Pest Megyei Hírlap, 1993. augusztus (37. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-09 / 184. szám

i PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. AUGUSZTUS 9., HÉTFŐ 13 Himnusz, idegen modorban § Szívet-lelket melen­gető érzés, ha a ma­gyar himnusz külföl­dön egy-egy ma­gyar sportsiker után felhang­zik a stadionokban, mint napjainkban az úszó EB-n. Engem minden örömöm mellett is bosszant — és azt hiszem nem vagyok egye­dül —, hogy ezen alkalmak­kor valami szokatlan elő­adásban hallhatjuk a nemze­ti himnuszunkat, olyan ide­genül előadva tempóban, modorban, ahogyan azt itt­hon soha nem halljuk. Fur­csának tartom, hogy sport­diplomáciánk még mindig ott tart, hogy egy autentikus hangfelvételt nem tud a kül­földi sportlétesítmények rendelkezésére bocsátani, hiszen ilyen itthon — forin­tért — is kapható. Nekem is van. Annyi „fontos” funk­cionárius utazik ki egy-egy sporteseményre, amennyi csak tud, miért nem képes valamelyikük is egy hang­zásban. ritmusban, előadás­ban hiteles felvételt a táská­jába, tenni — legalább eny­nyivel szolgálná meg a ki­utazást. Már egyszer írtam arról, hogy az idétlen „RIA, RIA, HUNGÁRIA!” lelkesítőnek szánt ostobaság helyett visz- sza kellen hozni nemzetkö­zi mérkőzéseken az ősi ma­gyar „HUJ, HUJ, HAJRÁ!” csatakiáltást. Lehet, hogy a magyar válogatott jobban hajtana? Szóval: biztosítani kell egy „hazai” hangzású magyar himnuszt külföldre és meg lehetne próbálkozni — ráolvasás szinten — a „HUJ, HUJ. HAJRÁ!” évti­zedek utáni „feltámasztásá­val.” Egyik sem kerül pénz­be, de legalább hiteles. Karsay István Nagykőrös Egy óvoda példája Szárnyra kapott Veresegy­házon a hír a helyi óvodák különleges módszereiről. A kíváncsi újságíró — aki a tetejében született veresi — közelebbről is megnézte — notesszal a zsebében és fényképezőgéppel az olda­lán — mit is lát-hall? Molnár Erikné, Julika, az intézmények vezetője adja az 1. számú óvodában az első adatokat: A hat és fél ezres lakosú községben három óvoda működik: az 1. és 3. számú az úgynevezett tóparti, mo­dem épületekben, az egyik iskola volt a központosítá­sig, a másik eleve óvodá­nak épült. A harmadik, a Kálvin téren, az öreg refor­mátus iskolában — a neve népszerűén Bagolyvár — rég lebontásra kárhoztatott, öreg épület. Egykori lebontása után az öreghegyi részen épülne óvoda — ki tudja, mikor? Addig marad a Bagolyvár. A három óvodában, tíz cso­portban 280 gyerek elhelye­zése biztosított, az átlagos gyereklétszám 26—32 közt van. Ideális nagy óvo­da épülhetett volna a Sza­badság utcai Mozdony­park nevű játszótéren, de ezt elvetették... A tíz kö­zül 4-4 a nagy-, kettő a kis­csoportos. Létszámcsökke­nés volt az 1984—86-os években, azóta viszont, szemben az országos átlag­gal nő a gyermeklétszám, és sok a háromgyermekes, sőt az azt meghaladó csa­lád is. A 3. számú óvodát egyházi célra igénylik: a község lakosságának több mint kétharmada katolikus. A szülők nagy része jelen­leg is igényli a gyerekek vallásra szoktatását. Ennek érdekében heti egy alka­lommal vallási félórát tarta­nak, ezeken azonban csak az a mintegy harminc kato­likus gyerek vesz részt, akiknek a szülei ezt határo­zottan kérték. Teszik ezt azért, nehogy félreértés le­gyen belőle a község pro­testáns, illetve a vallás nél­küli szülők közt, akik ezt nem igénylik — egészíti ki Lugosi Margit, aki ennek a feladatkörnek a felelőse. A beszélgetést vele foly­tatjuk. A vallásosságot, gyerekszeretet és a hagyo­mányőrzést, amire óvodai oktatása nagy részben épül, édesanyja nevelte be­lé. Vele kezdte a helyi anyag gyűjtését, felfedezve az értékeket, a néphagyo­mányokat, szólásokat, gye­rekjátékokat. Rendszere­zett és feldolgozott. Sorra- kerültek a térítők, kézimun­kák, köcsögök, kiépített betlehemek — ebből ugyan kellemetlenségei is voltak a múlt érában. 