Pest Megyei Hírlap, 1993. augusztus (37. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-17 / 191. szám
14 PEST MEGYEI HÍRLAP VELEMENY 1993. AUGUSZTUS 17.. KEDD Horthy megítélése az utókor feladata Bevallom, tagbaszakadt, szakállas tengeri medvékkel készültem találkozni, ehelyett nagyon is hétköznapi, szerény embereket találtam a Bécsi úti Kerék vendéglő törzsasztalánál. A Magyar Tengerészek Egyesülete itt jön össze havonta kétszer, már aki nincs úton. Mert az egyesület nagyrésze még aktív tengerész, magyar és külföldi zászlók alatt hajóznak Amszterdamtól a Fokföldig. Az egyesület doyenje és elnöke Dávidházy András hosz- szújáratú tengerészkapitány, ő már végleg révbe ért, talán ezért is esett a választás rá, hisz nyugdíjasként van szabadideje a tagok ügyes-bajos dolgainak intézésére. Az elmúlt napokban rendhagyó ülésre, utolsó eligazításra gyűlt össze a tagság. Mint arról már beszámoltunk, szeptember 4-én helyezik végső nyugvóhelyre, a kenderesi családi kriptába vitéz nagybányai Horthy Miklós és felesége, valamint ifjabb Horthy Miklós hamvait. Szándékosan nem írtam azt, hogy Magyarország egykori kormányzója. Ugyanis a Magyar Tengerészek Egyesülete — amely a hamvak hazahozatalát kezdeményezte — következetesen tartja magát az alapelvhez: ők a végtisztességet a tengerésznek, a kiváló tengernagynak kívánják megadni, s minden politikai irányzattól elhatárolják magukat, így attól is, hogy Horthy Miklóst mint volt államfőt minősítsék. Ez a hivatalos álláspont, ám mint az a későbbiekből kiderül, az idősebb tengerészgenerációnak van másfajta megítélése is Horthy Miklósról. Az eligazításon — melyen hívatlanul a sajtó is részt vett — Dávidházy András elmondta, hogy az eddigi visszajelzések alapján 40-50 ezer érdeklődőre lehet számítani, ami rendkívül megnehezíti a rendezők munkáját. A kegyeletüket leróni kívánók többsége még a temetőbe sem fog bejutni, közvetlen a ravatal mellett pedig mindössze 450 személy részére lesz hely. Hivatalból a Honvéd Hagyományőrző Egyesület, a Vitézi Rend és a Magyar Tengerész Egyesület látja el a rendfenntartást, de emellett a rendőrség is jelen lesz. Már csak azért is, mert a vendégek közt lesz olyan is, akinek hivatalból kijár a személyi biztonság garantálása. Túl ezen, a BM nem kompetens a rendezvény lebonyolításában, csak ha erre nyomós ok lenne. Akire már biztosan lehet számítani a kormány részéről: Boross Péter belügyminiszter. Vele együtt érkezik Kéry Kálmán nyugalmazott tábornok, akinek 1939—44 közt a magyar kereskedelmi flotta ellenőrzése is a hatáskörébe tartozott. Hivatalosan sem a Horthy család, sem a rendezők nem küldtek ki meghívót, ám abból kiindulva, hogy a vendégek a gyászünnepséget nem használják fel politikai fórumra, nem is akadályoznak meg senkit, hogy jelen legyen a szertartáson. Tekintettel, hogy az eseményt élőben közvetíti a tv, minden forgatókönyv alapján zajlik, így a búcsúztatók ideje is jól be van határolva. A megemlékezek közt szót kap Németh Béláné, a Horthy család egykori kenderesi szakácsnője, aki több volt mint alkalmazott, családtagnak számított. Ugyanez elmondható néhány régi, még ma is élő személyi testőrről, akik hajlott koruk ellenére a világ minden tájáról jönnek a temetésre. — A koszorúkat a cserkészek fogják vinni, mi, az egyesület vezetői úgy döntöttünk, hogy koszorú helyett egy zsákocska adriai homokot helyezünk a koporsóra egyetlen szál piros rózsával — jelentette be Dávidházy András. Ugyancsak tőle tudtuk meg, hogy külön egy stáb videofilmét készít az eseményről, kezdve a hamvak