Pest Megyei Hírlap, 1993. augusztus (37. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-14 / 189. szám
ü PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. AUGUSZTUS 14., SZOMBAT 13 Kit bánt a kereszt? Mind Bíró úrnak, mind Verő- czei úrnak téves, helytelen az alapállása a szerkesztőségben elhelyezett kereszttel kapcsolatban. Bíró úré azért, mert az önmagában tiszteletre méltó Dá- vid-csillag egy államnak hivatalos jelképe, vagy azt is mondhatnám, hogy az izraelita felekezet vallási jelképe. Bíró úr leveléből az állapítható meg, hogy a felekezetnek joga volna a Dávid-csillagnak a szerkesztőség falán való hasonló elhelyezéséhez. Egyrészt: ilyen igény tudomásom szerint még nem érkezett hivatalosan a szerkesztőséghez, másfelől ezen az alapon a többi kisegyház, így az adventisták, pünkösdisták, szombatisták, nazarénusok, metodisták, baptisták, Jehova tanúi, a kris- nások, a mohamedánok is joggal léphetnének fel azonos igénnyel, ami nem tudni, hogy végül is hová vezetne, arról nem is szólva, hogy szerkesztői helyiségről van szó, nem pedig vallási hovatartozást kifejező jelek, jelképek valamiféle múzeumáról. Ami Verőczei urat illeti: én is református vagyok. Verőczei úr! Mi az, hogy semleges politizálás? Látott-e ön már ilyet? Hogyan lehet egy konkrét politizálás „semleges”? Ha ön képes lenne „semlegesen” politizálni, akkor az ön szellemi képessége elegendő a kör négyszögesítésének trigonometriai megoldására is, utána arra, hogy fából vaskarikát gyártasson. A közületi épület használatáért, ugyanúgy, mint a bérlakásért, a használó bérleti díjat fizet. A bérbeadó a helyiségek rendeltetésszerű használatán és a bérfizetésen kívül általában nem igényelhet mást. Ha mégis, úgy azt a szerződésben ki kell kötni. A kereszt nekünk, reformátusoknak — evangélikus, ortodox és görög katolikus testvéreinkkel együtt — Urunk értünk elszenvedett halálának a jele, nem csupán a római katolikusoké. „Mert valameny- nyiszer eszitek a kenyeret és isszátok e pohárt, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljö- vend”. I. kor. 11-26. Akinek az úr halálát szimbolizáló kereszt szúrja a szemét, az református? És ha igen, akkor milyen református? De erre ne nekem válaszoljon, mert ki vagyok én ahhoz, hanem annak válaszoljon, akinek tekintete előtt, amidőn visszajön ítélni, elolvadnak a hegyek és a halmok eltűnnek, és akkor Ön sem fogja kérdezni, hogy ki ez, akinek a tekintete olyan, mint a tűznek lángja. Nem csupán a Horthy-kor- szakban, hanem évszázadokon át martuk egymást a római atyafiakkal. Negyven év alatt több ami összeköt, mint ami szétválaszt, kivált, hogy ez a „több” a lényeges és fontos: az üdvösség. Ami „kevés” szétválaszt, azok nem lényegesek, sem nem fontosak, mert azok közül egy sem az üdvösség kérdése. Ne „ijedjen” meg: mindez nem jelenti, és nem is jelentheti a teológiai különbségek összemosását, a parttalan ökumené senkinek sem kell. Ami a Bibliában és szimbolikus iratainkban olvasható, mindazt hiszem és vallom. Végül teljesen felesleges az Ön által kérdésként előhozott keresztügyet kiteijeszte- ni olyan témára, hogy: „...egyáltalán nem biztos, hogy csak a kereszthordozó ember egyedül a jó...”, mivel ez egyfelől szükségtelen akademizálás, másfelől az Ön bibliaismerete felől bizonyos kétségeket támaszt bennem. Ezt ne vegye rossz néven, nem bántó szándékkal mondom. De ha valaki az Isten országára tartozó dolgokkal a nagy nyilvánosság előtt foglalkozik, attól megkövetel- tetik, hogy állandóan élje azt a Krisztusban elrejtett életet, amelyről Pál apostol ír, és ne kívülről szemlélődve gyakoroljon szeretetben