Pest Megyei Hírlap, 1993. július (37. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-02 / 152. szám

14 PEST MEGYEI HÍRLAP IFJÚSÁG 1993. JULIUS 2.. PENTEK Magyarázom a bizonyítványunkat... Nem lesz valamennyiükből újságíró, még diák- 1 jjj*' újságíró sem. Ők azonban, egy tucatnyian, azt hiszem ma már kicsit másként látják önmagu- ■ ■■■ kát, a világ dolgait, a szülőfalujukat, Isaszeget. Tíz napig dolgoztunk együtt. És persze kirándultunk, bohóckodtunk közben. Talán kicsit sokat vártam tólük, de úgy érzem, nem is tettem olyan magasra a mércét, íme, a „bizonyítványunk". Jó szórakozást hozzá! Molnárné Cselótei Ildikó Régi nagy álmom... — kezdte Szmolica József közterület-felügyelő a be­szélgetést —, hogy egyszer, amikor idetéved egy turis­ta, ne szemétkupacokat, bű- zölgő patakokat, szemetes erdőket, hanem virágos ut­cákat, tiszta erdőket, rendet lásson. Ezen fáradozunk. — A beszélgetést a szemét­telepen folytattuk. Szemét, szemét és fák. — Amikor 1991-ben ide­kerültem — mesélte kísé­rőnk nem volt itt más, csak szemét. A telep kerítése mellett is sorakozott a hulla­dék kívül-belül. Ma már ki­jelölt helyük van a szemét­rakományoknak. Na persze, nem elég, ha csak mi dolgo­zunk. Szükségünk van a la­kók segítségére is... A szomorú beszélgetés véget ért, de a környezet- szennyezés nem... Ma még. (H-a) * Heiser Krisztina a nevem, 12 éves múltam. Sokat jár­tam külföldön. Mint a leg­több hasonló korú társam, szeretek zenét hallgatni, ol­vasni, rajzolni, tévézni. Egy­valami van talán, ami kü­lönböztet kissé a többiektől, verseket és regényeket írok a magam örömére. Isaszeg 1996 Itt az Expo! Mi is „beszáll­tunk”. Milyen ma Isaszeg? A hulladékot szelektív rend­szerrel gyűjtjük. A mérgező hulladékokat külön tárol­juk. Az önkormányzat an­nak idején sok mindenfélé­vel próbálkozott, hogy meg­szüntesse a „gumihegye­ket” a község határában. Mára már megoldódott ez a gond. Mostanában fellendült az idegenforgalom. Építettünk egy szállodát, utazási iro­dát, teniszpályát. Minden hét végén az „Isaszegi La­kodalmas” várja a fizető T udósítás 2008-at írunk. Isaszeg lát­ványokban gazdag falu. Csak úgy özönlenek a turis­ták a világ minden részéről. Ebben a pillanatban érke­zik egy újabb turistabusz, tele külföldi vendégekkel. A Paulovics-kúriában bérel­nek szobát, s miután kicso­magolnak, sétakocsival in­dulnak faluszemlére. Hét­főn strandra, teniszezni mennek, este a finom va­csorára ismerkedési est te­szi fel a koronát. Másnap reggel a sétakocsival a mú­zeumba indul a társaság, ahol Isaszeg múltjával is­merkednek meg, ebédre az öreghegyi szőlőben lévő „Fenyves” kisvendéglőbe várják őket. Délután végig­kóstolhatják a finomabbnál finomabb borokat. Megte­kintik a Grassalkovich-kas- télyt Gödöllőn, s a város más nevezetességeit. Esté­re a Klapka Iskola hangver­senyére hivatalosak. Követ­vendégeket. Van még stran­dunk is, s új mederbe terel­tük a Rákos-patakot. A tava­kon horgászat, vízisportok kedvelői is jól szórakoznak. Lehet lovagolni, sétakocsi- kázni, vadászni. Persze, a telefon már évek óta műkö­dik... Ugye, te is ezt akar­tad annak idején? (Juh-É) * Juhász Éva vagyok. Ezentúl gimnazista leszek Pételen, a Ráday Pál Gimnázium hatoszályos évfolyamán. Leginkább most ez tart láz­ban. • •• //i //i a jóvóból kező napon vadászni, hor­gászni mehet a társaság. Pénteken ki-ki egyénileg te­kinti meg a község neveze­tes, szépen rendben tartott turistahelyeit, vagy erdei túrára indul. Szombaton in­dul az igazi program, az „Isaszegi Lakodalmas”. A hajnalig tartó mulatság után ki-ki megvásárolhatja azt a népviseleti ruhát, ame­lyik megnyerte a tetszését. Az új hét kezdetén azután szomorúan búcsúznak el vendégeink, szívükbe zár­ván ezt a kis falut, s megfo­gadván, mielőbb visszajön­nek... így legyen!