Magyarországra érkezésétől a kripta újra lezárásáig. A kazettákat azok is megszerezhetik, akik személyesen nem lesznek jelen Kenderesen, s a tv képernyőjén sem követhetik szemmel a direkt adást. * A hivatalos eligazítás után néhány korosabb tag „nem hivatalosan” (esetünkben ez relatív, a tengerészek korkedvezménnyel mennek nyugdíjba) Horthy Miklós politikusi és kormányzói érdemeit taglalta. Köztük vitéz Zsolnay Antal József nyugalmazott hajófőmérnök. (Svéd állampolgár, a Svéd Kereskedelmi Tengerészet tisztikarának tagja.) — Az egyesület hivatalos álláspontjának igaza van abban. hogy mi, tengerészek Horthy Miklósban mindenekelőtt a tengerészt tiszteljük. A tengerész tudása és a kormányzói hatalom közösen teremtette meg a Duna Tengerhajózási Rt-t, egy olyan országban, melyet Trianon elzárt a tengertől. Nélküle, akik itt jelen vagyunk, soha nem lehettünk volna tengerészek. Horthy tudatában volt annak, amit már Széchenyi is megfogalmazott: egy ország nem hatalom, ha nincs közvetlen kapcsolata a tengerrel. Ezt a célt szolgálta a Csepeli Szabadkikötő megépítése vagy a megépült flotta, mely átrakodás nélkül vitte- hozta az árut, közte a magyar textilipar alapanyagát, az egyiptomi gyapotot. Kevesen tudják — az elmúlt fél évszázad elhallgatta — hogy Európában az elsők közt, Magyarországon elsőként. Horthy hívta életre a Baleset- és Életbiztosítási Társaságot. Vagy azt, hogy a nagy világválság után a magyar fizető- eszköz stabilálódott elsőnek a háborúvesztes országok közül, 1930-ban a pengő keresett konvertibilis valuta volt, egy dollár öt pengőt ért. Mindezt egy olyan ország érte el, melynek meglévő gondjait 1920-ban 900 ezer földönfutó befogadása növelte. (Ennyien menekültek a Trianon által elvett területekről az anyaországba.) Horthy szerette a föld fiait, a parasztokat. A köztudattal ellentétben az általa alapított Vitézi Rend 90 százaléka paraszt vöt — és nem „úr”. Korabeli filmhíradók igazolják, a szolnoki vitézavatáson fehér bőgatyás parasztok térdeltek Horthy előtt. Olyanok, akik az első világháborúban szereztek maguknak érdemeket a harctéren. Feledhetetlen katonajellemére vall, hatalmát, hivatalát nem használta fel egyéni célokra. A kenderesi birtok 760 hold volt 1920-ban, és ugyanennyi maradt 1945-ig. Egy talpalatnyi földet nem szerzett hozzá. Viszont a jövedelme nagyrészét jótékonykodásra szánta, beindította az ON- CSA-programot. Száz és száz házat építtetett az ország egész területén a nagycsaládosok részére. * A Magyar Tengerészek Egyesületének állásfoglalása, politizálni nem akarása részben érthető. Horthy államfői, kormányzói szereplésének megítélése még most, a rendszer- változás után sem egyértelmű. Erre vall az, hogy egyesek hangosan tiltakoznak, mások passzív nemtörődéssel veszik tudomásul a hamvak hazahozatalát és újratemetését. Talán Zsolnay Antal Józsefnek van igaza: 1945 vagy 1990 óta még túl kevés idő telt el, az igazi történelmet száz, kétszáz év múlva fogják megírni, Horthy megítélése az utókor dolga. Matula Gy. Oszkár Azt hittük, forradalom volt Beszélgetés erdélyi magyar újságok főszerkesztőivel A Jákó Vera Alapítvány és a Dunasat Alapítvány rendezésében, Abrahám Dezső, a két alapítvány alapító tagja szervezésében az elmúlt hét végén került sor a határon túli magyar lapok szemléjére. A megjelent több mint ötven szerkesztőség közül három — sajátságos helyzetben lévő — lap főszerkesztőjével beszélgettünk. Az Erdélyi Napló a legnagyobb példányszámban megjelenő magyar nyelvű politikai hetilap, a Bihari Napló színvonalas, mindig