Pest Megyei Hírlap, 1993. július (37. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-06 / 155. szám
XXXVII. ÉVFOLYAM, 155. SZÁM Ára: 13,50 forint 1993. JÚLIUS 6., KEDD Középkori Akadémia Visegrádon Lovagok a történelem megismeréséért A magyar nép eredete és a honfoglalás vitatott kérdései, a feudális magyar állam és a rendiség kialakulása Európa történelmében, valamint Magyar- ország és a szomszédos népek viszonya a témája annak a rendezvénysorozatnak, amely tegnap kezdődött Visegrádon Középkori Akadémia elnevezéssel, a Szent György Lovagrend Egyesület kezdeményezésére és szervezésében. Az egyhetes rendezvény meghívott előadói és vendégei hazai és határokon túli történészek, újságírók. Fővédnökök a Honvédelmi Minisztérium, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium, a Határon Túli Magyarok Hivatala és a Magyarok Világ- szövetsége. Az ünnepélyes megnyitót dr. Pusztaszeri László történész tartotta, aki hangsúlyozta a pillanat rendkívüliségét, hiszen olyan eseménynek lehetünk tanúi, amely most első alkalommal jelentkezik, de remélhetőleg hagyományt teremt és a jövőben évente megrendezésre kerül. A Szent György Lovagrend Egyesület a napi politikától függetlenül, olyan nemzeti értékeket kíván felmutatni térségünknek és a világnak, melyek bizonyítják, hogy Magyarország nem Európa hátsó udvara, hanem ezer éve valóságosan is Európa. A rendszerváltás szabta feladata a tudományos ismeretterjesztés ösztönzése, a történelem újabb szempontok alapján való népszerűsítése. A Középkori Akadémia gondolatának szülőatyja D. Tóth János, a Határon Túli Magyarok Hivatalának főosztályvezetője. — Ön, mint a Szent György Lovagrend Egyesületének tagja, szakmája szerint népművelő és történész, hogyan értékeli az egykori lovagrend jelentőségét? — Az Árpád-ház kihalása után bonyodalmak támadtak a trónutódlás körül. Az An- jou-család egyik szülötte, Károly Róbert is megpályázta a trónt, és az akkori főnemesség egy része 1301-ben meg is választotta királynak. Valójában csak hét év elteltével tudta elfoglalni trónját. Ebben az időszakban Magyarországot a szétesés veszélye fenyegette, Károly Róbert azonban ura volt a helyzetnek. (Folytatás a 4. oldalon) Visszakozott az APEH Az AVU • • Üresek a csepeli standok Ezt a képet mutatta a csepeli piac tegnap reggel. A megyei kistermelők nem hoztak árut, a kereskedőit nem nyitottak ki, így tiltakozva a számlaadási kötelezettség miatt. Feltehetően csak a rendelet nem megfelelő értelmezése körUl támadt zavar, az alkalmi árusoknak ugyanis nem kell blokkot adni. Az APEH állásfoglalása a 3. oldalon olvasható Vimola Károly felvételei a privatizációról Az önprivatizáció első és második ütemében eddig 203 vállalatot értékesítettek — hangzott el az ÁVÜ sajtótájékoztatóján. A program első részében 6,5 milliárd forintot, második részében 3,3 milliárd forintot fizettek ki vételárként. Az önprivatizációs modell 1991 májusában kezdődött, elsősorban kis és közepes állami vállalatok részére. Célja, hogy az átalakulást és a privatizációs tranzakciókat az ÁVÜ nélkül, szakértők bevonásával hajtsák végre. Csak a végső döntést kell a vagyonügynökségnek meghoznia. I AKARÓN OPEL CORSÁT NYERNI? Keresse holnapi számunkban a rjPromo-Indra I—■CONSORCIO nyári meglepetését! Párhuzamok A párhuzamok, különösképpen, ha nem csupán költői funkciót teljesítenek, akár túlzók is lehetnek. Sántíthatnak — tehát félrehúzhatják a test mozdulatát. Nemrég Szentpétervárott emlékplaketteket adott át a magyar köztársasági elnök azoknak a volt orosz diákoknak, akik a magyar ’56-osok mellett tüntettek annak idején, s akiknek a sorsa (egyeseknek a gerince is) derékba tört helytállásuk miatt. A tévében felvillantott képsorok akaratlanul is párhuzamos képek felkutatgatására