Pest Megyei Hírlap, 1993. augusztus (37. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-10 / 185. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1993. AUGUSZTUS 10.. KEDD Fél évszázad a Nemzeti szolgálatában Látogatóban a 80 éves Benedek Andrásnál A dramaturgia az elmúlt évtizedek alatt mintha valamelyest becsültebb mesterséggé vált volna színházainkban. S ha ez így van, abban Benedek Andrásnak élenjáró szerepe volt. 1945-ben szegődött a Nemzeti Színházhoz, s megszakítás nélkül, csaknem fél évszázadig szolgálta az intézményt. Hogy milyen eredménnyel, arról bemutatók légiója tanúskodik; bemutatók, amelyek fényéből csak kevés jutott a személyének — alkatánál fogva attól a kevéstől is idegenkedett —, de amelyek létrejöttében és sikerében páratlan felkészültséggel és szívóssággal munkálkodott. Dramaturgként is „életművet” produkált — életműve azonban gazdagabb ennél. Több gyermekdarab és mesejáték szerzője, regényeket, drámákat fordított és alkalmazott színpadra, két könyvet írt választott mestersége fortélyairól (Színházi dramaturgia nézőknek, Színházi műhelytitkok) —, s egy kisregényt, amelyben a felejthetetlen barátnak, Gellért Endrének állít emléket (A torreádor). Nyolcvanadik születésnapján kerestük fel Tarcali utcai lakásán. (Barátságunk a beszélgetés hangulatát valósággal predesztinálta; a közvetlenségért az olvasó szíves elnézését kérjük.) Kis színháztörténet — Hogyan kerültél a Nemzeti Színházhoz? — kérdeztem. — Nem előzmények nélkül. Valahogy úgy kezdődött, hogy diákköri drámai zsengéimet elküldtem Széles Lászlóhoz, a Nemzeti dramaturgjához, aki vette a fáradtságot, és töviről-hegyire elmagyarázta nekem ezek fogyatékosságait. Szavaiból kezdett megvilágosodni előttem, hogy a dráma: bonyolult szerkezet, megírásának, eljátszhatóságának bizonyos szabályai vannak, amely szabályok legfőbb őre: a dramaturg. Mivel egyre inkább érdekelt ez a munka, sűrűn bejártam a Nemzetibe, most már a Szűcs Lászlótól nyert ismeretek birtokában néztem a próbákat és az előadásokat. Körülbelül ezzel egyidőben kerültem kapcsolatba a Hont Ferenc által szervezett Független Színpaddal. Lelkes, jó szellemű közösség voltunk, s meg akartuk újítani a színházat. A háború befejezetével, rövid debreceni kitérő után jelentkeztem Szűcs Lászlónák dramaturgiai „szolgálatra”. Alkalmaztak — s ottragadtam egy életre. — Kevesen ismerik nálad jobban, közelebbről a Nemzeti Színház 1945 utáni történetét. Melyik időszakra emlékszel vissza a legszívesebben? — A Major-korszak volt a Nemzeti ’45 utáni történetének legjobb időszaka. Nemcsak Major fémjelezte ezt a korszakot, aki ráadásul igazgatóként is örökösen improvizált, zilált állapotokat gerjesztve maga körül, hanem a nagyszerű rendezői gárda, Gellért Endre. Apáthi Imre, Várkonyi Zoltán — s a zseniális színészek Bessenyeitől Mészáros Ágiig... Művészi kérdésekben nagyjából azonosan gondolkodtunk és persze vitatkoztunk is rengeteget, hol Major irodájában, hol a Keszey sörözőben fejezve be a műsorértekezleteket. így születtek meg Az ember tragédiája, a Bánk bán, a Fáklyaláng, a Ványa bácsi, A két Bolyai, vagy a Shakespeareciklus színháztörténetet formáló előadásai. — Közismert, hogy oroszlánrészed volt Németh László és Illyés Gyula drámáinak színpadra segítésében. Mit tudnál ezekhez hozzátenni? Élő klasszikusok közt •— Legfeljebb azt, hogy élő klasszikusokkal találkozni, együtt dolgozni velük úgy, hogy a bizalmukba