ítélkezést. Verzőczei úr! Önnek a kereszt puszta látványa fáj — nem tetszik —, irritálja, önnek rossz az optikája. Csala Dezső Szeged Keresztkérdések t Megrökönyödve olvasom a lapban folyó vitát — támadásokat és elhárításokat a szerkesztőségi szoba falán függő kereszt miatt. Vallást megtartani valóban nem kötelező. Vallást üldözni egy idő óta ugyancsak nem —- (párt)állami feladat. Lelkiismereti szabadság van. Még inkább vonatkozik ez a vallási jelképekre. Magyarország lakosságának a többsége hisz abban, hogy Krisztus a keresztfán halálával megváltott bennünket, így lett már az őskeresztény időkben a Krisztus-hívőknek a jelképe a kereszt, függetlenül attól, hogy pogányHISTÓRIA Daniel Speer magyarországi útirajza az 1650-es évekből n Harmadnap ismét csúf • összekapás volt az ott székelő Thököly gróf és a polgárság között, mivel a gróf a város jószágát a legelőn elkobozta és behajtatta, mikor az ügy indítóoka felől kérdezősködtem, házigazdám részelete- sen elbeszélte a pert. „Thököly gróf, aki csak marhakereskedőktől veszi eredetét (nem tudom, hogy ezt nem merő csúfolódásból mondták-e róla) ugyancsak sanyargatta a polgárságot, mígnem kénytelenek voltak őfelségéhez fordulni panasszal és alattvalói könyörgéssel: mentse meg őket ettől az uraságtól s tegye Késmárkot szabad várossá. A királyi felség kérésüket legkegyelmesebben teljesítette. Thököly, mivel másként nem tölthette rajtuk haragját, mindenféle módon boszantotta őket s fenyegetőzött, hogy még utódai is, ha eljön az alkalmas idő, egyet és mást visszaszereznek. A város fegyvert fogott ellene elkobzott jószága miatt, s behajtotta a gróf barmait. Thököly gróf viszont a város ellen fenekeden, hogy visszakapja marháit, éppúgy, mint a város akarta a magáét. A legelő és a határ miatt is viszálykodtak. A lőcsei- ek (bizonyosan a magas fel- sőbbség rendeletére) a késmárki polgárok mellé álltak és segítségükre jöttek. Naponta kiújult a civakodás, mind az egyik, mind a másik részéről. Mivel Késmárk városának sok áldozatába került a felszabadulás, hiszen ismeretes volt, hogy ezüstneműiket, poharakat, kanalakat, öveket, gyűrűket, nyakláncokat, karkötőket, egyszóval minden vagyonukat ráköltöttek, hasznát is akarták látni a nekik kegyelmesen engedélyezett szabadságnak. Védték tehát magukat vitézül, s ha egyedül nem győzték, a szomszédsághoz futottak segítségért. Végül is Thököly gróf kénytelen volt a felséges király kegyelmes parancsolatára a városról lemondani, s a polgárokat felszabadítani. Megtartotta azonban székhelyét, valamint a terület és a határ egy darabját.” Minekutána azonban több és jobb birtokai voltak Erdélyben, oda vonult udvarával együtt és valahára békében hagyta a késmárkiakat. Most folytatott háborújának nem csekély okai közé számítható Késmárk városa is. Még nincs eldöntve nem akaija-e a jövőben ismét örökös tulajdonává tenni, miután „változnak az idők és mi is változunk velük”. Ezt majd a jövendő fogja megmutatni. Késmárk másként Kaisermarkt városa a Szepességen fekszik, kétórányira a Kárpát hegységtől, a Poprád folyó, a Leibicz patak és a Fehér-víz között. A város környékének földje termékeny, de szőlő éppoly kevéssé terem itt, mint az egész Szepesben. E helyett felségesen ízletes sörük van, amelyet asszonyok főznek. A városháza, a mérlegház, a Széptorony, a Derék- vagy Felső-vá- rostorony és egy művészi feszület érdemesek a megnézésre. Van tót temploma is, mint minden felső-magyarországi városnak. A város közepén áll az iskola épülete, a papiak, a kórház és a harangtorony, de jókora pocsolyákkal körülvéve. Thököly grófnak tekintélyes várkastélya van, amelyből mind a szabad mezőre, mind a városba éjjel-nappal kijutni. A környékbeli falvak a hetivásárokra mindenféle élelmet bőségesen és olcsón hoznak eladni. Másfél órányira van néhány jó savanyúvízforrás is. A levegő ezen a tájékon egészséges és az ide látszó, kétórányira fekvő legmagasabb hegyek miatt csípős. A nép udvarias német szokásokkal él. A férfiak német, vagy magyar viseletben járnak, részben félig német, félig magyar öltözetben, ami különös látványosság. Az asszonynép is csinosan öltözködik. A szepesi asszonyok ruhája valamelyest különbözik a felső-magyarországi nőkétől, amennyiben fél, vagy egész gyapotfonalú patyolat vagy törökvászon fátyolukat a fejükre alkalmazott tányérforma kerek fedőre borítják. Ez a fátyol a legelőkelőbbeknél a lábikrájukig ér. A tehetősebbek színes selyemövet hordanak, a többi polgárnő vagyoni állapota szerint három ujjnyi széles, bársonyra varrt bogiáros övét. A boglárokba részben drágakövek vannak foglalva, különösen türkisz, ami nem túlságosan értékes. Az övékén elől tenyérnyi széles ódivatú ezüst és aranyozott veretek vannak; ezeket is részben türkisz díszíti. Egy ilyen őv ára nem ritkán 100-200 forint. Tanúja voltam egyszer, amint egy polgár a másiknak, aki elköltözött a városból, egyetlen szép övét adott cserébe egy csinos házért. A lányok tenyérnél szélesebb. jó-arannyal kihímzett, néha gyöngyökkel, drágakövekkel rakott pártákat hordanak, vagy vastag hajfonataikba két öl hosszú kétszeresen vett széles selyemtafota szalagok vannak kötve s lógnak le hátukra. Többnyire szeker- nyét, vagyis csizmát hordanak, fekete, kék és vörös színben. A Szepesség népe barátságos, beszédes, hűséges és békeszerető. A többi felső-magyarországiak a cipszereket malaccsinálóknak nevezik, mert szeretik a malacpecsenyét. Sz. János napjáig látogattam Késmárkon az iskolát, magánúton pedig Frölich Dávid uram híres matematikus tudományába jómóddal belekóstoltam. Mivel azonban Lőcse városát ennél jobban dicsérték előttem, többekkel együtt elhatároztam, hogy még az ősz beállta előtt oda megyek át. Ezt megelőzőleg pedig Sz. János- nap táján, mint szokásos, megtekintem a Kárpát hegységet. Öten vállalkoztunk rá, a rektor úr hozzájárulásával és engedel- mével, aki sok szerencsét kívánt nekünk. A kapott utasítás szerint egy, a hegység lábánál fekvő faluban az iskolamestert kerestük fel, aki megfelelő díjazásért hajlandó volt bennünket néhány napon át a hegységre felvezetni s a legnevezetesebb dolgokat megmutatni. Korán keresztények vagy zsidó keresztények voltak-e (vagyis, hogy pogányok vagy zsidók lettek Krisztus követői.) A kereszt lett a katolikus egyház szimbóluma, és az is maradt. A hitújítás idejében a reformátusok a nyolcágú csillagot vették szimbólumukká, az evangélikusok, minthogy Luther Márton nem volt olyan szigorú, mint Kálvin és Zwingli, megmaradtak a külsőségnél és a keresztnél a templomaikban. Amióta Szent Istvánt II. Szilveszter pápa koronájával királlyá koronázták, a kereszt jegyében élünk. Azért a reformátusok hordják a gomblyukban a csillagot. Az izraelita hitűek is, ha kedvük lenne hozzá, háborítha- tatlanul gomblyukba tehetnék a hatágú Dávid-csilla- got, és ha élnek korunkban mohamedánok, ők is a félholdat. Aki meg hitetlen (ateista) vagy nem akar kérkedni hovatartozásával, illetve hitet tenni külsőségeiben is róla, az ne hordjon semmi szimbólumot. De ne is akarjon senkit rákényszeríteni a maga akaratára! Én történetesen 74 éve református vagyok, de tisztelettel nézek fel a keresztre, mert Krisztus halálát hirdeti és megváltásunkat, akár templomtornyon, vagy akár szoba falán