Pest Megyei Hírlap, 1993. július (37. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-03 / 153. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLFÖLD 1993. JUNIUS 3.. SZOMBAT Gorbacsov elítéli A bombázás káros volt Mihail Gorbacsov, a Die Presse című bécsi lap vendégkommentátoraként élesen elítélte az Egyesült Államok Irak-ellenes akcióját, személy szerint Clinton elnököt, az Egyesült Nemzetek Szervezetét és mindenki mást, aki a lépést helyeselte. Gorbacsov cikkében azt fejtegeti, hogy bár maga is ellenzi a nemzetközi terrorizmust, ezt a megtorlást helyteleníti. Különösen, mert csupán merénylettervről volt szó, nem pedig közvetlen válsághelyzetről. Véleménye szerint lett volna idő az ENSZ Biztonsági Tanácshoz fordulni, bemutatni a bizonyítékokat, és a kollektív és törvényes döntési folyamat alapján akciót kezdeményezni. Gorbacsov cikkében emlékeztet arra, hogy Clinton új külpolitikát Ígért. Most azonban úgy tűnik, mintha az elmúlt években mi sem változott volna. A világ ma új dimenziókban él és a kísérlet azoknak az időknek a vissza- hozatalára, amikor még a szuperhatalmak önkénye uralkodott, komoly következményekkel járhat mindenki, így az Egyesült Államok számára is — írja a volt szovjet államfő. Emellett kétli, hogy az amerikai presztízs, vagy az elnök népszerűsége erősítésének ez a legjobb módszere. Gorbacsov szerint ehelyett a nemzetközi jog érvényesülését kellene elősegíteni. Sajnálkozva sorolja az orosz kormányt is a feltétel nélkül tapsolok közé, s arra is utal, hogy nézete szerint az ügy nagy kárt okozott az ENSZ-nek, s talán még a közel-keleti válságra is káros hatással lehet. Ukrajna tengeri hatalom A fekete-tengeri flotta felosztásáról kötött moszkvai egyezmény maradéktalan végrehajtását ígérte Leonyid Kravcsuk. Az ukrán elnök a kievi tévének adott interjút, amelyben leszögezte: Ukrajna tengeri hatalom, joga van a flotta felére és ezt Oroszország sem kérdőjelezi meg. Kravcsuk megértéssel beszélt a tengerészek aggodalmáról, de történelmileg meghaladottnak nevezte álláspontjukat. Más vonatkozásban élesen elítélte Alek- szandr Ruckoj orosz alelnö- köt, aki egy nyilvánosságra került táviratban az orosz Szent András zászlók felhúzására buzdította a kapitányokat. Az ukrán elnök hasztalan erőfeszítésként értékelte ezt, utalva arra, hogy végül is csak néhány egységnél jelentek meg az orosz lobogók. M indkét harangszó katartikus élményt jelentett számomra — és jelent ma is. Mindegyik — a velük együtt járó körülményekkel együtt — annyira megrázó volt, hogy a mai napig sem tudok torokszorító érzések nélkül emlékezni... AZ ELSŐ 1945 — május. Legkedvesebb barátommal, osztálytársammal, az 1987-ben elhunyt Szigethy Karival együtt hallottuk meg a mihályházi református parókián a rádióból: véget ért a háború... Összenéztünk. Az emberek zöme a határban. Van, aki a földjén dolgozik, de egy kis csapat valahol éppen az Esterházy-uradalom földjeit méri szét. Szó nélkül pattantunk biciklire, és meg sem álltunk, amíg a földmérőket meg nem leltük. A helybeli református pap, az apám irányította munkájukat. Már messziről észrevették érkezésünket, nam kis aggodalommal figyelték sebes közeledésünket: csak tán nem csapatuktól leszakadt ruszki martalócok garázdálkodásáról visszük a rémület hírét... Alighogy leugrottunk a nyeregből — még izzadt homlokunk letörléséről is feledkezve —, egymás szavába vágva, csillogó szemmel adtuk tudtul a boldogságos hírt... És akkor... akkor mi ketten, a Pápai Református Kollégium suttyó, büszke kisdiákjai ízelítőt kaptunk a magyar paraszt veleszületett, eredendő intelligenciájából, tanúságtételt a falumbeli emberek hazaszeretetéből, egy öntudatos és mégis alázatos méltóságteljességből... Mert igenis: csodát láttunk! Ahogy ugyanis kiröppent szánkból a gyönyörűséges szép üzenet — anélkül, hogy hitetlenkedve rákérdeztek volna: igaz-e, valóságos-e a hír —, sorban kerültek le a fejekről a gyűrött sapkák, kalapok, kucsmák... Soha nem tudom letörölni