1986-os államvizsgáján a HISTÓRIA Vlagyimir Bronyevszkij magyarországi úti emlékei 1810-bol m A fürdő olyannyira • divatos, hogy regge­lenként ide siet a legjobb tár­saság. Hölgyek fenséges reg­geli öltözékben, mely mous- seline-kabátkából és szok- nyácskából áll, és amelyet fürdőzés közben sem vetnek le, sétálgatva várakoznak a medence körül üres kabinra. A köznépnek széles meden­ce áll rendelkezésére, mely­ben férfiak, nők csaknem meztelenül együtt fürdenek. De azt meg kell említenem, hogy a fiatal lányok magu­kon hagyják a szoknyát, a fiatalemberek pedig pantalló­jukat. Egyébként ezekben a gőzpárás fürdőkben a képze­let nemigen hévül föl. A népfürdő vizének hő­mérséklete 30 Reaumur fok. Az úgynevezett nemesi für­dőkben 32 fokig tetszés sze­rint szabályozható a Duna vi­zével; a Duna vize nélkül 46 fokot is elérne. A fürdő mel­letti medencében harminc és fél fokos hőmérsékletű víz­ben él egy halfajta a Genus Cyprinusból. Minthogy a víz zavaros volt, egyetlen halat sem láttam, és bevallom, nem is igen hiszem el az itte­ni lakosok elbeszélését. El sem képzelhetem, hogy té­len, amikor a Duna is be­fagy, ebben a vízben, melyet a hideghez viszonyítva mél­tán forrónak nevezhetünk, megélhet valamiféle hal. Nyáron, mikor a nemes­ség és a gazdag városi lakos­ság falura vonul, az összejö­vetelek, bálok, koncertek megszűnnek — a közönség a gyönyörű parkokban és a városon kívüli vendéglők­ben gyülekezik, melyekből feltűnően sok van itt. Egyik­ben nagyszerű vacsorát szol­gáltak fel és remek, tokaji bort adtak hozzá, melyből egy kis butéliáért hat rubelt számítanak. A budai bor egyébként nyomába sem ér a tokajinak. A lakosság ked­ves szórakozásai közé tartoz­nak az állatviadalok is, me­lyeket „hecc”-nek neveznek. Barátaim elvezettek egy ilyen helyre; az onnan már messziről hallható kutyauga­tás és medvebőgés meggyor­sítja az ilyen vad mulatsá­gok élvezőinek lépteit; én azonban nem akartam része­se lenni efajta élménynek. Fel nem foghatom, hogyan találhat élvezetet bárki is ab­ban a látványban, amint az állatok egymást marcangol­ják. Fürdő után megpihenve, egész napomat az egyetem, kórházak és selyemgyárak megtekintésének szenteltem. Az itteni egyetemet Nagy­szombatról helyezték ide; évi jövedelme körülbelül öt­százezer forint. Egyéb tu­dományágak mellett, termé­szettudományos, történelmi és növénytani tanszéke is van. Különösen utóbbi volna nagy fontosságú Magyaror­szágon, csakhogy a nemes­ség minden rendelkezésben, melyet a kormányzat életbe léptet, csak annak rossz olda­lát hajlandó látni, ezért aztán ennek a tárgynak a tanítása semmi haszonnal sem jár. Igen, gazdag a mezőgazdasá­gi modellek és fizikai műsze­rek tára. A természettudomá­nyos múzeum, melyben a magyarországi előfordulá­sok láthatók, Európa legjobb­jai közül való, különösen ami az ásványtani részét