Pest Megyei Hírlap, 1993. július (37. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-09 / 158. szám
l PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. JÚLIUS 9., PÉNTEK J 3 Feltett kézzel ,3ác Több okból is sze- \ '{ rencsésnek érezhe- '/fflS tem magam július 3—4. eseményeivel kapcsolatban. Legfőképpen azért, hogy a váci „Földvári Károly” — Magyar Út Kör küldötteként részt vehettem a Magyar Út Körök Országos Gyűlésén, a budapesti Műegyetemen! Tanúja lehettem annak, hogy Csurka István nyilvánosan megköveti a magyar társadalmat, 36 évvel ezelőtti (kényszerített) gyengeségéért! Talán nem esik messze a magyar(!) társadalom nagy részének véleményétől a műegyetemi hallgatóság reagálása: vastapssal kifejezett megbocsátó, sőt bátorító szeretet nyilvánult meg irányába. (Nem mintha lelki konfliktusok nélküli lett volna a Magyar Fórum-beli önkéntes feltárulkozás, de valahol mélységesen megértettük egy sebezhető, vívódó ember évtizedes pokoljárását, akinek már megváltást jelent a súlyos teher letétele!) Csurka István tehát, ahogy mondani szokás, feltette a kezét... Mint a sportpályán a gólhelyzetet elvétő: bocsánat, fiúk, én hibáztam! És akkor úgy a játékostársak, mint a publikum részéről biztosított a nagyvonalú, sportszerű „napirendre térés”. Ám aki a másikra mutogat, a körülményeket kárhoztatja, a „labdában” keresi a hibát, csak csapattársi dühre, szurkolói füttyökre számíthat! íme, az emberközelivé vált, esendő néptribunus, a népi-nemzeti eszmék, a keresztény nemzeti középosztály megteremtéséért mindent vállaló köz(fő)szereplő, ki tudta érdemelni híveinek megbocsátó szeretetét Csurka nem mindennapi színvallásával ma még „fehér holló” napjaink magyar politikai közéletében. Pedig sejtjük, tudjuk (!), hogy élet- története és annak (immár köztudott) buktatói nem csak egyedi életpályát jellemeznek. Ajánlatos volna, kinek-ki- nek: a kormánykoalícióban, a kormányban (!), az ellenzékben, a sajtóban, a közhivatalokban, az egyházakban: Csurkához hasonlóan feltennie a kezét! És ugyanolyan töredelmes alázattal várni a társadalom, a közvélemény, a NÉP elmarasztaló ítéletét vagy nagylelkű megbocsátását! Mennyi kölönctől, lelkiismereti gyötrelemtől szabadulhatnának meg az érintettek, s mennyivel tisztább képpel, reális ismeretekkel felvértezetten kerülhetne az istenadta nép a következő választásokra!? Brezovich Károly Vác Követhetetlenek Hatvanas éveim vége felé hallottam először ezt a jelzőt volt főnökasszonyomtól, aki ellen munkatársai bizalmatlansági indítványt nyújtottak be, és ezért azonnal kérte a vezetői teendők alóli felmentését. A lázongás szervezői jól spekuláltak, mert az új kormány hivatalba lépése után mindenütt a változások óhaja került előtérbe, és ennek szellemében meg kellett szabadulni a politikailag nagyon elkötelezett vagy a párt által kijelölt alkalmatlan vezetőktől. Volt munkahelyem reformerei ügyes taktikát követtek. Miután még a visszarendeződés veszélyét sem lehetett kizárni, koncepcióhiány- nyal és vezetésre alkalmatlansággal vádolták főnöküket, aki 13 éve töltötte be pozícióját. Tehát a politikát kizárva tisztán szakmai alapon támadtak. Politikailag ők is a múlthoz tartozók lévén, furcsán vette volna ki magát, ha politikai alapon adják elő kívánságukat. Miután céljukat elérték, úgy tűnt, megelégszenek a félreállítással, és minden pozitív elképzelés híján elég sok vargabetűvel szegélyezett úton haladtak tovább. Azután kiderült, a volt vezető beosztottként is jól dolgozik, így a támadók részéről néhányan olykor már ro- konszenvet is mutattak iránta, és a megbuktatásában olyan egységesnek bizonyult együttes klikkekre bomolva egymást kezdte kipellengérezni. Természetesen az anyagi kérdések túlértékelése szolgáltatott ehhez alapot. Amikor volt főnökömmel néha találkoztam, elbeszélgettünk arról, milyen ellentmondásokkal terhes, kacska- ringós úton tévelyegnek hajdani beosztottjai. Abban egyeztünk meg, hogy nem lehet őket másként jellemezni, mint azzal, hogy követhetetlenek. Én még azt tenném ehhez hozzá, hogy olyanok, amilyenek lehetnek, hiszen a szülőszobától a koporsóig az egyedül üdvözítő ideológiát sulykolták beléjük. Akkor is, amikor a diktatúra kreatúráiként próbálnak szembefordulni a múlttal, ezt sem tudják másképp tenni, mint azokkal az eszmei töltésű szavakkal és fordulatokkal, amelyeket az agyukba véstek. Ezt a követhetetlen jelzőt terjeszteném ki az Antall- kormány parlamenti és parlamenten kívüli ellenzékére egyaránt, hiszen minden megnyilatkozásukból az derül ki, hogy legyen akármilyen szakmai kérdésről szó, állandóan a politikai eszmeiséget állítják előtérbe, hogy a következő pillanatban, amikor politikai kérdésről van szó, a szakmai felkészültség követelményének ágyúival tüzeljenek a kormányzatra. Ami netán dicséretre méltó lenne esetleg, azt egészen biztosan kíméletlenül tűz alá veszik, máskor valóban kifoHISTÓRIA gásolható rendeletek mellett szó nélkül mennek el, például a valóban jogosan megkérdőjelezhető inflációs jelzőszámokat nem vonják kétségbe. Sommázva a többéves, a kormányellenességben valóban egységesnek mondható ellenzék működését, erre a tevékenységre valóban ráillik a követhetetlen jelző, de még azt is hozzátenném, hogy nemcsak követhetetlenek, hanem könyörtelenek is, mint azt a taxisblokád és az október 23-ai incidens körüli hírverés is igazolta. Tiszay Géza Budapest Elnézést kérünk Közöljük olvasóinkkal, hogy a múlt év február-márciusában megjelentetett cikksorozatunkban dr. Mihalik Lászlóról, a Sasad Rt. elnök-vezérigazgatójáról valótlan tényeket állítottunk, való tényeket hamis színben tüntettünk fel, amellyel megsértettük személyiségi jogait, és amelyért elnézést kérünk. A Szerkesztőség John Paget magyarországi útirajza 1835-ből II. Gönyü fölött a folyó déli ága visszatér a főmederbe, és ettől a helytől némi távolságra látni lehet a Rába kanyarulatait és azt a homokos síkságot, amely oly végzetes volt a magyar fegyverekre. Itt történt, hogy a magyar nemesség fegyelmezetlen csapatait Napóleon jól képzett légiói csekély erőfeszítéssel teljesen szétszórták, és itt foszlottak szerte Ausztria utolsó reményei, hogy megállíthatja a francia hadosztályokat. Az első város a Duna partján, Pozsony és Pest között, amely említést érdemel, Komárom, a Duna és a Vág ösz- szefolyásánál épült. A várost két oldalról a Duna, illetve a Vág védelmezi, házait erős falak veszik körül. Nem sokkal Komárom után a síkságot szelíd hajlatú dombok váltották fel, és a folyó északi partján szőlőskerteket láthattunk. Neszmély, ez a kicsiny és jelentéktelen falucska boráról híres. A neszmé- lyi egyike a legkedveltebb, de egyúttal legdrágább magyar boroknak. Nemsokára feltűnik előttünk az esztergomi hegy, tetején a félig elkészült székesegyházzal és Rudnay érsek rezidenciájával. A kated- rálist 1821-ben kezdték építeni, de — bár nagy csomó pénzt ráköltöttek,— további anyagi alapok hiányában, még mindig befejezetlen. Nehéz a gőzhajó fedélzetéről nézve véleményt formálni a félig kész épületről, de kételkedem benne, hogy kielégíti a magyarok várakozásait. Esztergom Szent István szülőhelye, és hercegprímási székhely, amely talán a leggazdagabb egyházi stallum Európában. Bevételei a Durham és Canterbury jövedelmeit teljesen árnyékba borítják. Nehéz meghatározni a pontos összeget, de általában évi százezer fontra becsülik, bár némelyek szerint csak nyolcvan-, esetleg hatvanezer... A legcsekélyebb hajlandóságot sem érzem magamban, hogy valamifajta cicerone szerepét játsszam Pesten, vagy hogy részletes leírását adjam a templomoknak, a középületeknek; még kevésbé áll szándékomban, hogy mint valami rosszindulatú kém, elmondjam az igaz és hazug történeteket, amelyeket a ragyogó paloták és házak tulajdonosaitól hallottam, mégis, azt hiszem, el kell mondanom egyet s mást erről a városról. Annál is inkább, mert éppen ezen a tavaszon történt, hogy egyik művelt honfitársam tágra nyílt szemmel jelentette ki: felfedezte Pestet! Volt tehát egy város, Bu- da-Pest, százezernél több lakossal, amelyről ez az egyébként művelt úriember látogatása pillanatáig mit sem tudott. Hogy megvédelmezzelek téged, kedves olvasóm, hasonló tévedésektől, felkérlek, foglalj helyet mellettem a fiakkerben, és kísérj el első körutamra a városban, s hallgasd meg beszerzett értesüléseimet. Természetesen, a Váci utcai Nádor Szállóból indulunk el, mert ez egyike a legjobb hoteleknek, az egész osztrák birodalomban, és épp ezért egész pesti tartózkodásunk idején ez marad a szálláshelyünk. És mindenekelőtt, kérlek, nézd meg a fi- akkert, nem olyan piszkos, nehéz, ütött-kopott, lassú kocsi, amilyeneket a londoni állomáson