Pest Megyei Hírlap, 1993. július (37. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-06 / 155. szám
J PEST MEGYEI HÍRLAP SZŰKEBB HAZÁNK 1993. JÚLIUS 6., KEDD 5 Ne az utcára lökjék őket Kutyák a völgyben Kevés szomorúbb látványt tudnék elképzelni egy kóbor kutyánál. Ahogy megy, megy vég nélkül az utcán, ahogy sündörög a járókelők körül, de nem hívja magával senki, nem simogatja meg senki, nem ad ennie senki. Éhes, nincs hová behúzódnia, nincs hol megpihennie. Ha egy ember van így — talán tehet róla. Többé-kevés- bé ő maga idézte elő rossz sorsát, s tudja is ezt. De az ártatlan állat miért szenved? Láthatjuk rajta is: nem érti a dolgot. Mi legyen a kóbor kutyákkal? Gödöllőn ez a Városüzemeltető és Szolgáltató Intézmény állathigiéniai csoportjának gondja. Amíg Solti Jánossal, a csoport vezetőjével az ökörtelekvölgyi szemétlerakó helyen kialakított kutya- menhelyükhöz tartunk, arról beszél, hogy az emberek kétfélék: kutya- — különösen kóborkutya- — ellenesek és kutyabarátok. E két tábor igényeinek kell eleget tenniük. Egyrészt elérniük, hogy ne csatangoljanak az utcákon kóbor kutyák, hiszen az veszélyes is lehet, másrészt a kutyákat jobb helyzetbe juttatniuk, mint amilyenben gazda nélkül vannak. Megérkezünk Ökörtelek- völgybe. Szép hely, mondhatnám, ha nem lenne túlzás szépnek nevezni egy szeméttelepet. Mégis, azon kívül, hogy szép a környék, maga a szeméttelep sem olyan visszataszító, mint amilyeneket már láttam, a volt homokbányában lerakott hulladékra itt rögtön dózerolják a homokot, oldalfalon látni a rétegeket: egy réteg hulladék, egy réteg homok, hulladék, homok... Jó az is, hogy lakott helyektől távol esik. Fedett, drótháló oldalú építmény szolgál a kutyák elszállásolására, benne elválasztva zárkák, futtatók. Üres. Kutyák nem itt, hanem a portásfülke körül találhatók. Nyakörv jelzi rajtuk, hogy tartoznak valahová, valakihez. Megszámolok hatot. Molnár Ferenc őrportás mondja, hogy van több is, csak elhúzódtak valamerre, majd előjönnek... Valóban, amíg ott vagyok is érkeznek újabbak. Molnár Ferencnek van szíve hozzájuk (otthon is tart négyet), bizalommal heverész- nek a közelében, szívesen fogadják az érintését, sőt igyekeznek rákésztetni a simoga- tásra. Mutat egy kis termetú, zsemleszínű szukát: — Ezt egy szemeteskonténerben találtuk két kölyké- vel. A szemétbe dobták ki őket. Solti János hozzáteszi: — Szeretnénk elérni, hogy az emberek ne az utcára lökjék ki a kutyájukat, ha már nem tudják, vagy nem akarják tartani, hanem forduljanak hozzánk. Előbb-utóbb úgyis hozzánk kerül, de nem mindegy, hogy közben mi történik vele, mit él át. Megtudom, előfordul, hogy az intézmény Dózsa György úti székházába visz valaki kutyát, máskor bejelentik náluk, hogy itt vagy ott kóbor kutya kódorog és elmennek érte, azonkívül gépkocsival járják az utcákat, figyelik, hol van gazdátlan állat. A befogott kutyát igyekeznek elhelyezni. Csaknem naponta elmegyek egy kis telep mellett, ahol újabban nagy testű fekete kutya acsarog a kerítés mögül, most kiderül, hogy az is tőlük került oda házat őrizni. Akinek szüksége van kutyára, jelentkezhet, kérhet, vihet. Nem kerülhetjük meg a fájdalmas témát: előfordul, hogy kíméletesen, állatorvosi közreműködéssel elpusztítanak kutyákat. — Nyolc nap a törvényes idő, amíg tartanunk kell egy-egy állatot — mondja Solti János. — Ahhoz, hogy tovább is tarthassuk őket, jobb feltételek kellenének. Fedett szín szükségeltetne, téglából kirakott boxokkal, drótfonatból készült kifutókkal. Az, hogy fűthető