Pest Megyei Hírlap, 1993. július (37. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-28 / 174. szám

TÁJOLÓ PEST MEGYEI HÍRLAP 1993. JÚLIUS 28.. SZERDA Kistermelők kiskocsival... ...vásárlók nagy kocsival Szűkebb hazánk kincse Tegnap vasútállomás, ma közösségi központ: a Faluház A szerző' felvételei ben kétszázötven új lakó érke­zett. Remélhető tehát, hogy a falu két általános iskolája, há­rom óvodája, szakmunkás- képző intézete továbbra is telt házzal „üzemel” majd. A szociális, illetve betegellátás­ban négy háziorvos, két fog­orvos, három főállású védő­nő, valamint húsz társadalmi munkás tevékenykedik. A polgármester szavaiból kiderül: a falu ad a környezet- védelemre. Semmiféle olyan beruházást nem engedélyez­nek, mely károsítaná a köz­ség levegőjét, vizeit, termő­földjét. A működő vállalkozá­sokat (500 fő) zömmel a szol­gáltatás és a kereskedelem jel­lemzi. A zsámbéki tsz-ből ki­vált Biatorbágyi Agrárgazda Szövetkezet 120 tagot számlál és kizárólag növénytermesz­téssel foglalkozik. Örvende­tes, hogy a faluban a munka- nélküliek száma (350 ember) nem éri el az országos átlagot. * Bátran elmondhatjuk: a köz­ségháza mellett a faluház Bia­torbágy másik központja. A hajdani állomásépületből ta­valy kialakított intézmény­ben — ahogy mondani szo­kás — mindig történik vala­mi. Novák Irén igazgatónő büszkén számol be a szűk egy esztendő eredményeiről. Mint mondja, á ház nemcsak kultúrotthon szerepet tölt be — több annál. Funkciója, hogy a falain belül barátsá­gok szövődjenek, igazi közös­ségi élet alakuljon ki. Három öntevékeny művészeti cso­portja, három klubja, kondici­onálóterme a rendszeres kul­turális rendezvények mellett is ezt a célt szolgálja, hason­lóképpen, mint a havonta megismétlődő országjáró ki­rándulások. Az pedig, hogy az Idősek Klubja 280 tagot számlál, az alig egy éve ala­kult zeneiskola 130 gyermek­kel működik, kommentár nél­kül is önmagáért beszél. Jel­zik, hogy a 800 esztendős községben igazi közösségek kovácsolódhatnak, és ková- csolódnak is. Tóth Sándor A Pest Megyei Hírlap és a Családi Ház című folyóirat közös rovata Hazánk domborzata a magyarázata an­nak, hogy kevés olyan építményt mondha­tunk a magunkénak, mint a biatorbágyi vi­adukt. Létesítése akkor vált szükségessé, ami­kor a múlt század utolsó harmadában, a ki­egyezést követő évtizedekben sort kerítet­tek a Budapest—Kelenföld—Újszőny vas­útvonal megépítésére. A Füzes-patak völ­gyén átívelő acél- és kőkolosszusnak két születésnapja is van. A jobb vágány 1983—84-ben épült meg, míg a bal oldali nagyhíd 1898-ban készült el. Építésében nemcsak olasz építőmesterek vettek részt, oroszlánrészt vállaltak abban a község la­kói közül is jó néhányan. A biatorbágyi viaduktnak — melyen év­tizedekig 25 méter magasságban robogtak át a vonatok — meglehetősen mozgalmas múltja van. Több alkalommal szükséges­sé vált, hogy alaposan megvizsgálják a te­herbírását, s többször módosítottak is a szerkezeten. Fekete betűs napja 1931. szeptember 13-án, közvetlenül éjfél után jött el, amikor pokolgép robbant, és a bé­csi gyorsvonat katasztrófája huszonkét ember életét követelte. A merénylet kap­csán Matuska Szilveszter nevét megismer­te Európa, szomorú következményeként pedig bevezették a statáriumot. A biatorbágyi völgyhidak hosszú évtize­deken át teljesítették feladatukat, mind ki­vitelezésükben, mint esztétikus formájuk­ban méltán képviselték alkotóik szakértel­mét, keze munkáját. Rajtuk a személyvo­nat-forgalom 1977-ben szűnt meg, ám a sínpárokon 1979 végéig még tehervona­tok közlekedtek. A biatorbágyi viadukt ma műszaki mű­emlék. Jelenleg az önkormányzat kezelé­sében van. Anyagi források híján sajnos sorsa bizonytalan. A párját ritkító alkotás mindenképpen megérdemelné, hogy a köz­ség határát átlépő, szélesebb körű összefo­gással az eljövendő évtizedekben is me­gyénk kincse maradhasson. (t. s.) Közösségek kovácsolódnak a 800 éves faluban Fordult a kocka Biatorbágyon Hajdanán volt: Bia és volt Torbágy. A két falu