Pest Megyei Hírlap, 1993. július (37. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-24 / 171. szám

i PEST MEGYEI HÍRLAP HITÉLET 1993. JÚLIUS 24., SZOMBAT 9 A mennyek országa Hitünk tanítása szerint azért élünk a világon, hogy Is­tent megismerjük, szeressük és ezáltal a mennyországba jussunk. Ha ez életünk célja, akkor ezért mindent meg kellene tennünk. Az áteredő bűn azonban elhomályosí­totta értelmünket, s bár a lelkünk nyugalmát keressük, tévesen sokszor azt hisszük, hogy ezt a nyugalmat már itt e földön megtalálhatjuk. „Nyugtalan a mi szívünk, amíg Benned meg nem nyugszik." És ez a nyugtalan em­beri szív keresi a boldogságot szerelemben, gazdagság­ban, hatalomban, hírnévben és újra és újra csalódik, mert itt e földön minden boldogság múlandó. Ötmilliárdnyi ember keresi, űzi ezt a boldogságot, mert Valaki a szívünkbe írta, hogy ez a boldogság léte­zik. Igen, létezik, de nem itt e világon, hanem az Isten or­szágában, ahol Szent Pál tanúsítása szerint, majd „Is­ten lesz minden, mindenben.” Ott már nem házasodnak az emberek, mentesek lesz­nek az anyagi test minden kívánságától, mert Isten szel­lemi testre támaszt föl. A mennyek országában Isten szí- nelátása tölti be a lelkeket. Ezért kel! az embernek úgy élnie’ ezen a földön, hogy előbbre tudjon nézni. A napi gondok nem köthetik le minden figyelmünket, mert ez az élet csak előjáték, de fontos, mert e testben töltött hatvan, hetven, nyolcvan rongyos év adatott arra, hogy olyan kincseket gyEjt­sünk, amelyeket a moly nem tud megrágni, a rozsda nem tud megemészteni és a tolvaj nem tud elrabolni. A mennyek országáért érdemes megbocsátani, köny- nyeket letörölni, és minden elképzelhető áldozatot meg­hozni, amit így foglalhatunk össze: érdemes szel eteiben élni. A mennyek országáért érdemes a szeretet igazgyön­gyeit megkeresni és figyelni arra, hogy amikor majd a kivont hálóban életünk végén mi is benne leszünk, ne­hogy hitványnak találtassunk. Ez a mi feladatunk és Is­ten a maga jóságában olyan szépen alkotott meg min­dent, hogy úgy szerezhetjük meg ezt az országot, hogy közben nem kell mást tennünk, mint embertársainkat sze­retettel szolgálnunk. Jézus nem fog minket ebbe az or­szágba bekényszeríteni, de meghalt azért, hogyha aka­runk, eljuthassunk oda. Az Ő keresztáldozata a biztosí­ték, hogy ezt az országot, ha akarjuk, elérhetjük. Isten mindenkinek üzeni: „Elég neked az én kegyelmem!" Süveges István plébános Göd Egyházi-vallás kislexikon VI. Egy életpálya tanulságaiból Jók és irgalmasak legyünk egymáshoz „Adjatok hálát az Istennek, mert () jó, mert irgalma örök­kévaló”. — Szomolányi Miklós kanonok e zsoltáridézetről beszélt aranymiséjén Hancsovszki János felvétele A Római Katolikus Egv- ház (I.) „A kereszténységen be­lül a legimpozánsabb, leg­egységesebb és leghatalma­sabb szervezet, mely vallá­si jelentősége mellett Euró­pa történetében is jelentős szerepet játszott”. — írja Szimonidesz Lajos vallás- történész. — Kezdettől fog­va az üdvösség kapuja és elkerülhetetlen feltétele, az istenség képviselője a föl­dön, s feje mint Krisztus föl­di helytartója (Péter apos­tol utóda) kormányoz. A püspökök az apostolok utó­dai. A katolikus tan két