legyen, a téli tisztántartáshoz elengedhetetlen. De hogy mikor lesz erre a városnak pénze, nem tudni. Az Állatvédő Egyesület helyi tagjai is keresik a megoldást, azokat a vállalatokat a városban, amelyek segítenének. Jelenleg legnagyobb segítségünkre a Kalória Kft. van, a tőlük kapott ételmaradékokkal etetjük a kutyákat. Előreláthatóan egyre több kutyának a gondja hárul ránk, mert magánemberként egyre többen nem tudják tartásuk költségeit előteremteni. Nádudvari Anna Egy rendezvény utóélete Jövőre ugyanitt Eltelt már némi idő azóta, hogy megrendezték a Dunavarsányi Expo Napokat. így már kellő távlatból szemlélhetők a történtek, kiderültek a szervezés kisebb hibái, és persze, a jó oldalai is. Mindent összevetve, nagy sikere volt a programoknak — mondotta Czombosné Venczel Éva, a dunavarsányi műveldési ház igazgatója. -— Ismert együttesek, táncosok, sportolók léptek fel, sokaknak tetszettek a divatbemutatók, a játékos vetélkedők is. Akárcsak az utcabál, vagy a kirakodóvásár. Megmozdult az egész falu, hiszen ehhez hasonló rendezvény talán nem is volt a község életében. Elképzelésünk az, hogy hagyományt teremtünk e műsorral. Pályázatot nyújtottunk be a világkiállításhoz kapcsolódó rendezvényekre, és azt tervezzük, hogy addig is évről évre egyre színvonalasabb programokkal mutatkozunk be a közönségnek. Igaz, a megmozdulás legfontosabb célja az volt, hogy felhívjuk a figyelmet arra, közösségünknek nincs tornacsarnoka, és önerőből nem is tudjuk felépíteni. A leendő csarnok alapkövét az expo-napokon elárvereztük, Kassay Árpád helyi vállalkozó nyerte, és helyezte el az iskola udvarán. Össze is gyűlt valamennyi pénz, amivel már hozzákezdhetünk a tornacsarnok építéséhez. De nem ez a jelentős, hanem az a sok segítség, amit felajánlottak a rendezvény során. Persze, levontuk a szükséges tapasztalatokat is a műsorral, a szervezéssel kapcsolatban. Igyekszünk jövőre ezeket kiszűrni és figyelembe venni. J. Sz. I. Budakeszi Kaktuszok paradicsoma Hódi Tóth József kertészmérnök Budakeszin él. Egy alig száz négyszögöles telken, üvegházban és szabadon tenyészti a kaktuszok több száz fajtáját. Ezek egyike az amerikai kandeláber kaktusz, mely aszályos nyarat és hideg telet egyaránt jól bír. A kaktusz — kivált a télálló — mind keresettebb a piacon, a kiskertek díszítőelemeként használják Katolikus iskolák épülnek A fiatalok mozgalmává válik a KÁLÓT Néhány hete közismert — lapunkban is hírt adtunk róla —, hogy Nagykátán megkezdődtek egy bentlakásos katolikus népfőiskola építésének előkészítő munkálatai. A beruházás finanszírozója a Katolikus Népfőiskolái Szövetség, amely majd működteti is az immár harmadik éve önállóan fejlődő, tevékenykedő II. Rákóczi Ferenc KÁLÓT Katolikus Népfőiskolát. A szövetség ügyvezető elnökétől, Marik Páltól további részletek felől érdeklődtünk. Válaszaiból kiderült: Nagykáta csak a kezdet, indulás egy sajátos iskolahálózat megteremtésére. Egész életen át — Amikor megválasztottak a szövetség elnökének, közösen gondolkodtunk: mit tehetünk a KALOT-mozgalom eredeti, ám ma is érvényes négyes jelszavának — „Krisztusibb embert, műveltebb falut, önérzetes magyart, életerős népet!" — megvalósításáért. Rádöbbentünk, hogy az elmúlt évtizedekben uni- fonnizált szervezetekből kiábrándultak a fiatalok, a mozgalom — mint társadalmi kezdeményezés — elveszítette vonzerejét. A ma igényeinek megfelelve ezt kell visszaállítanunk! Másrészt: nem tanfolyamokra van szükség, ahová beülnek és végighallgatják az előadást. A gyerekek ezt sem