Pest Megyei Hírlap, 1993. július (37. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-09 / 158. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP SZŰKEBB HAZÁNK 1993. JÚLIUS 7., SZERDA 7 Dunabogdányi vízinapközi Kiosztották az 1993-as Gyál Közoktatásáért Díjat A gyermekek birodalma A 11-es úton, Dunabogdány- ban, a Duna partján VIZI- NAPKÖZ1 felirat, és több tucat kerékpár vonja magára a figyelmet. A vízen egy nagyobb hajó, jacht, motoroscsónakok és sok-sok kis csónak, kajak. És gyerekek, fiatalok. Kicsit megzavarjuk a mindennapos tevékenységet a kí- váncsiskodásunkkal, de a fiatalok szívesen visznek Szabó Kálmánhoz és Pupova Miklóshoz, az irányítókhoz, akik lelkesen mesélik, mi is az a vízinapközi. A fiatalok birodalma. Itt megtanulnak otthonosan mozogni a hajón, a vízen. Megtanulnak úszni, megismerik a Dunát. Állandó ügyelet van a parancsnoki hajón, vállalnak motorcsónakőrzést, sétacsónakázást, ha kell, tolmáccsal. Tanítanak evezni és motorcsónakot vezetni, tanítják a víz szeretetét, a környezet megismerését, értékelését. — Itt minden a mienk, azé, aki idejön. Dolgozni is kell ám, takarítani, hajót mosni meg ami akad. Aki jól dolgozik egész nap, megnyeri a napi koszt árát, vagyis nem kell fizetni az uzsonnáért, ebédért. Sokan fulladnak meg nyaranta azért, mert nem ismerik a vizet, nem tudnak folyóban úszni, pánikba esnek. Mi Vimola Károly felvételei megtanítunk mindenkit arra, hogy ne féljen a víztől. A fiatalokat arról próbáltuk kérdezni, ki az, aki mindezt létrehozta és fenntartja. Megtudtuk, hogy a helybeli Lakatos János vállalkozó foglalkozik a napközivel, önzetlenül. Szeretne szép nyarat biztosítani a fiataloknak. Ezek után természetesen kíváncsiak voltunk, ki az, akinek jóvoltából a dunabogdányi és a környékbeli fiatalok nem az utcán csellengenek, nem a diszkóban, uram bo- csá’, a video előtt keresik szórakozásukat. Lakatos Jánost a házában találjuk, melynek udvarán fiatalok dolgoznak egy hajón. Telve lelkesedéssel kérdezgetjük, de legnagyobb meglepetésünkre a vállalkozó elhárítja érdeklődésünket. Ugyan miért? Hiszen az ötlet, a kezdeményezés nagyszerű. Bartos Csilla Hit nélkül nincs nevelés Pályaválasztáskor a pedagógus számol azzal, hogy nem városon kezdi a munkát, a falusi iskolákban is szükség van tanárra. Az más kérdés, hogy falu és falu közt különbség van, s ha valakinek netán Urbőpusztán ajánlanak katedrát, nem érzi magát a mennyországban. Kovalik Józsefné is így volt ezzel, amikor 1967-ben kézhez kapta a diplomáját, viszont állást csak Ürbőpusztára kínáltak. Szerencsére az utolsó pillanatban megürült egy hely a gyá- li Rákóczi-iskolában, s a szeptemberi becsengetéskor itt állt először tábla elé a fiatal biológia—földrajz szakos tanárnő. — Félévig tanítottam ott igen nehéz körülmények közt. A községben sok volt a gyerek, kevés az iskola. Három műszakban folyt az oktatás. Aztán ’68 tavaszán elkészült a Kos- suth-iskola, ahol hat évet húztam le, az utolsót igazgatóként. — A pályatársak tréfásan azt szokták mondani, ön a mindenkori ügyeletes igazgató. — Van benne valami. 1984-ben az Erdősor utcai iskolát bízták rám, jóval az átadás előtt. Néhány hét alatt kellett össze verbuválj am a 40 tagú tantestületet s megfelelő feltételeket teremteni 780 gyerek oktatásához. Alighogy helyrerázódtunk, egy megyei határozat átminősítette az intézményt szak- középiskolának. mi pedig átköltöztünk a Bartók utcai új általánosba. Kezdhettem mindent elölről. Az ambíciós, hivatásukat szerető emberek élete csupa újrakezdés. Kovalikné — vagy ahogy a gyerekek közvetlen egyszerűséggel szólítják: Irénke néni -— minden szeptember elsején úgy kezd az új tanévhez, hogy most még többet nyújt, még magasabbra emeli a mércét. — Mindenekelőtt a magam mércéjét. Pedagóguscsaládból származom, rajtam kívül még hat tanár van a népes famíliában. Útravalóul három tanácsot kaptam: hit nélkül nincs nevelés, minden gyerekben van valami érték, a legfontosabb mozgatórugó a szeretet. Ehhez jött a menet közben szerzett tapasztalat: a nevelés a személyi