Pest Megyei Hírlap, 1993. július (37. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-20 / 167. szám

i PEST MEGYEI HÍRLAP SZÜKEBB HAZÁNK 1993. JÚLIUS 20., KEDD 7 Mazda-szalon nyílt Cegléden A komfortnak ára van Mit tesz a vállalkozó, ha magyar? Naponta halljuk a vállalkozók panasza- ijh1yí it — igaz, a számuk ennek ellenére nö­vekszik — a piac-, a tőke-, és a jövedelemhiányról; a privatizáció nehézségeiről, a magas kamatokról, a kifizet­hetetlen adókról. Ezért is öröm, hogy Zakar József, akit szintén sújtottak az em­lített terhek, óriási szorga­lommal, hozzáértéssel, ke­mény munkával megvalósí­totta merész álmát. A világ­szerte elismert Mazda-cég az egykori autószerelőre bíz­ta termékeit és üzleti hírne­vét. — Az ország és a város egy biztos adófizetővel gya­rapszik. Mintegy húsz em­ber tisztes megélhetést re­mélhet, a vásárlók kitűnő gépkocsikat vehetnek, az utasok igényes ellátást kap­nak. A vállalkozónak ez egy követendő példa. E szavak­kal adom át ezt a világszín­vonalú létesítményt — mondta dr. Lakos László or­szággyűlési képviselő Ceglé­den, a Mazda—Zakar autó­szalon és szerviz avatásán. Az eseményen — amely­nek Czinege Imre, nyugal­mazott iskolaigazgató volt a „házigazdája” — először Ba­nal Benő, a polgármesteri hi­vatal mezőgazdasági és vál­lalkozási osztályának vezető­je szólt röviden arról, hogy a ceglédi ipartelep és a 4-es fő közlekedési út mentén épült . impozáns objektum nemcsak a városnak és a ré­giónak lesz jelentős. Az or­szág szempontjából is fon­tos ez a Mazda-társulás. Ez az új autószalon gyönyörű kocsikat, magas színvonalú szervizelést kínál, s az alkat­rész-utánpótlás sem lesz gond. Ezután dr. Réti Miklós or­szággyűlési képviselő kifej­tette: a tengernyi baj köze­pette igazán öröm a város­nak a szép épület átadása, hogy ismét egy új munka­hely teremtődött. Az örö­költ, rosszul felépített gazda­ság átalakítása nagyon keser­vesen megy. Jó lenne, ha oda tudnánk figyelni, hogy igazságosabbak legyenek az átalakulások, s valóban a jó vállalkozók, tehetséges üzlet­emberek — s ne az ügyeske­dők, akik közel vannak a tűzhöz — boldoguljanak, és garantálják a magyar gazda­ság jövőjét. Zakar József tulajdonos­tól megtudtuk, 1989-ben ál­modta meg ezt a szalont, amit kitartó, kemény munká­val valósított meg. Ebben méltó társa volt a felesége. Sok múlott a Budapest Bank segítségén és az önkor­mányzat rugalmasságán. S nem utolsósorban persze a Mazda cégen, amely első perctől kitűnő, megbízható partnerként támogatta a be­ruházást. A márkakereskedő el­mondta még, hogy a bemuta­tóterem és a raktár száz- húsz-százhúsz, a szerviz mintegy háromszázhatvan­öt, míg az öltöző és a mel­lékhelyiség 35 négyzetmé­ter. Egyelőre tizenketten lát­ják el a teendőket. A jól fel­készült szakemberek — akik Ausztriában sajátítot­ták el a japán kocsik szerelé­sének fortélyait — és a mo­dem gépek garantálják a szolgáltatások magas színvo­nalát. Akik vevőként térnek be a szalonba, készpénzért és részletre is vásárolhat­nak. Az utóbbi esetben az összeget — tizennégy száza­lékos kamattal — legkésőbb három esztendő alatt kell tör­leszteni. Lízingelésre is van lehetőség. Sőt arra is, hogy vásárláskor, bármilyen már­kájú használt gépkocsi érté­ke beszámítják a vételárba. Zakar József nem bocsátko­zott jóslásba. Annyit azért el­árult, véleménye szerint ha­vonta legalább öt autó gaz­dára lel náluk. Végezetül megjegyezte: biztos benne, hogy ez a házasság jó lesz a Mazda-céggel. Gottfried Scharf, a Maz­da Motor Hungary Kft. ügy­vezető igazgatója kérdésünk­re válaszolva kifejtette: az országot szeretnék behálóz­ni. Igyekeznek figyelembe venni, hogy egy-egy szalont könnyen megközelíthesse­nek az ügyfelek. Az is lénye­ges szempont, hogy hol mu­tatkozik legnagyobb