szeretik, inkább hasznos időtöltést keresnek, a szemináriumra az idősebbek járnak, ha járnak. A KA- LOT-nak viszont a fiatalok mozgalmává kell válnia, ahol elsősorban a vidéki, falusi hátrányos helyzetben élő fiatalokat karoljuk fel, miként egykor, a harmincas években. Ilyen mozgalom viszont nem lehet meg iskola nélkül! Páter Kerkai Jenő — a KÁLÓT létrehozója — egykor rövid idő alatt 600 ezer tagot toborzott össze, s csak azután láttak hozzá az iskolák alapításához. Későn volt, hiszen a kötődést korábban kell elkezdeni: mi, maiak egyszerre kívánjuk fejleszteni a szövetséget, s azzal lépést tartva annak iskoláit.- A kettő együtt maga a mozgalom. Aki mint diák jól érzi magát nálunk, az egész életén át visszajár közénk, mert mindig talál barátokat, jó szót, emberséget, hasznos elfoglaltságot. Ezért látjuk szükségesnek az iskolahálózatot, lépésről lépésre, nem pedig egyik napról a másikra. Gyorsabban anyagilag sem bírnánk: pályázatok útján megszerzett állami pénzekre, egyéb támogatásokra számíthatunk. Komoly segítséget ígért a Váci Püspökség. Ily módon 12-15 intézményt szeretnénk megteremteni az országban. Miközben Nagykátán, Gyulán egy visszakért épületben már működünk, folytatjuk a sort Szegeden, Szolnokon, Debrecenben, Nyíregyházán, Salgótarjánban, illetve a városok környékén. A Kolping Egyesület példája lebeg előttünk: ők már 3-4 olyan iskolát létesítettek, amelyeket német támogatásból rendeztek be. Aligha kell bizonygatnom, hogy technikailag kifogástalanok, korszerűek. Ez a tőke nem jött volna be másképp az országba, csak a Kolping által, viszont a belőle származó szellemi, lelki erő nálunk hasznosul. — A leendő népfőiskola-hálózatban lévő városok között Nagy- kátát, a legkisebbet elsőként említette. Nyilván nem kevés pénzről van szó, ugyanakkor egy ilyen iskola kihatással van környezete kulturális arculatára. Nem lesz luxus — Ezt a munkát Nagykátán. Geifer; Gyula bácsiék kezdték, példát múlana az országnak. Ők benne éltek a korábbi mozgalomban, persze, hogy közrejátszott némi nosztalgia is „feltámadásukban”. Nem ragadtak le, hanem a tapasztalataikat hozták, továbbfejlesztették: ezt bizonyítja az a 60 fiatal, aki az idei évzárón átvehette bizonyítványát. Ráadásul hosszabb távra megalapozták a jövőt, hiszen kitűnő, fiatal szakemberekből, pedagógusokból álló gárdát hoztak ösz- sze. A városhoz és környezetéhez hozzátartozik a KÁLÓT, sőt nélkülözhetetlen már, hiszen a fiatalokon kívül felnőttek sokasága jár vissza, tekinti magáénak az ügyet. Itt valóban számíthatunk támogatásra: bizonyos vagyok benne, hogy a helyiek megmozdulnak, akár munkával, akár anyagi segítséggel. Tudják, hogy nem járnak rosszul, hisz a város és környéke gyerekeinek jövőjéről gondoskodnak. Másrészt nyilvánvaló, hogy nem idegen vállalkozókat hozunk a szakmunkák végzésére... De ne feledkezzünk meg az önkormányzat hozzáállásáról sem: az első szóra nagyszerű telket ajánlottak fel. Jelenleg folyik a telek- megosztás, hogy a tulajdonunkba kerüljön. Négy terv közül kiválasztottuk a legjobbat. Nem akarunk luxust, de minden benne lesz, ami kell. A négy tanterem, hozzá a kollégium egyszintes lesz, a tetőteret is beépítjük. Azt lényegesnek tartjuk, hogy variálható legyen az egész, alkalmazkodni tudjunk a változó igényekhez. Egy ilyen beruházás mai árakon számítva 120 millió forint. A háromezer négyzetméter alapterületű objektumot több ütemben építjük: az első ütemet jövő szeptemberben szeretnénk átadni. Ide a jelenlegi iskolai tevékenység áttelepíthető lesz. Ami