is fogadjanak: életre szóló élményt jelent. Mindketten elkötelezettjei voltak a magyarság ügyének, akármilyen kort és témát választottak is: mindig „rólunk szólt a mese”. Arany János és Ady Endre méltó utódaiként írtak a nyelvünkön, rendkívüli képgazdagsággal, mégis tisztán^ világosan. A drámai szerkesztés modem követelményeihez már nehezebben alkalmazkodtak. Voltaképpen az én szerepem abban állt, hogy mívesen megalkotott „papírszínházukat” az élő színház — az ő szemükben sokszor „triviális” igényeihez közelítsem. Többnyire küzdelmes, mégis csodálatosan szép kötéltánc volt ez, ám vitáink, egymást győzködéseink századrangúvá töpörödtek a Fáklyaláng vagy a Galilei hatalmas sikerének fényességében. Az igazságtalan sors — Gyerekdarabjaid, bábjátékaid, a Csudakarikás, a „Táltosfiú" vagy a „Százszorszép” népszerűek, nem nehéz felismerni bennük nagyapád, Benedek Elek hatását. Hogyan vélekedsz darabjaid színpadi sorsáról? — Ezeket a darabokat valóban nagyapám emléke előtt tisztelegve, az ő hatalmas életművéből merítve írtam. A „Sokat vitatkoztam a rendezőkkel, de mindig tiszteltem őket” színpadi bemutatóikkal többnyire nem volt szerencsém. Az igaz, hogy a gyerekközönség mindig önfeledten szórakozik az előadásokon, s végül ez a legfontosabb. De nekem sok keserűséget okozott, hogy darabjaimat sokszor a tudtom nélkül és indokolatlanul megcsonkították, olykor egészen másról szóltak, mint amit megírtam. E tekintetben kicsit igazságtalan volt velem a sors: én ugyanis hosszú pályám során sokat vitatkoztam a szerzőkkel, de mindig tiszteltem őket annyira, hogy csak ha sikerült meggyőznöm őket az igazamról — akkor módosítottam a megírt szövegen. — Mivel foglalkozol mostanában? Készül-e új mű az íróasztalon? — Készült és készül. írtam egy eléggé teijedelmes regényt Rákócziról, életének a zászlóbontást megelőző, kalandos időszakáról. Több kiadónak is elküldtem, volt ahol foglalkoztak vele, volt, ahol nem, végül is nem kellett. Egy ideje az emlékirataimon dolgozom, remélem futja még az időmből befejezni. A többit majd meglátjuk... Majoros József A bibliográfus műve Beniczei és micsinyei Beniczky Péter aranysarkantyús vitéz 1603-ban Vácon látta meg a napvilágot. Istenes és világi énekeit, verseit és példabeszédeit többször is kiadták. Gróf pilisi Beleznay Sámuel, Pest megye táblabírája 1818-ban hunyt el Pilisen. Egyetlen latin nyelvű művét 1805-ben adták ki Pesten. llenczfalvi Sárkány József, a budapesti királyi ítélőtábla alelnöke 1828-ban Dunaegyházán született. Iskoláit az aszódi gimnáziumban végezte, ahol iskola- és lakótársa volt Petőfi Sándornak. 1848-ban a Pest vármegyei követek kíséretében a pozsonyi országgyűlésre küldték, ahol Kossuth Lajos követi irodájának főnöke volt. 1886-ban számos más tisztsége mellett a budapesti királyi tábla alelnöke lett. Tanulmányokat, cikkeket írt a jogtudományok tárgykörében. Klimsteiri József főgimnáziumi tanár 1843-ban Vácon .született. Segédlelkészként tevékenykedett Nagymaroson, Ipolyságon és Esztergomban. 