ille­ti. A könyvtár igen nagy ter­met foglal el. A legújabb és a klasszikus könyvek száma nem túlságosan nagy. A könyvtárba való belépés in­gyenes, és semminemű ne­hézségbe nem ütközik. Saj­nos, a látogató mégis ritka, mint az üstökös, és sokszor mindössze csak egy fő. Az egyetemhez tartozó füvész- kert nagyon szép, de még egészen új. A csillagvizsgá­lót a királyi palota Belvede- re-jében helyezték el. A budai katonai kórház tiszta, rendes, minden beren­dezése a legcélszerűbb; még a csekélységekben is kitet­szik a rend és a pontosság. Bezzeg a pesti városi kórház­ban semmi sincs a maga he­lyén — mintha az előbbinek mindenben szándékosan el­lentéte akarna lenni. Ebben a kórházban — ellentétben a katonakórházzal — minden­ki polgári öltözetet visel. Á selyemgyár ezer mun­kásnak ad kenyeret, de itt is, akárcsak mindenütt Magyar- országon, a mestereknek többsége német. Csak a sza­bók és a nyergesek magya­rok, akiknek remekbe készí­tett huszáratillái, nyergei, ló­felszerelései versenyen felül állanak. A magyar főváros külváro­sai siralmasak; körös-körül futóhomok és végeláthatat­lan síkság, melyet Kecske­métnek neveznek, és mely Kelet és Dél felé terjeszke­dik, egyfelől a hegyekig, me­lyek a Magyarország és Er­dély közötti határt képezik, másfelől egészen Belgrádig. Az erős szél felkavarja a sztyeppet, és a finom homok­ból álló felhő eltakarja a vá­rost, behatol a házakba, és szerfelett zavarja az idegene­ket. Ez a síkság, melynek ke­rülete körülbelül négyszáz verszt, a szarvasmarhák ha­talmas csordáit táplálja, és nagy méneseknek ad legelőt; ott, ahol a mocsár a száraz ta­lajjal határos, fölös bőség­ben terem a búza. Pestről távozóban a termé­ketlen rónán még csak egy fa sem vigasztalja a szemet, de még csak egy kis malom sem látható. Éreztem ennek a tájnak minden egyhangúsá­gát. A kocsimat hajtó pa­raszt el is vétette az utat, és jó másfél mérföldes kerülőt tettünk. Ám Pesttől távolod­va édesmindegy volt nekem: Cinkotán át vezet-e utam avagy valami más falun? Csak éppen lovat akartam váltani, hogy máris tovább hajtassak; de heves főfájá­som arra kényszerített, hogy az éjt egy szűk viskóban tölt- sem. Az út Cinkotától Bagig — ahol egyébként utolértem szakdolgozata a fentiek alapján készült és tisztelet­tel sorolja a kútfőket: az 1898-as születésű Lengyel Ferencné Pintér Juliannát, az 1917-es Kovácsi András- né Badics Máriát és édes­anyját: Lugosi Gyuláné Hú­szai Margitot, aki 1925-ös... Ez a szakdolgozat továb­bi lendületet adott neki, hi­szen kollégáit is be tudta vonni a munkába. Közben pedig a hagyományőrzést az óvodai gyakrolatba ültet­te. Mutatja és' sorolja: ad­vent, Borbála-cseresznye- ág, Luca-búza, csuhé betle- hemes, mézeskalácssütés. Azután sorra kerülnek a far­sangi játékok... lehetetlen felsorolni, mi mindent ját­szanak. A szülők, még in­kább a hagyományra job­ban emlékező nagyszülők hozzák a darabokat: komatá­lat, kacabajkát, régi kendőt. Édesapja is besegített: a terem közepére való fát vá­gott ki és hozott be! Erre a fára idényenként, alkalman­ként újabb díszítések kerül­nek. Alatta zajlik le a lako­dalmas játék is. Szekér, ko­csikerék, népi öltözékű ba­bák, zsúpfedeles kunyhó, csuhétetős házikó: valameny- nyiben benne a kisgyerekek munkája, öröme. Lugosi Margit gyakorlat­ba átültetett munkájának írott eredménye