friss, megyei, politikai napilap és a Temesvári Új Szó, a bánsági szórványmagyarság napilapja. Az Erdélyi Napló 1991 májusában napilapként kezdte el kalandos életét Nagyváradon. Jogi-gazdasági és más — szubjektív — tényezők miatt másfél hónap után le kellett állítani a megjelenését. Egy hónapos kényszerszünet után mint hetilap jelentkezett újra. Jelenleg mint erdélyi terjesztésű, független lap, 45 ezer példányszámban jut el az olvasókhoz, Stanik István főszerkesztésében. A román posta az előfizetést egyáltalán nem segíti, és az összes lehetséges módszerrel akadályozza, ezért a lapot szabadárusításban terjesztik. Nehéz növelni a példányszámot — Amikor áttértek a heti megjelenésre, az egyik munkatársuk lakásán levő telefonon tartották a kapcsolatot az ország többi városából tudósító újságírókkal, és heteken keresztül az ön lakása volt a szerkesztőségi helyiség. Mennyiben változtak most a körülmények? — Lapunk fenntartásában meghatározó körülmény a papírárak emelkedése, illetve a nyomdai költségek. Jelen pillanatban Nagyváradtól 650 kilométerre, Bukarestben nyomtatjuk a lapot. Két év alatt mindvégig árrá törekedtünk, hogy a munkakörülményeken változtassunk. Ma már elmondhatom, hogy ez sikerült is, hiszen beszereztünk egy modern szövegszerkesztő rendszert, és már Nagyváradon van az offszet-rotációs nyomda, amely ősztől működik majd. Az ország különböző magyarlakta városaiban kitűnő tudósítóink vannak, és sikerült megnyernünk néhány kiváló romániai magyar szerzőt. Az anyagi hátterünk biztosítja azt is, hogy a jelentős eseményeken munkatársaink jelen lehessenek. — A számítógépes szerkesztés javította a lap minőségét. Emelkedett ezzel az olvasótáboruk? — Az elszegényedés ma Romániában nagyon gyors és széles rétegeket érint, nagyon nehéz a példányszámot növelni. Most mégis az lesz a következő lépésünk, hogy kialakítjuk a magunk, országos terjesztő hálózatát, saját gépkocsikkal. Szeretnénk minden olyan településen jelen lenni, ahol legalább ötezer magyar él. Próbáltunk Magyarország felé is nyitni, hiszen több százezer a romániai áttelepültek száma. Érdekelnie kellene őket, mi történik abban az országban, ahol születtek, ahol életük java részét leélték. Elő lehet fizetni lapunkra és Budapesten a Deák téren meg is vásárolható. Már folynak a tárgyalások egy olyan terjesztői hálózat kialakításáról, amely a határon túli magyar lapokat terjesztené és szervezné számukra a hirdetéseket. Nekünk is hasznosabb lenne, ha a magunk erejéből megteremtett pénzből gazdálkodhatnánk. Alattvaló vagy állampolgár? — A Nagyváradon megjelenő Bihari Napló fejlécén az áll, hogy független politikai napilap. Hogyan tudja megőrizni függetlenségét? — kérdezem a főszerkesztőt, Bokor Andrást. — Egyetlen párt — beleértve áz RMDSZ-t is — nem befolyásolhatja a lap koncepcióját. De vallási-világnézeti vonatkozásban is — ha mondhatom ezt — pártatlanok vagyunk. Az utóbbi három év sajátossága, hogy a történelmi egyházak a politikai élet aktív tényezőivé váltak. Ilyen értelemben sem csatlakoztunk se kálvinistának se pápistának. A lehetőségekhez mérten a tárgyilagos tájékoztatásra törekszünk, és próbálunk a politikai, a kulturális és a gazdasági élet minden jelentős eseményéről beszámolni. A politikától elvadított, alattvalóként kezelt lakosság rászorul a becsületes tájékoztatásra. A magunk lehetőségeihez mérten igyekszünk segíteni abban, hogy állampolgárokként viselkedjenek akkor, amikor önmaguk sorsát, — még ha csak egy mandátum idejére is — el kell dönteniük, amikor gazdát kell választaniuk. Nem