1890-ben szentszéki ülnök lett, számos könyvismertetést, cikket jelentetett meg. A gyömrői tűzberki Kóczán Ferenc 1887-ben tizenkéte zer forintos alapítványt tett a Magyar Tudományos Akadémiánál, amelynek kamataiból évente a legjobb magyar színművek szerzőit jutalmazták. Pest megye törvényhatóságának bizottsági tagja volt. Fentieken kívül még vagy harmincezer magyar író, írástudó fontosabb életrajzi és bibliográfiai adatait gyűjtötte egybe a nyolcvan éve elhunyt Szinnyei József, az Országos Széchenyi Könyvtár hírlaptárának megalapítója, aki híres munkájával, a Magyar írók Élete és Munkája című négykötetes művével örökre beírta nevét a magyar és az egyetemes bibliográfiai irodalom legnagyobb úttörői közé. Emlékezzünk rá, az őt megillető tisztelettel. Bánó Attila Őslábnyomok Ipolytarnócon Az ipolytamóci ősleletek területén — a durva földmunkák végeztével —- a Magyar Állami Földtani Intézet Múzeumának szakemberei hétfőn megkezdték az őslábnyomok óvatos letiszto- gatását. Csaknem 100 mégyzet- méteres területet tártak fel. A finom földmunka péntekig tart, annyi azonban máris gyanítható, hogy újabb orrszarvú, valamint madarak és párosujjú patás állatok lábnyomai kerültek elő. A Bükki Nemzeti Park leletfeltárásra az Országos Természetvédelmi Hivatal jóváhagyásával a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztériumtól kapott pénzt, hasonló módon teremtik elő a leletek védő és bemutató létesítményeinek költségeit. A 20 millió évvel ezelőtti élet nyomait megőrző ipolytamóci ősleletek ezzel a feltárással az eddig bemutatott résznél terjedelmesebb területtel bővültek. Növekedett e ritka természeti érték esélye arra, hogy felkerülhessen a Világörökség B-kategóriás listájára. Negyedik alkalommal rendezik meg Ürömön a kisiskolások szünidei alkotótáborát A helyi művelődési házban negyven gyermek ismerkedik a kézműves mesterségek titkaival — avatott iparművészek irányításával T. Asztalos Zoltán felvétele Elszalasztott találkozások Emlékezetes nap lehetett az a 10 évvel ezelőtti, amikor is Jákó Vera megrendezte híressé lett művészi műsorát, az elsőt, amelyen hosszú évtizedek után határon túli magyar előadók is részt vehettek. Mondják, egy hajszálat nem lehetett akkor leejteni a nézők soraiban, annyira öszeértek a vál- lak. Arról is szól a fáma, hogy el-elszorultak a torkok, titkon férfikönnyek is aláperegtek, s már-már arról beszéltek úton- útfélen, hogy állandósítani kellene, szokássá kellene tenni a hasonló alkalmakat... Hisz’ voltunk mi már eleget „szerteszaggatva”! Ha a történelem átokként rendszereket kénysze- rített ránk, amelyek szétverték a magyarságot, hát ki ' kell használni a kultúra adta lehetőségeket, hogy végre elindulhassunk egymás irányába, Csíkból, Dunaszerdahelyról, az Őrségből, Újvidékről, Kolozsvárról vagy Bákóból... Domokos Pál Péter azokban az években kezdett újra megszólalni lapokban, rádióban, s beszélt, beszélt keserves csángóföldi útjairól, s a még keservesebb „keletre szakadt magyarokról”, akik — szent meggyőződése volt a csángókutatónak — a Budai Ilona balladában, a gyermekeit szélnek eresztő anya, a kincsesládát felettébb- valónak tartó szülő tragédiáját megfogalmazó hatalmas sirámban adtak utoljára hírt magukról. Ők az eldobott gyerekek. Minap - ismét találkozhat jtunk (volna). A Jákó Vera és a Dunasat alapítványok jóvoltából félszáz kisebbségi sorsban szerkesztett napi- és hetilap írói, szerkesztői jöhettek fel Budára a határokon túlról, a végekről — nyilván abban a reményben, hogy immáron szabad magyar újságírókként, a kommunista rendszerek átkos súlyától megszabadulva szót és panaszokat válthatnak az anyaország szabad újságíróival. A rendezvény címe egyébként, a Határtalanul maga helyett beszél. És mi lett e „kultúra kínálta lehetőségből”? Mindössze négy(!) anyaországi lap vette a fáradságot, s látogatott