Pest Megyei Hírlap, 1993. augusztus (37. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-26 / 198. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP SZÁRSZÓ 1993. AUGUSZTUS 26., CSÜTÖRTÖK 9 A semmiből egy új, más világot Toró Tibor atomfizikus, egyetemi tanár Temesváron él és dolgozik. E kultúrák és politikai érdekek érintkezési pontján fekvő erdélyi város — Dózsa táborhelye, majd évszázadokkal annak utána a román kommunista diktatúra 1989-es megbuktatását eredményező „temesvári forradalom” színhelye — ma ismét a demokratikus átalakulás egyik romániai laboratóriuma: négynyelvűségével, hét fe- lekezetével páratlan helyet foglal el a „problémás" európai városok sorában. Ebbe a szellemiségű Temesvárba csöppent bele évtizedekkel ezelőtt a székely származású Toró Tibor — akkor már a szakma, a tudományosság híres embereként, úgy is, mint atomfizikus, úgy is, mint Bolyai-szakértő. Hogy mit keres egy ilyen kisebbségi magyar tudós Szárszón — erről faggattam, és persze arról is, hogy a magyarság megmaradása és e század végi útkeresése mennyiben kötődik-kötőd- het a „szenvtelen” tudósi munkához. Udvarhelytől Szárszóig — Távolról kell kezdenem — válaszolja Toró Tibor —, időben és térben egyaránt távolról: jómagam Szárszóról az udvarhelyi református kollégiumban hallottam először, 1943 őszén... Egyik tanárom, Tóth Béla, a debreceni kollégiumból Udvarhelyre került pedagógus „vetette el mibennünk Szárszó szellemi magját”. Aztán Németh László munkái kerültek a kezembe, valószínűleg nem véletlenül, s az író családját is megismertem — egyik lánya, Judit elméleti fizikus. Lám- lám, a humán szellemiség akár egyetlen családban is élhet az egzakt tudománnyal. Aztán megtudom, hogy mostani ittléte is valamelyest a véletlen műve — persze, önakaratából jött el az 50 évre visszatekintő táborozásra, nem meghívottként. nem előadóként. — Nem hiszem — folytatja —, hogy manapság megengedhetnénk magunknak, elsősorban a kisebbségben élők, hogy a szárszói gondolattal ne foglalkozzunk; mert hiszen ha megmaradásról és a szellemi haza újjáépítéséről esik szó, akkor elsősorban a legveszélyeztetettebbek sorsáról és holnapjáról esik szó — s azon a felelősséggel Toró Tibor élők és alkotók csapatának ott kell lennie. Tehát ITT. Az értékekre építeni — Hogy látja a mai találkozót? — Azt hiszem, érdemes volt nekem ide eljönnöm, bár többen lennénk itt Erdélyből, elsősorban Kolozsvárról, mert hiszen a Székelységből elég szép számmal látok itt értelmiségieket — és örömömre fiatalokat is, egyetemistákat, teológusokat, középiskolásokat. Mert bizonyítani —- épp Szárszóért — manapság is kell. S csak olyan szinten, mint ahogy azt a tegnap este fellépett székely zenei együttes tette, európai mércével, esztétikai szigorral, nemzeti érzülettel. Tisztelve és nem sértve mások kultúráját. Örülök, hogy itt lehetek. Elhangzott néhány olyan előadás, elsősorban Csoóri Sándor és Tőkés László „programbeszédére” gondolok, amelyeket még sokáig érdemes bogozgatni. — Ón egykor tanárától hallott Szárszóról; ugyanúgy fog cselekedni egyetemistáival, mint 1943-ban Tóth Béla? — Természetesen. A kozmológiának, az atomfizikának ugyan kevés köze van a nemzeti érzelmekhez és -sorshoz, de a maga sorsa a világegyetemünk egészének is megvan... és ebbe mi is beletartozunk. Sajnálom, hogy az ide érkezett tanáremberek nem osztályostul vannak itt. Meg kellene tartani a „fiatal magyar értelmiségiek szárszói találkozóját” is... A mi erkölcsi és szakmai hátterünk mellé egy ütőképes előtérre, jövőnkben gondolkodó ifjúságra lenne szüksége népünknek, nemzetünknek. — Miként látja Toró Tibor az erdélyi magyarság helyzetét immáron az itt elhangzott beszédek és gondolatcserék után? — Tőkés püspök szavai jutnak eszembe: az erdélyi magyarság sorsa a románsággal történő megbékéléstől függ. Minekünk ezt kell megoldanunk, a megbékélést. Ennek érdekében meg kell ismernünk egymás igazi értékeit — ezt az RMDSZ-ben többször hangsúlyoztam. Tolerancia és autonómia — Véletlen-e, hogy a temesvári toleráns szellemiség (amely Tőkés küzdelmeit is támogatta a „hallgatás fala" áttörésében) beépül az erdélyi magyar politikai gondolkodásba? — Nem véletlen. Sajnos, hogy nem épült be ez a toleran-' cia a román közgondolkodásba. A tordai országgyűlésen kihirdetett vallásszabadság-gondolatnak a továbbélését látom a tipikusan temesvári gondolkodásban, a sokszínűség jelenlétében, a sajátosság tiszteletben tartásával. Sajnos, a Ceauses- cu-nómenklatúra emberei manapság meg szeretnék bontani ezt a Temesváron megnyilvánuló és megvalósuló magyar—román egyezséget — a helyi román újság egykor kommunista főszerkesztője támad eleget engem is, no meg Tőkést is, természetesen, akit áruló magyarnak nevez. Beszélgetésünk során megtudom: Toró Tibor egy temesvári Bolyai-emléktábla elhelyezésén fáradozik, november 3-án lepleznék le, jelezvén, hogy 1823. november 3-án ott, Temesváron írta apjának azt a híres levelet — benne a „semmiből egy új, más világot teremtettem” elhíresült sorral. Bolyai Temesváron alkotta meg azt a híres képletét, amely alapja az első nem euklidészi geometriának. — Minekünk is némileg hasonló a helyzetünk — mondja végezetül: a magyarságnak egy (majdnem) semmi-világból egy testhezálló, emberséget és magyarságot őrző és vigyázó más, újt világot kell építenie. A kisebbségi magyaroknak pedig a maga autonómiáját. És ennek az alapját, úgy érzem, most rakjuk le, a másik Szárszó fundamentumára. Bágyoni Szabó István » I’üski Sándorné a hallgatók soraiban Hancsovszki János felvétele Csete György Velünk számolni kell — Csete György építész derűlátó a jövőt illetően. Mire alapozza optimizmusát? — kérdezem. — Amint azt többször kifejtettem, eddig is az volt a véleményem; a gondolkodó írók furcsa illúziója, hogy az ő vállukon a nemzet sorsa. Ez tévedés és mindig idegesített. Bőven voltak, vannak és lesznek is mindig mérnökök, közgazdászok, általában műszakiak, akik az anyaggal közvetlen kapcsolatban élnek — orvosok, akik a legnemesebb anyaggal bánnak —, akikre számíthat a nemzet. Csakhogy a reálértelmiség beszorult egy ketrecbe és a humánértelmiség dolgaiba nem szólhat bele. Az első napon megható beszámolókat hallhattunk az ötven évvel ezelőtti Szárszóról. A minden tiszteletet megérdemlő idős emberek még mindig optimizmussal, de félelmekkel és kétségek között kérdezik; lehet-e valóság Szárszó szelleméből és van-e ma bázisa Szárszónak. — S Ón szerint yan-e, lehet-e, lesz-e? Hiszen Szárszót a születése pillanatában föld alá kényszerítették. — Furcsa módon a szárszói gondolat az alkotó reálértelmiség kezén élt és él tovább. László Gyula, aki tett már le egy s mást a nemzet asztalára, arról talán nem is tud, hogy az ő munkáit szinte alkotó kézikönyvként használjuk. Mi igazoltuk, hogy a régmúlt számos technikája csodálatosan használható, tartós és szép. A magyar organikus építészet teljes egészében erre a gondolkodásra épít. Az 1960-as évektől, ma már ismert építészek — Mako- vetcz, Kerényi József, s magamat is ide sorolom —, tehát mi egymástól függetlenül újra felfedeztük a paraszti építészetet, használható értékeit. Korai munkák; Makovetcz: Szárszói Sió-csárda, a tatabányai csárda, faluközpontok. Kerényi Kecskeméten építkezett, megőrizte a várost eredeti mivoltában. De beszélhetnénk az új épületekről is. — Ide tartozik az Ón ópusztaszeri emlékpark-épülete gyüttese is... — Az erdők múzeuma és temploma. Egy kicsit László Gyulának ajánlom, ha arra jár, kérem, nézze meg. A könyveit nem írta hiába. Nemcsak filoszoknak irta, de gyakorló szakembereknek is. Például' szobrászoknak: Samu Géza vagy Kő