ösztönözte fantáziámat; persze ugyanilyen irányba iramította az indulataimat napokkal ennek előtte a másik emlékplakett-osztogatás is, az eredendő, az itthoni, amikor is szinte fellélegzett a magyar tévénéző — s a Duna Tévé jóvoltából a Kárpát-medencében élő valamennyi „hazánkfia’,’hogy végre... Végre, így kell, hisz’ nem csupán 1956 volt nagyszerű', csodálatra méltó, de az eszme továbbélte- tése is — irodalomban, képzőművészetben. Igenis, az ’56-os eszme továbbvivőit is elismerés kell hogy illesse! Fura párhuzamos kép tolakodott a látottak mögé. Zilálton, az erdélyi Meszes alatti városkában, s annak a főterén áll egy Fadrusz-szobor: Wesselényi báró, a híres lótenyésztő reformer, Széchenyi barátja, alamizsnát osztogat a lova elé térdelt jobbágynak — garast vagy aranyat, mindegy. És a kép mögött akárha Tiborc szavai hangzanának (még a mai napig is) az éterben, valahogy így: vajon tudsz-e másoknak juttatni legalább ugyanennyit? 1956 a magyarság forradalma volt a totalitárius állam- rendszer ellen, a függetlenségünkért. 1956 eszmeiségéért nagy árat fizetett az erdélyi, a felvidéki, a kárpátaljai magyarság is ugyanúgy, mint a Vajdaságban élő társaink. A hírhedt kolozsvári 57-es perek után (és Kádár János bólintására) százával hurcolták el a Bolyai Egyetem diákjait és tanárait, a helyi teológusokat. Regényekre rúgnak már ezek a sorsok. Egyik regényemhez gyűjtöttem anyagot, amikor megtudtam: Zilahról származik a legtöbb élűéit diák, pap, mezőgazdász az „erdélyi 1956”miatt. Vajon ki hajol le őérettük is magas lováról — mondjuk, emlékplakettet átnyújtani legalább? Mert húsukban rejtegetve, lelkűk néma sirámaiban hozták át az innenső partra az üzenetet Vajon ki? Említsünk neveket is? Dávid Gyula irodalomtörténész, Pa- locsay Zsigmond költő, Páskándi Géza drámaíró, költő, Páll Lajos festő, költő, Nagy József közgazdász, és még hányán, és hányán... A józan ész valahogy azt diktálja, készen vannak azok a plecsnik is, csupán át kellene csempészni őket a határon. Hogy legalább lábon álljon a párhuzam. Az utókor hálás, az utókor kegyetlen. Párhuzamok nélkül Bágyoni Szabó István Néptáncosok találkozója Hagyományápolás Mendén Az önkormányzat, a Hagyományőrző Népi Együttes és a Petőfi Művelődési Ház közösen rendezte meg a hét végén Mendén a néptáncosok idei találkozóját. Az egész napos rendezvénysorozat szentmisével kezdődött a katolikus templomban, ahol Baráti Endre plébános megszentelte a község új zászlóját — rajta Mende címerével —, amelyet Szántó Erzsébet tervezett. A bejárat fölötti évszám tanúsága szerint a mendei templomot 160 évvel ezelőtt szentelték fel, s ebből az is következik, hogy jó néhány olyan eseményt méltattak már itt, amely egy-egy lényeges momentuma volt a magyar históriának. De vajon lát- tak-e ezek a falak ennyi színpompás ruhába öltözött hívőt az elmúlt negyven év során? — ötlik fel bennem a kérdés a szentmise közben. Később, már kint, választ kapok a kérdésre. — De mennyire, hogy láttak! — mondja az egyik rendező. — A mendeiek soha nem rejtették véka alá a hitüket, s már az első, 1986-ban megrendezett néptáncosok találkozója is a templomban szentmisével kezdődött. Különben — teszi hozzá — nálunk három dolgot nagyon tisztelünk. A hitet, a hazaszeretetet és a népi hagyományokat. Meggyőződésünk, hogy ez a három dolog szépen megfér egymás mellett — a templomban. Délután, az együttesek bemutatkozásán a hit helyét a vidámság váltotta fel, s fő helyre került a népi hagyományok bemutatása. A fúvósok pattogó hangjai mellett vonultak fel a résztvevők, a helyi és vendég együttesek. A németországi Heimatzunft Hüfingen zenekar és tánccsoport, a Kakucsi Pávakor, a maglódi Szlovák Nemzetközi Együttes és a mendei Hagyományőrző Népi Együttes. (Folytatás a 4. oldalon)
