Pest Megyei Hírlap, 1993. augusztus (37. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-24 / 196. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. AUGUSZTUS 24., KEDD J3 Hol járt Pohl Ferenc? Rendszeres olvasója vagyok a lapnak, melyet színvonalasnak tartok. Még az olvasói leveleket is szívesen olvasom, mert általában ismeretlen részletekre térnek ki. Néhányat azonban szívesen mellőznék. Ezek közé tartozik július 31-i számban „Pohl Ferenc Budapest” írásmű is. A közismert levelező szerint 1944 nyarán futárszolgálatot látott el. Az általa előadottak egybecsengenek a Századunk című tv-sorozat írásos változatában — 47. és az ezt követő oldalakon — olvashatókkal. És én — kellőképpen el nem ítélhetően! — a Bokor ' Péter: Zsákutca (RTV—Minerva 1985.) adatainak hiszek. Egyszerűen elképzelhetetlennek tartom, hogy a levélíró — akkori rendfokozata alapján! — az előadott megbízatást elláthatta. Ilyent még hivatásos tiszthelyettesre is csupán rendkívüli személyi körülmények alapján bíz(hat)tak! Esztergom városában nem székelt hadosztályparancsnokság. így a levélíró legfeljebb Tóvári Béla százados kísérője lehetett! Az utolsó bekezdés pedig egyenesen nevetséges! Egy katona — függetlenül a rendszertől! — soha nem köszön el! Magasabb rendfokozatútól (beosztásútól „X = rendfokozati megjelölés) úr! N. N. (rendfokozattal) kérek engedélyt távozni.” és a „Távozhat” engedély után a „hátra arc” végrehajtásával távozik. Ezt minden katonai szolgálatot teljesített tudja! A levelezőt tovább minősíti ugyanez a bekezdés. Koszorús Ferenc vk. ezredes ugyancsak a hivatkozottt könyv — és tudomásom szerint a közelmúltban felavatott emléktábla (Budapest VII., Dohány u. I. sz. ház falán) szerint 30 (harminc) évvel túlélte a levélíró látogatását. Az ilyen levélírók túléléséhez szükséges igazán a szerencse! Dr. Nagy Lajos Budapest Nem akarok Dr. Nagy Lajos budapesti úrral vitába szállni. Katonaember vagyok, és én nem akarok semmit sem bizonygatni. Hogy én futár voltam 1944 nyarán, hogy én egy fontos futári postát adtam át Koszorús Ferenc vezérkari ezredes úrnak, Esztergomban, azt sem kívánom bizonygatni, pláne nem negyvenkilenc év után. Ha én most megírom a levélben, hogy tiszteletbeli seriff vagyok Dallasban, ön azt sem fogja elhinni nekem. Vagy Göncz Árpád köztársasági elnök úr egyik levelében úgy szólít meg; Kedves barátom! Most mégis megteszem, megemlítek neveket, akik ismertek, akik több futárszolgálatot rám bíztak és ezek a Magyar Királyi Honvédelmi Minisztériumban igen magas beosztásban voltak. Illy György őrnagy, vitéz Hatcz Ottó ezredes, Kőszegi Olivér százados, Nagv- rucskai Kálmán százados. Pohl Ferenc Budapest így helyes t A Pest Megyei Hír- ) lap augusztus 16-i számában örömmel olvastam a Pomáz Barátai Társaság lapjából, a Hírlevélből közölt részleteket. Közleményeikkel a társaság tagjainak mindig nagy örömet szereznek. A jelen számba azonban sajnos egy értelemzavaró hiba, sajtóhiba vagy félreértett kifejezés került. A Hírlevél ugyanis „drágakőként használt vörös gránát-ról” és nem gránitról beszél. A gránit (a vörös is) kőzetként bányászott, szobrászatban, út és egyéb építkezésnél is használatos kőzet, amely hazánkban Mórágy környékén igen nagy tömegben fordul elő. Ezzel szemben a gránát ritkábban előforduló tiszta állapotában drágakőként használatos ásvány. A