Pest Megyei Hírlap, 1993. augusztus (37. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-12 / 187. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. AUGUSZTUS 12., CSÜTÖRTÖK 13 Kereszt a falon A Pest Megyei Hír- lap augusztus 3-ai számában a levele- zési rovatban id. Verőcei Béla arról nyilatkozik, hogy helytelen a szerkesztőség hivatali szobájában egy „kereszt” kifüggesztése a falra, mert ez már nem magánügy, hanem „közügy” a javából, s nem egyeztethető össze a „semleges” politizálás elméletével, és egy ilyen katolikus vallási jelkép közületi elhelyezése, egy ilyen „egyoldalú” vallási hivalkodás sértheti egy más vallású egyén nézeteit, s a legnagyobb ellenszenvet válthatja ki, mint ahogy annak idején a Horthy-korszakban a közü- leteknél elhelyezett „keresztek” nagyon sok vihart kavartak a más vallásúak körében. Ezzel sokan nem fognak egyetérteni, ő sem, mint református vallású ember. De nem ért egyet azzal sem, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt zászlajára vagy jelvényére keresztet helyeztek el.... „Ha most semleges politikáról beszélünk, akkor a semlegesség legyen az irányadó a vallási jelképek tekintetében is. Mert egyáltalán nem biztos, hogy csak a „kereszthordozó” ember egyedül a jó, a tisztességes, az erkölcsös és a bűntől mentes ember.” — mondja id. Verőcei Béla. Ez igaz! Sőt! Sok képmutató ember van, mint annak idején a farizeusok, akik mutatták a szépet és a jót, belül ragadozó farkasok voltak, akiket Jézus is alaposan lehord! Mindezzel kapcsolatban legyen szabad az én véleményemet is nyilvánítani, mind a T. Szerkesztőség, mind Verőcei úr számára. Én nem hiszem, sőt biztos vagyok benne, hogy a T. Szerkesztőség nem vallási hivalkodásból, nem vallási megkülönböztetésként függesztette ki a keresztet szerkesztőségi helyiségének falán, hanem annak jelképe- zésére, hogy a Pest Megyei Hírlap — többek között — a keresztény szellemet, a keresztény értékeket képviseli, mint ahogy Vödrös Attila főszerkesztő úr az újság augusztus 4-ei számában is írta: „...A Pest Megyei Hírlapnál következetesen törek- szük arra, hogy hangvételünk nemzeti és keresztény szellemű legyen, ami Gant- ner Ilonát ugyanúgy nem sértheti, mint ahogy őt sem sértegetheti senki származása miatt.” Sőt! Ennek a számnak az utolsó oldalán ismét látható a Vrőcei úr által sérelmezett kereszt, most Jeszenszky Géza, Vödrös Attila, Deregán Gábor és Balázs Gusztáv társaságában, s nyilván a kereszt egyiküket sem sértette. Ugyanis a kereszt nemcsak a katolikusok, hanem az egész kereszténység (reformátusok, evangélikusok, görögkeletiek, görög katolikusok és így tovább jelképe s alapja a vallásuknak, mert mindegyikük Jézus Krisztus kereszthalálát és feltámadását vallja és hirdeti. Milyen református (keresztyén) az, aki vallásuk lényegét: a keresztet elutasítja és szégyellj megvallani a közhelyeken?! Hisz a kereszt a „keresztény”-szóban is benne van, még Szent Pál idejében ettől kapták a „keresztények” a nevüket, mert vallásuk lényege a kereszt, Jézus Krisztus felfeszítésének eszköze és az ehhez kapcsolódó jézusi evangélium. A Kisgazdapárt a kenyér és bor mellé a Bibliát is kiteszi az asztalra gyűlései alkalmával, jeléül annak, hogy pártjuk á keresztény értékeket vallja. Ugyanilyen meggondolásból — és nem vallási megkülönböztetésből! — a Kereszténydemokrata Néppárt nemcsak zászlajára és jelvényébe helyezi el a keresztet, hanem még pártja nevébe is belefoglalja. Az evangélikusok, görögkeletiek, katolikusok templomuk tornya tetejére is keresztet helyeznek el (jelképezve, hogy a kereszténységhez tartoznak!). Horthy idejében is csak ez volt a keresztek