szemem íriszéről a csodálatos képet, ahogy ott állnak hajadonfőit, egyik kézben a fejsze, kapa, ásó, lapát, a másikban a fejrevalók... Azok az áhítatos arcok örökké feledhetetlenek... Apám csak ennyit mondott: — Hálát adunk, Uram, hogy imáinkat meghallgattad... Aztán amikor hazakarikáztunk, apám meghagyása szerint pontban déli 12 órakor Kari komámmal meghúztuk a református templom harangjait, és azok zúgtak, zúgtak kerek egy órán keresztül, hirdetve az emberek között: vége a szörnyűségeknek. (Később hallottam: állítólag a szomszéd községek is átvették, Belpolitikailag is hasznos lehet Jobban figyelnek a kisebbségekre Azzal, hogy az utolsó percig a levegőben hagyta az esetleges, Szlovákia Európa Tanács-tagságát megakadályozó vétó lehetőségét, a magyar diplomácia kétségtelenül elérte célját: tartósan felkeltette a figyelmet, és garanciákat csikart ki a szlovák területen élő mintegy 570 ezer magyar számára — állapítja meg a La Libre Belgique tegnapi száma. Christine Dupre, a lap prágai tudósítója Szlovákia és Csehország szerdai európa tanácsi tagfelvétele kapcsán tért ki röviden a magyar-szlovák viták pillanatnyi állására. A cikk szerzője szerint a magyar diplomáciai offenzíva mégis elsősorban belpolitikai szempontból volt hasznos Antall József miniszterelnöknek, aki csak éppen most szakított pártja ultranacionalista szárnyával, s aki így demonstrálhatta, hogy továbbra is megmaradt a magyar érdekek védelmezőjének. A történtek növelhetik viszont a feszültséget a két szomszédos ország között akkor, amikor Budapest és Pozsony immár megegyezett a bősi dosszié Hágai Nemzetközi Bírósághoz való benyújtásában, és a helyzet megnyugodni látszott —teszi hozzá a lap munkatársa. A „paranoiás” jelenségek újbóli feltűnésére példaként a szlovák tévé egyik hétfő esti műsorát említi, amelyben hosszasan azzal riogatták a nézőket, hogy az „egykori magyar megszállók” a jövőben esetleg területi autonómiát követelnek maguknak az amúgy is kicsiny szlovák államon belül. A cikk végül megemlíti, hogy Csehország láthatóan szolidáris maradt Pozsony iránt, és utal Václav Havel elnök gesztusára, amellyel berendelte magához Varga György prágai magyar nagykövetet, kifejtve rosszallását Magyarország „barátságtalan” hozzáállása miatt. Elszalasztott lehetőség Választási tömörülés Varsóban A lengyel államfő szóvivője cáfolta a Szolidaritás vezetőjének azon állítását, amely szerint csupán átmeneti nézeteltérést mutattak Lech Walesa szavai, hogy elvált útja a Szolidaritásétól. A Belwederben csütörtökön az éjszakába nyúló beszélgetésen Andrzej Drzycimski kifejtette: a Szolidaritás ereje mindig belső demokratizmusában rejlett. A mostani kongresszusán alkalmazott először nem demokratikus módszereket. , — Az a szervezet, amely Lech Walesa személyében nemcsak egy legendát hozott létre, de államfőt is adott az országnak, talán kívánhatta volna a vele való kapcsolat folytatását — mint ahogy az elnök mindig talált időt a Szolidaritás és képviselői számára. Óriási lehetőséget utasítottak vissza a szervezet vezetői, aktivistái Walesa ajánlatával, hogy lépjenek be a reformokat támogató, pártokon kívüli választási tömbbe, a BBWR-be. Ennek elutasítása a Szolidaritás nem szakszervezeti, hanem politikai (vagyis párt-szerű) jellegét erősíti. Az elnök szóvivője szerint Walesa javaslata a BBWR létrehozására új lehetőséget jelent a lengyel demokrácia számára. Áz, hogy mindössze két héttel az elképzelés nyilvánosságára hozatala után a közvéleménykutatások szerint 18 százalék kész rá szavazni, vagyis több, mint bármelyik pártra, a politika pártok népszerűtlenségét bizonyítja. A BBWR egy átmeneti szakasz után új pártok bölcsőjévé válhat, mint egykor a Szolidaritás. A nagyvilág hírei Szerb és horvát támadások nyomán péntekre virradóra elesett Zepca, az egyik legfontosabb közép-boszniai muzulmán védelmi központ. A településről elmenekült a lakosság és a csekély muzulmán helyőrség, az előretörő szerb erők a már kapituláló alakulatokat