Pest Megyei Hírlap, 1993. augusztus (37. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-21 / 194. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP MAGVA RORSZAÍ 1993. AUGUSZTUS 21., SZOMBAT Múlt nélkül nincs jövő Antall József miniszterelnök Szent István-napi beszéde Antall Jo/.sef miniszterelnök a budai Szent István szobornál mondott ünnepi beszédet (Folytatás az I. oldalról) Igen, megkapaszkodtunk, mert nemcsak ősi finnugor nyelvünket, nemcsak az egy­kori óiráni, ótörök nagy kul­turális örökséget hoztuk ma­gunkkal, hanem mindazt, ami már a letelepült életfor­ma elemeit jelentette, műve­lődésben, művészeti kincsek­ben, szellemiségben és mind­abban, ami lehetővé tette a törvények, az államiság gyors vállalását, amikor a ke­resztény hitre tértünk. Ez az ősi kultúra könnyen tudott átváltozni, jó alapul szolgálhatott a modem, az ak­kori modem Európa keresz­tény hitéhez, és ezért szá­munkra Szent István azt jelen­ti. hogy mélyen gyökeredzik nemzetünk ősi kultúrájába, és ez az ősi kultúra könnyen al­kotott szerves egységet, és vált szerves egységévé Euro- pának, a kereszténységgel együtt. Ez a Szent István-i örökség azt jelenti, hogy az önállóság, a nemzeti függet­lenség mindenekelőtt való. Azt jelenti, hogy ez a füg­getlenség és önállóság csak akkor maradhat fenn, ha mély erkölcsi alapokban gyö­keredzik. Szilárd államhatal­mat jelenti egyidejűleg. A szilárd államhatalom egyben a jogállamiság garanciája, mert a káosz sehová nem ve­zet: mindenkor anarcíához vagy diktatúrához, és kezdő­dik újra az ördögi kör. Azt jelenti Szent István öröksége, hogy magyarság, kereszténység, európaiság el­választhatatlan egymástól, s ebben gyökeredzik egész szellemiségünk. európaisá­gunk. Szent István intelmei fiá­hoz arra tanítanak bennün­ket, hogy bölcs, szilárd ál­lamvezetés, mély érzékeny­ség az egyszerű emberek minden problémája és gond­ja iránt, felelősség az egész országért és a magyarságért — a magyarságért minde­nütt. A Szent István-i örök­ség az, ami a magyar nemzet befogadóképességét tanítja. Egy évezrede befogadtuk az idegeneket és a mai történel­mi tudatunkban ez természe­tes. Nem véletlen, hogy ha Szent Istvánra gondolunk, a befogadott idegeneket vendé­gekként, hospessekként em­lítjük. Ez a befogadó nem­zet, a magyarság befogadó nemzete a XX. század ele­jén, Ady Endrével ezt úgy mondatta el, hogy: „Kitárul afelé karom, kit magyarrá tett értelem, parancs, sors, szándék, alkalom”. A magyar államiságról és jogfejlődésről szólva ma — hiszen annyian, és annyiféle­képpen szólnak erről — el kell mondanom, hogy szá­munkra a jogfejlődés és a jogfolytonosság azt jelenti, hogy államformák változhat­nak, de az ősi magyar király­ság, az alkotmányos magyar királyság, és a mai parlamen­táris köztársaság egy egysé­get alkot. Nem tagadjuk meg, ha­nem természetes jogfejlődés következményének tartjuk mindazt, amit a királyság je­lentett Szent Istvánnal. E kü­lönleges magyar közjogi fej­lődésnek az is részét képezi, hogy a magyar királyság egy kicsit mindig a köztársaság­ra hasonlított. Ezért a köztár­saság alkotmányossága nyu­godtan tudta átvenni az alkot­mányos monarchia természe­tes vonásait, mert e nemzet minden korban, az adott kor színvonalán nem zsamokálla- mot teremtett, hanem igen is, alkotmányos, a szabadság­ra épülő — mai modem szó­val azt mondhatnám — plu­ralista demokráciát. Hiszen miről volt szó ak­kor, amikor Szent István in­telmeiben arról olvashatunk, hogy fia működjék együtt a főurakkal és a főpapokkal? Ez akkor már a hatalom meg­osztását is jelentette, a zsar­nokság elkerülését. Később is ez jellemző a magyar álla­miságra, és így jutunk el a magyar közjogi fejlődésben 1848-ig, a felelős kormány­zásig. Ezt az alkotmányossá­got mindenkor megtartotta Magyarország, ha idegen ha­talmak nem taposták el, vagy nem kényszerítettek rá idegen uralmat. És ezt hoz­tuk vissza a mostani fordulat­nál és rendszerváltozásnál. A nemzet gondolkodás­módjába mélyen