- (DE.) * A Vilma nevet adták ne­kem. Óvónő szeretnék len­ni, mivel szeretem a gyere­keket, s főképpen az öt éven aluliakat. Akár a „bumeráng” Mindig visszatér Isaszegre a világot járt artista. Gólyán Lászlóval beszélgetünk, aki már huszonhét éve dolgozik a cirkuszban. — Hogyan tesz valakiből artista? — Tizenöt évesen kezdtem sportolni, körülbelül 30 ér­met nyertem. Elvégeztem az artistaiskolát, s azóta ebben a szakmában dolgozom. — Hol, milyen országok­ban járt munkája során? — Az összes nyugati or­szágban jártam. Öt évig Ame­rikában volt szerződésem. A keleti országok közül csak a volt Szovjetunióba jutottam el. — Nem veszélyes ez a mun­ka? — Látszólag könnyű ez, könnyedén ugrabugrálunk a porondon. De kemény mun­ka van mögöttem. A próbá­kon ugyan ki vagyunk bizto­sítva, de az előadásokon „élesben megy a játék”. — Bizonyára sok a szabad­ideje. Mivel tölti? — Szeretek olvasni és sak­kozni. Hobbivá vált eredeti szakmám, a műbútorasztalos- ság, intarziakészítés is. — Szokatlan életét hogyan viseli a család? ' — Apám Amerikában szál­lodatulajdonos, hívott, hogy éljek vele. De nem hagyom itt szülőfalumat és édesanyá­mat, aki egyedül nevelt. Fele­ségem még nincs. Nem talál­tam meg az igazit, aki velem jönne a világ minden részére. Búcsúzóul sok szerencsét kívánt nekünk és könnyed mozdulattal mutatott egy sza­bályos kézenállást. (gina) * Tokai Regina vagyok. Csak egyet nem értek, azt hiszem, soha nem tudok majd megvála­szolni önmagomnak erre a kér­désre: miért nem veszek sem­mit komolyan? De komolyan! Recept az újságírótáborhoz Pécel, lovarda Pécel határa mostanában lódobogástól hangos. 1993 áprilisától... A lovarda alkalmat ad a helyi és a környékbeli gye­rekeknek a lovaglásra. Az oktatás mellett tenyésztés­sel is foglalkoznak. A láto­gatók nemcsak lovakat, ha­nem lámákat és más patás állatokat is láthatnak. Egy óra lovaglás 400 fo­rint, ennek bevételéből fe­dezik a lovak takarmányo­zását. Az oktató szerint már 7-8 évesen érdemes el­kezdeni a lovaglást. J. M. * A Jakócs Mariann nevet kaptam évekkel ezelőtt. Minden érdekel, ami a vi­lágban történik. Kíváncsi fajta vagyok, s azt hiszem, ez nem is olyan rossz. Csak néha kellemetlen le­het. .. Csak kiültem a „placcra” Elnéztem az embereket. Az Örs vezér téren, ahogyan rohantak. A kofák szinte sorfalat alkottak. Belépés csak nézelődőknek. „Húsz forint egy csomag papri­ka!” A galambok unottan száll- dostak. A villamos egyenlete­sen dübörgött a síneken. Embe­rek rohantak el mellettem, ki er­re, ki arra, míg mások magányo­san szemlélődtek. „Húsz forint egy csomag...” Az emberek cél­talan ődöngtek, megpróbálván kikerülni az erőszakos árusokat. Mi is van ma? Talán arra gon­dolhattak, mi van ma? Péntek? Akkor Dallas! Ujjé! Jóleső ér­zés járta át az eddig céltalanul bolyongókat: most már van ér­telme a mai napnak! Léptüket meggyorsítva indultak hazafelé, nehogy lekéssék a sorozatot. Autók gumija csikorgott az asz­falton. Távolról sziréna süvöl­tött fel. „Húsz forint...” De a legtöbben már ügyet sem vetet­tek a megszokott zajokra. Csak rohantak tovább. Tovább. Az is­meretlenbe. (Bar-ba) * Balázsnak hívnak. írok verse­ket, festek képeket, zongorán kis darabokat szerzek. Végső cé­lom: egyetem. Szeretnék újság­író lenni. Remélem, sikerül. Végy egy. tucat lelkes gyereket Hintsd meg őket újságíró-isme­retekkel, fűszerezd különféle programokkal. Hívj nekik ven­dégeket: érdekes embereket a faluból, rendőrt, újságírót, ön- kormányzati képviselőt. Ismer­tesd meg őket a falu nevezetes­ségeivel, történelmével. Hintsd az egészet játékokkal, ötletroha­mokkal. Hurcold el néhány ki­rándulásra őket, süttesd őket mondjuk a péceli lovardában, izzaszd a Diákújságírók Orszá­gos Egyesületében, a Kölyökrá- dióban, az Ifjúsági Magazin és a Pest Megyei Hírlap szerkesz­tőségében. Hozd össze őket or­szággyűlési