Pest Megyei Hírlap, 1993. augusztus (37. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-17 / 191. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP INTERJÚ 1993. AUGUSZTUS 17.. KEDD Politikai felhangoktól mentesen Beszélgetés Birtalan Örkény megyei főügyésszel Birtalan Örkény, Pest megye főügyésze hivatalából adódóan távol áll a napi politikától, azt azonban állítja, hogy amióta megváltozott az ország társadalmi rendszere, változott az ügyészségek megítélése is. Az ügyészi munka az igazságszolgáltatás rendszerében ismét elfoglalja becsült és megtisztelő helyét, gyanakvásoktól és politikai felhangoktól mentessé, a szó nemes értelmében újra szakmává vált. Tapasztalatai szerint így élik meg a változást azok a munkatársai, akik régóta a pályán vannak, s ezt bizonyítja az a tény, hogy a múlt esztendő márciusa óta, amióta Birtalan Örkény elfoglalta magas hivatalát, tizenhat új ügyész és tizenkét fogalmazó pályázott meg a megye ügyészségein állást. Ma a megyei főügyészségen és a tizenegy városi ügyészségen mintegy hetvenen birkóznak feladataikkal. Birtalan Örkény: „Időszerű lenne az új büntetőeljárási törvény” Erdősi Ágnes felvétele Kéri Kálmán: a Hadurat képviseltem Egy év az operettállamban Kéri Kálmán nyugalmazott tábornok Iglón született, egy mozdonyvezető Fiaként. Pályafutása során diplomáciai szolgálatot is teljesített. Életének erről az időszakáról beszélgettünk budai otthonában. — Birkóznak, valóban, lehet így jellemezni a helyzetet — hagyja jóvá Birtalan Örkény —, az idén, az első félévben ugyanis több mint ötezer ügyirat ment át az ügyészek kezén. Ma azonban már e magas szám ellenére is mód van arra, hogy munkatársaink bizonyos fokig szakosodjanak, specializálódjanak, a gazdasági jellegű ügyekkel például elsősorban azok foglalkozzanak, akik azokban nagyobb jártasságra tettek szert. Ügy vélem, ezek a tényezők is hozzájárultak ahhoz, hogy nőtt az ügyészségek tekintélye. — Ezen a téren a múltban sem volt hiba. Az állampolgárok egy percig sem kételkedtek abban, hogy kinek az oldalán állnak az ügyészségek. Az államhatalomén. .. — Erre, engedje meg, hogy egy valószínűleg nem, vagy kevéssé ismert, friss adattal válaszoljak. A hat hónap során hozzánk került ügyek közül háromezer-ötszáz esetben emeltünk vádat, viszont csaknem hétszáz ügyben megszüntettük az eljárást. Ma tehát már nem feltétlenül ügy működik a mechanizmus, hogy „a rendőr lenyomozta, az ügyész megvádolta, a bíró pedig elítélte...” Minden alkalommal a bizonyítékok és a tényállás mérlegelése alapján döntünk, hogy vádat emelünk vagy sem. Ezzel együtt, a társadalomnak tudomásul kell vennie, hogy az ügyészségek szerepe nálunk sem lehet más, mint a világ bármely más civilizált országában, demokráciájában, s ezt így lehetne röviden definiálni: Az ügyészségek feladata az állam töményekben megnyilvánuló büntető akaratának az érvényre juttatása. Ebből következően mi sohasem kerülünk a nebuló fejét megsimogató pedagógus jóságos szerepébe, viszont hisszük, hogy a társadalom törvényt tisztelő többsége szövetségesének tekint minket. Például Portugália — Az elmúlt negyven év után félő, hogy hosszabb időszak szükséges a bizalom elnyeréséhez. ■ ■ — Bizonyára így van, bár a hozzánk érkező kérelmek, beadványok azt jelzik, hogy az állampolgárok egy része, vagy