Pest Megyei Hírlap, 1993. augusztus (37. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-25 / 197. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP SZÁRSZÓ 1993. AUGUSZTUS 25.. SZERDA Székelyföldi gyermekmuzsikusok Szárszón Aki diófát ültetett Valaki felállt, majd példáját egyre többen követték. S a százharmincöt székelyföldi gyerek — a piros szoknyás, piros pruszlikos lányok, a szé- kelypantallós, lajbis fiúk az állva tapsolok sorfala között vonultak a színpadra a szárszói találkozó nyitónapjának esti programján. Az előlegezett bizalom elsősorban magának a Szentegyházi Gyermekfilharmónia létének szólt. Mert a száztíz kórustagot és a húsz zenekari tagot egy hétezres lélekszámú településről — és nagyrészében annak is a falusi félen lévő iskolájából — toborozta Haáz Sándor alapító karnagy. A magyarság, a magyar kultúra átmentésére. Arra a célra, amire a szárszói találkozó is létrejött. És nekik sikerült. A szimpátiatüntetést aztán, ahogy az este előrehaladt, a műsornak szóló egyre lelkesebb tetszés- nyilvánítás váltotta fel. Bach Parasztkantátájában és Mozart Tavaszköszöntőjében az együttlét, a nyiladozó természet felett érzett öröm érzett. A zenekarból kiszóló játékos fuvolahang, a kópés triangulum, a fényesen gurgu- lázó vízipipa felelgetett a kórus csengő énekhangjára. És ez a hang magasra szárnyalt, és túlzengte a diadalmas rezeseket HändeI Győzelmi indulójában. A kuruc nótákból csendes mélabú szólt. S a szomorúság egy magára maradt, egyre lassuló, egyre halkuló puha dobhangban csengett le a Majtényi síkon című dalban. Népdalainknál a kórus teli torokhangra váltott, s a magyaros karaktert a vonósok és sajátos fa ritmushangszerek hangsúlyozták. Hálásan fogadta a közönség a Ne aggódjál című református kánont — és a kórussal együtt, állva énekelte a Boldogasz- szony anyánk című katolikus egyházi éneket. Éppígy a közkívánatra felhangzó Székely himnuszt is. S itt csak zárójelben kérdezzük: vajon melyik amatőr (gyerek)zenekar tudná a magyar himnuszt kapásból előadni? Mindaz, amit ezen az estén hallottunk, egyetlen ember: egy igazi néptanító mintegy tizenegy éves munkájának látható-hallható eredménye. Mert a kórus- és zenekaralapító és -éltető Haáz Sándor maga tanítja hangszerre a fúvósokat, és a helyi kántortanító 1985-ös halála óta a vonósokat is. A megfeszített munkával minőségi tömegnevelésre törekszik — tudom meg. A folytonosság kedvéért azonban feláldozza a minőséget is. Hiszen az Iskola befejeztével évente hagyják el kinevelt muzsikusai. Ezért az együttes egy része mindig kevésbé képzett kisiskolásokból áll. Haáz Sándor nevelési módszerei is például kínálkoznak: a zenekarba kerülésről — ami egyébként afféle státus szimbólum — az „öreg zenekari rókák” döntenek: az új népdalokat a gyakorlott kórustagok tanítják be a kezdőknek, a próba félidejében — mialatt a tanár úr a hangszeresekkel foglalkozik: a tanult népdalok kórusfüzetbe kerülnek, kiegészítve rajzokkal és versidézetekkel. Az egy témájúak egymás után, hogy köny- nyen felidézhetők legyenek a hosszú utazások alatti énekléskor. Hogy valamennyi hangszeresnek mindig legyen feladata a zenekarban, s hogy a „hangszeresen félig analfabéta” muzsikusok boldoguljanak, Haáz Sándor maga hangszereli műsorszámaikat. Ez az az iskola, ahol ő is tanul. —- Úgy élednek meg a megszólaltatáskor a kottafejek, mint előhíváskor a negatív. Mindig izgalommal hallgatom a megvalósulást, és persze folyton igazítok á kottán. Szentegyháza nemcsak az iskolája, hanem második otthona is. Aminek fenntartásáról gondoskodnia kell. Legújabban a kultúrház tetőterének