elhelyezésének indoka, s nem a vallási különbözőségek fitogtatása! Tehát a kereszt nemcsak katolikus jelkép, hanem az egész kereszténység jelképe is, s így összefogja a reformátusokat is, a katolikusokat is, az evangélikusokat is, minden keresztény elveket, szellemet valló vallási felekezetet. A kereszt egyikre sem lehet sértő és zavaró, sem Horthy idejében, sem most. A szerkesztő urat sem zavarja, mint szintén református embert! Sőt! Ápolni kell a vallások közti együttműködést, egyetértést, közeledést, azonosságokat és nem a megkülönböztetéseket keresni — mint Verőcei úr —, mondja a szerkesztő úr helyesen! A kereszt tehát nem vallásfelekezetet megkülönböztető jel, s nem hivalkodás a falra kifüggesztve, hanem az egész kereszténység, a keresztény szellemiség követésének jelképe! S ez senkit sem zavarhat! „Semleges” politizálás („semleges” politikai vagy vallási világnézet!) szerintem nincsen: nem is lehet! Az fából vaskarika! És szerintem a vallás sem egészen „magánügy”, hanem az emberi életek, egzisztenciák alakítója! Mert toleránsán tisztelni kell mindenki meggyőződését, másságát mindaddig, míg az törvényeket vagy mások jogos érdekeit, az emberi együttélés általánosan elfogadott erkölcsi, s egyéb szabályait nem sérti, de ugyanakkor mindenki az ilyen saját, a közösséggel egyeztetett meggyőződését, igazságát, elveit kell hogy vallja és kövesse, s nem „semlegesen” ezt is, meg azt is, ide- oda bólogató ember módjára, akinek ez is jó, meg az is, akinek nincs saját kijegese- dett meggyőződése, leszűrt elve, igazsága, melyért halni is tud, ha kell, az csak a saját érdekét követő, se Istene, se hazája —, a rábeszéléseknek, kényszerítésnek, erőszaknak könnyen fejet hajtó, gyáva, köpönyegforgató vagy nihilista, „sehonnai bitang” ember, aki káros a társadalomra, s konkoly az emberi együttélésben! Sajnos rengeteg ilyen elvtelen, jellemtelen ember van és volt is mindig az emberi gyarlóság következtében, s ilyenek miatt az egész ország is elsüllyedhet (besúgók, kémek, lehallgatók, piroskönyvesek, farizeuslelkű- ek, konjunktúralovagok, harácsolok, könyöklők vagy közömbösek, önzők, bűnözők, mást letiprók és így tovább. Tisztelet a kivételnek és a bűnbánóknak, hisz Péter félelemből háromszor is megtagadta Jézust. Tehát legyen mindenkinek saját politikai vagy vallási meggyőződése, igazsága, elve, s azt az említett határig tiszteletben kell tartani, és senki sem lehet „semleges”! Sőt! A jót, a helyeset hirdetni kell minden vonalon! Hogy pedig melyik igazság a jó, a legmaradandóbb, a közjót legjobban szolgáló, s az emberi együttélést legcélravezetőbben szabályozó politikai vagy vallási tanítás, az hatalmas kérdés, melyről könyveket lehetne írni és írták is, s Jézus is megválaszolta, mondván: „Én vagyok az Út, az Igazság, és az Élet!”, s a Pest Megyei Hírlap ez év március 4-ei számában szerényen én is foglalkoztam vele „Vannak örök érvényű igazságok” címmel. Ezt Verőcei úrnak is szíves figyelmébe ajánlom! Köles Mihály Gödöllő' HISTÓRIA Egy cseh foúr Budán 1591-ben Báró Wratislaw Vencel (1576—1635) cseh fó'úr II. Rudolf császár engedélyével csatlakozott ahhoz a követséghez, melyet a császár II. Murád szultánhoz küldött Magyarországon át Konstantinápolyba. A követség Bécsból hajón tette meg az utat Pestig, illetve Budáig. A szultán és a császár közötti megromlott viszony miatt Wratislawot a törökök letartóztatták, és csak hosszú huzavona után, nagy váltságdíjért engedték szabadon. Hazatérte után kalandos keleti útjáról cseh nyelven könyvet írt. Ebből közlünk itt néhány részletet. Október 9-én végre megpillantottuk Budát. Midőn már mintegy fél