elnevezé­se, annak pontos meghatározása az évszázadok ködébe vész. A két község napjainkra elválaszthatatlanul egybe­forrott. A Tétényi—Sóskúti fennsík északnyugati csücs­kén, a Zsámbéki medence délkeleti részén elterülő' tele­pülés — Biatorbágy. Históriájuk sok mindenben mutat hasonlóságot, és szá­mos vonásban különbözik egymástól. Az ásatások ezt bizonyítják: az újkőkor em­bere már lakta ezt a tájat, és lakott őstelepek bronzkori maradványait is felfedezték itt a tudósok. Bronzkori föld­vár állott Bia nyugati részén a Papréti dűlőben, valamint a torbágyi Nap-hegyen. A rómaiak sem kerülték el a vi­déket, a főbb útvonalak men­tén villáik sora állt, és tár­gyi emlékekkel rendelke­zünk a honfoglalás korából is. A hagyomány szerint a községhez tartozó erdőben találkozott Árpád vezér Za­lán fejedelem követeivel. Összességében elmondhat­juk hát, hogy a tájék kedvelt lakhelye volt a?: őskyr. ókor, és a korai középkor emberé­nek, egészen az országpusz­tító tatárjárásig, amikor bizo­nyosan elnéptelenedett a kör­nyék csakúgy, mint a török dúlásakor. Biatorbágy ta­valy ünnepelte 800 éves szü­letésnapját, mely alkalom­ból a község lakói színes és tartalmas rendezvénysorozat­tal tették emlékezetessé az évfordulót. Az1 évszázadok során sű­rűn cserélt gazdát a telepü­lés. Birtokolta a veszprémi püspökség, Brankovics György szerb despota, a Semsei, a Tahy Botos család és Farmosi Vid László. A XV—XVI. században a bir­tokosok között Guti Or- szágh Mihály, Biai Péter, Bia Zekel, Demjén valamint Bornemissza Gergely nevé­vel találkozhatunk. A későb­bi években a magáénak tud­hatta még többek között a Sándor család, majd a Met­ternich hercegek tulajdoná­ba került. Elsősorban a történelmi ba, most érkezett el a mun­ka dandárja. A községházán dr. Palo- vics Lajos polgármesterrel beszélgetünk a tervekről, el­képzelésekről, lehetőségek­ről, a falu mai arcáról, ar­ról, miképpen változik a kép a közeljövőben. Magá­tól értetődik, hogy először a legnagyobb beruházások­ra, a közművesítési munkák­ra terelődik a szó. Ezekre a munkálatokra a tanácsi rendszernek még csak el­képzelései sem voltak. A kezdeményező szerepet már az új önkormányzat vál­lalta magára. Az elkészült tervek sora magában foglal­ja a csatornázást, a szenny­víz-elvezetést, az elavult villamoshálózat felújítását, a telefonvonalak bevezeté­sét, valamint a már említett gázprogramot. Magától érte­tődik, hogy ezek a beruházá­sok az ötszázhatvanhárom- millió forintos éves költség- vetés mintegy kétharmad ré­szét felemésztik, ám a mun­kák befejeztével elmondhat­ják: a falu közműhálózatá­nak színvonala meghaladja az országos átlagot. Biatorbágyon jelenleg 7314-en élnek, ehhez azon­ban nyugodtan hozzászámol­hatjuk azt a mintegy 10 ezer embert, aki hétvégi telkén az év jelentős részét itt tölti. Ä ’80-as évek közepén Bia- torbágyot is elérte a vidékre oly jellemző, szomorú tény: fogyott a falu népe, a lakos­ság jelentős része elvándo­rolt. Mindez egészen 1990-ig tartott. Ekkor fordult a koc­ka, és az utóbbi két esztendő­lyezik a járdákat. Ezen azonban korántsem bosszan­kodnak a helybeliek. Gazda­godik a falu. A község be­kapcsolódott a gázprogram­változásoknak, az elnéptele­nedést követő újratelepíté­seknek tudható be, hogy Bia polgárainak többsége magyar nemzetiségű, míg Torbágy zömmel német ajkú volt a századok folya­mán. A história öröksége­ként fennmaradt műemlé­Sándor—Metternich kas­tély, a torbágyi templom­nak nevet adó Szent Ven- del-szobor. Történelmi visz- szatekintésünk zárásaként említsük meg: Biatorbágy a mai szerkezetében először 1950-ben, majd 1966-ban jött létre a két község egye­sítésével. * A falu összes utcájáról el­mondható ezekben a napok­ban: olyan mint a csatatér. Árkok, földhányások szegé­Árok partján kábelköteg: épül a gázvezeték kék közül említést érdemel a torbágyi plébániatemp­lom, a barokk stílusú kápol­nák, a biai református temp­lom, a klasszicista stílusú

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents