Pest Megyei Hírlap, 1993. június (37. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-15 / 137. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP DOKUMENTUM 1993 JUNIUS 15., KEDD Pest megye országgyűlési képviselői 1956-ban* E lőre keli bocsátanunk, hogy a kommunista hatalomátvétel, 1949 után már csak a szovjet modell szerinti „népi demokratikus” értelemben beszélhetünk hazánkban választott törvényhozó testületről, országgyűlésről egészen 1990-ig. Az 1953. július 3-ra összehívott országgyűlés Pest megyei képviselői egyaránt a Magyar Dolgozók Pártja (MDP), a kommunisták jóváhagyásával kerültek a legfelsőbb törvényhozó testületbe, mint az más megyék képviselőire is jellemző volt. A fentiek ellenére azonban azt mondhatjuk, hogy mind a múltjuk tekintetében, mind 1956-os szereplésük alapján változatos volt a sorsuk és a politikai színképük az 1956-os forradalmat és szabadságharcot követő kommunista restauráció során is. * Az országgyűlési képviselőket területi elv alapján képviselő csoportokba szervezték 1956 nyarán. A Pest megyei képviselőcsoport 1956. augusztus 3-án alakult meg 21 képviselővel. Ekkor három tagú vezetőséget választottak: Matusek Tivadar elnök, Diny- nyés Lajos elnökhelyettes és Pála Károlyné titkár, aki egyben a Hazafias Népfront megyei titkára is volt. Az alakuló ülésen a megyei pártbizottság részéről jelen volt Kardos Márton a Hazafias Népfront Pest megyei székházában. Az 1956. okt. 23-án kezdődő forradalom és szabadságharc ideje alatt, és még azután is, hónapokig szüneteltette működését a magyar országgyűlés. Az Ország- gyűlés Irodája 1956. dec. 10-i keltezésű leveleket küldött szét az országba a képviselőkhöz, melyben érdeklődött sorsukról és az esetleges lakáscím-változásokról. Pest megye képviselői az irodánál telefonon vagy személyesen jelentkeztek. A képviselőcsoport első ülésére a forradalom és szabadságharc után 1957. január 11-én került sor. Ezen az ülésen valamennyi képviselő megjelent: Házi Árpád, Erdei Grúz Tibor, Tausz János, Csala László, Kókai Jánosné, Szabó Gusztáv, Kikillai Sándomé, Nagy János, Szijjártó Lajos, Sere- gélyi József, Makó László, Pála Károlyné, Wirth Ádám, Matusek Tivadar, Tenczer Béláné, Diny- nyés Lajos, Borsos Ida, Takács Károly, Czéh József, dr. Kende Zsigmond és Torma Mihály. Ez volt tehát az a csapat, amelyik Pest megyét „képviselte” az 1956-os forradalom és szabadság- harc idejében és amelyiknek szembe kellett néznie a „népfelkeléssel”, annak következményeivel és valamilyen választ kellett adnia a magyar történelem kérdéseire és kihívásaira. Közülük Makó László pilisvörösvári bányász 1957. júniusában elhunyt, ravatalát a pilisvörösvári pártházban állították fel. * Nincs tudomásunk róla, hogy a Pest megyei képviselők közül csak egy is tevőlegesen részt vett volna a forradalom és szabadság- harcban, ahogy azért az más megyék képviselőivel előfordult. Nincs tudomásunk róla, hogy ez a képviselőcsoport állást foglalt volna, megnyilatkozott volna a forradalom idejében. Csupán arról szólnak a források, hogy bár eltérő utakon, módokon hogyan álltak be ismét a „sorba”, hogyan hangolódtak fel megint arra, amit az MSZMP elvárt tőlük. A Pest megyei képviselőcsoport 1957. jan. 11-én megtartott ülésén a kormánynyilatkozatokról és a képviselői munkáról esett szó. Legelső helyen a forradalom—ellenforradalom, a munkástanácsok szerepe, a többpártrendszer, a termőföldek visszaadása szerepelt. Ezekhez majdnem mindegyik képviselő hozzászólt. Erdei Grúz Tibor „nem ért egyet a kormánynyilatkozat azon pontjával, mely az okt. 23-i eseményeket teljes egészében ellen- forradalmi tevékenységnek nyilvánítja, mert az emberek jó része nem az állam megdöntéséért tüntetett, hanem a régi hibák kijavításáért ment ki az utcára. Kérdi, hogy az ellenforradalom leverésénél miért nem támaszkodtak a munkásosztályra?” Erdei Grúz ezt a véleményét fenntartotta az értekezlet végén is, pedig akkorra már a nagy többség elfogadta az „ellenforradalom” minősítést. Pála Károlyné, Szabó Gusztáv, Nagy János,( Kókai Jánosné, Házi Árpád egyetértett a kormánynyilatkozattal, amelyik ellenforradalomként értékelte az 1956-os eseményeket. Tausz János válaszolva Erdei Grúz Tibornak elmondta: „...az okt. 23-i felkelés jellegében ellenforradalom volt. Már előre meg volt szervezve, a diákságot felhasználták céljaikra, a békés tüntetést 2 óra alatt átváltoztatták ellenforradalomra. Okt. 23—24-én imperialista csatlósok húzódtak már az osztrák határra. Céljuk: megbontani a Párt és az állam egységét. A magyar nép sötét temetővé és tűzfészekké vált volna, ha a szovjet csapatok nem jönnek segíteni”. M it lehet erre válaszolni? Amikor már nincs pártállam és az ő „egysége”, amikor már nem létezik a Szovjetunió és a szovjet hadsereg, amikor a 301-es parcella, a temető, amelyben a szovjetek és magyar csatlósaik által legyilkolt hazafiak számolhatatlanul nyu- gosznak, nemzeti panteonná vált. A többpártrendszer kérdése, melynek visszaállítása a forradalom egyik legfőbb követelése volt, szintén Erdei Grúz Tibor felvetésében került a vita középpontjába: „Felvetik még a dolgozók, hogy mi lesz a választásokkal és a többi pártok milyen szerepet fognalTbetölteni a kormányban? Lesz-e több párt?” Pála Károlyné szerint is ez nyitott kérdés, melyre választ kell adni. Tausz János véleménye: „Nem lenne helyes új választást most kiírni. Az ország gazdasági mélyponton van, a választási harc elvonná az embereket a termeléstől”. Igen átlátszó érvelés a -kommunista egypárturalom megtartása mellett. Ugyancsak Erdei Grúz Tibor tolmácsolta a dolgozók véleményét, hogy a munkástanácsok miért lettek csupán gazdasági térre korlátozva a kormánynyilatkozat szerint és miért nem politizálhatnak. Seregélyi József elmondása szerint „...igen nehéz helyzetben vannak, nincs meg még a tapasztalatuk, nincs kijárt út előttük, hiszen Jugoszláviában van csak egyedül ilyen munkástanács. Általában élvezik a dolgozók bizalmát, de az ellenség is fel akarja használni a maga céljaira”. Szabó Gusztáv javaslata: „az a tag, akinek nem elég a gazdasági vezetés munkája a munkástanácson belül és mindenképpen politizálni akar, lépjen be a Pártba, ott politizálhat. A munkástanácsoknak gazdasági feladataik vannak, de egyes munkástanácsok, mint pl. gödöllői Ganz Árammérőben, akik az ellenforradalmi erők beépített emberei, szeretnék politizálással a kormány ellen fordítani a hangulatot”. F elszólalt az ülésen Horváth András, az MSZMP Pest megyei titkára is. Elmondta, hogy „a megszüntetett területi munkástanács még most is működik illegálisan. Vezetői, melyet az ellenforradalmi kormány hozott létre, összeköttetést tartanak fenn egyes munkástanácsokkal. Új harci'taktikájuk most az, hogy a munkástanácsok mondjanak le, mert a kormány gúzsba köti kezüket. A munkástanácsokba befurakodott ellenforradalmi erők most vezetőik sugalmazására bomlasztani igyekeznek a munkástanácsokat, hogy ne vállalják a gazdasági nehézségek leküzdését”. Tehát Horváth Ándrás megyei párttitkár szerint nem a Kádár-kormány verte szét, semmisítette meg a munkás- tanácsokat fokozatosan, hanem azok aljas indokból bomlasztották saját magukat, hogy ilyen módon kivonhassák erejüket a „szocializmus építéséből”. A vidék, a parasztság számára a legnagyobb kérdések a föld visz- szaadása, a temrelőszövetkezetek önkéntessége, az átkozott beszolgáltatás eltörlése volt. Az Elnöki Tanács 1956. 