Pest Megyei Hírlap, 1993. július (37. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-09 / 158. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP VELEMENY 1993. JULIUS 9., PENTEK Felvilágosult tévedések A Vasárnapi Újság adását köveiden egyik vasárnap reggel — már a következő műsorprogramban — rövid írást olvastak fel „Felvilágosulatlan abszolutizmus” címmel. Az írás lényege az, hogy a mai magyar kormány abszolutista uralmat valósít meg, vagy annak megvalósítására törekszik. Mindezt nem felvilágosult, hanem felvilágosulatlan módon teszi. A szerző maga is mondja, hogy a gondolat már korábban megfogant benne, talán le is írta, majd az íróasztalába tette, míg most végre elővette, s — a rádió tájékoztató, művelődést teijesz- tő funkciójának keretében — publicitást is kapott. A jó szándékot sem a szerzőtől, sem a műsor szerkesztőjétől nem vitatjuk el. Felvilágosultságukat, pontosabban a fogalom visszájának sajátos címbeli célzatát és legfőképpen annak helytállóságát azonban vitatjuk. A magyar társadalom negyven éven át olyan történelmet tanult, ami inkább áttöltésnek, célok által megszabott — esetenként hamis — összeállításnak nevezhető. Noha a felvilágosult abszolutizmus történelmi kategória, tartalmát tekintve nem nélkülözhetők bizonyos, az alkotmánytan és államtan (vagyis a politika, mint tudomány) területéhez tartozó ismeretek. Ezek a tudományok még jobban szenvedtek a szóban- forgó negyven év során, mint a történettudomány. Ezért a felvilágosult abszolutizmusról röviden kell szólni. Az abszolutizmus az uralkodó korlátlan, vagy legalábbis korlátlanságra törekvő hatalma. Az ősi, törzsi világ, aztán a római impérium struktúrájának átörökítése: az abszolút uralkodó nemcsak a vagyonnak, de életnek és halálnak is ura. A vesztes gladiátor élete Rómában az abszolút uralkodó egyetlen kézmozdulatától függött. Vazul fülébe az ólmot ez a hatalom öntette, s Béla herceg — a későbbi királyunk — szemét ez a hatalom szúratta ki. A XVI.század Angliájában ez a hatalom ölette sorra a szó- bajöhető, trónváró ellenlábasokat. Az abszolút uralkodóé nemcsak a bányajog volt, de birtokadományaival a hívek országos hálózatát építette ki. Rákóczi fejedelem birtokai így kerültek kifalyhű kezekbe. Az abszolutizmus fejlődésében újabb lépést jelentett a felvilágosult uralkodó megjelenése. Nemcsak a felvilágosodás, hanem a társadalmi-gazdasági fejlődés is közre játszott ebben. A hűbéri világ „uralkodó kontra hűbérurak” párharcát úgy kívánták végleg eldönteni, hogy a király átnyúlt az urak feje felett: a polgárság és a jobbágyság jogainak kiterjesztésével egyszersmind az ellenlábasok hatalma is gyengült. Ezzel a politikával az uralkodók elérték, hogy abszolút uralkodói hatalmuk megmaradt. A hatalmat nem kellett megosztaniuk a Montesquieu által adott szétválasztás szerint: törvényhozói, végrehajtói és bírói hatalom az egyetlen monarchia ké- nye-kedvétől függött. Az elmondottakból kiviláglik, hogy abszolutizmus ugyan megvalósult a XX. században, ezt azonban a hírhedt diktátorok teremtették meg: törvénytelen öldöklésekkel, koncentrációs táborokkal, az emberi, személyiségi jogok semmibe vételével, a magántulajdon elvételével. Ezek az abszolutizmusok annyiban nevezhetők felvilágosulat- lannak, hogy megvalósítóik nemcsak műveletlenek voltak, de a történelem irányát is tévesen ítélték meg. A modernkori abszolutista — ha úgy tetszik: diktatórikus — elnyomás ellenhatásaként (és a rendszerek gazdasági vagy katonai összeomlását követően) születtek meg azok a parlamentáris demokráciák, amelyek között "a térségben éppen hazánkét tartják a legsikerültebbnek. Nálunk lebontották a régi politikai és gazdasági egyeduralmi korlátokat, jogrendszerünkben legalábbis: a parlamentáris demokrácia minden intézménye megtalálható, s az elmúlt