is van. A lelkes óvodapedagógus — mondhatni — életművét 1992-ben a polgármesteri hivatal és a közművelődési pályázat támogatásával megjelentették: Évszakján — népszokásokkal, népha­gyományokkal és természe­tes anyagokkal, „Tiszta for­rásból" címmel. Ebben az évben jelent meg az immár kimondottan katolikus indít­tatású, kiadású, de minden oktatásban hasznosítható Óvónők Kiskönyvtára soro­zat első kiadványa: A meny- nyei kiskert előtere, amely kitűnő segédanyag az óvo­dáskorú gyerekek vallásos neveléséhez. Margitka rendkívül sze­rény, csendes egyéniség. De sugárzik belőle a hit, a gyerekszeretet és a hagyo­mányőrzési munkáján át a magyarságtudat. Jó lenne, ha munkáját minél széle­sebb körben megismernék (én magam bánom, hogy nem most vagyok „ovis”)! Fazekas Mátyás Veresegyház oszlopomat — továbbra is homokos ugyan, de legalább kis dombok és ritkás bokrok élénkítik a tájat. A bágyasz- tó, szinte csontig ható meleg miatt, és azért is, hogy kime­rült lovaink megpihenhesse­nek, megszállottunk a falu­ban, mely Grassalkovich her­ceg tulajdona. Még három napig utazunk az ő birtoka­in; a herceg gazdagabb még Esterházy hercegnél is. De úgy látszik, jóval takaréko­sabb annál: parasztjai úgy él­nek, mint a madarak; semmi­jük sincs, amit a magukénak mondhatnának, és alázato­san, türelmesen viselik a ne­héz igát. Sétálgattam a pom­pás hercegi kertben, hol egyetlen teremtett emberi lénnyel • sem találkoztam, majd megebédeltem, és rá­döbbentem, hogy nem lelem egyik zsebemben sem jegy­zőkönyvemet és pénzemet, melyet az előző állomáson felejtettem. Nagy nehezen bérelhettem csak lovat, mert senki sem értette meg, hogy mit akarok. Az ügyes lovas­küldönc azonban megértette a némajátékot, és sértetlenül visszahozta jegyzőkönyve­met, pénzemmel együtt. (Folytatjuk) Pálosok Márianosztrán Az egyetlen hazai alapítású szerzetesrend a Remete Szent Pál-rói elnevezett volt. A 13. század közepéről származnak a legkorábbi adatok róluk, de a pápa csak 1329-ben hagyta jóvá önállóvá válásukat. A pálosok történetének sok Pest megyei vonatkozása van; maga a rendi központ a Budához közeli Budaszentlőrincen állt. Amikor a szerzetesek külföldön is megtelepedtek, a rend központi székhelyéről kormányozták a mintegy 60 hazai és számos külhoni (főleg lengyel) ház életét. Nosztrán (a mai Márianosztra) a plébánosok Nagy La­jos uralkodása alatt települtek meg. Gyöngyösi Ger­gely, a rend középkori krónikása írta munkájában: „Ebben az időben alapította a kegyes Lajos király a nosztrai kolostort, s ezt nagy-nagy jóakarata! és igen bő­kezűen akarta megajándékozni. De Miklós testvér, az első nosztrai helynök ezt visszautasította. Megjelölte az okot is, mert ekkora gazdagság akadálya volt annak, hogy bejussanak a szűk kapun. Ez ok miatt megakadá­lyozta, hogy a kolostorra ilyen nagy és költséges kiadást fordítson. A kolostor a közelben levő. Nosztrának neve­zett várnak a köveiből épült.”A későbbi időkben azért te­temesen gyarapodott birtokokkal a nosztrai kolostor, 1382-ben Szob község vamjának jövedelmét kapta meg, 1402-ben István fia Lőrinc végrendeletében ha­gyott tetemes összeget a pálosokra. Zsigmond király 1420. augusztus 9-én utasította a garamszentbenedeki konventet, hogy a pálosok nosztrai birtokának határjá­rását végezze el. Pogány György

Next

/
Thumbnails
Contents