jó része, vagy tetemes hányada bizalommal van irántunk. Néha éppen az a gondunk, hogy olyan ügyekben is minket keresnek meg, amelyek nem hozzánk tartoznak. Általában nem az ügyész szokott a népszerűségi listák élén állni, de baj van, ha hiányzik bizonyos megbecsültség, elismertség. Magam huszonöt éve vagyok ügyész, s leginkább a nyolcvanas évek vége felé éreztem úgy, hogy nagyon megritkult körülöttünk a levegő. A tárca, a kormány, a parlament nagyon sokat tett azért, hogy hivatásunk, mint említettem, mindinkább megkapja valós megbecsületét. — Anyagiakban is sokat tett? — Abban is. — Megyei főügyész úr ezt a kifejezést használta: mindinkább. Az Országgyűlésnek például van még tartozása az ügyészi szervezettel szemben? — Van. Vitatéma például az ügyészség alkotmányos elhelyezkedése, amely a hétköznapok nyelvén így szokott felmerülni: mi alá tartozzon egy szervezet, a kormány, vagy az Országgyűlés irányítása alá? Jelenleg az utóbbi gyakorlat érvényesül. Ismereteim szerint a kérdés augusztus végén kerül az Országgyűlés napirendjére. Sok a bűncselekmény — Ön miként foglalna állást? — Nyugat-Európában eléggé változatos a kép, de olyan ország talán csak kettő van, például Portugália, ahol kizárólag csak a parlament függőségében működik az ügyészi szervezet. Időszerű lenne egy új büntetőeljárási törvény meghozatala is, előkészítésén az Igazságügyi Minisztériumban intenzíven dolgoznak. Én ebben szívesen látnám az ügyészség vádemelési monopóliumának a megtörését. Mert mi van akkor — mint ma néha előfordul —, ha bizonyos ügyben az ügyészség legjobb szakmai meggyőződéséből nem emel vádat?! — E törvény alapján ki emelhetne még vádat? — Visszajönne a régmúlt idők pótmagánvád- intézménye, ami azt jelenti: a sértett mehetne a bírósághoz, s kérhetné, folytassák le a büntető- eljárást.-— Kérem, térjünk vissza szűkebb pátriánk. Pest megye törvényességi helyzetéhez. Főügyész úr az imént említett az idei első félévből egy magas ügyiratszámot. Valóban magas ez a szám, vagy csak a laikus számára tűnik megdöbbentőnek a bűnügyek mennyisége? — Nagyon sok a bűncselekmény. Tavaly az országban négyszáznegyvenvalahány ezer bűncsekelekményt követtek el, Pest megyében negyvennégyezrei. Az utóbbi három-négy évben ugrásszerű volt az emelkedés, az idén azonban mintha megállt volna ez a tendencia. Az év vége azonban még messze van... Jelenleg nyugtalanítóbb a bűn- cselekmények jellegének, szerkezetének a változása. Míg korábban az ügyek mintegy hatvan százaléka az enyhébb vétségek közé tartozott, ma a bűntettek aránya hatvanöt százalék! S mit fed ez utóbbi kategória!? Míg korábban az emberölés rendszerint rokonok, barátok egymás közti vitáinak következménye volt, ma gyakoriak az úgynevezett markáns leszámolások. Régen a rabló, ha tetten érték, elfutott, ma — lő. Jellemzően megnőtt egy másik nagy csoport, az úgynevezett vállalkozásokhoz kapcsolódó bűnözésé. Én most természetesen nem a vállalkozások ellen beszélek, szó nincs erről, hanem például az olyan „vállalkozók” ellen, akik kiváltják a vállalkozói igazolványt és úgy követnek el gyakran egészen primitív, de veszélyes, nagy kárt okozó bűncselekményeket. Az olyanok ellen, akik az igazolvánnyal elmennek egy nagykereskedelmi vállalathoz — ez megtörtént Pest megyei eset —, felrakodnak a teherautók sorára (!) több millió forint értékű árut azzal, hogy majd fizetnek. Eltávoznak, és természetesen nem fizetnek soha. Az árut eladták, zsebre teszik az egy, két, ötmillió forintot, és bottal lehet ütni a nyomukat. Ez mára helyenként kifejezett üzletággá fejlődött, balekok seregével. Nem kizárólag a becsapott vállalatokat értem a balekok alatt, hanem a gyakran analfabéta, félanalfabéta embereket, akiket eszközként használnak fel és ki a „főnökök”. Most van egy ilyen ügyünk: valakit, aki már sokszor adta a nevét a disznóság- hoz, s már belefáradt, félve, hogy feladja őket, eltette a banda láb alól. Pest megyére kifejezetten jellemző az idegenbűnözés. Aki rossz szándékkal lépi át a határt, hová veszi az irányt? A fővárosba. És gyakran elakad út közben. Különösen fertőzött ilyen szempontból a 4-es út melléke, például Monor. A nagy félelem — Hogyan látja: mit lehetne, kellene tenni a bűnözés visszaszorításáért? S nem általános, nagy, „össztársadalmi" problémák megoldására gondolunk, hanem például szigorúbb bírói ítéletekre... — Nem tisztem megvédeni a bíróságokat, de mi úgy látjuk, arányos ítéleteket hoznak. Véleményem szerint nem az a legfőbb gond a bíróságoknál, hogy enyhék vagy szigorúak az ítéletek, hanem hogy az ügyek rendkívül elhúzódnak. Hogy nem követi a bűncselekményt ésszerű időn belül a retorzió. — Mi az oka ennek? A bíróságok túlterheltsége? — Biztosan az is, de van egy fontos másik ok is. A jelenleg érvényben lévő büntetőeljárás a tíz-tizenöt évvel ezelőtti bűnözési szerkezetre lett megalkotva. Ez iratkötege- ket termel. Egy-egy nagyobb ügy aktáit hozzánk — némi túlzással — három-négy rakodómunkás kell áthozza a rendőrségről... Pedig a rendőrök csak annyit nyomoznak és dokumentálnak, amennyit a mai büntetőeljárás előír! Ä mai valósághoz igazítva mindenképpen lényegesen egyszerűsíteni kellene a törvényt. Ez persze nem mentené fel további tennivalói alól — példaként — sem az adóhatóságot, sem a vám- és pénzügyőri szerveket, sem a határőrizeti szerveket. A rendőri, a bírói létszám sem a bűncselekménnyekkel arányosan növekedett az utóbbi években. Említettem, nőtt Pest megyében az ügyészek száma is, de arról se feledkezzünk meg, hogy csupán a 70-es évek végén megállapítom keretszámot töltöttük fel. — A büntetőeljárás egyszerűsítése nem járna azzal a veszéllyel, hogy csorbát szenvedne a törvényesség? — Ez nagy félelem, különösen az elmúlt évtizedek árnyékában. Meggyőződésem azonban, hogy meg lehetne találni a minden szempontból kielégítő megoldást. Deregán Gábor — Prágai katonai attasénak voltam kijelölve. Oda 1938 végén mentem volna, de a történelmi események ezt nem tették lehetővé. A Csehszlovák Köztársaságot a németek szétverték, és így Prága helyett a pozsonyi állomáshely jutott nekem. — Milyen megbízatással érkezett a városba? — Mint minden katonai attasénak, természetesen az adott államnak a katonapolitikáját kellett figyelemmel kísérnem. Azonkívül kötelességem volt képviselni a Legfelsőbb Hadurat. A kormányzót, mint államfőt a követ képviselte. Azután feladatom volt barátok szerzése úgy a mértékadó polgári személyek körében, mint a katonaságnál. — Ma sokan próbálkoznak a szérecsenmosdatás- sal az akkori szlovák állammal kapcsolatban. Tábornok úr szerint mennyire hatotta át a szlovák társadalmat a