mérföldnyire voltunk csak a várostól, a budai pasa zászlókkal díszített tizenkét szép hajóval jött elénk üdvözlésünkre. Amikor a török hajók közelünkbe értek, üdvlövést adtak le, amelyet mi nyomban viszonoztunk. Nagyszerű látványt nyújtott a sok hajó, amint színes lobogókkal, valamint pompás takarókkal díszítve, ide-oda mozgott a vízen. A tisztelgés után a pasa bőségesen megvendégelt bennünket étellel és itallal, aztán janicsárokat rendelt mellénk fedezetül. Másnap a pasa szépen ékesített lovakat küldött értünk, az esztergomihoz hasonló fogadtatásban részesítve bennünket... Amikor Kregwitz, a követ, átadta a pasának a császári levelet, a pasa felállt, megcsókolta az írást, és turbánja fölé emelte. Ezután a követ átnyújtotta neki a császár ajándékait: háromezer kemény tallért, félhold alakú, két ezüst medencét, egy aranyozott ezüst kannát, egy hasonló vizesedényt és egy ütő órát. Az ajándékok átvétele után a pasa hosszasan beszélgetett a követtel, aki ez alkalommal panaszt emelt néhány török katona ellen, akik a császári alattvalók marháit elhajtották, s kérte a pasát, hogy a rablásokat szigorúan tiltsa meg. Ezt követően átnyújtotta neki Ernő ausztriai főherceg levelét, melyet a pasa ugyan barátságosan, de nem olyan tisztelettel vett át, mint a császári írást. Az egész mintegy három óra hosz- száig tartott. A végén a pasa arannyal hímzett, török felsőkabáttal ajándékozta meg követünket, akik azt a pasa iránti tiszteletből nyomban magára öltötte, és úgy tért vissza hajóinkhoz... A pasa még aznap csinos csónakot küldött követünkért, aki kíséretéből öt személyt maga mellé véve, a pasához ment. Ajándékokat természetesen ismét vitt magával: egy csinos, díszesen kirakott pisztolyt és egy fehér angol dogot. Mindkettőt, mint Ernő osztrák főherceg ajándékát adta át a pasának. Míg a követek a pasánál időztek, mi megnéztük a török fürdőket, sőt meg is fürödtünk. A fürdők nincsenek messze attól a helytől, ahol hajóink kikötöttek. A vizük olyan forró, hogy az emberi test alig állhatja. Gyógyító hatásukat a törökök igen nagyra becsülik, ezért tisztán tartásukra is nagy gondot fordítanak. A fürdővendégek a szolgálatokért és kényelmükért némi összeget fizetnek. A fürdőszobák előtt tornác húzódik padokkal, ott őrzik a fürdővendégek ruháit. A tornác közepén széles márványlépcső látható. Ott kell bemenni az alsó fürdőhelyiségbe, melynek belseje kerek kápolnához hasonlít és színes márvánnyal van kirakva. A medence kerülete negyvenhárom lépés, a mélysége pedig annyi, hogy a víz egy közép- termetű embernek nyakáig ér. De, ha valaki nem akar a mély vízbe menni, leülhet a márványpadokra vagy a lépcsőkre. Ilyen lépcsősorból három van: az elsőn a víz mellig, a második a test közepéig, a harmadikon pedig csak térdig ér. Aki azonban úszni akar, azt is megteheti. Van itt kilenc kamra is, mindegyikben két sárgaréz csap a falba erősítve — ezeken keresztül felváltva meleg és hideg víz jut a medencébe. A víz lefolyásáról is ily módon gondoskodnak... ...Október 11. péntek volt, melyet a törökök vasárnapként ünnepelnek meg. E napon a pasa ünnepélyes menetben elment a mecsetbe. A menetet mi igen jól megfigyelhettük, mivel hajóink éppen a templommal szemben vesztegeltek. Háromszáz janicsár haladt az élen, mögöttük néhány száz spáhi, vagyis török lovas lovagolt, majd a pasa maga, drága aranyszövetből készült ruhában. A pasa körülbelül két órát töltött a templomban, aztán rendben visszatért lakására. Délután bementünk a városba, mely a várral együtt a hegyen épült; jobb felől a Duna, balról pedig régi magyar építészeti modorban készült házak sorakoznak. A városról sokat