Pest Megyei Hírlap, 1993. július (37. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-09 / 158. szám
1 PEST MEGYEI HÍRLAP SPORT 1993. JÚUUS 9., PÉNTEK 15 Szentendrei vívók évtizedes jubileuma Olimpiai bajnok vendégekkel Egyszer fenn, máskor lenn — lehetne a mottója az idén immáron tízéves évfordulóját maga mögött tudó Szentendrei Vívó Egylet eddigi történetének. Az 1983-ban alakult egyesület ugyanis egy esettől eltekintve — két egymás utáni évben NB I-es tagság — felváltva szerepel az első, illetve másodosztályban. Ebben még nincs semmi rendkívüli. Ám az itt vitézkedő versenyzők jól csengő névsora máris színesebbé varázsolja az egyesületről festett képet. Egykori olimpiai- és világbajnok vívók segítenek be olykor a csapat sikeresebb szereplése érdekében. Bizonyára sokan felkapták a fejüket a Nemere Zoltán, illetve Kulcsár Győző nevével fémjelzett szentendrei csapat szereplése hallatán. De hogy kerültek ők Szentendrére, miután aktív versenyzőként sok évvel ezelőtt visszavonultak a pásttól? Az ötlet Vass András, a Vívó Egylet szakosztályvezetője és egyben versenyzője fejében fogalmazódott meg: — Az egylet megalakulása után a harminc és negyven közötti korosztály tagjai kerültek a csapatba, akiket a fiatalabb versenyzők már kiszorítottak korábbi klubjaikból. Elindultunk a harmadosztályú CSB-n, ahol mindhárom fegyvernemben győztünk, s egyből bejutottunk a másodosztályba. Az ezt követő évben kard- és párbajtőrben első osztályúak lettünk, sőt mindkét fegyvernemben sikerült újoncként a legjobbak között bennmaradnunk. Igaz, első NB I-es tagságunk csupán két évig tartott, de azóta többször is szerepeltünk az első osztályban, hol kiestünk, hol feljutottunk. — Jelenleg melyik osztályban szerepel a Vívó Egylet? — A másodosztályban. De minden reményünk megvan arra, hogy az őszi csapatbajnokság során sikerül kiharcolni a feljutást. — Hány tagot számlálnak? — Átlagosan tizenöthúsz fő között mozog a keretszám. — Sokak számára meglepő, hogy az Olaszországban élő Kulcsár Győző, valamint az évtizedek óta Németországban fogorvosként praktizáló Nemere Zoltán is több alkalommal a csapattagok között „virít”. — Úgy gondoltam, „ösz- szeszedek” egy jó kis társaságot, ők szinte kivétel nélkül édesapám tanítványai voltak. Először Nemerének szóltam, ezután már nem volt nehéz Kulcsárt rábeszélnem. Végül is öt egyéni világbajnok volt a magyar párbajtőrvívó-sport történetében, közülük ősszel valószínűleg hárman is pástra lépnek. Nemere Zoltán (1965-ben volt világbajnok), Székely Zoltán (1978), valamint Kulcsár Győző (olimpiai bajnok 1968-ban) is szerepelt már a csapatban, mellettük pedig Papp Jenő (világbajnok) is jelezte, szívesen csatlakozna hozzánk. — Gondolom, számottevő anyagi támogatásról nem beszélhetünk. Mégis mi az, ami egy olimpiai vagy világbajnokot motiválni tud? — Egyszerűen jól érezzük magunkat együtt, elmegyünk (többször külföldre, több nemzetközi versenyen is részt veszünk egy évben. Sokszor egy-egy nemzetközi verseny hallatán fellelkesülünk: „ Gyerekek, leverjük őket, mint vak a poharat! ” — Mit szólnak hozzá az ellenfelek, hogy a másodosztályban olimpiai és világbajnokkal találják szembe magukat? — Eleinte teljesen meg voltak döbbenve. Örültek ugyan, hogy látják őket vívni, de sokan nem akarták elhinni, hogyan lehetséges ez. Óvás, tárgyalás is volt már emiatt, de nálunk minden teljesen egyértelmű. — A csapat tagjai közül heten is vívómesterek. Nem tudnának az utánpótlás-nevelés gondján enyhíteni? — Fontos lenne a Vívó Egylet szempontjából is, mert enélkül néhány éven belül megszűnne. Mindenképpen el kell vállalnia ősztől a csapat legalább egyik tagjának, hogy a fiatalokkal főállásban, teljes odaadással kezdjen el foglalkozni. ifj. Fromann Zoltán Fair Play Majdnem rosszul