három évben sikeresen is működött. A parlament ellenőrzést gyakorol a végrehajtó hatalom felett, a független Állami Számvevőszék ellenőrzi a gazdálkodást, a sajtó szabadon ír még arról is, ami nem biztos, hogy igaz. Végül az új alkotmánnyal megteremtett Alkotmánybíróság még a meghozott törvényeket is megsemmisítheti, de ugyanezt teszi az önkormányzatok, a kormányzat, vagy akár a bíróságok alkotmányellenes döntéseivel. Manapság, sajnos, sokan nem ismerik az államélet kategóriáit. Indulataikat vetítik ki a valóságra, érzelmeiket akarják másokkal elfogadtatni. A négy évtized során e téren is tudatlanságban tartott közvélemény hall- gatja-hallgatja, s nem tudja, miben higy- gyen. Ezért számíthatnak a nyilvánosságot kapott tévedések is meghallgatásra. Az előbbiekben történelmi példák érzékeltették az abszolutizmus, az abszolút hatalom ismérveit. Most tekintsünk ki a jelenkori világra. A nagy nyugati demokráciákban a kormányok eltökélten valósítják meg azt a programot, amelynek meghirdetésével a választók hatalomra juttatták őket. Ezeket a programokat és az ilyen politikát az ellenzék kíméletlenül támadja, de a program megvalósul. Ezért senkinek nem jut eszébe akár felvilágosult, akár felvilágosulatlan abszolutizmusról beszélni, mert a- szabad rendszerhez szokott közvéleménynek nem lehet eladni. E nagy demokráciák közül a német alkotmány áll közel a magyarhoz; ott a kancellár kezében összpontosul a hatalom jelentős hányada. Franciaországban — még kicsit de Gaulle törekvéseit tükrözve — felemás a rendszer: államfő és kormányfő hatalmi vetélkedése sok bajt, komplikációt okoz. Angliában a miniszterelnök a végrehajtó hatalom ura: senkinek nem jut eszébe abszolutisztikus törekvéssekkel vádolni, ha nem ül le egyeztetésre minden apró-cseprő ügyben az őt okszerűen támadó ellenzékkel. A hazánkban megvalósult és jól működő parlamentáris demokráciát akár felvilágosult, akár felvilágosulatlan abszolutizmusnak nevezni éppen olyan értékű, megtévesztő és hiteltelen megnevezés, mint amikor a kommunista diktatúrát — ösz- szeomlása előtt — jelzős vagy jelző nélküli demokráciának nevezték. A felvilágosulatlan abszolutizmusnak nevezett gyakorlatnak jó próbatétele lehet: az Alkotmánybíróságnál a konkrét jeleket, intézkedéseket meg kell támadni. Ezt azonban nem teszik, s erre jó okuk van a kritikusoknak: nem lenne sikerük e magas testület előtt. Ezért aztán megmaradnak az egyszerűbb megoldás mellett: magyarázzák a laikus hallgatónak, olvasónak, abban bízva, hogy a fogyatékos érvelés is hatásos lehet a műveletlen közönség előtt. Az az érzésünk, hogy tévednek! Dr. Harsányi László Nincs bocsánat(kérés) Nem szoktam nézni a Dallast. Nem ezért vagy azért, hanem mert idegesít a Ewingok „tanyájának” a sivár környezete. Akik jó 40 év alatt nem képesek otthonukat szebbnél szebb fákkal körülültetni, azoknak az élete is bizonyára sivár, embertelen, A múltkor mégis megnéztem egy részt, s amikor Ray szarvasmarhái kerültek a képernyőre, felki áll to ttam: Végre egy emberi kép! Hogy mennyire igazam volt, azt a következő műsorszám, a Panoráma is bizonyította. Az első részben az ausztráliai televízió riportját láthattam egy tragikus sorsú nővel, Bárdy Magdává]. De hát ki ez a Bárdy Magda? Egy székesfehérvári születésű ausztráliai asszony, akit 1944-ben szülővárosából a náci Németországba deportáltak. Egész családja elpusztult, egyedül ő jött haza Magyarországra. Itt férjhez ment egy gazdag kereskedőhöz, s néhány évig boldogan élt egy elegáns villában férjével és gyermekével. S ez lett a veszte. A székesfehérvári párttitkár ugyanis szemet vetett a szépen berendezett házra, s a kommunista hatalomátvétel után mi sem volt könnyebb egy vezető elvtárs számára, mint megszerezni a más tulajdonát. Magdát és férjét elvitte az ÁVO (a gyerek valamelyik