lehetne írni, itt azonban csak a legfontosabb nevezetességeit említem. Buda városa igen szép vidéken épült, egyik oldalról magas sziklahegy határolja, amely részben szőlővel van beültetve, a másik oldalon a Duna folyik. Az alsó várost mivel közel van a Dunához, Vízivárosnak nevezik, a folyó túlsó partján pedig Pest terül el. Pest arról a síkságról nevezetes, hol hajdan a magyar királyokat választották. Valamikor Buda külvárosaiban voltak szép épületek, a magyar királyok és főurak palotái, ezek helyén azonban ma csak romok láthatók. Ami belőlük fennmaradt, s némiképpen lakható, azt a törökök kaszárnyának használják. A katonák alig kapják meg a mindennapra valót, minek folytán olyan szegények, hogy lakhelyükön nincs mit őrizniük. Ha tehát a tető valamelyik részén átcsorog már a víz, egyszerűen áthurcolkod- nak a ház más részébe, hol egy ideig még száraz fekhelyet találnak. A nagyobb városok kivételével egész Törökországban is alig látni jó állapotban levő házat, szép, nagy épületet pedig, a pasák és egyéb főemberek lakásain kívül, éppenséggel egyet sem. A köznép nyomorult viskókban lakik. Az előkelő urak szerájnak is beillő lakóházaikat szép kertekkel, fürdőkkel, istállókkal, erkélyekkel stb. veszik körül. A török templom mellett elhaladva, érdekes látványban volt részünk. Tíz török ugrándozott körben összefogózva, papjukkal a kör közepén. A gyülekezet ide-oda forgott, kiabált, mégpedig olyan hevesen és addig, amíg a lélegzetük el nem állott. A törökök azt hiszik, hogy ha ilyen vagy ehhez hasonló fülsiketítő lármától elkábul valaki, akkor révült álma isteni sugallatnak tekintendő, melyet cselekedeteiben követhet. Meglátogattunk egy másik templomot is, amelyben a református lelkész tartotta az istentiszteletet. Az imaház mellett magas torony állt, melyben százötven lépcső vezetett a harangokig. A harangozást azonban a törökök megtiltották. A tornyon óramű is volt: az első és utolsó, amelyet a török birodalomban láttam. A törököknek ugyanis nincsenek nyilvános ütőóráik 1 a gazdagabbaknál látni csak a szobában órákat, amelyeket keresztény kereskedőktől vásároltak. Nyilvános ütőórák helyett nap- és holdórákat használnak... Ülésezik a vármegye közgyűlése Pest vármegye közgyűlésének üléseiről a 18. századtól kezdve sokkal bőségesebb forrásanyag áll rendelkezésre, mint a megelőző századokból. A megye székhelye a török kiűzése után Pest városa lett, a közgyűléseket is itt tartották. 1718. augusztus 11—-43. között is ülést tartott a vármegye. Összesen 16 üggyel foglalkoztak, ezek között volt fontos és kevésbé jelentős is. Nem tartozott a fontos ügyek közé annak az uralkodói leiratnak a megvitatása, melyben azt tudatta Bécs a megyével, hogy Egerből nagy mennyiségű lőport kell Budára szállítani, a szükséges szekerekről pedig a vármegye köteles gondoskodni. A közgyűlés a tényeket tudomásul vette, „a parancsnak engedelmeskedni fog”— olvasható a jegyzőkönyvben. A közgyűlés döntött arról is, hogy a megyei börtönben méregkeverés gyanújával fogva tartott 13 személyt óvadék ellenében szabadon engedi. Foglalkozott a gyűlés a váci püspök augusztus 12-i levelével. Ahhann Mihály Frigyes azt panaszolta, hogy Dunakeszi lakói a Dunán átkelőhelyet létesítettek, ez viszont kárt okoz Pest és Vác lakóinak, ahol már régóta van rév. Arra kérte a megyét, hogy sürgősen szüntesse meg a dunakeszi átkelőt. A vármegye az ügy kivizsgálására bizottságot küldött ki. Határozatot hoztak arról is, hogy Kecskemét és Cegléd adóját csökkentik, mert mindkét városban tűzvész pusztított; különösen súlyos volt Kecskeméten, ahol 300 ház vált a lángok martalékává. Pogány György
