvatossággal lehet haladni. Ezért mást gondolt. Elvezetett a romba dőlt kastélyhoz s megmutatta a csúsztatót, ahol a parasztok a fával le szoktak siklani. Én ugyan ijesztőnek találtam egy ilyen meredeken, a tükörsima jégen lerobogni, de mivel a kényszerűség ezt itt szokássá tette, csak annyit kérdeztem tótul: min fogunk lecsúszni? Azt véltem, szánkóra van szükségünk. „Testvér — felelte —, nem is gondolod, milyen simán és gyorsan jutunk le.” Kinézett egy fiatal fenyőt, a nála lévő pallossal levágta, s oda cipeltük a várromhoz. Ő előre, a vastagabb végére ült, én mögötte foglaltam helyet, a gallyakba pedig meg- fogództunk. Aztán egy kicsit előre csúsztattuk, s a fenyőszál iszonyatosan, mint valami háztetőről, nagy hirtelenséggel lebukott. Mint a kilőtt nyíl, úgy utaztunk lefelé. Csak arra intett jó előre, vigyázzak a lábamra, nehogy valami oldalt álló bokorba akadjon. Ügyeltem is magamra, s így nem volt baj. Negyedóra fele sem telt belé, már lejutottunk, egyenesen be a falu közepébe. Bevitt atyja urához, a helybéli lelkészhez. Az ottani iskolamester, egyúttal egyházfi, épp oly tanult ember volt, mint a pap. Vasárnap ő mondott tartalmas tót szentbeszédet. Volt is rá reménysége, hogy a nagyon idős pap halála után ő lesz az utódja. A lelkész tisztességesen megvendégelt s aztán elvezettetett egy nagy hegyen keresztül. így hétfőn kalauzommal, akinek három polturát, vagyis 6 krajcárt adtam, déltájban becsúszkáltunk a szomszéd faluba. Az ottani iskolamester, hasonlóképpen tót ember, aki még Késmárkról ismerősöm volt, jóllakatott és megmutatta a további utat egészen Szebenig. Meg kell adni, hogy a legtöbb iskola- mester majd olyan tudós, mint a papja, és nem egy tót helységben rendesen tanítják a latin nyelvet. Amikor ajánlólevelemmel Szebenbe érkeztem, a muzsikus vagyis trombitás nagyon megörült jöttöm- nek, mert éppen tanulóinasra volt szüksége. Tekintve, hogy már elég idős és értelmes voltam, felfogadott három évre tandíj nélkül, hogy elsajátítsam a művészetét. De mindennemű házimunkát is vállalnom kellett, főzést, edénymosogatást, mosást és súrolást a szolgálóval a vizen — itt mostak az összes asszonyok — és a felszolgálást. Bizony ez, mint afféle húszéves legénynek, sehogy sem volt kedvemre s azt gondoltam: ugyan csak tanulóinas vagy és kötelességed mindezt megtenni, de a gazda és az asszony szégyellhetnék, hogy efféle munkával terhelnek egy ilyen szakállas fickót, aki méghozzá diák is volt. Csakhogy az uram és asszonyom afféle iszákos népek voltak és legkevésbé sem restellték a dolgot. Végül is eszembe ötlött, hogy amíg valami csintalarí- ságot nem követek el a munkámban, addig nem remélhetem, hogy megszabaducsak a maguk belső harcaikat vívták, de sohasem az Isten-eszme, a hitélet elpusztítása volt a cél! Ilyesmire csak a mi „világos” XX. századunkban tett kísérletet a fasizmus két változata: a nácizmus és a bolsevizmus. Az utóbbi sokkalta agresszívebb, céltudatosabb és pusz- títóbb volt! Az eredmény ismeretes. A sárba taposott valláserkölcs helyett az un. szocialista erkölcs maszla- gát kenték ránk! De létezett egyáltalán szocialista etika? Voltak a nihilista, marxistasztálinista társadalmaknak tartalmukban igényes, tiszteletre méltó és jól működő erkölcsi törvényei? Mennyi mocskot, vagy gyűlöletet és kegyetlenséget, mennyi gonoszságot szabadítottak a nyakunkba a — magasabb rendűnek nyilvánított — „szocialista eszmék” érvényesítési törekvései során?! Ennek az Isten nélküli erkölcsnek a diadal- útját iszonyú jelzősávok szegélyezik: a vagyonuktól és biztonságérzetüktől megfosztott, a megalázott és megfélemlített szerencsétlenek, a puszta létükben is veszélyeztetett emberek rettegése, a szétszórt családok szenvedése; öngyilkosságba menekülő és tébolyba üldözött, ok nélkül bebörtönzött, internált, kitelepített vagy SZOVJETUNIÓBA hurcolt „osztályidegenek”, elítéltek, hadifoglyok és civilek légiója! E karaván útját jelezte a megkínzottak üvöltése, kibuggyanó vére, vizelete, a kegyelemért esengők és gyászolók könnyei, és a kivégzésre várók sóhajai! Itt fontoskodtak az útvonal kijelölésében „pártunk és államunk” vezetői, felső- és középszintű vazallusai, de lelkesen sürögtek-forogtak a rendszer haszonélvezői és karrieristái, hívő és megfélemlített bumbumyákjai, nyomozói, terrorfiúi, spiclijei és hóhérai. De egyszerre voltak a „szocializmust termő-tisztító folyamatnak” karmesterei és statisztái az államügyészek és vérbírák is. Létezett szocialista erkölcs? Ha igen, így működött! És hol volt Isten? Itt volt, de hallgatott! Csak azokhoz szólt, akiknek van füle a hallásra! Ezért akarták a hitünket sárba taposni! Miért sértette a tízparancsolat a szocialista etikát? És miért sértette az meg a tízparancsolat közül mind a húszat?! Ezt is ki érti meg? És most miért harcolnak a mi hitünk ellen, saját hitük: az ateizmus védelmezői, a kommunisták Sancho Pan- zái? Bízvást állítom, hogy mi, istenhívők, sokkal többen vagyunk! Elég volt gátlástalanságukból, elég volt történelmet mocskoló és kudarcot termett kísérleteikből! Most MÁR NE ZAVARJÁK A KÖREINKET! Éljen az ellenzék! Önmagának! Taál Márton Budapest lók terhemtől. Ezért aztán egy alkalommal, mikor pohánka kását kellett főznöm, egy döglött egeret szereztem s azt tettem az edény fenekére, amibe az ételt kitálaltam. Mikor a tálból elfogyott az ennivaló, a fenékén megtalálták a vadpecsenyét. Máskor a tányérsúroláshoz való szalmacsutakot dugtam be a savanyú káposztába, s így folytattam a tréfáimat, míg csak el nem csaptak a szakácsságtól. Egyszer többek között, amikor télen a folyóra küldtek mosni, az asszonynak két jó ingét elúsztattam a jég alatt. ( Folytatjuk) Mária Terézia Vácon A királynő 1763 végén határozta el, hogy ellátogat Vácra. Az alkalmat a következő évi országgyűlés adta, melynek helyszínéről, Pozsonyból érkezett. Mária Terézia népes családjával érkezett, férjével és négy gyermekével, köztük Józseffel, a trónörökössel, aki akkor már elnyerte a római király címet. 1764. augusztus 27-én este 1/2 9 körül érkezett meg a Dunán 6 hajóval az udvar. A hajók „a Ugfól- ségesebben valónak fölszerelve, selyemmel bélelve és különféleképpen fölékesítve”— írta Vác történetírója, Karcsú Antal Arzén. A város és a püspök természetesen hónapok óta készült a nagy eseményre. Leglátványosabb emléke az ekkor emelt építményeknek, a Vác városképét ma is meghatározó Diadalív. Nem egészen fél év alatt készült el Canevale bécsi építész tervei alapján. A Magyarországon egyedülálló műemléket Chmelik Mátyás kőfaragó és Bechert József szobrász munkáival díszítették. Az uralkodócsalád tagjait ábrázoló domborművekkel ékes diadalkapun haladt át a díszmenet, míg szálláshelyére, a püspöki palotába ért. Az uralkodó másnap istentiszteleten vett részt, ebéd következett, majd lakhelyéről megszemlélte „vidám kedély- lyeP’a helybeliek és a városba sereglettek magyar és lengyel táncát. Az udvar néhány napot töltött a városban, a programba belefért még a katonai díszszemle és különböző ünnepségek megtekintése. A látogatás 31-én fejeződött be, Lotharingiai Ferenc fiával Józseffel hajón utazott Budára, míg Mária Terézia három lányával hintón. Pogány György