mindegy, hogy a gazda lókupec vagy egy juhaira gondot viselő juhász. Jogi tanácsokkal igyekszünk eligazítani ebben a változó halmazállapotú jogi és gazdasági közegben az olvasót, hiszen információ híján az ember alattvaló, azzal felvértezve pedig állampolgár. — Az 1990 eleji és a mostani újságszerkesztés között lehetne valamilyen párhuzamot vonni? — Az induláskor az egész román társadalmat egy bolond hiedelem mámora jellemezte: azt hittük, hogy forradalom történt, és minden jóra fordul. Robbanásszerű volt a szabad véleménynyilvánítás gyönyörűsége. Olyan, mint a „tudok már beszélni” élménye egy kisgyerek számára. Aztán elkezdtünk józanodni. Rájöttünk, hogy csak személy- cserék történtek a karámon belül. A jól szabályozott diktatúrát, amelyben voltak támpontok, felváltotta a szabadosság, a szólási tilalmat a féktelen sajtótrágárság, a „ne szólj szám” elvét a söpredék diktatúrája, a döcögő, agyonszabályozott tervgazdaságot a dzsungelkapitalizmus. Viharos gyorsasággal milliomosokká váltak néhány tízezren ,és mindenki más az európai normák szerinti fizikai létminimum alá zuhant. Az igazságért és a valóságért — Évtizedekig nem lehetett leírni magyarul a helységek nevét. Amikor 1989. december 22-én délután eldöntötték a lap címét, a választás a Temesvári Új Szó elnevezésre esett. Sajátságos helyzetben van ez a napilap több szempontból is. A Bánság az, ahol a magyarok a leginkább szórványban élnek, ennek a területnek kell napilapot biztosítani. A szerkesztőségnek tíz tagja van korrektorral, könyvelővel, lapterjesztővel együtt. Anyagi támogatást soha, senkitől nem kaptak. Egyetért-e velem, hogy csodával határos az, hogy még él a lap? — kérdeztem Graur János főszerkesztőtől. — Valóban így van. Épp most hallom, hogy a Határon Túli Magyarok Hivatala húszmillió forinttal támogatta a romániai magyar írott sajtót. Szívesen feltenném a kérdést, hogy melyik szerkesztőség van jobban rászorulva mint mi. A napilap vesztesége havonta 800 ezer lej. Ezt valahonnan elő kell teremteni. Árultunk mi már zöldséget is, megpróbálkoztunk egyéb gazdasági tevékenységgel is. Kiadunk egy reklámújságot a Vestinfót, amely a maga műfajában egyedülállóan színvonalas. A konkurencia is nagy, hiszen több olyan nagy példányszámú román lap létezik, amely elvonja a kínálatot. Napról napra élünk, fejünk fölött állandóan ott a megszűnés veszélye, de élünk. Erkölcsileg is lesújt minket, hogy azok a romániai magyar újságíró kollégák, akik a támogatásokat elosztják, úgy ítélik meg, hogy mi, akik az elmúlt három év folyamán bizonyítottuk életképességünket, nem érdemiünk segítséget. — A lap négy oldalon jelenik meg naponta. Kedden a laptestbe illesztve műsoros mellékletet közölnek, és pénteken nyolc oldalt állítanak ösz- sze. Milyen a szerkesztés koncepciója? — Vezérelvünk az igazság kimondása, a valóság bemutatása. Szeretnénk minden olyan eseményről beszámolni, amely érinti az oktatás, a kultúra és a gazdaság területét, és amelynek köze van a magyarsághoz. Most már minőségileg is jobb lapot tudunk előállítani, mivel alapítványi forrásból új szövegszerkesztő-rendszerhez jutottunk. Terveink vannak ugyan, de anyagi fedezet nincs. Ha romániai banktól akarunk pénzt felvenni, nehézségekbe ütközünk, a kamat, ami eddig 55 százalékos volt, most már 100 százalékos lesz. Azt is járható útnak látom, hogy a külföldi támogatást kamatmentes kölcsön formájában adják a szerkesztőségeknek, mert így állandóan foroghatna a pénz, és a hosszabb távú befektetések jobban segítenék a romániai magyar sajtót. Bartos Csilla