Pál; festőknek: Halmi Miklós és Kátay Mihály; vagy sorolhatnám a művészettörténészeket, akiket szerintem a Szárszó-gondolat éltet: Pap Gábor, Molnár V. József és mások. Egyszer otthon ösze- írtam a neveket és száznál megálltam. Ez olyan súlya Szárszónak, amit nem lehet eltakarítani. Mi Szárszó szellemét politikusán használtuk, igazolásul; nem vagyunk alábbvalók egyetlen nemzetnél. Hogy milyen teljesítmény volt a magyar organikus építészeti mozgalom tevékenysége, annak igazolása az, hogy a magyar építészet világhírű. Igazolja ezt Makovetcz világkiállítási pavilonja...-— Ón pedig — úgy tudom — olyan ismert Japánban, mint Amerikában...? — Az egyik arizonai egyetemen tankönyvet írnak belőlünk. Megküldték a múlt héten lektorálásra. Nekem Ausztriában az innsbrucki egyetemen táborom van, a magyar egyetemről pedig „kitiltottak”... Itthon nincs szükség rám. Ausztriában pedig fölneveltem a nemzetet pártoló, a magyarságot tisztelő építészgenerációt, legalább ötven embert. Ők fölnéznek ránk. Ezt a sors, illetve az ellenségeink kényszerítették rám. Pedig a mi szakmánkban ellentáborban szinte nincsenek önálló alkotóelmék, csak utánozni tudnak, de nem kitalálni. A magyar pedig elsősorban kitaláló nép. Velünk most már számolni kell, minket nem lehet meg nem történtté tenni. Mi tudjuk, hogy kik a csalók és azt is jól, hogy egy mérnököt és egy orvost szakmailag nem lehet becsapni. Onody Éva mellett együttműködés Borbándi Gyula Egyetértés — Miben látja Szárszó jelentőségét? — kérdezem Borbándi Gyulát, a Münchenben élő jeles irodalomtörténészt. — Legnagyobb jelentősége, hogy lehetőséget adott olyan emberek találkozására, akik szellemileg többé- kevésbé összetartoznak, egy táborba valók, de ritkán vagy egyáltalán nem látják egymást. Az időpont azonban erre a találkozásra nem a legkedvezőbb: választások előtt áll az ország és azoknak a nézeteit és törekvéseit ez a körülmény erősen befolyásolja, akik az elkövetkező választásokon valamilyen párt színeiben indulnak. Pozitívuma lenne az, ha a népi vagy a nemzeti irányzatok között nemcsak alapelvekben való szóértés, de gyakorlati együttműködés is létrejönne. Ennek a lehetősége azonban eléggé csekély... Mert aki pártokban gondolkodik, nyilván előre nem kötelezi el magát senki és semmi mellett. — A nemzet érdekei mellett azért mindenekelőtt elkötelezhetné! — Vajon mi a nemzet érdeke? A válaszok eltérnek egymástól. Én a konferencia nagy eredményének tekinteném már azt is, ha az itt elhangzott gondolatok és érvek előbb-utóbb tükröződnének azoknak a pártoknak a programjában és gyakorlati politikájában, amelyeknek tagjai között nagyobb számban találhatók nemzeti és népi gondolkodásúak. E tekintetben mindenképpen hátrányos, hogy a nagy pártokban a népi eszme elkötelezettjei legalábbis kisebbségben vannak. — Lehetőséget lát-e a mai szárszói konferencián arra, hogy valamiféle konszolidáció létrejöjjön az egyes pártok között? A pártokban gondolkodó nemzeti erők választások előtti laza szövetségére gondolok. — Ennek a lehetősége fennáll, mert a szóba jöhető pártok és szervezetek egyetértenek. A nehézséget csak az okozza, hogy az ilyen együttműködésben milyen személyek testesítik meg ezt az együttműködést. A másik probléma pedig az, hogy ezt az együttműködést az indokolná, hogy a nemzeti tábor ne aprózódjék fel és tagjai megszerezzék azt a szavazatmennyiséget, amely szükséges a parlamentbe való bejutáshoz. Ennek biztosítására azonban már a laza együttműködés nem elegendő, a pártok választási együttműködésére lenne szükség. Ennek az esélyei ma még nem egészen világosak, de eléggé nehéz feladatnak is látszik. Ha ezt nem sikerül elérni, akkor a nemzeti és népi beállítottságú pártok — talán egy-két kivétellel — el fognak hullani... Vagyis nem jutnak parlamenti képviselethez. (Ónodv)