is lőtték. Tíz személy halt meg péntekre virradóra a ta- dzsik-afgán határ mentén lévő Pjandzs folyónál, amikor orosz határőrök és belügyi egységek tűzharcba keveredtek egy 35 fős csoporttal. A csoport tagjai Afganisztán felől akarták illegálisan átlépni a határt. A halottak mindegyike a volt szovjet köztársaságban immár hatalmát vesztett Iszlám Újjászületés Pártjához tartozott. # Jacques Delors EK bizottsági elnök betegsége miatt nem tud részt venni a jövő heti „G-7” csúcstalálkozón — jelentették be pénteken Brüsszelben a bizottság központjában. A világ hét legfejlettebb ipari államának első számú vezetői július 7—9 között tartják soron levő találkozójukat, amelyen a hagyományok szerint — nyolcadikként” — állandó meghívott az Európai Közösség végrehajtó aparátusá- nak elnöke is. VÉLEMÉNY Két harangzúgás, és ami közötte volt... terjedt a harangszó le a Balatonig, át a bakonyi községeken, míg végül kiterjedt az egész Közép-Dunántúlra, talán tovább is.) A MÁSODIK Két éve történt, június 30-án, a szabadság napján, Százhalombattán. Ültem a városi ünnepségen, hallgattam az ökumenikus megemlékezést, az ünnepi beszédet, énekeltem a Nemzeti Imádságot — és elgondolkodtam: Istenem, hát mégis igaz? Hát mégis megengedted, hogy megérjem ezt a csodálatos napot? Amikor pedig — ahogy ezen a napon országszerte — felcsendült nálunk is a harangszó szabadságunk köszöntésére, miként 1945-ben, keserű lett a torkom, nehéz a szívem és könnyes a szemem... Eszembe jutott az a régi harangzúgás. Eszembe jutott, hogy drága jó apám, kedves „lelkem-egyik-fele” barátom — akik any- nyira várták! — mindezt nem érhették meg, mint ahogy nem érhették meg számosán azon áhítatos arcú, agysejtjeimben örökké élő kép résztvevői közül sem és mint ahogy nem érhették meg oly sokan mások, hazájukhoz halálig hű magyarok sem... Ezért most — a lélek szivárványszámyain, mindenen áthatoló molekulaszálain át — üzenem Néktek: szabadok vagyunk, magunk vagyunk a hazában, magyarok maradtunk, azok maradunk! ÉS AMI KÖZTE VOLT (Zárszó) Ezekről gondolkodtam most, a szabadság napja előtt, 1993-ban. Meg egyebekről is... Hajdanán úgy éltek az emberek, hogy évtizedeken, évszázadokon át szinte nem történt semmi. Aki a török megszállásba született bele, annak még az ükunokája is a 150 éves elnyomásban élte le életét. Nekünk idősebbeknek — akik még vagyunk — nem ilyen sors adatott. Mi átvészeltünk egy ránk kényszerített világháborút, melybe az ország belerokkant, megpróbáltunk kiépíteni egy — végül is — a kommunisták által gyökerében lefejezett demokráciát, végigrémültünk egy véres, padláslesöprős, rabló, hazug Rákosi-diktatúrát, megharcoltunk egy idegen lánctalpak alá gyűrt forradalmat, túléltünk egy gyilkos pufaj- kás-terrort, egykedvű beletörődéssel tűrtünk egy kemény Kádár-diktatúrát, átszégyelltünk egy Csehszlovákia elleni intervenciót, részesei lettünk egy 22 milliárd dollárba kerülő „gulyásszocializmus”-nak, megérhettük a kommunizmus világméretű szellemi és gazdasági csődjét, teljes bukását, Németország egyesülését, a Szovjetunió darabokra hullását, a KGST és a Varsói Szerződés — általunk kezdeményezett! — feloszlását, és nem utolsó-, hanem elsősorban: a megszállók el-kivonulását! Hogy gazdaságilag nem állunk jól? Persze, hogy nem... Aki elgondolkodik a fent leírtakon, az előtt nem kell magyarázni: miért... Ám azt is tudjuk, hazánk ennél sokkal sanyarúbb helyzetben is volt — elég csak a második világháború utáni helyzetet említeni —, mégis mindig, minden időben talpra- állt. Most is így lesz... Mert 1848-nak is megvolt az ehhez nélkülözhetetlen ifjúsága! Mert 1956-nak is megvolt a hős magyar ifjúsága! ...Bízom benne, hogy korunknak is megvan, és ezúttal is talpraállunk. A levett-kalapú emberek ezt üzenik nekem, ezt várják tőlünk. .. ...És én hiszek Nekik. * Ezek történtek nagyjából két harangzúgás között... * Ugye, kedves mihályházi barátaim, két éve, a szabadság napján odahaza is zúgtak azok a harangok? Horváth László