vagy aranylánc végén, még akkor is, ha egy hippi hordja feltűnési viszke- tegségből. Vagy éppen, mert nem vagyok katolikus bár a gödöllői premontreieknél végeztem, jelenleg zarándokuta- kat szervezek és a katolikus papnak laudeturral (dicsértessék...) köszönök, de azért nem kívánom, hogy a szerkesztőség falán ne legyen ott a kereszt. Azt se kívánom, hogy az épületek faláról, a hölgyek nyakáról, a templomok tornyáról verjék le a kereszteket. Az ellen sincs kifogásom, hogy állami címerünkön, a magyar koronán rajta van az évezredes kereszt. Már csak azért sem, mert e percben nem tudnám — a tiltakozókkal szemben, hogy a szerkesztőség falára, templomaink tornyára, a hölgyek keblére, a koronára és a címer kettős keresztje helyére mit kellene tenni. Talán valamit a közelmúlt jelképei közül? Van választék, de én csak maradok a keresztnél. Fazekas Mátyás Veresegyház érkeztünk hozzá. Első kérdése az volt, hány napra terveztük a kirándulást. Azt feleltük, ezt ő bizonyosan a legjobban fogja tudni. Felvilágosított, hogy három nap alatt sokat lehet látni, és elegendőképpen el lehet fáradni. Megnyugodtunk véleményében és a három nap mellett maradtunk. „Tehát — szólt, akkor annyi napra való kenyeret és bort vagy sört kell magatokkal vinni. Ha húst is kívántok, megfőzetek egy pár sonkát vagy zergecombot. Van aztán egy zsákravaló térd- vaskötél és horog, amit felváltva cipelnetek kell. Puskát is viszek, ti pedig valamennyien kaptok egy-egy zergeszarvas ásócskában végződő botot. A vas ásócskával gyökereket fogtok ásni, a zergeszarv kapaszkodásra való. Mindenben engedelmeskedni tartoztok nekem, az én utasításom szerint gyűjtött növényeket és gyökereket pedig velem megosztjátok. Ha megtartjátok, amit itt előadtam, csapjatok a tenyerembe: holnap, ha Isten is akarja, korán reggel indulunk felfelé.” A lábbelinket is megvizsgálta. Kettőnek jó magas sarka volt; azt tanácsolta, hagyják ezeket hátra és béreljenek mást az útra. Annyit hallottunk a hegység látnivalóiról, hogy a kíváncsiságtól aludni sem tudtunk. Alig kezdett virradni, már felkeltünk és Isten nevében útnak eredetünk. (Folytatjuk) Győzelem Biánál 1686 júniusában kezdte meg a iMtharingiai Károly vezette keresztény sereg Buda ostromát. Az ország és Európa közvéleménye reménykedve figyelte a küzdelmet, várva a török untlom végét jelentő győzelmet. Pest vármegye gyűlése 1686. augusztus 14-én Gács várában ülésezett A megyei urak határozatot hoztak, hogy Ráday Gáspár alispán és Gyürky István személyében küldöttséget menesztettek a keresztény táboriba, tolmácsolják a seregnek a vármegye együttérzését a harchoz sikert kívánjanak és hálájukat kifejezzék. A Gács várában ülésező kögyűlés aznap még nem értesülhetett arról, hogy 14-én fontos győzelmet arattak Lotharingiai Károly katonái. A körülzárt Buda felmentésére a török nagy erőket mozgósított maga a nagyvezér állt a had élére. A keresztény csapatokat az a veszély fenyegette, hogy két tíz közé kerülnek, megismétlődik a két évvel korábbi helyzet. A török augusztus 12-én bukkant fel Érd irányából. A nagyvezír másnap indította meg támadását három oszlopban. A nagy erővel rohamozó törököket azonban visszaverték a keresztény seregek, különösen kitüntették magukat a Pét- neftógí-huszárok a harcban. A török visszavonult. A döntő csatára másnap, 14-én került sor Bia — Budaörs térségében. A véres ütközetben nagy győzelmet arattak a Szent Szövetség katonái, meghiúsítva a Buda télmentését szolgáló tervet. A török mindössze 200-300 fős janicsáralakulatot tudott bejuttatni Budára, az ostromlók éberségét kijátszva, augusztus végén. Pogány György