beivódott a hatalommegosztás, a közpon­ti hatalom, és önkormányzat, de ugyanennek az évezredes fejlődésnek adja a sajátossá­gait. De hogyan? Szent István megyéi nem önkormányzati megyék voltak, hanem a köz­ponti hatalom államigazga­tási, katonai védelmi szer­vei, hogy majd a XIII. szá­zadban elinduljon az önkor­mányzati úton a nemesi vár­megyével, az elsővel Zala megyétől, és utána annyi más helyen. Kialakul a ma­gyar megyerendszer önkor­mányzati rendszere, majd a városok önállósága, és Zsig- mond király alatt, a XV. szá­zadban már világos ennek minden része. így alakul ki a magyar önkormányzati rend­szer, megyétől városig, és a központi hatalomig, ami a modem korban a szakigazga­tással párosul. Éppen arra mutatott rá Kossuth Lajos, hogy a modem kor már azt jelenti, hogy az államnak nemcsak valamilyen kato­nai, védelmi, államigazga­tási feladata van, hanem a „haladás emeltyűjeként” a kultúrától a szociális kérdé­sekig mindennel kell foglal­koznia az államnak. Éppen ekkor válik ez a kérdés — önkormányzat és központi államiság — olyan tanulmányok alapjává, ami­ről Kossuth ír, Centralizmus és municipializmus című dol­gozatában is. Ez a nagy kér­dés, ami évszázadok óta vita­tott. Nem szeretném, ha bárki ezeket a kérdéseket — köz­ponti állam és önkormány­zat, és amit ez a modem kor­ban jelent, amit mi teremtet­tünk, és egyensúlyban kívá­nunk látni, — félremagyaráz­ná vagy félrevinné. Ebben a szellemben kell szólnom arról, hogy e Szent István-i örökség nem csak ezt a belső állami fejlődést jelenti, hanem a független­ségből és az önállóságból le­vezetve azt is jelenti, hogy mi dolgunk Európa e félé­ben, mi dolgunk ebben a ré­gióban. Nagy történelmi és stratégiai erővonalak mentén fekszünk. Ez az ország so­sem volt a periférián, mi nem tudtunk soha, semmit könnyen átélni, nem tudtunk semmit Európa valamelyik szélvédettebb helyén meghú­zódva átélni, mert nem volt szélvédett! Ez valóban a né­pek országúlja volt, itt min­den háború keresztül ment, itt mindig, újra és újra elta­postak bennünket. Ezért min­dig a legnagyobb figyelem­mel kell kísérni a világot, mert nincs egy percnyi lehe­tőségünk arra, fcogy vigyázó szemünket levegyük akár a jelen, akár a jövőbe mutató veszélyekről. Örüljünk an­nak, hogy a történelem olyan fordulatot hozott, hogy elhagyták az idegen csapatok Magyarországot, függetlenek vagyunk, de élni kell tudni ezzel az önál­lósággal. Ahogy Szent Ist­ván korától kezdve, de már előtte, Géza nagyfejedelem és fejedelmeink tudták azt. hogy milyen erővonalak ke­resztezik keletről-nyugatra ezt a térséget. Itt akár keletről, akár nyu­gatról fenyegetett veszély, ha kellett harmadik erőre tá­maszkodtak. Ezért volt olyan jelentősége az egyhá­zi államhoz fűződő kapcso­latnak, egy kiegyenlített eu­rópai külpolitikának, Bi­zánc, a német-római császár­ság, majd más keleti birodal­mak között, egészen a leg­utóbbi időkig, a hatalmas Oroszországgal, Szovjet­unióval, és másokkal. Nem kell felsorolnom. Egy évezreden keresztül figyelmeztettek bennünket arra, hogy mi birodalmak ha­tárvonalán, törésvonalában fekszünk, ahol mindig új és új veszélyek jelentkezhet­nek, és aki ezt lebecsüli, az ostoba. Most is arra kell tö­rekednünk, hogy a kapott szabadsággal, a kapott lehe­tőséggel jól sáfárkodjunk. Bízzunk abban, hogy a vi­lág bölcsebb lesz, bízzunk abban, hogy ebben a térség­ben nem lesznek újabb és újabb háborúk. De a világot nem a ráció, nem az ész. gyakran az agy­rémek és indulatok vezérlik. És ezt soha ne feledjük el! Ami ma nem tűnik veszély­nek, az holnap veszély le­het. És e kis nemzetnek, a világgal együtt, most már az egységesülő Európa ré­szeként is, egy nagy közös­ség részeként egy távolabbi jövőben az egész atlanti tér­ség részeként kell biztosíta­ni saját biztonságát és hely­zetét. Mit jelentenek ezek ne­künk. akik elértük a nagy lé­péseket; az idegen csapatok kivonulása, a Varsói Szerző­dés megszüntetése, a KGST feloszlatása? Mindez azt je­lenti, hogy