sark­pontja az eredendő bűn és a megváltás. Kárhozat — üdvösség. Az üdvösség esz­közlője Jézus Krisztus. Mária és a szentek képei tiszteletéről: „Nem az iste­ni erőért ami bennük lakoz­nék, hanem a tisztelet őket magukat illeti meg,,. Ők jár­nak közben a hívekért. A búcsú tana eredetileg a nyilvános, bizonyos időre kiszabott vezeklés, vala­mely ideig tartó büntetés el­engedését jelentette. Évszá­zados visszaélések, félreér­tések után napjainkban a búcsú alkalmazása lényegé­ben megszűnt. A legendák a szentek tisz­teletének páratlan költésze­te. Életrajzaikból, vértanú­ságuk leírásaiból nőttek ki. Az ég érintkezik bennük a földdel, erényeik a legkülö­nösebb csodákat művelik. A szerzetességnek sokkal nagyobb a jelentősége mint az ortodox egyházban. Igen aktívak voltak, a középkor­ban csak a Benedek rend­nek 15 000 kolostora volt. Minden rendnek más volt a feladata. A kolostorok a tu­dás terjesztésében főszere­pet játszottak. A nyugati or­szágok tudásának oroszlán- része a kolostorokban kon­centrálódott, ahol a szerzete­sek szorgosan másolták a terjesztendő írásokat. Egé­szen a XX. század kezdeté­ig az egyház főszerepet ját­szott a legtöbb oktatási in­tézmény létrehozatalában. A „tévtanokat” az 1564-ben IV. Pius pápa 10 szabálya alapján összeállított (ma már nem létező) Index pró­bálta távol tartani. (Folytatjuk) Kovács Mária Pappá szentelésének ötvene­dik évfordulóján a közelmúlt­ban tartotta aranymiséjét Nagykátán Szomolányi Mik­lós kanonok, kerületi espe­resplébános, akivel ebből az alkalomból beszélgettünk. — „Kevés papnak adatik meg, hogy ennyi időt tölthet Isten és a lelkek szolgálatá­ban" — írta Önnek püspöki levelében Keszthelyi Ferenc váci püspök. Valóban, 1943. június 20-a régen volt, azóta sok minden történhetett pá­lyafutása során... — Aranymisét elődeim is tartottak Nagykátán, de ők úgy jöttek vissza, miképpen én mentem el most Üllőre és Nagykőrösre. Jelenlegi helye­men a huszonötödik évemet töltöm. Üllőtől Szegvárig — Nehéz időkben kezdte mun­káját, hisz dúlt még a háború. — Üllőt odakerülésemkor evakuálták, mert ott állt meg a Budapestet körbezáró ost­romgyűrű. A lakosságot Ócsá- ra telepítették, engem pedig a plébánosom akart hazakülde- ni szüléimhez Rákospalotára, mondván, hogy „atyácska, itt egy pap is sok lesz, nem még kettő”. Ám az érvényes pa­rancs szerint maradnia kellett a helyén mindenkinek. Ma­radt is a papok nagy része. Nagykáta például ennek kö­szönheti, hogy egyben van­nak az iratok, sértetlenül meg­található — 1698-ig visszame­nően — minden anyaköny­vünk. Szóval, csak november 2-án délután indultam haza kerékpárral, este már Üllőn voltak a szovjet csapatok. Buda eleste napján, 1945. feb­ruár 12-én mentem vissza: rommá lőtt templomot talál­tam. Kerékpárral indultam a Duna túloldalára Lechner Ödönért, a híres építészért, aki aztán megtervezte a hely­reállítást. Nagy élmény volt... Április elején fogtunk hozzá, néhány nap múlva megszólalt a harang. A csodá­val határos módon a törmelé­kek alatt épségben maradt, fa­állványt készítettünk, arra füg­gesztettük fel. Rendbehoztuk a katolikus kört is: 1946-os el­menetelem után egy-két évig még pezsgett benne az élet, működtek a