két fogalmat igen köny- nyű összekeverni, sőt az ásvány-kőzettanban nem járatosak elírásnak is tekintik a két betű, az „á” és az „i” felcserélését. Balogh Gyula Pomáz Vasi vész 'Utk? A közelmúltban )JL (■' már írtam a „Vasár- (ifpaK) naP' Hírek” házatá- ján honos konzerv- állapotokról, melyek e „politikai hetilap" égisze alatt virágoznak. Hétről hétre vezetnek egy rovatocskát, „Szállongó igék” címen — kiragadott idézetek ezek a heti sajtóból. Többnyire a függetlenségnek, az objektivitásnak még a látszatát sem kísérlik meg megőrizni, a szélsőségesen vad kormányelle- nesség, a népi-nemzeti gondolat becsmérlése kap hangot itt (is) parttalanul! Nos, az augusztus 8-i lapszám eme épületes rova- tocskájában mind egy álombéli „reteszektől” származnak az idézetek. A díszes kompánia: Baumann László [Szabadság ())], Tamás Gáspár Miklós, Veér András, Bodor Pál, Lengyel László, Szabó István, Hal- mágyi Miklós, Téglássy Tamás. Egymást múlják felül a fröcsögő mocskolódás- ban. A magyarságéi lenesség legjellemzőbb, „pedigrés” példáját Halmágyi Miklós újságíró (?), a „Vas Népe” munkatársa produkálta a következő, nehezen értelmezhető közmondatában: „Amióta Szörényi Levente rátelepedett a hun birodalom romjaira, ki a fenének van kedve Attila koporsóját megtalálni. Hogy abban is Koltay Gábor rendezzen gyertyás körmagyart?” Ilyenkor, augusztus húszadika előtt különösen hatnak rám az ilyen „szállongó igék”, s István király árva népével együtt, külön Vas megye népét is az isteni gondviselés kegyelmébe ajánlom! Brezovich Károly Vác DOKUMENTUM Katonai pályafutás váll-lapcserékkel M inden rendszerváltás a polgári életben és fegyveres testületeknél egyaránt, jelentős személycserével járt, jár és fog járni. Az új „rendszer” nem csupán politikai nézeteivel új, és más hitvallásaival akar más lenni, de külsőségekben a vezetők személycseréjével is bizonyítani kívánja másságát. A minden kezdet nehéz analógiáján köztudott, hogy a váratlanság tényezői, kész helyzet, döntés meghozatalára készteti egy-egy adott helyen a hatalom birtokosát. A döntésre várók hadát kevésbé érdekli a vezető iskolázottsága, elméleti ismeretei vagy akár gyakorlati tapasztalatai. A végrehajtók döntésre, jó elméleti és gyakorlati alapokra helyezett utasításra várnak. A józan paraszti ész egyszer-kétszer elegendő, de nagy gyakorisággal elégtelen. Nem a beosztott választja meg parancsnokait, de állampolgári jogon elvárja, hogy elöljárói beosztásuknak megfelelő szakértelemmel rendelkezzenek. A hadsereg életében a szervezettség állapota és a vezetés minősége, ezen belül és a parancsnokok szervezéselméleti tájékozottsága és szervezőkészsége között szoros összefüggés van. Az 1950-es évek hadseregbeli vezetőinek „megismerése” késztetett a fenti gondolatsorok vizsgálatára. Az elmúlt négy évtized mundérviselői gyakran tapasztalhatták a nagyfokú szervezetlenséget, végrehajtották a vezetésre alkalmatlan parancsnokok parancsait, tudomásul vették az elég gyakori „fel- és lefokozásokat”. Sorrendben: a szervezetlenség fegyelmezetlenséget és bizalmatlanságot szült, amiként a szervezettséget a bizalom és a felelősség fogalompár jellemzi. A parancsok végrehajtása törvényi kategória, hiszen véd-vádol a Szolgálati Szabályzat, na és a Katonai Ügyészség, Bíróság. Harmadik gondolatfelvetésünk az előléptetés, lefokozás, illetve a magasabb-alacso- nyabb beosztásba helyezés, amelyekkel néhány kirívó példán keresztül kívánunk rámutatni a vizsgált korszak ellentmondásaira. A gyors — rövidített időtartamú — képzés mindenkori velejárója az ismeret- anyag hiányos elsajátítása, különös tekintettel akkor, ha a kiválasztottak — kiváltságosak — válogatásánál nem a képesség, hanem a politikai hovatartozás az elsődleges. A korabeli megfogalmazás szerinti „káderek” voltak hivatottak a felsővezetés frázisoktól nem mentes jelmondataiknak nemcsak terjesztésére, de bizonyítására is. Az előlegezett bizalom új pályára irányította a kiválasztottakat, akik néhány hetes (hónapos) tanfolyam elvégzése után nagy rendfokozattal vették át — leggyakrabban felsőszinten — a hadsereg magasabb egységeinek, fegyvernemi főnökségeinek irányítását. Az intelligenciaszint alacsony volta oda vezetett, hogy ezek a káderek előbb-utóbb feltételezték önmagukról, hogy predesztináltak a sorsuk, képességük alapján magasabb vezetői beosztásba. Az 50-es évek során, különösen nagyobb horderejű gyakorlatokat, miniszteri szemléket követően futótűzként terjedtek a valós, esetenként csak részben igaz hírek, miszerint pl. a miniszter letépte a százados váll- lapját és átadta egy tizedesnek további viselésre. Példák sokaságát sorolják „hitelt érdemlően” az oral his- tory-val járó változatokban. Miután levéltári iratok ilyen esetek leírását nem tartalmazzák tekintsünk el további példák felsorolásától, viszont fogadjuk el az egykori miniszteri parancsban rögzített kirívó beosztási, előléptetési, lefokozási eseménytörténeteket, természetesen nem a teljesség igényével, csupán néhány kiragadott példán keresztül. Miután példáinkat a kor szellemének tanulságául bemutatásra szántuk, eltekintettünk az érintettek nevének kiírásától, helyette monogramjukat tüntettük fel. így aztán a gyakori jogsértés nem követi a személyiségi jogok sértését, mi több a velejárókat sem. Előre kell bocsátanunk, hogy felsorolt példáinkkal az esetek milyenségét, súlyosságát nem kívántuk osztályozni a közreadás sorrendjével, még akkor sem, ha a legsokrétűbb példát vettük elsőként. * * * B. I. mint önéletrajzában írja, házasságon kívül született, neveltetéséről anyja és anyai nagyanyja gondoskodtak, akik napszámos munkából éltek. 6 elemi és 3 polgári iskola elvégzése után vasöntő tanonc lett. A II. világháborúban katonai szolgálatot teljesített őrvezetői rendfokozatban, megkapta az Erdélyi Emlékérmet és I. osztályú tűzkereszttel tüntették ki. Hadifogságba esésének története más-más időpontban írott önéletrajza szerint ellentmondásos, gyors hazatérésének váratlanságát — miértségét — maga is megkérdőjelezi. 1945. I. 30-án hazatért (az iranovói táborból 10 társával, bár csaknem ezren még ott maradtak). A mint írja: „1949. januárban a párt utasítására bevonultam a törzstiszti iskolára, amit augusztus 30-án végeztem el, majd századosi rendfokozattal avattak.” A tiszttéavatás után kinevezték előadónak a vezérkar 6/b osztályára, de alig két hónap múltán át-> helyezték a Miskolcon állomásozó tüzérezred törzsfőnöki beosztásába. Hét hónapig a tüzérezred törzsfőnöke, majd miniszteri utasításra SZÁZADOSI VÁLL-LAPJÁT EZREDESIRE CSERÉLVE AZ MN TÜZÉRPARANCSNOKA LETT! Katonai, tüzérségi szakismereteinek hiánya, valamint a gyors beosztási, rendfokozati előmenetellel járó fellengzősségből adódott magatartás alig 14 hónap múltán leváltását eredményezte. 1957 júliusában beosztásából felmentették, ezredesi rendfokozatából alezredessé visszavetették, egyidejűleg kinevezték a 7. gépesített hadosztály tüzérparancsnokának. A sokszorosan kiemelt káder oda jutott, hogy új beosztása alig 10 hónapjának elteltével megjelent az MN honvédelmi miniszterének 016. számú parancsa: „B. I. alezredes a 7. gépesített hadosztály tüzérparancsnoka lehetőséget kapott arra, hogy hadosztály tüzérparancsnoki beosztásban jóvá- tegye múltban elkövetett súlyos hibáit. A miniszteri szemle megmutatta, hogy B. I. alezredes nemcsak hogy nem tette jóvá hibáit, hanem hanyag, rossz munkájával kárt okozott néphadseregünknek. Szolgálati kötelezettségeit elmulasztotta, beosztottai továbbképzését elhanyagolta. A gondjára bízott csapatot lezüllesztette, s így olyan tüzérezred, mely az elmúlt évi szemle alkalmával »jó« eredményt ért el, az ő parancsoksága alatt »nem megfelelővé«-vé romlott le. Ezért B. I. alezredest FŐHADNAGYI RENDFOKOZATBA VISZ- SZA VETEM, néphadseregünk tiszti állományából eltávolítóm és tartalék állományba helyezem. A 7. gépesített hadosztály parancsnoka ezen parancsomat a 34 tüzérezred egész tiszti állománya előtt hirdesse ki és tegye oktatás tárgyává. Farkas Mihály vezérezredes, a Magyar Népköztársaság honvédelmi minisztere”. S zépséghibája az idézett miniszteri parancsnak, hogy fenyítések kihirdetését az akkor is érvényben lévő Szolgálati Szabályzat csak azonos és magasabb rendfokozatúak előtt tette lehetővé. Összegzésül B. I. elő(hát- rajléptetései: 1949. IX. 01. százados 1950. V. 23. ezredes (november 7-én kitüntették a Magyar Népköztársaság Érdemrend IV. fokozatával) 1951. VII. 06. alezredes 1952. IV. 30. főhadnagy A Személyügyi Főcsoportfőnökség javaslata alapján előléptetését csak a „Honvédelmi törvényben” meghatározott továbbképzések után javasolja századosi rendfokozatba. Miután nevezett a továbbképzési lehetőséggel nem élt, az induló rendfokozatánál kevesebb csillaggal várta meg az obsitot. Az alig két és fél éves tiszti pályafutás négy rendfokozatot eredményezett. A lenini megfogalmazás analógiáján: több lépés előre, sok lépés hátra. B. I. rendfokozati és beosztási pályafutásának egyedi volta után tartalékos főhadnagyként került vissza a polgári életbe, ahol pártmunkásként, majd üzemvezetőként tevékenykedett nyugállományba helyezéséigB. I. tündöklésének és bukásának tanulságaként leszögezhetjük, hogy különös gonddal kell kezelni a pozitív és negatív ösztönzés két alapformáját: a jutalmazást és a büntetést! A vezetés jogi és hatalmi eszközei csak szilárd politikai-erkölcsi bázison gyakorolhatók eredményesen. A döntésfolyamat logikai modellje: tényismeret. Ebből adódott tanulság: ha valaki nem állja meg a helyét valamilyen beosztásban, ne őt igyekezzünk megváltoztatni, hanem a beosztását. Ókori megfogalmazás szerint: gondolkodás nélkül tanulni haszontalanság, tanulás nélkül gondolkodni veszélyes. Alább ismertetendőkre a fent utalt, utolsó mondatbéli megfogalmazás jellemző, bár a logika szerint általában háromféle tévedés van: materiális (helytelen ténybeli állítás), verbális (téves szóhasználat), logikai v. formális (helytelen következtetés). (Folytatás a 14. oldalon) A História rovatunkban megjelenő sorozatot holnapi számunkban folytatjuk.