átépítésével alakítottak ki huszonkilenc férőhelyes turistaházat, s benne a gyerekek által gyűjtött néprajzi anyagot állítottak ki. Bevételéből s a támogatásokból fedezi az utazásokat, vásárolja a szükséges kottákat, s adja ki a havonta megjelenő saját újságot. Ebből fedezte a filharmónia alapításának 10 éves évfordulóját ünneplő rendezvényeket. melyeken 400 volt és mai tanítvány vett részt. S a filharmónia, mint az unokáknak ültetett diófa, terebélyesedik. Haáz Sándor alig várja a 20. évfordulót, amelyen 800-1000 gyerek muzsikál majd, a falu minden családjából valaki. Akik aztán már bizton hordozzák magukban és terjesztik a magyar kultúra, a zene szeretetét. (veszelszky) Érmeken a kormányzó és a hun király Szép kitűzőt árusítanak a Püski-könyvkereskedők a konferencia bejáratánál, a nagy jurta előtt. A nagyszentmiklósi lelet gyönyörű részlete, az agancsai között napot és holdat tartó szarvasfej most sötétkék alapon arany színben tündököl. (A fehér fedelű Püski-könyvekről vette, s mintázta a tervező Esztergály Előd kiadó-vállalkozó, aki csupán az ötven évet jelző két dátummal és a Szárszó felirattal egészítette ki.) — Mit jelent önnek ez a találkozó és mit vár a mai Szárszótól:’ — Egy nemzeti elkötelezettségű koalíció létrejöttében reménykedem. Hiszem, hogy nem az a lényeg ma, hogy valaki jobbra áll vagy balra, hanem az, hogy a nemzeti megújhodásért tud-e dolgozni vagy sem. A káros neoliberalizmus előretörését megfékezni csak így lehetséges.-—Ma már kaphatók itt a Szárszó-emblémával gondolatiságban rokon munkái is. mint az „Atilla — Isten kardja" ősbemutatójára készült érem, a Horthy-emlékérem. Az Atilla rockopera friss emlékével jöttünk ide, és miniszterelnökünk is mind gyakrabban beszél volt kormányzónk újratemetéséről. — Atilla megformálásával — markáns keleti típus — a belső-ázsiai rokonságra utalok. Azt is szeretném elmondani ezzel, hogy nem kell nekünk állandóan Nyugatra tekintenünk azért, hogy megtaláljuk saját magunkat. Úgy érzem, Kelet felé kell fordulnunk. Fölemelt fejjel tudunk csak továbblépni, és ehhez meg kell ismernünk a múltunkat, a történelmünknek azokat a mozzanatait is, amelyeket eltitkoltak vagy lehazudtak előlünk. Nagy munka vár az őstörténet-kutatókra. Szörényi Levente operája felkeltette az érdeklődésünket. A Horthy-emlékérem pedig egyszerűen kegyeleti gesztus. Nem több és nem kevesebb. Természetesen politikai indíttatása is volt e kis munkának. Vitéz nagybányai Horthy Miklós huszonöt évig Magyarország kormányzója volt, és a nemzetvesztő Trianon után európai színvonalon őrizte meg a magyar gazdaságot. Reális értékelések szerint, a háború előtt nem volt szégyellnivalónk. Semmiképpen sem foglalkoztat bennünket a Horthy-korszak restaurálásának gondolata — mint ahogyan ezt a ellentábor szeretné elhitetni az országgal —, de engem például igenis foglalkoztat az a kérdés, hogy az úgynevezett rendszerváltást követő hároméves hallgatást követhetné már az avatott történészek párbeszéde. A manipulációkat és a részigazságokat kövesse a tényekkel igazolt történelmi igazság, közelmúltunk hű feltárása. (ónody) A találkozó résztvevői Vimola Károly felvételei Für Lajos, Pozsgay Imre és Kádár Béla Túlélő népből természetes néppé válni (Folytatás az I. oldalról) Új, az értékek mellett szerveződő kerékasztalra van szükség. Túlélő népből természetes néppé kell válnunk a legjobb hagyományaink tovább- éltetésével. Erdélyben az egyház és a társadalom még nem vált szét. 1943-ban még ez jellemezte Magyarországot, a szárszói tanácskozást is — kezdte fölszólalását Tőkés László nagyváradi református püspök. Megítélése szerint a haza ma szunnyad, fel kell tehát ébreszteni. Ehhez járulhat hozzá a mostani tanácskozás is. Sorskérdéseink közül kiemelkedik a nemzet apadása, a kisebbségben élő magyarság olvadása. A népesedés nemcsak gazdasági probléma, hanem szemléleti is. A kisebbségi magyarság gondjait a nemzetpolitika rangjára kell emelni. Annál is inkább, mert politikai szervezeteik az adott országokban a demokrácia élharcosai. A püspök beszédét a megbékélés melletti hittétellel zárta. József Attila, B. Nagy László és Latinovits Zoltán tragédiája egyaránt kötődik Szárszóhoz — kezdte előadását Kása Ferenc filmrendező. Áldozatuk intő jel, mivel itt Szárszón valamennyien a sínek közelében tanácskozunk... Vigyáznunk kell tehát, s tenni a jót — jól. Törekednünk kell arra, hogy Magyarország végre a magyaroké legyen. Hataloméhes réteg mindig tevékenykedhet az országban, ez azonban nem végzet, hanem szégyen. A filmrendező beszédét a valódi béke mellett tett hittel zárta. H. P. * A szárszói találkozón Tőkés László előadását követően többek között Bihari Mihály politológus, Kádár Béla külgazdasági miniszter, Für Lajos honvédelmi miniszter, valamint Pozsgay Imre, a Nemzeti Demokrata Szövetség társelnöke kapott szót. A honvédelmi miniszter a nemzet megmaradását veszélyeztető népességfogyásra figyelmeztetett Veres Péter 1943-ban elhangzott szavait idézve: legfőbb parancs — megmaradni, ahogy lehet. Ennek kapcsán Für Lajos drámai jövőképét vázolt a legfrissebb statisztikai előrejelzések alapján, miszerint 2020-ig 9,4 millióra csökkenhet az ország népessége. Ezzel kapcsolatban a határon túli magyarság megmaradásának feltételeként autonómiájukat említette, mely lehetővé teszi önmaguk megőrzését mindenféle veszedelemmel szemben. Pozsgay Imre előadásában kritizálta a liberálisokat, hangsúlyozva: a nemzet fel- emelkedéséhez nélkülözhetetlen egység helyett hazánkat ma a bizalomvesztettség állapota jellemzi, amelyet az utóbbi évek kirekesztő politikai lépéseivel indokolt — mondotta egyebek között. Önbizalmat erősítő Szárszó Futótűzként terjedt Szárszón a hír: kedden Csoóri Sándor kőkemény támadást fog intézni Csurka István ellen. Nem történt meg. Futótűzként terjedt az a hír is, mely szerint a miniszterek nem jöhetnek Szárszóra. Eddig Für Lajost, Kádár Bélát és Surján Lászlót láttam saját szememmel... Mindezek azt jelzik, hogy még az itt lévőkben is motoszkál valamiféle különös, megfoghatatlan bizalmatlanság, meg tán a kérdés is: valóban Szárszón vagyok, nem álmodom? Bizony nem. Valóság ez, s egyben bizalom: újból belefoghatunk valamibe, miután tisztázzuk múltunkat, helyünket az új demokráciában, mely roppant törékeny, s amelyet olyan kalapácsos emberek vesznek körül, akik minden lehetőséget kihasználva le-le csapnak, mint tette azt a tegnap Kósa Ferenc által fölidézett Landeszmann György. Hála Istennek mindazok, akik kalapácsot fognák, nem egyszer nagyobb kárt okoznak maguknak, mint nekünk. Á demokrácia ugyanis, ha törékeny is, nem főlszá- moihatő. hiszen az a magyarság útjának elveszítését jelentené, mint történt az történelmünk folyamán nem is egyszer. Szárszón ma megerősítés folyik. A demokrácia meg- ertMése, amire ma mindnyájunknak, beleértve a nehéz körülmények közt küzdő kormányt is, nagyon nagy a szükségünk. Á demokratikus és a nemzeti gondolkodás kiterebé- lyesedése gátolhatja meg azt a bizalmatlanságot, ami olyan feltételezéseket szül, hogy Csoóri megtámadja Csurkát, hogy nem jöhetnek a miniszterek... Szárszónak ma önbizalmat kell adnia. (Vödrös) Tőkés László: A kisebbségi magyarság a demokrácia élharcosa