a környezet és kultúraformáló arculatot illeti: az elmondottakból gondolom, egyértelmű, hogy ennek örülnek a nagy- kátaiak, sőt akarják. Esély a boldoguláshoz — Milyen lesz majd az új intézmény, milyen bizonyítványt ad, hogyan illeszkedik a városban lévő középiskolákhoz? — A gyulai bentlakásos iskolánk szeptember óta működik, ugyanúgy speciális szakiskolaként, mint a nagykátai, azaz állami normatívát kap. Mellétesz- szük a pályázatokból származó pénzeket. Mindez olyan garanciát jelent, hogy sokkal intenzívebb munkát képesek végezni: reggel nyolctól este nyolcig folynak a programok. Gyulán 24 tanár, 35 alkalmazott, s jelenleg 194 diák dolgozik, illetve tanul. A kétéves iskola ágazati szakmunkás-bizonyítványt ad, vagyis készségfejlesztő és pályaorientációs a képzés. Ezt mindkét helyen megtartjuk, erre építjük a hároméves normális szakmunkásképzést. Az ötödik év végén mestervizsgát tesz le a hallgató. A szakmák között lehetővé tesz- szük az „átjárhatóságot”. Nagykátán is szeretnénk a kis kézműves szakmákat tanítani: a tűzzománckészítés, fazekas, bőrös, kosárfonó, háziasszonyképzés, kertész, szakács szakmák hasznosak, viszonylag könnyen megtanulhatók. Később bővítjük a palettát a fa- és vasipari szakmák felé. Kötelező ma már idegen nyelvet tanulni és elsajátítani az alapvető számítástechnikai ismereteket is. Hangsúlyt fektetünk a zeneoktatásra: legalább tanuljon meg zenét hallgatni az a fiatal, hisz az lelkileg hangol, nevel. Egyébként nem akarjuk átvenni a normál közoktatás szerepét: alkalmazkodunk, ugyanakkor bővíteni szeretnénk a választási lehetőséget. Legfontosabb feladatunk azonban a hátrányos helyzetben lévő gyerekek felkarolása marad. Őket akarjuk visszahozni az életbe, esélyt adni nekik a boldoguláshoz. Tóth Ferenc Hétköznapok Köszönni szeretnék Reggel morcosán battyogunk lefelé a lépcsőházban. A szomszéd biztosan csak azért nem köszön, mert álmos — mentegetem. A villamosról leszállva régi kolléga néz el a fejem fölött— lehet, hogy nem vett ész- re('?). A HÉV végállomásán a vonat vezetője derűsen üdvözöl, és jó utat kíván. Nem tudom megköszönni. Amikor az ellenőr hozzám lép: jó napot kívánok, jegyet, bérletet kérem, köszönöm — már mondanám: jó napot kívánok, tessék, szívesen — de körülöttem unott, hallgatag arcok nyújtják rezzenéstelenül a jegyeket. Egyszer egy frissen megválasztott polgármestert kérdeztem a terveiről, legfontosabbnak azt tartotta, hogy olyan közösségi étet alakuljon ki a faluban, hogy köszönjenek majd egymásnak az emberek. Aszódon, idegenként bóklászva, a kerítések mögül, a pompás kertekből rám köszönnek az emberek. Pillanatokon belül otthon érzem magam, melegséggel tölt el a: amúgy is csodálatos település. Esténként gyermekeim nem fekszenek le anélkül, hogy ne kívánjanak jó éjszakát — ne felejts el imádkozni, szia —, reggel köszöntéssel ébresztenek, és nem lehet elmenni puszi nélkül, bárhogy is siet az ember. Fontos nekik, fontos nekem is a köszönés, a köszöntés. Szeretnék köszönni a dur- cás eladónak és a szigorú portásnak, a régi ismerősöket, kollégákat barátságosan üdvözölném, és jó lenne név szerint köszönteni a szomszédaimat. Meg jó lenne megköszönni, hogy épségben megérkeztem a vonattal, bogy az eladó figyelt rám, hogy a villamoson előre engedtek, hogy segített a kollégám, hogy figyeltek rám. Ha köszönnénk egymásnak, ha megköszönnénk az apró figyelmességeket, talán közelebb jutnánk egymáshoz, talán fogyna ingerültségünk, türelmetlenségünk. Talán jobb tenne a világ is... Bartos Csilla