most nyugat és kelet minden erejével össze kell fogni aki békét, szabad­ságot, megújhodást, és mo­dem világot akar. A világ új kihívások előtt áll. Nem Hancsovszki János felvétele csak mi, az egész világ tulaj­donképpen ez előtt áll. Nem csak nekünk van egy súlyos örökségünk, amit soha nem feledünk. Ne feledjük el, hogy nem lett volna békés átalakulás, hogyha nem ke­rült volna válságba az egész világkommunizmus. Ne higy- gye senki, hogy az előző rendszer átengedte volna a kormányzást, ha nem látta volna, hogy mennyire szaka­dék felé csúszik az ország. Mindazok a gazdasági ba­jok, amik ma is fennállnak a gazdaság minden szférájá­ban, cikkor kezdődtek, nem mialattunk. Ezt a súlyos örökséget kell újra és újra elmondani, ha únják is elleneink, és ugyanúgy el kell mondani, hogy az átalakulásnak ára volt, nem csak Szent István korában, ma is. Ezek a mel­lékhatások, a gyógymódok­ban súlyosan érintik az or­szágot, amikor újra és újra más tulajdoni viszonyok kö­zött, újra és más társadalmi, gazdasági, politikai rend­szerben kívánunk élni, hogy fenn tudjunk maradni. Ha a régihez ragaszkodtak volna, vagy ragaszkodnánk, elbuk­nánk. A harmadik tényező az el­húzódó visszaesés a világ­ban. Nem csak nálunk, Ame­rikától—Japánig, Nagy-Brit- taniától—Németországig esik vissza a gazdasági fejlő­dés, súlyos gazdasági-pénz­ügyi problémák sújtják eze­ket az országokat. Hogyan tudna a kicsi magyar nem­zet ebből egyedül és megkü­lönböztetve kiemelkedni, amikor a nagy és gazdag nemzetek állnak ilyen sú­lyos kérdőjelek előtt. Ez azt jelenti, hogy ne­künk erre mind gondolni kell, de hittel, ahogy Vörös­marty Himnuszában hallot­tuk. Igenis ennek a nemzet­nek arra kell törekednie, hogy valóban munkával munkása legyen az emelke­désnek, tettekre legyen ké­pes, és úgy ragaszkodjék szabadságához. Nekünk ez a nap, augusz­tus 20-a számos jó és rossz emléket is megőrzött. Meg­őrizte a megcsalt augusztus 20-ákat, azokat, amikor Szent István szellemiségét eltakarni ugyan nem merték, de mégis más neveket kel­lett adni az ünnepnek. Emlé­keznünk kell arra ezen a na­pon, hogy augusztus furcsa módon nekünk nem csak e diadalmas augusztus 20-át jelenti, hanem nagy történel­mi évszámaink között a vilá­gosi fegyverletétel, és Mo­hács is augusztus első, illet­ve második felére esett. Vilá­gos és Mohács tragédiája zárja körbe államalapító ün­nepünket. Sose feledjük, hogy nekünk vereségeink is súlyosak, és e vereségek kö­zepette kell államalapító Ist­ván királyunktól erőt meríte­ni. — A törté telem iróniája, hogy augusztus 20-án kel­lett Csehszlovákiába bevo­nulnia, kényszerből, magyar katonáknak a varsói paktum keretében. És augusztus 20-ára időzítették puccsukat kedves moszkvai „baráta­ink”, hogy megfenyegessék akkor a világot, amikor ná­lunk éppen a pápa járt. Van­nak jó és rossz emlékek, de ezek epizódok a történelem­ben ahhoz, amit nekünk au­gusztus 20-a jelent. De minden magyar ember­nek, minden egyszerű ma­gyar embernek augusztus 20-a azt jelenti, hogy meg­őrizzük múltunkat, jelenünk­ben mindent megteszünk a hazáért ugyanúgy, ahogy egykor Kennedy elnök mondta az amerikaiakra vo­natkozóan, ezt most lefordí­tom nekünk, magyaroknak: Ne azt kérdezzétek, hogy mit kaphattok a magyar ha­zától, hanem azt, hogy mit tehettek érte! Végül legyen e nap olyan, mint egy egyetemes magyar nemzeti búcsú, ahol minden magyar összejő a világ min­den tájáról. Mint ahogy min­den magyar faluban a búcsú alkalmából, lélekben vagy valóságban visszatérnek a fa­lubeliek, hogy együtt ünne­peljék a falu búcsúját.- Ez ennek a nagy falunak, ami Magyarország, amit a magyar nemzet jelent, ilyen egyetemes búcsúja, ahol mindenki itt kell, hogy le­gyen Szent István napján, lé­lekben és valóságban ve­lünk. Erre is emlékezünk, és ezt is szimbolizálják mai ün­nepnapjaink, eseményeink. Őrizze meg mindezt nem­zeti tudatunk, mert csak ez­zel lehetünk európaiak, de még jó értelemben vett vi­lágpolgárok is.

Next

/
Thumbnails
Contents