kezdődött a szlovák főiskolás futballválogatott számára Bujfalóban a Nyári Universiade. A tervezetnél később érkeztek a versenyek színhelyére, de még így is volt idő a hivatalos kezdésig. Ám kiderült, amíg ők a repülőtérről egyenesen a pályára siettek, addig csomagjukat, felszerelésüket már az olimpiai falu felé irányították. A kanadaiak edzője, Bruce Wilson igencsak sportszerű cselekedettel reagált: felajánlotta a bíróknak, várják meg, amíg Szlovákia harcra kész lesz. A szabályok értelmében a .juharleveles” válogatott mérkőzés nélkül jutott volna a két ponthoz. A találkozót lejátszották, az eredmény 0-0. Egy bizonyos: Bruce Wilson Fair Play- díjat érdemelne... Nincs rájátszás A tervezettnél két héttel később, szeptember 16-án kezdődik a férfikézilabda NB I. 1993/94-es pontvadászata. A halasztásra azért került sor, mert a juniorválogatott-bejutott a korosztályos-világbajnokság tizenhatos döntőjébe, amelynek küzdelmeit szeptember 8. és 18. között Egyiptomban bonyolítják le. A női élvonal bajnoki rajtja változatlan, szeptember 12-re írták ki az első fordulót. A férfiaknál a Várpalota nem nevezett, helyét a jobbik kieső, a Dunaferr SE foglalja el. A Hort SE és a Tatabányai SC a mezőny két újonca. A nőknél az NB I-es szereplésért osztályozót írtak ki: az NB I/B. két csoportmásodikja, a zalaegerszegi Caola SE és a váci Forte SC augusztus 8-án semleges helyszínen, valószínűleg Veszprémben dönt az NB I-es tagság jogáról. A másik újonc már ismert: a Szigma-Szekszárd, amely megnyerte az NB I/B Nyugati csoportját. Változás a legutóbbi kiíráshoz képest, hogy nem lesz rájátszás, 30 forduló alapján találnak gazdára a bajnoki címek. A játszmaarány döntött Feljutott a Dabas A megyei asztalitenisz-csapatbajnokság végeredménye: Nők 1. Erdőkertes 2. Vecsés 3. Gödöllő Férfiak 1. Erdőkertes H. 2. Szentendre II. 3. Vác D. 4. Dabas 5. Cegléd II. 6. Vecsés 11. 7. Kemence 8. Nagykáta 9. Gödöllő II. 8-55:20 16 3 5 35:38 6 1 7 20:52 2 14 1 1 29 14- 2 28 11 1 4 23 62 8 14 7- 9 14 52 9 12 4 2 10 10 4 1119 2 1 13 5 Külön értékelik a tartalékcsapatok, s a többi együttes teljesítményét. Az utóbbi kategóriából kerül ki a megyei bajnokként az NB III-as osztályozón részt vevő gárda. Most a Dabas próbálkozhatott a feljutással, s ez sikerült is. Igaz, csoportjukban visszalépés miatt csak ketten játszottak. A Polgár di ellen 9:9-es döntetlen született, s a játszmaarány döntött a Pest megyeiek javára. Két játszmán múlt a feljutás... — Három éve alakult meg a szakosztály — emlékezett visz- sza vezetőjük: Katona Gábor, aki maga is játékos. — Azokból verbuválódott a gárda, akik korábban kedvtelésből forgatták az ütőt. Most is amatőrök vagyunk. Hetente egyszer gyakoroltunk a dabas-sári általános iskola tornatermében négy asztalon. A magasabb osztályban kétszer kell majd összejönni, és erősítés is szükséges. A Dabas-Sári SE együttesét erősorrendben a következők alkották: Csata Sándor, Kovács Gábor, Katona Gábor, Józsa Sándor, Petrányi L, Forczek Miklós, valamint az ifista Bálint Balázs. Az említett osztályozón egyéniben Csata (4), Kovács (2), Józsa és Bálint, párosban a Kovács, Józsa kettős szerezte a győzelmeket. R. L. Hírek innen-onnan • A férfiak a legerősebb, a nők viszont igen tartalékos összeállításban indulnak harcba a hét végi atlétikai többpróba Európa Kupa B-csoportjá- ban, amelynek küzdelmeit a spanyol- országi Valladolidban rendezik meg. • Santosban rövidpályás világcsúcs született a brazil úszóbajnokságon. A 4x100-as férfi gyorsváltó a 25 méteres medencében 3:13,97 perc alatt teljesítette a távot. • Júniusban 4:3-as német győzelmet hozott az U. S. Cup 93 elnevezésű nemzetközi labdarúgótornán a németek és az amerikaiak összecsapása. Az amerikaiak december 18-ára „visszavágóra” hívják a címvédő