katolikus egyesü­letek. Engem viszont 1946 au­gusztusában Kecskemétre he­lyeztek. Ugyancsak háborús állapotok fogadtak, mert a Nagytemplom plébániáján ál­lították fel az orosz parancs­nokságot, a papokat pedig ki­tiltották onnan. Kecskeméti három évem alatt hétszer köl­töztem, majd Szentesre vezé­nyelek, 1952-ben pedig Sza­badszállásra. — Eközben a politikai vi­szonyok egyre keményedtek, főleg az egyházak tekinteté­ben. Nem lehetett könnyű a hivatást gyakorolni... — Ekkoriban vezették be a fakultatív hittant, csak az a gyerek járt, aki beiratkozott. Amikor Sztálin meghalt, jött hozzám a szabadszállási vá­rosparancsnok, hogy HM-ren- delet szerint tegyük ki a feke­te zászlót. Azt válaszoltam: nekem a Váci Püspökség pa­rancsol! Más alkalommal pe­dig behívattak Kecskemétre az állami hatósághoz. Meg­próbáltak békepappá tenni, ennek fejében nagyobb plébá­niát ajánlottak fel. Megkör­nyékeztek, de én kitérő vá­laszt adtam, mondtam, jól ér­zem Szabadszállásom ma­gam. így is volt. A nehezebb körülmények között — hosz- szú kilométereket kerékpároz­tam egyik tanyáról a másikra —jobban ragaszkodtak hitük­höz az emberek, mint manap­ság. Nagykátai aranymisém­re eljött egy szabadszállási férfi, aki akkoriban hadifo­goly volt, s evangélikus fele­sége a négy apró gyerek mel­lett sokszor nekem is főzött ebédet. Ő meghalt már, de ha­zakerült férje 85 évesen emlé­kezett rám... Szegvár követ­kezett 1955 elejétől, ahol hét szép esztendőben volt ré­szem. Lelkileg kiválóan kép­zett emberek lakják, ritka templomi élettel, amit jól pél­dáz, hogy a gregorián misét magyarra fordítva énekelte a gyülekezet. Egy váratlan aján­latot kaptam 1961-ben, azt, hogy vállaljak funkciót az egyházmegyei vezetésben. Ha igent mondok, Pesten ju­tok plébániához. Nemmel vá­laszoltam... Tegyetek jót! — Előzőleg néhány évvel forradalom zajlott az ország­ban. Mindenki állást foglalt valamilyen módon... — Én akkor Szegvárról azt láttam, hogy Budapesten nagy a zűrzavar, folyik az ut­cákon a vér, és csodálatosan nagy változások mennek vég­be, amelyek váratlanul törtek ki az emberek leikéből. Érez­tem: nem szabad, hogy ez tra­gédiát hozzon az országnak! Ott én nem tehettem mást, ki­mentem hát a szegvári nagy­gyűlésre hívatlanul. Nem kér­tek fel szólásra, de szót kér­tem. Emberek! Ha valaki ed­dig valamit rosszul csinált, azután csinálja jól! De egy­mást ne bántsuk, hisz úgyis olyan kevesen vagyunk, mi magyarok! -— szóltam a tö­meghez. Egy pillanat alatt ki­tört az éljenzés, majd eléne­keltük a Kossuth-nótát, s ki­ki ment haza. Nem csattant el egy pofon sem, pedig a Sztá- linvárosból hazajött szegvári kubikusok előzőleg még har- ciaskodtak. Jé, itt még fenn a vörös csillag, piros zászló? Életem talán legnagyobb él­ményeként tartom számon ezt az esetet. Igaz, megkö­szönte ezt a fellépést a párttit­kár is, mondta, hogy sokan az életüket köszönhetik ne­kem. Én mindezt anélkül tet­tem, hogy a magam elvéből engedtem volna: „Tegyetek jót azokkal is, akik Titeket gyűlölnek!” A kereszténység abban áll, hogy nem bosszút állunk, hanem lelki nemessé­get produkálunk... — Említette Nagykőröst, ahol tartott aranymisét, majd onnan került Nagykátára, las­san