igény a Mazda-kocsik iránt. Cegléd — Budapest közelsége mi­att is — megfelelt az emlí­tett kritériumoknak, ideális­nak látszott, hogy bekapcsol­ják a hálózatba. Az ügyveze­tő igazgató leszögezte, Ceg­léden nemcsak egy-két mo­dellt kínálnak, hanem — ka­mionok kivételével — a tel­jes Mazda-palettát. Zakar Jó­zsef már az első félévben is bizonyította, hogy méltó a bizalmunkra. Ebben a gyö­nyörű bemutatóteremben alighanem még több Mazdát fog eladni. F. F. Szeptembertől saját iskola Ürömön A kényszerfrigy megbomlott Üröm és Pilisborosjenő kis hí­ján egybeér, de ettől még — amióta világ a világ —, mind­egyik a maga kenyerén élt. Mígnem valahol kimondták: lépjen házasságra a két község. — Nem mi voltunk az egyedüliek, akiket megkérde­zésünk nélkül boronáltak ösz- sze — mondja Horváth Péter, Üröm polgármestere. — A kényszerházasság egyik szüle­ménye a felső tagozatos általá­nos iskola lett, melyet — nem tudni milyen meggondolásból — Borosjenő belterületén épí­tettek meg 1982-ben, jóllehet a tanulók kétharmada Üröm­ről került ki, sőt a tanári kar egy jelentős része is innen járt át Jenőbe. Közös lónak túrós a háta — tartja a közmondás, s ez az iskola esetében is bizonyságot nyert, kivált miután ’89 végén a két község különválásával közös óhajra visszaállt a régi közigazgatási rend. — A válás után megosztoz­tunk az iskola fenntartási költ­ségein, ami a tanulók létszá­mát tekintve ránk jóvalta na­gyobb terhet rótt. Ezzel szem­ben az irányításba nem volt beleszólásunk, minket nem kérdeztek meg az igazgató ki­nevezésekor, a beruházások megtervezésekor s a költség- vetés összeállításakor sem mondhattunk véleményt. A fo­lyamatos viták következtében végül is úgy döntött a testület, hogy saját iskolát alapítunk. Mint a felméréseknél kide­rült, ehhez van elég hely az ürömi alsó tagozatos iskola épületében. — Nem fog ez új terheket róni a községre? — kérdezem. — Eltekintve az osztályok kialakításának költségétől, a továbbiakban nem. Az okta­tási eszközökön részarányo­sán megosztozunk, tehát ez sem igényel külön pénzt. Kétszázötven gyerek lesz be­iskoláztatva az új tanévben, fejenként 80 ezer forintos tá­mogatással. Ennek felét a központi költségvetés, a töb­bit mi álljuk. Ez eddig is így volt, csak egy az egyben át­utaltuk Jenőre. Most viszont itt marad, mi gazdálkodunk belőle. — Lesz elég tanerő? — Egy nagyon jó pedagó­gust, Müller György tanár urat neveztük ki megbízott igazgatónak, aki vállalta, hogy szeptember elsejére ösz- szeverbuválja a tizenöt fős tantestületet. Többen jelez­ték Borosjenőről, hogy szíve­sen átjönnek tanítani Üröm­re, de emellett az sem baj, ha lesz egy kis „felfrissülés” is. — Ezen mit ért? — Nekem a különválás­hoz az idei évzáró adta meg a végső lökést. Eszembe ju­tottak az én diákéveim évzá­rói, ahol kevesebb volt a puc­cos virágcsokor, de több volt a dal, a könnyes szem, a lelki tartalom. Borosjenőn vi­szont magnóról szólt a Him­nusz, a gyerekeket nem taní­tották meg énekelni, sem ar­ra, hogy a Himnusz alatt nem illik nevetgélni, suttog­ni... Kérdem én, hogyan ké­szítik ott fel a fiatalságot az életre, ahol egy kis házi ün­nepségre sem tudnak felké­szíteni néhány gyereket? (matula) Behozták a lemaradást Felébredtek Csipkerózsika-álmaikból a megye sűrűn lakott települései, s valami soha nem látott iramban vezetik a gázt, telefont, csatornáznak. Emiatt gyakran hosz- szú perceket kell várakozni a közút járműveinek, ha egy munkagép elállja útjukat. Legyünk türelemmel, mert évtizedek mulasztásait kell pótolniuk az építődnek. Felvé­telünk Pomázon készült, ahol épp csatornáznak Vimola Károly felvétele Az egykor kisemmizettek kárpótlása A legbiztosabb megélhetést a föld adja Magas, keménykötésű em­ber, nem látszik rajta, hogy a hetedik x-et tapossa. Pedig ha valakit, Harazin Istvánt próbára tette az élet, leszá­mítva a gyerekkort, mindig keményen dolgozott. Ka­maszként már az apjának se­gített, együtt művelték a ti­zenhét hold földecskét. Ko­rán kinőtt az iskolából és ha­mar beletanult a földmun­kákba. Huszonévesen már te­kintélye volt Ecseren. Aztán egy nap megjött a behívó, a háború szele őt is elérte. Olyannyira, hogy meg sem állt Szibériáig. 