láthatunk, hanem nagyon tiszta, csinos, nyitott jármű, két jó származású lóval. A kocsis nyelvének élességével sokkal inkább párizsi kollégájához hasonlítható, mint a londoniakhoz. Télen a nyitott jármű helyére kellemes, csukott kocsi kerül, nagyon szegény fiakke- resnek számít az Pesten, akinek nincs téli és nyári kocsijaHajtsunk ki most a rakpartra. Nézd meg az első három vagy négy házat, és mondd meg nekem, ismersz-e bármilyen magánépületet, amely ragyogóbb lenne és jobb stílusban épült volna, mint ezek; nem egy közülük belekerült vagy negyvenezer fontba. Sok család lakik bennük, ami különben általános szokás a kontinensen. Pontosan ezekkel az épületekkel szemben szándékoznak megépíteni az új hidat a Dunán. Amint végighajtatunk a rakparton, amelyet kővel burkolnak és fallal védenek a folyótól, a Redout-hoz érkezünk. Igen nagy és elegáns bálterem ez, amely különösen télen hangos a nemesek és polgárok jókedvétől. A rakpart egész hossza nagyjából egy angol mérföld, és a város félkörben terül el két végpontja között; az utcák többsége széles, mind kövezett és néhány már járdával is ékeskedik. A házak általában fehér kőből épültek, és sokkal csinosabbak, mint amilyenekhez szemünk otthon hozzászokott. A terek tágasak, de mivel a közepükről hiányzik valami, szobor vagy emlékmű, üresnek és elhagyatottnak látszanak, és csupán arra szolgálnak, hogy a homok és a por, amely időről időre ellepi Pestet, hatalmas kupacokba gyűljön össze rajtuk. Ez a homok Pest egyik nagy szerencsétlensége. Oly finom, hogy mindenhová behatol, megrongálja a berendezést, megvakítja, köhögésre inger- li az embereket, rosszabb, mint a londoni köd. A homokvihar néha valóban rettenetes itt. A vidék ugyanis Pest körül homoksíkság, kevés a fa vagy kert a külső kerületekben, nincs semmi, ami megtörné a szél erejét, s amikor az viharrá erősödik, a homok, mint a felhő hömpölyög előre a Duna felé, és ellenállás nélkül zúdul Pest utcáira. Egyszer egy kellemesnek ígérkező napon, éppen írtam a hotelszobámban, amikor az ablakon kitekintve láttam, hogy az ég hirtelen felhőbe borul. Az okot kutatva, éreztem a meleg és száraz légáramlatot, és a hosz- szú út végén, amely párhuzamos a Dunával, hatalmas homokfelhőt vettem észre, amely lassan, sziszegő zajjal haladt előre. Az ablakok becsapódása minden oldalról jelezte, hogy a szomszédok felkészülnek az ellenség fogadására; éppen csak arra volt időm, hogy én is becsukjam az ablakomat, amikor a felhő már ránk tört. Öt percig a szálló homok sűrű fellege töltötte meg az egész utcát. Minden elővigyázatosság ellenére, könyveimen és papírjaimon igen finom homokréteg képződött, amelynek részecskéi az ablakkeretek hasadékain jutottak be. Az ilyesmit valószínűleg meg lehetne akadályozni fásítással és a város külső kerületeinek kertesítésével. (Folytatjuk.) Pest megye a nők jogáért II. József halála után a nemzet önmagára ébredt. Az új uralkodó, II. Upót összehívta a diétát és hajlandónak mutatkozott az ország sérelmeinek orvoslására (legalábbis szóban). Az egyes vármegyék önkormányzata is új életre kelt, régen látott aktivitással foglaltak állást a különböző' ügyekben, fontos és kevésbé fontos kérdésekben. Mindezt gazdag röpirat-irodalom kísérte; újságok hiányában ezekben fejtették ki véleményüket a szerzők. Feltámadt a kuruc kor: divatba jött az országban a kuruc viselet, tánc és zene. A külsőségek mellett komoly kérdések kapcsán is szóba került a Kákóczi-kor. Pest vármegye közgyűlése az országgyűlési követeknek adott utasításban például előírta, hogy szóba kell hozni a szabadságharc áldozatainak, pontosabban leszármazottaiknak rehabilitálását: vissza kell kapni a fiáknak politikai és nemesi jogaikat. A vármegye egy, a maga korában nagyon haladó véleményt is magáévá tett. A nők részvételéről a diétán volt szó, persze csak arról folyt a vita, hogy a karzaton, a nézők között megjelenhetnek-e a hölgyek. Bárány Péter, gróf Széchényi Ferenc titkára röpiratban állt ki a nők részvételéért, mint írta, az angol dámák is bejárnak Londonban; részvételük által ,fényesedne a nemzeti nyelv’\ ha kizárják az asszonyokat a komoly dolgokból, magyartalanná válnak. Bárány Péter gondolatait elfogadta a megye, és közgyűlési jegyzőkönyvben szögezte le: Bárány Pest vármegye nevében bocsátotta ki könyvét. Pogány György