negyedszázada. — Minden külön érdem nélkül vezényeltek Nagykő­rösre, ahol a Szent László- templomot tataroztuk lege­lőbb, közben nagyon jó vilá­gi vezetést alakítottunk ki. Ma is vallom: az egyház nem egyenlő a pappal, sok ember összefogása által tud működ­ni. A nagykőrösi egyházta­nács eljövetelem után teljes létszámmal elutazott hozzám Nagykátára, hogy együtt ün­nepeljük születésnapomat. Hinni az emberben — Főtisztelendő Atya! Önt az évforduló alkalmából Nagykáta Díszpolgára cím­mel tüntették ki, s köztisztelet övezi. Azaz, nem csupán a hí­vők körében. — A dicséret jórészét elhá­rítom, annak tudom be, hogy keresem a megértést a külön­böző gondolkodású emberek­kel. Nézze ezeket a könyve­ket itt a polcon: akiktől kap­tam kizárólag emberi vonat­kozásban kerültem kapcsolat­ba, a napi munka során. Soha nem provokáltam azokat, akikkel együtt éltem, nem ke­restem a neheztelésüket. Min­dig a reális lehetőségeket ku­tattam. Például itt Nagykátán az egyházi iskola kérdésé­ben: lemondtunk a kántoris­kola visszaadásáról, mert ott iskolai étkeztetés folyik, ami­re nincs más hely. Á keresz­tény szellemű általános isko­lát pedig fokozatosan, a reali­tások jegyében szeretnénk megvalósítani. Ezért szeret­nénk viszont ősztől heti két órában hittant tanítani. — Aranymiséjén az Isten­ben és az Emberben való hit­ről beszélt... — Egy zsoltáridézetből in­dultam ki, amely így szól: „Adjatok hálát az Istennek, mert Ő jó, mert irgalma örök­kévaló” latin eredetijének első szava három jelentést is ad a mondatnak. Először: megvallani a bűneinket. Én is hibáztam az elmúlt 50 esz­tendő alatt, úgy érzem hát, hogy az Úristen irgalmát kell kérnem. Jelenti a dicsőítést: magasztallak Téged, Isten­nek adjunk hálát! Harmadik a hitvallás: az lenne szép, ha hinnénk az Istenben, hinnénk az emberben. Nem csak az Is­ten jó és irgalmas hozzánk, hanem mi, emberek is le­gyünk jók és irgalmasak egy­máshoz. Tóth Ferenc Miért is kell élni? Egy idős hölgy könyvét lap­ozgatom. Címe: „A meghí­vót mindenki megkapja”, Amulva olvasom benne a tör­ténelem viharzásait, nyomor- gatásait és áldásait. Nem hi­vatásos írónő kötete ez: ám tehetsége irodalmi rangra emeli regényét. Magamagá­ról, családjáról kap képet az olvasó: Dömötörné Lugosi Jolán tolla nyomán plasztiku­san elevenedik meg a múlt. Az áradó meseszövés leköti az olvasót. A hűségről ka­punk két képet, példát az ér­telmes élet megélésére. Mert hiszen csak úgy lehet a lét pillanat voltát felmérni, eset­legességét elfogadni. Hogyan is írta D. Lugosi Jolán? Már kislány korában feltette a kérdést, miért is kell élnie? Boldogsággal érezte az igazi út célját. Vagyis: az Istenhez eljutás igyekezetét. A többi ugyanis forgandóság: esetleges érté­kek felbukkanása és elmúlá­sa. A Biatorbágyon élő nyug­díjas gyógyszerész-írónő az élet értelmének megtalálásá­ról szívének melegével adott hitelt. Bizonyosságot: Isten áldott elgondolásaival érde­mes a sok nehézséggel küsz­ködni, lebírni akár a koráb­ban irtózatosan pusztító ate­izmus kegyetlen kísértéseit, terrorral párosult üldözéseit. Mert a nyugalmat, a hit áldá­sát az sem vehette el. Földes-Bangha Károly

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents