Pest Megyei Hírlap, 1993. július (37. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-14 / 162. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. JÚLIUS 14.. SZERDA J3 Nyílt levél Sík Gotthilf őrnagy úrnak Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tisztelt Őrnagy Úr! Olvastam a Pest Megyei Hírlap július 6-i számában megjelent nyilatkozatát a múlt hét vége országúti ellenőrzéséről. A tervezett akciót előzőleg napokon át hirdette a rádió, a televízió és a napilapok is. Nyilatkozatában ön megállapítja ... „Pest megyében nem volt gyászos a hétvége, egyetlen halálos baleset nem történt.” „Sokkal kedvezőbb képet mutat a baleseti statisztika, mint az utóbbi időben bármikor." ... „Véleményem szerint ez annak köszönhető. hogy az emberek jobban odafigyelnek a szabályok betartására, ha tudják, hogy ellenőrzik őket." Bizony, bizony így van! Jobban odafigyelnek! A napokon át hirdetett hétvégi ellenőrzési napon odafigyelnek, netán a következő napokon, heteken, hónapokon át nem figyelnek oda, szabadon, biztonságban vagánykodnak tovább! Még külön megnyugtatást is kapnak: „Országos akcióra a közeljövőben nem kerül sor..." Az ilyenfajta rendőri akció szükséges és hasznos az ittas vezetők, a hajtási engedély nélkül autózók, a rossz műszaki állapotban lévő autók kiszűrésére, számának csökkentésére és hasonló rendészeti feladatok ellátására. A velejáró kényelmetlenség a szabályokat megtartó autósoknak is az érdekét szolgálja, tehát fegyelmezetten elviselik. De ebben a rendészeti témakörben is csak akkor lesz valamiféle tartó- sabb hatása, ha előre bejelentés nélkül, váratlanul történik. Ha nem tudja a közútra kihajtó autós, hogy mikor, hol fogják majd ellenőrizni. Kissé túlzó, szélsőséges, karikírozó példával élve: Ha rádióban, televízióban és a napilapokban meghirdetjük, hogy július 2-án nagy rendőri erőkkel figyeljük majd a belvárosban működő valutaüzéreket, akkor azok ezt a napot kihagyják, kirándulásra mennek, vagy összeülnek sörözni. Július 5-én és a többi napokon aztán nyugodtan folytatják az üzérkedést. Meghökkentő nyilatkozatának ez a része: „Egyébként nem titokban történt az országos közbiztonsági ellenőrzés nem váratlanul akartunk rajtaütni a szahálv- talankondókon. ” Nagyon téves szemlélet mutatkozik meg ebben a nyilatkozatban. A közúti közlekedésben a legnagyobb hiánycikk a fegyelem. A közlekedési fegyelem megtermelése a közutakon, ez a legfontosabb feladat. A közúti közlekedésben fegyelmet teremteni pedig csak úgy lehet, ha az autós azt érzi, hogy mindig szem előtt van, soha sem tudhatja, hogy mikor, hol jegyzik fel a szabálytalankodását. És ha azt érzi és tapasztalja, hogy súlyos következménye van a szabálytalankodásának. Hetente 18-20 ember meghal, 80-100 súlyosan megsebesül. Pörbölyön kisdiák halt meg a közlekedési fegyelem teljes hiánya miatt. Holnap talán Ön, vagy én, vagy valamelyik családtagunk, barátunk lesz az áldozat. A közutakon száguldozó 25-30 százaléknyi, kisebbség uralja a terepet, kiröhögi azt a 70 százaléknyi többséget, amelyik szabályosan közlekedik, amikor szabálytalanul előzve el- száguld amellett a lenézett 70 százalék mellett, s a szemtele- nebbje még szamárfület is mutat. Magabiztosan száguldhat, szlalomozhat, 300 méteren belül ötször veszélyesen sávot válthat, hiszen tudja, hogy ellenőrzés majd csak akkor lesz, ha a rádió, televízió, meg a sajtó előzetesen bejelenti. Az ő személyiségi jogait nem lehet azzal sérteni, hogy bejelentés nélkül, váratlanul ellenőrzik. Nagyon téves szemlélet! A közlekedési fegyelem megteremtésének alapelveire és gyakorlati megvalósítására konkrét, részletes (két gépelt oldalnyi) javaslatot nyújtottam be a belügyminiszter úrhoz 1992. július 23-án. Javaslatomat a miniszter úr áttette az Országos Rendőr-főkapitánysághoz. Felkerestem az ügy ottani előadóját (őrnagy, ma már alezredes, nem nevezem meg) választ ígért a javaslatomra. A mai napig nem kaptam semmi választ. dr. Dávid László Budapest Isten óvja Magyarországot! Július 3-án a 168 óra műsorának egyik részlete volt Pető Iván az SZDSZ, és Orbán Viktor a Fidesz elnökeinek megszólaltatása. A két párt együttműködéséről volt szó a következő 1994-es országgyűlési választásokon. Pető Iván többek között a következő kijelentést tette: ha az SZDSZ megnyeri a választásokat, akkor első dolga lesz egy olyan „megegyezést kötni" az érdekvédelmi szervezetekkel (munkaadók, munkavállalók...), ami lehetővé fogja tenni a leendő SZDSZ-es kormánynak olyan törvények, rendeletek sokaságának meghozatalát, ami szükséges a gazdaság egyensúlyának biztosítására. Hogyan is kell ezt érteni? — Úgy, hogy az SZDSZ, Fidesz elnökei nagyon jól tudják, a jelenlegi gazdasági életben további megszorító, kemény, szociális feszültséget előidéző törvényekre, rendeletekre van szükség. Hadd ne soroljam fel azokat az intézkedéseket, amiket a jelenlegi kormány hozott a gazdasági élet stabilitásáért és amiért ezt a kormányt két oldalról is (ellenzék + érdek- védelmi szervezetek) állandó támadás érte. SZDSZ, Fidesz választási győzelmük esetén a szociális feszültséget megelőzendő, szeretné ezt a „megegyezést" megkötni Pető Iván azért, hogy támadás „csak egy" oldalról érje, a leendő ellenzék oldaláról. Mit fog ez eredményezni? Azt, hogy olyan politikai helyzet áll majd elő amikor az SZDSZ—fideszes kormány „bármilyen kemény" gazdasági intézkedést fog hozni, akkor az érdekvédelmi szervezetek, szakszervezetek nem fognak a munkavállalók érdekében szólni, tüntetést és sztrájkot szervezni, hanem a „megegyezés" alapján az akkori SZDSZ—fideszes kományt fogják támogatni. Csönd lesz, rend lesz, fegyelem lesz!!! — És ez már nemcsak hasonlítani fog a múlt egypártrendszerű hatalmához, hanem az is lesz! — Talán nem véletlen, de hasonlóan nyilatkozott egy héttel később Horn Gyula az MSZP elnöke is a baloldal esetleges választási sikere esetén. Mivel tudjuk milyen szoros kapcsolat áll fen az MSZP és a MSZOSZ között, kétségünk nem lehet a végeredmény felől. Isten óvja Magyarországot! . dr. Horváth László Budapest HISTÓRIA John Paget magyarországi útirajza 1835-ból VI. Nem hiszem, hogy a férfiak vagy legalábbis nagy többségük hasonlítható lett volna a nappali szobában összegyűlt asszonyokhoz. Furcsán és meglepően hatott, amint csoportokba verődve, a terem egyik vagy másik sarkában vagy az ajtóknál, nem mutattak hajlandóságot arra, hogy beszélgetésbe elegyedjenek a hölgyekkel. Mosolyogni való volt a merevség, mellyel néhány fiatal tiszt úgy lépett be a terembe, mintha még mindig a gyakorlótéren volna. Egyenruhájuk fehér zubbonya oly rövid volt, amilyen csak lehetett, mellükön sújtá- sokkal tele, és nadrágjuk oly szűk, hogy szerencsétlen viselőjük állandó haldoklással küszködhetett. Semmiképp sem nevezhető az ilyen a világ legkényelmesebb ruházatának. Amikor három vagy négy ilyen figura a nappali terem közepére vonult, ügyelve arra. hogy feltűnést keltsen, állandóan sarkantyúit pengetve, jobbra-balra fejhajtással köszöngetve, nyilván azt hitte, hogy a legelegánsabb stílusban oldotta meg az „antrét”. Heraklei- tosz maga is elmosolyodott volna a látványon. Teával, kártyázással, kávéval és csevegéssel telt el a „szoaré” kilenc óráig, amikor is a nagyobb termekben megkezdődött a bál. A társaság itt sokkal ve- gyesebb volt és kevésbé elegáns, mint Horváth úr nappali termében. A keringő és gallopada, a meleg júliusi este ellenére teljes lendülettel folyt, amikor mi megérkeztünk. Sohasem láttam még embereket, akik annyira átadták volna magukat a táncnak, mint ezek itt. Ahhoz. hogy egy hölgyet táncra kérjünk nem kellett ismerős, aki bemutasson. A férfiak egyszerűen meghajoltak, és a hölgy máris felemelke- det a tánchoz. Kétszer-há- romszor körültáncolták a termet, majd a táncos helyére vezette hölgyét és mást kért fel. Tánc közben alig beszélgettek. A cél a táncolás volt maga: ezt sohasem tévesztették szem elől. A férfiak, akik nem táncoltak. a terem közepén álldogáltak, míg a hölgyek a fal mellett sorban ültek. A nemek, eltekintve a tánctól, oly szigorúan elkülönültek, mint nálunk a protestáns templomokban. Az is előfordult, hogy tánc után egyedül hagyták helyükre menni a hölgyeket. Nyilván különösnek vélték, amikor mi tánc végén karunkat felajánlva és beszélgetve vezettük helyre táncospartner- nőnket. Láttam egy férfit, aki nyilvánvalóan nagyon elegánsnak képzelte magát. amikor haját fésülte egy nagyon szép lány keble fölött, akivel éppen beszélt. A keringő stílusa, ahogy azt is néhány hölgy járta, szokatlannak tetszett. Strauss és az ő keringői olyan gyorsaságot vittek bele a táncba, amely idegen az eredeti felfogástól, és nemcsak az elegáns táncot akadályozza, hanem gyakran érinti a jóízlést is. Ami még rosz- szabbá teszi a dolgot, némely hölgyek nagyon cere- móniallenesen lovagjuk vállára hajtották fejüket, és any- nyira elomlottak a férfi karjában, hogy be kell vallanom, prüdériám egy kissé sokkot kapott ettől. Találkoztunk néhány olasz tiszttel is, kedves és igen jól informált emberek voltak. Azt mondották, hogy a magyarok jól fogadták őket, és egyáltalán nem néztek rájuk azzal a féltékeny gyanúval, amellyel általában német bajtársaikat szemlélik. Amikor a bálból hazaértem, H. még mindig nem tért vissza Tihanyból. Ebből csak arra következtethettünk, hogy igyénybe vette az apátság vendégszeretetét. De amint másnap reggel felköltött minket, éhes pillantása és a reggeli iránti érdeklődése bizonyította, hogy nem lakhatott jól az egyház számlájára. A kíváncsi látogatók ugyanis annyit zavarták a szerzetes barátokat, hogy az utóbbi egy-két esztendőben teljesen elzárták a apátság kapuit. Szerencsére, egy szegény ács megkönyörült H. sanyarú helyzetén, és megosztotta vele sovány vacsoráját. Amint közeledett az est, H. felfedezett néhány jellegzetes paraszti figurát, s leült velük beszélgetni. Eközben megfeledkezett arról, hogy a nap immár lenyugodott, és mire besötétedett, néhány mérföldre Füredtől szállás nélkül maradt az éjszakában. Fogalma sem volt, hová hajtja le a fejét. A barátságos ács azonban ismét segítségére sietett, és felajánlotta házának legjobb fekvőhelyét. Szegényes valami volt az is, de más választásra nem volt mód, és H. örömmel elfogadta az ajánlatot. Amikor beléptek az ajtón, az ács felesége és gyermekei már aludtak. Nemsokára azonban elkészítették az ágyat, és H. a sötétben odatapogatódzott, mivel a család túlságosan szegény volt ahhoz, semhogy megengedje magának a gyertyavilágítás fényűzését. H. rövidesen meggyőződött arról, hogy nincs egyedül. Egyik oldaláról köhögés, a másikról sírás, fölötte a dunyhák suhogása és alatta a szarvak koppanása csekély megszakításokkal egész éjszaka folytatódott, és a találgatás bőséges anyagával látta el őt a tekintetben, hogy vajon kik, illetve mik lehetnek éjszakai hálótársai. Csak a reggeli szürkületkor állapíthatta meg, hogy két asszony közelségében, valamint fél tucat gyerek, egy kakas, több csirke és egy nagy bakkecske társaságában töltötte éjszakáját. Valójában a jó szamaritánus saját szobáját adta át vendégének, feleségestül, szolgálóstul és a helyiség összes többi lakóival együtt. Egy kis darab fekete kenyér és némi kecsketej volt minden, amit a szegény ember reggelire felajánlhatott neki. Amikor azonban H. fizetni akart, ezt határozottan és méltóságteljesen visszautasította. (Folytatjuk) Solymár elnevezése A Buda környéki falvak a középkorban a királyi szolgálónépek települései voltak. Kovácsi a királyi kovácsok emlékét őrzi, az Óbuda közelében fekvő Födéme- ,ven a méhészek éltek, az eltűnt Tászár a királyi ácsok faluja volt; Solymár pedig az udvari solyntászok, e fontos személyek lakóhelye volt. Az anekdota (és a népi emlékezet) más magyarázatát adja a Solymár név eredetének. Tóth Béla írta meg a Magyar anekdotakincsben az alábbi derűs történetet. Mátyás király második felesége az itáliai Beatrix volt. A királyné szorgalmasan tanulta a magyar nyelvet, és egy idő után már meglehetősen jól beszélte nyelvünket. Sőt, gyakran porolt is királyi urával. A királyi pár egyszer a Budához közeli vadaskertbc lovagolt ki. Hogy-hogy nem, útközben összeszólalkoztak, és az út hátralévő részén szótlanul lovagoltak egymás mellett. Mátyás nem békiilt köny- nyen, de hitvese sem kezdte. Végül csak megunta az asszony a király hallgatagságát. Már egészen a vadaskert közelében jártak, mikor megszólalt, kedvesen mosolyogva urára, olaszosan selypítve a magyar szót: „Ugyan sólj már!" Mátyás elnevette magát, és a békü- lés örömére a vadaskertet attól kezdve „Solymárinak neveztette. Így volt, nem így volt — ki tudja ma már eldönteni? A régen eltűnt soiymászok emlékét mindenesetre így is őrzi a falu, ha a történet úgy esett meg, ahogy Tóth Béla megírta. (Ami persze nem valószínű. A fennmaradt oklevelek cáfolják a vidám anekdota hitelét. De hát azért anekdota.) Pogány György