kéviselővel, más­Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy öregember, s annak egy kíváncsi gyereke. Egy szép napon ők ketten ki­mentek az isaszegi halastóra. A fiú kivetette a hálót, uram fia, azonnal benne is maradt egy hal. De nem akármilyen hal volt, hiszen megszólalt: — Légy szíves, engedj el! — a fiú úgy megijedt, hogy azonnal visszahajította zsákmá­nyát a vízbe. Mielőtt azonban a hal végképp eltűnt volna a mélybe, a kis ho-ho-ho utána­kiáltott: hol élő diákújságírókkal. Pá­rold meg őket a cikkek javításá­val, főzd meg jótanácsokkal, s tíz nap elteltével gyorsan zárj tábort, s tálalható a vegyeszöld- ség-étek! (Tolszi és Gélyé) Gergely Éva: Kiskoromban mindig komoly voltam, nyitott szemmel néztem a világ dolgait — mesélték anyuék. A nyitott szem maradt, de mára inkább „röhögős" lettem. Furcsa, de azért elviselhető vagyok. Tolnai Szilvia: Inkább csen­desen figyelek. Abból baj nem lehet. — Várj, ne menj még! Ha már beszélni tudsz, meséld el, mi van a víz alatt! A hal hitetlenkedve fordult vissza. — Komolyan érdekel? Hát tudd meg, régen ezen a helyen tőzegtelep volt. Mára szomorú­vá vált a sorsunk. Nagy kosz van odalent, ránkféme, hogy kitisztítsák a tó fenekét. Remél­jük, a tervek megvalósulnak majd. Valamennyien, mind a hattonnányian várjuk már... Mert legtöbbünk lassan nem csupán a horgokra kerül majd, Isa-mese Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy sze­gényember, akinek volt egy leánya, Kis Mariska. Azt mondta az édesapja: — Leányom, menj el szerencsét próbálni! — Hová menjek, édes­apám? — Isaszegen vannak ro­konaink, menj, nézd meg azt a falut. El is indult a leány. Isa­szegen már várták a roko­nai. Bemutatták neki a fa­lut. Először a templomot nézte meg, amit Szent Ist­vánról neveztek el, majd az öreg templomba látoga­tott el. A falu büszkesé­gét, az új tornatermet ki nem hagyta volna. Persze megnézte a múzeumot, az Ezeréves kertet, a Bikas- tót, a Paulovics-kúriát, a hősök emlékművét, s ter­mészetesen a Szoborhe­gyet is... Miután mindent megné­zett — bár különösebben nem köszönt rá a szeren­cse — szomorú szívvel búcsúzott ettől a mesébe illő kis falutól. (An-O) * Antal Orsolyának hívnak. Nem vagyok különösen szép és jó, inkább átla­gos. Legfontosabb ese­mény az életemben, hogy nemrégiben a Tv-ben, me­semondóversenyen szere­peltem. Izgatottan várom a fejleményeket... Ha va­lamit gondolok, azt egy­ből kimondom. Szerintem ez jó. hanem elpusztulunk a kosz­tól... Mire a kisfiú feleszmélt, a hal már tovaúszott. Szomorú­an ballagott az apja mellett, s azon törte a fejét, vajon ho­gyan segíthetne a halaknak. (Szab-Ta) * Szabó Tamás vagyok. Most lo­vagolok, s no, persze, tanulok. Továbbra is tanulni szeretnék. Erről egyébként annyit, remé­lem, jövőre jobb lesz a bizonyít­ványom is. A kis horgász és az isaszegi halastó A gyermeknap alkalmá­ból átadott játszóteret rö­videsen utoléri a végzet? Mi, gyerekek, nagyon örültünk, hogy végre van egy gyönyörű hely, ahol önfeledten játszhatunk és nem kell a robogó autók­tól félnünk. Az ötletes, fá­ból készült csodajátéko­kat nem az idő, hanem a gyerekek „kezdik ki”. Itt is, ott is nyoma van a használatnak rajtuk... Miért nem vigyázunk az értékeinkre? Hiszen végre akadt valaki, aki tet­tekben is kifejezte a gyer­mekek iránti szeretetét. A sok munka, az érték kár­ba vész? Pedig szüksé­günk van rá. Legalább to­vább ne rongáljuk! (Csa-K) * Csapó Krisztina vagyok és időnként igen komoly­talan. Előfordul, hogy ki­csit durvára sikerednek a tréfáim. Azért remekül ér­zem magam a bőrömben. Az isaszegi nyári újságírótábor résztvevői — akiknek az írásait az oldalunkon közzétesszük — felkeresték szerkesz­tőségünket is. Képünkön Németh Zsolt rovatvezető-helyet­tes avatja be az „ifjakat" a szerkesztés rejtelmeibe... • • Üröm az örömben

Next

/
Thumbnails
Contents