rokonhoz került), a villába pedig sebesen beköltözött a nagyhatalmú pártférfiú és családja. Az elhurcolt férjet az elvtársak agyonverték, az asz- szony kegyetlen kínzások után életben maradt. így átvészelte a második, a bolsevik diktatúrát is. 1956-ban, a népfölkelés leverése után fiával együtt Ausztráliába emigrált. Ott — budapesti segítséggel — rátalált arra az ávós tisztre, Vajda Tiborra, aki annak idején vele foglalkozott (ami a leghumánusabb rendszerben persze ütést-verést jelentett). Vajda, akinek csak fogtechnikusi képesítése volt, a távoli szigetországban fogorvosnak adta ki magát. A „doktor urat” felkereste lakásán Bárdy Magda, majd az ottani televízió egyik munkatársa, aki föltett néhány kellemetlen kérdést, többek között ezt: Nem gondolja, hogy legalább bocsánatot keílene kérni áldozatától? A volt ávós tiszt szemrebbenés nélkül felelte: Nincs miért bocsánatot kémem. Ennek ellenére jobbnak látta eltűnni Ausztráliából. Nyilván azért, mert semmi olyat nem tett, amiért bocsánatot kellene kérni áldozatától, aki mellesleg egy másik áldozatának az özvegye. De a történetnek van egy másik ága is. A nagyhatalmú párttitkár boldogan élt, míg meg nem halt — azok között a bútorok között, amelyeket az ő kívánságára tönkretett családtól raboltak el. Ötvenhatban ugyan volt egy kis izgalom, de aztán a baráti tankok mindent rendbe tettek. így az elvtársi család nagyra nőtt gyermeke él ma is ama tönkretett család bútorai között. Valószínűleg ő is addig, amig meg nem hal. Ä kommunista rendszer bukása után csak annyi változott, hogy Bárdy Magda hazajöhetett, s nemcsak egykori kínzójának kilétét sikerült felkutatnia, hanem megtalálta a pártállami televízió kiemelt munkatársát is, aki ma is gondtalanul él Bárdy Magda bútorai között. A tragikus sorsú asz- szony csak egyetlen kicsiny bútordarabot kért vissza tőle, de bútor helyett azt a választ kapta az azóta közszolgálati televízióvá nemesedett médium változatlanul megbecsülésnek örvendő munkatársától: „56-ban a csőcselék fölgyújtotta a bútorokat.” Ennek persze még a legvörösebb fehérkönyvben sem találni nyomát, pedig ezekben nem a tények, hanem a fantázia játssza a főszerepet. Az egész olyan, mint egy rémtörténet. El se hinnénk, ha nem egy „nyugati” ország televíziójának munkatársai rakták volna össze a történet mozaikdarabjait. Ha nem így lenne, azt hinnénk, hogy valami jobboldali, antiszemita mesterkedés hozta így ösz- sze a dolgokat. Mert e szomorú történetben nemcsak Bárdy Magda és az agyonvert férj zsidó, hanem az ávós őrnagytól a párttitkárig minden negatív szereplő. Szóval ezek antiszemita zsidók? Vajon? 1991-ben a Kossuth Kiadónál megjelent egy azóta sem kapható könyv: Dénes Béla „Ávós világ Magyarországon. Egy cionista orvos emlékiratai”. Ebben írja a szerző „a többnyire zsidó származású’” ávós tisztekkel kapcsolatban: Ezek „régeS-ré- gen elszakadtak mindattól, ami zsidó... a zsidó vallástól, a hagyományoktól, a néptől... Zsidók már régen nem voltak, magyarok meg sohasem lettek. A párt tökéletes vezetői, Moszkva hűséges cselédei lettek.” Igaza van! A Rákosi Mátyások, a Péter Gáborok, A Vajda Tiborok viharsebesen „ráterpeszkedtek a magyarság nyakára, és ha kisebb mértékben is, a zsidóságra is.” Erről van szó! Ahogy a nyilasok nem azonosíthatók a magyarsággal, ugyanúgy a zsidók sem az ávósokkal. De a kommunizmus azonosítható az ÁVH-val! Jó ha nem feledkezünk el erről most, amikor a kommunista Hay- nau, Kádár János sírját tíz (egyesek szerint húsz) ezer elvtárs kereste föl. Ennyi „nyilas” vagy antiszemita nincs az egész országban! Úgy látszik mégis számolni kell a szélső- baloldali veszéllyel. Jegyezzük meg Dénes Béla azon szavait, amelyekkel idézett könyvét befejezi: „A bolsevizmus a pokolnál is rosszabb!” Török Bálint o e>; ?*'•' Mord illő