1945 júniusában lépett ki egy marhavagonból a mag- nyitorgorszki pályaudvaron. Rövid nyár, hosszú, ke­mény tél. Ezt jelentették az Uralon túl eltöltött évek. A magyar hadifoglyokat a kol­hoz földjein dolgoztatták, többnyire répát és burgo­nyát termeltek. Harazin István itt kapott ízelítőt a szovjet propagan­da által egekig magasztalt kolhozrendszerből, kitapasz­talhatta, milyen az, ha a pa­raszt érdektelenül, csupán tessék-lássék megy ki a földre dolgozni. — Kiváló minőségű, pi­hent földjeik voltak, a zord időjárás ellenére is hatal­mas répákat és rengeteg bur­gonyát termeltünk. De kö­zel sem annyit, mint ameny- nyit szorgos munkával és át­gondolt szervezéssel ki lehe­tett volna belőle hozni. Rá­adásul még ami megter­mett, azt sem tárolták meg­felelően, a fele megfagyott, tönkrement. Egy valamire jó volt az ott eltöltött közel három év. Örökre elment a kedvem a közöstől. — Gondolom, ezért nem lépett be később a közösbe? — Ezért! Apám belépett, neki nem volt más választá­sa. Ma is látom az arcát, ahogy a kiürült istállót néz­te. El tudja képzelni, mit érez egy parasztember, ami­kor a szeme láttára elhajt­ják a jószágát, Hát én lát­tam is, éreztem is. Átérez- tem az apám fájdalmát! Harazin István már jól bennejárt a korban, amikor beállt hivatalsegédnek és visszaült az iskolapadba. Előbb a nyolc általánost, majd a közgazdasági techni­kumot végezte el kiváló eredménnyel. — Negyvenöt éves ko­romban kaptam kézhez a diplomát s még az évben ki­neveztek gondnoknak a Bánki Donát Műszaki Főis­kolára. Onnan jöttem nyug­díjba. — Soha nem hiányzott a föld? — De mennyire! Sok­szor én mentem el apám he­lyett szénát kaszálni, kapál­ni. Akkoriban már kezdett fáradni, erősen ráfért a segít­ség. Meg aztán a feleségem örökölt egy kis telket, azon szőlészkedtem, zöldséget termeltem. — Az apja nem lázon­gott? — Soha nem hallottam panaszkodni, összeszorítot­ta a fogát és tűrt. így volt ez az ötvenes években is, amikor a vetőmagot elvit­ték a padlásról, aztán főhe­tett a fejünk, hogy miből ve­tünk tavasszal. Hallgatott, mert aki pofázott, azt egy­kettőre elvitték. A megfélemlítettek kö­zül ma már kevesen élnek, s egyre csökken azok szá­ma is, aki a hadifogságban eltöltött évekért kárpótlást kapnak. Harazin Istvánnak 286 ezer forintot ítéltek meg a Szibériában eltöltött harminchárom hónapért. Ezenkívül — az 1960-ban elvett földekért — 68 arany­korona kárpótlásra jogosult. — Mit szándékozik kezde­ni a kárpótlási jeggyel? — Átváltom földre. Az ecseri földek aranyakorona- értékét tekintve tíz-tizenkét hektárra számítok... Per­sze, hogy megtartom. Egy­részt mert apai juss, más­részt mert szerintem a leg­biztosabb megélhetést a föld adja. — Ki, és mivel fogja meg­munkálni? — Egyelőre bérbe adom a téesznek. Meggyőződé­sem, hogy rövid időn belül rendeződik a magángazdál­kodók pénzügyi támogatá­sa, és a mezőgazdasági gé­pek hosszúlejáratú részle­tekre árusítása. Sajnos, fogynak a napok. De itt a fi­am, aki legalább annyira szereti a földet, mint én, ő is azon a véleményen van, hogy a földet nem szabad el­kótyavetyélni. Mint hírlik, Ecseren nem­csak a Harazin család, de mások is ragaszkodnak a jusshoz, errefelé kevés olyan föld cserél majd gaz­dát, melyet az egykor ki­semmizettek a kárpótlási je­gyekkel vesznek vissza. Matula Gy. Oszkár

Next

/
Thumbnails
Contents