német gárdát, 1990 világelsőjét. New Jersey-i alapítvány Petrovics emlékére A néhai horvát kosárlabdázó szupersztár, Drazsén Petrovics június hetedikén halt meg tragikus kimenetelű németországi autóbaleset során. Volt NBA-klubja, az amerikai New Jersey Nets vezetése úgy határozott, alapítványt hoz létre a remek sportemberre emlékeztetvén. A Petrovics-alapítvány tőkéjéből horvát egyetemistákat kívánnak támogatni az Egyesült Államokban. A N. J. Nets menedzsere, Willis Reed így nyilatkozott: — Drazsén örökre a Nets-család és a horvát közösség tagja marad. Ezzel az alapítvánnyal szeretnének segíteni rászoruló fiatal horvát egyetemistákon. Drazsén Petrovics a tavalyi NBA-idényben a tizenegyedik legeredményesebb pontszerző volt. Kaszparov a rocksztár ellen Csúcstalálkozó Londonban Két világ találkozik szeptemberben Londonban, és talán a rockrajongók is beleszeretnek a sakkba. Bono, a világsikerű ír U2 együttes 33 éves énekese megmérkőzik a 30 éves Garri Kaszparovval a sakktáblán. Bono 10 ezer fonttal fogadott arra, hogy legyőzi a világbajnokot. Kaszparov és az angol Nigel Short szeptemberben Londonban vívja a The Times lapok és a saját hivatásos sakkszövetségük szponzorálta világbajnoki páros mérkőzését. Az orosz sakkozó augusztus végétől Londonban lesz, és a döntő előtt jótékonysági mérkőzéseket is vállalt. Ezeket árverésen osztják szét. A U2 menedzsere, Paul McGu- iness 15 ezer fontot ajánlott, s megszervezett egy összecsapást Bonónak. A sztár külön ígéretet tett, hogy további 10 ezer fontot ad jótékony célra, ha veszít. A rockénekes állítólag már tízéves korában felnőtt versenyeken sakkozott, de aztán később szebb jövőt látott a zenében. A túrákon most is örökké sakkozásra kényszeríti a műszaki személyzetet, és még egyszer sem kapott ki. A világbajnoki páros mérkőzés idején a U2 éppen a Wembley-stadion- ban lép majd fel. Egyébként bárki megvívhat majd a Kaszparov—Short mérkőzés győztesével, aki — bárhol a világon — megnyeri a The Times tippversenyét. Számítógépes teletext- és telefonos kapcsolat révén a világ szinte minden országából részt lehet venni a versenyben. Csak azt kell kitalálni, mi lesz a játékosok következő lépése. Az abszolút győztes a mérkőzés lehetőségén kívül jutalmat is kap. Nyolc között a magyar kardozók Férfi tor: első' Németország Csütörtökön magyar szempontból „csendes” nap volt Es- senben, a 49. felnőtt vívóvilágbajnokságon. A nyolc között folytatták szereplésüket a férfi tőrcsapatok, de itt már — kellemetlen meglepetésre — nem volt érdekelt az olimpiai negyedik helyezett magyar gárda (Busa István, Érsek Zsolt, Kiss Róbert, Kun Csaba és Németh Zsolt). A 22 kardcsapat megkezdte a selejtezőket a Grugahalle pástjain. Ezt a feladatot a címvédő és olimpiai ezüstérmes magyar csapatnak — dr. Abay Péter, Boros György, Köves Csaba, Navarrete József, Szabó Bence — „álmából felébredve” is teljesítenie kellett az Egyesült Államok és Fehéroroszország ellen. A magyar kardválogatott csütörtökön mindkét csoportmérkőzését megnyerte, így pénteken a legjobb nyolc között folytathatja a küzdelmeket. Csütörtökön sok szó eset a szerda esti női tőrcsapatdöntőről, amely a sportág kitűnő propagandája volt. Látványos, izgalmas, fordulatokban gazdag finálét láthatott az 1500 néző. Mint a csütörtöki lapok címeikben írják: „Egy találat vb-ara- nyat ért”. A németek a sírból hozták vissza a győzelmet, 4:7-től fordítottak a románok ellen. Ezen a vb-n is többször bebizonyosodott, hogy a páston az utolsó pillanatig küzdeni kell, nem mindegy, milyen arányban kap ki valaki. A találatok a végső elszámolásnál nagyon fontosak lehetnek. A jobb tusarány aranyat hozott a német tőrvívóhölgyeknek. A férfi tőrcsapatok a legjobb nyolc között folytatták. A döntőben Németország és Olaszország csapatai jutottak, s végül a hazaiak szerezték meg a világbajnoki címet. A harmadik helyen Lengyelország végzett. Csank még Jiatal a „kapitánykodáshoz” Zvara jön, Horváth megy? Hiába „pumpolta” órákon keresztül az MLSZ régi-új elnöke és főtitkára, Laczkó Mihály, valamint Berzi Sándor a váciak vezető edzőjét Csank Jánost. Az év edzőjének választott szakember csak nem akart kötélnek állni. Érvek és ellenérvek sorjáztak, de Csank mindig ugyanarra a végkövetkeztetésre jutott: még nem akar szövetségi kapitány lenni. Még. Talán majd néhány év múlva. Feltéve persze, ha majd a jövőben is felmerül a neve, mint erre a posztra alkalmas tréneré. — Még túl fiatalnak érzem magam ahhoz, hogy hétről hétre csak meccsekre járjak, nézegessem a játékosokat, és napi kötött elfoglaltsággal, rendszeres aktív edzői tevékenységgel járó munka nélkül éljek — indokolt Csank, bár nem titkolta, hogy igencsak legyezgette a hiúságát a felkérés. De az észérvek döntöttek. Csank útja Laczkóéktól egyenesen a váci stadionba vezetett, ahol újabb egy évvel meghosszabbította szerződését. És elkezdte „fiaival” az új bajnoki évad alapozását. Tegnap ugyanis végétért a játékosok szabadsága, most legalább volt nekik, mert az elmúlt négy évben az Intertotó-meccsek miatt nemigen jutott idejük a pihenésre. Az ezüstérmes gárdából ketten máshol kezdték meg az alapozást: Bánfi Jánosnak vissza kellett térnie „kölcsönadó gazdájához”, a Kispest-Honvéd- hoz, Zombori András pedig a Videoton-Walthamhoz szerződött. Lehet, hogy a kulcsjátékosok közül többen is távoznak, de csak akkor, ha konkrét, és nemcsak szóbeszéd szintjén mozgó külföldi ajánlatot kapnak. Határon túli érdeklődés mutatkozik Koszta János (török), Hahn Árpád (belga), Ré- pási László (francia) és Nagy Tibor (svájci) iránt is, de pontokba szedett ajánlatot, netán szerződést még egyik játékos sem látott. Ahogy a Váccal kapcsolatban az már megszokott, ezúttal is ,Telhoztak” alsóbb osztályból egy-két tehetséget. Az NB I-be jutásért az UTE-vel szemben osztályozót játszó, és az élvonalról épphogy lecsúszó Hatvanból szerződtették Nyikos Józsefet, valamint a Tatabányáról Dorogra kölcsönadott Kasza Istvánt. Igazán „nagy nevek” ezúttal sem merültek fel, mert a váciak kezét megköti, hogy nem kínálhatnak milliókat az egyébként ilyen nagyságrendű összegeket kérő játékosoknak. László Atti- láék „kinézték” a Vácott már megfordult pécsi Balog Zoltánt és csapattársát, Medgyes Pétert is, de a fent említett okok miatt, egyikükkel sem tudtak megegyezni. Szóba került még a szintén volt váci, most a Vasasban játszó Zvara József leigazolása, ezen a színtéren még folynak a tárgyalások. Akárcsak Horváth László és az őt csalogató Ferencváros között. (thy) Forma—1 magyar módra Mogyoródi műhelytitkok A Pest megyei mogyoródi versenypálya, valamint az autós Forma—1 bonyodalmai már korábban is ihletet adtak L. Kelemen Gábornak, s a három évvel ezelőtt megjelent könyve szép sikert aratott. Most a mű folytatása is megjelent „Forma—I magyar módra” címen, amely az első könyv anyagát is magába foglalja. Példamutató gyorsasággal, három hét alatt készült el az Athenaeum Nyomdában az írásmű, s néhány napja jelent meg. A 150 oldalas könyvecskét (ára 150 forint) magánkereskedők árusítják. Az augusztus 13—15-e közötti mogyoródi Forma—1-es viadalon is kapható lesz külön árusok jóvoltából, de csak a kerítésen kívül. A tegnapi sajtótájékoztató keretében, az egyik meghívó, Feldmajer Anna, a C. C. Co. ügyvezető igazgatója — aki két évvel ezlőtt hasznosítani akarta a Hungaroring területét, s ebből nagy vihar kerekedett — egy új autós biztonsági rendszerről (My Car) tájékoztatta a jelenlévőket. Egyébként Feldmajer Anna anyagilag támogatta L. Kelemen Gábor könyvét, így lett szereplője a tegnapi eseménynek.