kölcsönhatások eredménye. — Gondolom, jó tanárnak lenni állandó továbbtanulást feltételez. — Azt is. De mint Carl Rogers mondja, a tanár legfőbb munkaeszköze a saját személyisége. Ezt kialakítani jóval nehezebb, mint lépést tartani a tudománnyal. — Ön nemcsak pedagógus, de politikus is, egyik alapító tagja az MDF-nek. — A politikus szó túlzás. ’88-ban valóban elsők közt léptem a pártba, de hiányzik belőlem a szónoki véna. Én csak csendes tenniakaró vagyok, azt keresem, mit tehetünk a községért, a társadalomért, és nem utolsósorban a ránk bízott gyerekekért. Nem politikus, de szálláscsi- nálója egy eszmének. Öt év alatt számos olyan politikus és tudós kiválóság tartott előadást a Bartók-iskola aulájában, akik a rendszerváltozás, előtt szóhoz sem juthattak. Ezek a fórumok emelték az iskola s egyben a község rangját, s ez elsősorban Kovalikné érdeme. — Örülnék, ha ezt mások is így látnák. Mert sokat köszönhetek ennek a községnek, van mit törlesztenem. Munkát adott és feltételt, hogy otthont teremtsünk. Tizenhét év után őslakosnak érzem itt magamat, ezernyi szállal kötődök Gyálhoz. Nyilván mások is így látják, s az 1992-ben alapított Gyál Közoktatásáért Díj kuratóriuma nem véletlenül ítélte Kova- liknénak az ez évi díjat, jóllehet Gyálon nagyon sok lelkiismeretes, jó pedagógus buzgól- kodik hasonló vehemenciával. — Örül a kitüntetésnek s a vele járó borítéknak? — A pénz mindig jól jön, de ebben az esetben a borítéknak csak másodlagos szerepe van. Elsősorban annak örülök, hogy méltányolják az igyekezetemet. És merem remélni, hogy ez a kitüntetés nem csak szakmai elismerés, de a szeretet megnyilvánulása is, amit a község érez irántam. Matula Gy. Oszkár A testületi döntés utóhangja Egy igazgató, négy pályázat Iskolák, óvodák vezetői és igazgatói kinevezéseiről döntött egyik utóbbi ülésén a váci önkormányzat képvi- selő-testülete. A városháza tanácstermének karzatán érdeklődők sokasága foglalt helyet. Eljöttek a kollégák, s szólításra várva a folyosón úgy izgultak a jelöltek, mint máskor a vizsgabizottság hívására váró diákok. A téma tárgyalásának kezdetén két csalódás érte a hallgatóságot. Az egyik meglepetést ÍMjtai István képviselő okozta azzal a javaslatával, hogy ne tárgyalja meg a testület a 204-es Szakmunkásképző Intézetből az egyik pályázó,’ Boczkó Tibor pályázatát, mert a képviselő-testület egyetemi végzettséget írt elő, neki pedig „csak” műszaki főiskolai végzettsége van. A másik csalódás: Vincié Imre tanár, képviselő, az oktatási bizottság elnökének javaslatára a testület — a személyiségi jogokra való hivatkozással — zárt ülést rendelt el. A tanárok emiatt a folyosón zúgolódtak, a pályázók meg azért méltatlankodtak, mert „helyettük mások védik a személyiségi jogaikat”. Holott az igazgató- jelöltek a nyilvános meghallgatásra is vállalkozva a kapott három-négy percben az érdeklődő polgárok előtt is szívesen megmérettették volna magukat, s elmondták volna az elképzeléseiket. A zárt ülésen egyetlen igazgatói állást hagytak betöltetlenül, s írtak ki új pályázatot. Az Árpád Úti Általános Iskola igazgatójának ugyanis ketten jelentkeztek, de a képviselők egyikük javára sem döntöttek. * A 204-es számú Szakmunkásképző Iskola több mint ezer tanulót képző intézetében Boczkó Tibor, a 18 éve ott tanító, 12 éve igazgató- helyettes, jelenleg megbízott igazgató — mint említettük — pályázott. Vele egy időben adták be papírjaikat: Kocsis Tiborné, Szanisz- ló Róbert tanárok és a korábban itt tanító, de most külső pályázóként jelentkező Mészáros Ferenc gépészmérnök, mérnök-tanár. A testület Szaniszló Róbertét nevezte ki igazgatónak. A döntés után nem nyugodtak meg a kedélyek. Többen hangoztatták azt, hogy a kinevezés nem volt igazságos, mert nem a legmagasabb végzettségű pályázót nevezték ki. Szerkesztőségünkbe is érkezett ilyen értelmű telefax, kérve: hallgassuk meg a volt pályázókat. Ők szívesen álltak rendelkezésünkre. — Gyártástechnológiai üzemszervező vagyok. Kiegészítő szakon gépész, műszaki tanári oklevelet szereztem — közölte Boczkó Tibor, majd így folytatta: — Ha alkalmas voltam ide tanárnak, igazgatóhelyettesnek, úgy gondoltam, hogy megfelelnék ennyi idő után igazgatónak is. A pályázatom beadása előtt megkérdeztem ár. Kovács Tibor jegyzőtől, hogy a végzettségem elegendő-e, mert a Művelődési Közlöny felső fokú, tehát nem kizárólag egyetemi végzettséget hirdetett erre az állásra. A jegyző úr azt mondta: elegendő. Ezt közölte velem a Polgármesteri Hivatal személyzeti vezetője is. A tantestület előzetes megkérdezésekor a kollégák rám adták a legtöbb szavazatot. Hatvan százalékot kaptam. Vincze Imre, az oktatási bizottság vezetője nálunk tanít, kolléga. Ő is azt mondta: megfelel a képzettségem. Ennek ellenére végigcsináltatták velem a tortúrát. Pályáztam, felkészültem, álltam az oktatási bizottság kérdéseit. Elmentem a szóban forgó önkormányzati ülésre, ahol szerettem volna elmondani a vezetői elképzeléseimet, de arra való hivatkozással, hogy nincs egyetemi végzettségem, nem voltak hajlandók meghallgatni. Én megértem, hogy csak egy igazgatót lehet választani, s az nem én lehettem, de ott is megmondtam: nem értem, hogy miért az utolsó pillanatban közlik a kifogásukat? Ezt rossz néven veszem. Kocsis Tiborné, tanár: — Hetedik éve tanítok ebben az iskolában. Előtte középiskolában voltam tanár. Az ELTE történelem szakán végeztem, aztán filozófia szakos — nem marxista! — diplomát is szereztem. Nekem sem az a bajom, hogy nem én lettem az igazgató, hanem az eljárást kifogásolom, mert szerintem nem volt etikus. Az egyik képviselőnek például láthatóan gyanús volt, hogy történelem—filozófia diplomás vagyok. Fel is szólított, hogy szíveskedjek elmondani; milyen egyetemi végzettségem van, mire a személyzetis: „Elnézést kérek, én hibáztam, valahogy félreraktam a diplomát. ” * Szaniszló Róbert, az új igazgató: — Üzemmérnöki diplomám van. A Soproni Erdészeti és Faipari Egyetemen végeztem. Később a Budapesti Műszaki Egyetemen műszaki tanári oklevelet szereztem. Alapjában véve nekem is ártott ez a kinevezés. A tantestület ugyanis kezdetben nyugodtan reagált a ki- választási procedúrára, az eljárást viszont nem helyeselte, s a döntés legitimitását kérdőjelezte meg. Ez bánt engem. Akik eddig támogattak, most a megoldás módját veszik rossz néven. Meg is kérdezte egy kollégám, amit én mégis bizalomnak tekintek: — Nem akarok-e ezek után lemondani? Vác legnagyobb iskolájában nem lett volna szabad így megzavarni a tantestület nyugalmát. Mészáros Ferenc gépész- mérnök, mérnök-tanár, aki először a miskolci, majd a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett diplomát. Korábban az iskola tanára volt, s nem kizárólag igazgatóként szeretett volna már korábban is visszakerülni. Háromszor próbálkozott, tanárnak jelentkezve, de nem tudták fogadni. Kollégáival együtt ő is azt kifogásolja, hogy helyette hivatkoztak a személyiségi jogára, meg azt, hogy nem a legmagasabb végzettségű lett az igazgató. Megemlíti, hogy az oktatási bizottságból a meghallgatáskor egyetlen szakmai kérdést sem tettek fel neki. Alapelve: a tudás és az erkölcs egyenlő követelmény legyen a vezető számára, de úgy érzi, ezt nem mindig veszik figyelembe. * Vincze Imre, az önkormányzat oktatási bizottságának elnöke: — Négy, nagyon jó kvalitású kolléga jelentkezett az állásra, akik közt nehéz volt különbséget tenni. Mi egyenlő esélyekkel javasoltuk őket, a képviselő-testületre bíztuk a döntést, amely viszont egyetemi végzettséget írt elő. Dr. Kovács Tibor jegyző: — Első szóra azt mondhattam Boczkó Tibornak, hogy a Művelődési Közlöny szerint pályázhat, mert abból kimaradt, hogy egyetemi diploma kell, de a testület utóbb ezt követelte. Zárt ülés pedig azért kellett, mert ha az összesen tíz-tizenegy pályázó közül nem mindenki adja meg ez alól a felmentést, külön-külön nem lehet azt megadni, technikailag megoldhatatlan. Moys Csaba alpolgármester: — Támogattam, hogy a főiskolai végzettségűeket is hallgassák meg. Én megértem Boczkó Tibort, de hát ebben a kérdésben a többségi döntés érvényesült. Kovács T. István