nemzetiszocializmus? — Hát eléggé, hiszen a nemzetiszocializmus segítette őket hozzá az önálló nemzeti léthez. Viszont a német jelenlét miatt hiába voltak mérgesek, tudták, ez ellen nem tehetnek semmit. De egy elleségképre szükségük volt. Ezek mi, magyarok voltunk. Minket gyakran szidalmaztak. — Esterházy Jánossal hogyan ismerkedett meg? — A magyar arisztokrácia tagjaival természetesen kapcsolatba kerültem, így Révay Istvánnal, aki tudós ember volt, s a szlovákiai magyarság kulturális ügyeit vezette. A Csákyakkal, nevezetesen Csáky Mihállyal, aki zárkózott típus volt, meg a Pálffyakkal. A három Pálffy testvér közül az egyik festőművész volt, a másik a történelemben búvárkodott és mezőgazdasági kérdésekkel foglalkozott, a harmadik pedig tipikus életművész volt. Rendelkeztek bizonyos demokratikus hazafiúi vonással, ami a magyar arisztokráciából idehaza hiányzott. Kiválóan tudtak viselkedni, mint magyar arisztokraták, de mint csehszlovák állampolgárok is. Nem emelhettek kifogást ellenük a cseh demokratikus politikai világban. Mindannyian tudtak szlovákul. Ezek az urak az ottani magyarság példaképei voltak. Csak a legszebbet* tudom róluk mondani. S ezek élén állt Esterházy János, aki kifejezetten politikai fenomén volt. A szlovákok nemcsak hogy elismerték, hanem szinte hódolattal tekintettek rá. 1 —1942. május 15-én a szlovák parlament a zsidók deportálását engedélyező törvényt tárgyalta. Ön miért ment el az ülésre? — Mert Esterházy meghívott. Láttam a jelenetet, amikor Esterházynak neki akartak menni. — A szakirodalomban szerepel, hogy egyedül Esterházy nem szavazta meg ezt a törvényt, de sehol sem említik, hogy felszólalt volna. A másik fontos mozzanat, hogy 1945 után a népbírósági tárgyalásokon a szlovák parlament néhai képviselői azt állították, hogy ők nem szavazták meg ezt a törvényt. — Ez nem igaz. — Egyes képviselők azt állították, hogy a szavazás előtt kimentek, hogy ne kelljen állást foglalniuk. — Ez igaz. Néhányan a vécére mentek ki. Nem közvetlenül a szavazás előtt, hanem már korábban. Egy-két ember kiment és nem jött vissza. De néhányan közvetlenül a szavazás előtt mentek ki. Esterházy még a szavazás előtt felszólalt, és a szavazás után két képviselő nekirontott. Nem vezettem soha naplót, így már nem tudom, kik voltak. Ő képviselői páholyának támaszkodva védekezett. Tumultus támadt. Úgy vélem, az odasiető egyének inkább le akarták fogni a támadókat. Az máradt meg emlékezetemben, hogy ő védekezett, és ott is voltak emberek, akik úgy vélték, ezt nem lehet csinálni. Ezek odafutottak és azután Esterházy fenyegetettsége megszűnt. Rém fura volt ez a jelenet. — Tábornok úr találkozott Tiso államfővel? — Volt vele egy incidensem az újévi fogadás alkalmával. Tiso szokása szerint végigjárta az asztalokat, és mindenkihez szólt néhány kedves szót. így én is sorra kerültem: Őrnagy úr, hát igen, a kormányzó őfőméltósága — így, magyarul mondta —, tudja, hogy kit küld ide katonai attasénak. És ilyen öltözetben. Egy főúrt! — Való igaz, elnök úr — feléltem —, Magyarország főméltóságú kormányzója tudja, hogy az önök által Nová Vésnék címzett Igló község mozdonyvezetőjének fiát Szlovákiában főúrnak tekintik! — Tiso azonnal távozott. Talán nem lett volna szabad ezt így mondanom, de hát én egy ilyen cipszer voltam. Balassa Zoltán