el a Kosztolányi térre. Négy szerény kézfogás... Mintha mások a „kincsös kis ládák” után futkároztak volna. Négy; pedig nem tiltja már senki, hogy Erdélyről, Kárpátaljáról, Bácskáról meg a Csángóföldről beszélhessünk. Vagy igenis, tiltó szóval élnek még mindég valakik? A bennünk maradt gyávaság oltárfaragói, a magyar sajtóba rekesztett közömbösség és magyartalanság mindennapi éltetői? H. Bosch egyik festményén látni: négy pár tenyér próbálja összegyűjteni az óriás könnyeit. Igaz, Szervátiusz is megmintázta ezt az érzést; ámde őnála az elárvult anya keserves imája hangzik fel — a „nagy sírhant” keresztje előtt. Hol van már az az Anya! Bágyoni Szabó István Jövőre Puccini-misét adnak elő Katalónia után Olaszhon A ceglédi pedagógu- sok Kardos Pál ne- TKtrT- vét viselő énekkara az elmúlt években Olaszország, Ciprus, Görögország és Norvégia koncerttermeiben, templomaiban lépett fel öregbítve a város zenei életének hírnevét. Az együttes sikeres vendégszereplésről tért haza a napokban Katalóniá- ból. Bálint Lászlóné titkártól megtudtuk, régi szándékuk volt bővíteni a kapcsolataikat. Ezért egy olyan országra gondoltak, ahol még nem énekeltek. Egy belga énekkarral már levelező viszonyban álltak, amikor egy zenei folyóiratban felfedezték két spanyol (katalán) együttes címét, akik magyar kómssal kívántak együttműködni. A ceglédiek jelezték szándékukat. Közben az utolsó pillanatban kiderült, hogy a belgák legnagyobb igyekezetük ellenére sem jöhetnek: a budapesti nemzetközi kórusversenyen anyagi okok miatt nem tudtak részt venni, így a ceglédi látogatást is kénytelenek voltak lemondani. Szerencsére a katalán Coral Növés Veus kórus jelentkezett. Áprilisban ők vendégeskedtek Cegléden, most pedig a ceglédi pedagógus-énekkar tagjai tölthettek néhány napot Katalóniában, Capellades városkában. Kitudódott, hogy az ott élők zöme katolikus vallá- sú, ezért a ceglédi énekesek a műsoruk egyik felét egyházi jellegű dalokból — többek között Liszt,. Mozart és más klasz- szikus szerzők műveiből — állították össze. A repertoár másik részét folklór-kompozíciókból — Bartók, Kodály, Bárdos szerzeményeiből — szerkesztették. A Kardos Pál pedagógusénekkar először a „Capelladesi esték” című rendezvényen ragadtatták tapsra a közönséget. Ezt követően a vendéglátók társaságában elutaztak egy háromszáz kilométerre lévő- faluba, az ottani együttes születésnapi fesztiváljára, ahol a publikum lelkesen ünnepelte a magyarok produkcióját. Természetesen a ceglédi pedagógus-énekkar nem tagadta meg önmagát: „kipróbálta” a Montserrat-hegyí kolostor templomának akusztikáját... Bálint Lászlónétól megtudtuk: ősztől a kórus talán eddigi legnehezebb vállalkozására készül. Egy gyönyörű Pucci-. ni-misét tanulnak, amelyet a zseniális zeneköltő fiatalon, tizenhétévesen komponált. Egy olaszországi fesztivál rendezői szeretnék ezt a művet 1994 júniusában bemutatni. Előadót kerestek. A Ceglédről elszármazott Boldizsár Piroska, aki korábban a pedagógus-énekkar első _olasz vendégszereplését is szervezte, földijeit ajánlotta e feladatra. Azóta megérkezett a partitúra. Az oratórikus kompozíciót a Pest Megyei Szimfonikus Zenekar fogja kísérni, s közreműködnek profi szólisták is. A budapesti ősbemutatón magyar, míg a kinti fesztiválon olasz karnagy vezényel majd. Elképzelhető az is, hogy a hagyományos karácsonyi koncerten a ceglédi közönség is gyönyörködhet a Puccini-mi- se egyik részletében. f. f.