21. számú törvényerejű rendelete 1956. okt. 12-én megszüntette ugyan a mezőgazda- sági termékek kötelező beszolgáltatását, ezt azonban nem hitték el az emberek, kommunista hazugságnak tekintették. Tapasztalataik alapján gyanúperrel éltek, hogy valamilyen más formában, más névvel visszahozzák ugyanezt. Pála Károlyné érintette ezt a kérdést, Tausz János is utalt rá. Tenczel Béláné szerint „a szobi járásban még mindig forradalmi hangulat van. A járás területén 8-10 tanácselnököt váltottak le. Eddig kimenni nem lehetett, mert forró volt a helyzet. Még ma sem ismerik el a régi tanácselnököket. A járásban 11 tsz-ből 3 tsz maradt”. Szijjártó Lajos hangsúlyozta, hogy nagyon sok helyen visszakövetelik a parasztok tagos+tott földjeiket. Elgondolása szerint a kishaszonbérletek felbontása után rendelkezésre álló földekből kellene kártalanítani a parasztság egyik részét. Kókai Jánosné is hozzászólt: „...meg kell oldanunk a föld visszakövetelését, mert különben szétverik a termelőszövetkezeteket és az állami gazdaságokat”. Elismerte a parasztság jogos földköveteléseit. Mindketten aggódtak a tavaszi mezőgazdasági munkák időbeli megkezdéséért, mely aggodalmukra a tulajdonviszonyok rendezetlensége, vagy bizonytalansága adott okot. „Racionalizálás” fogalma, címszava alatt tárgyalták meg az elbocsátásokat a munkahelyekről anélkül, hogy az esetleges munkanélküliek tömegei izgatták volna őket. Pála Károlyné egyenesen az „emberek” véleményét adta elő, hogy „először azokat az üzemi munkásokat kell elbocsátani, akiknek 3-5 hold földjük van”. Vagyis az úgynevezett ingázókat, kétlakiakat, akiket éppen a kommunista rendszer kény- szerített erre az életre, amikor megfosztotta őket a földtől, az otthoni megélhetéstől és beűzte őket az iparba, az ipari centrumokba. Ez a réteg kétszer viselte el a sújtást, egyszer azért, mert meg kellett fosztani a földtől, hogy rendelkezésre álljon a szocialista ipar számára a nagy tömegű, képzetlen munkás, másodszor azért, mert vissza kellett űzni a falujába, hiszen a szocialista ipar mégsem tudott neki megfelelő megélhetést nyújtani. Nagy János a nagymértékű elbocsátásokkal szemben azt vallotta: „elég lett volna most az állam- apparátust csökkenteni, mert az országnak nagyon sok pénzbe kerül ez és sokan megpróbálnak üzérkedni úgy, hogy felveszik a felmondással járó illetményt és napokon belül elhelyezkednek, így kétszeres fizetést húznak”. „Természetesen” felmerült az is, hogy a „racionalizálás” kapcsán legelőször az „ellenforradalmárokat” kell elbocsátani, mert mint Kókai Jánosné elmondta, „ezektől nem várhatunk támogatást”. Magyarán, eszerint az álláspont szerint az „ellenforradalmárnak” nincs joga a munkához és hogy ki az „ellenforradalmár”, azt természetesen a kommunisták mondják meg. A Pest megyei képviselőcsoport MSZMP-tagjai Házi Árpádnak, a csoport MSZMP titkárának kezdeményezésére értekezletet tartott 1957. jan. 24-én, amikor elhatározta a megyei tanácstagok felkeresését. A megyei tanácstagok részvételével 1957. jan. 29-én újabb értekezlet volt, melynek határozata értelmében aktivizálták a járási tanácstagokat és vezetőket. Pest megye országgyűlési képviselői 1957. ápr. 18-án újabb ösz- szejövetelt tartottak, melyen Bo- zóki István megyei ügyész és Tóth János megyei rendőrkapitány (a meghívóban még Ambrus János volt a megyei rendőrkapitány!) tartott beszámolót az „ellenforradalom” felszámolásáról Pest megyében. M ár a március 25-i képviselőcsoporti ülésen felvetődött, hogy Falusi Tibor, a gödöllői járás mezőgazda- sági osztályvezetője ellen folyik-e eljárás. Ugyancsak követelték Bányai Zoltán, a szobi járás másodtitkára ellen az eljárást, aki a forradalom alatt a vöröscsillag leverésében vett részt. Bozóki István megyei ügyész beszámolójából megtudjuk, hogy 1957. ápr. 1-ig 146 vádemelés történt, ebből 107 fegyverrejtegetés címén. Az első negyedévben 86 ítéletet hoztak, ebből 3 halálos ítélet volt. Tóth János rendőr alezredes, megyei rendőrkapitány elmondta, hogy 8 járási és 8 bűnügyi vezetőt eltávolítottak, mert „átpártoltak az ellenforradalomhoz”. Az eszmei zűrzavar miatt, azért mert nem volt politikai csoport, amelyik támogatta volna a rendőrség bűnüldöző munkáját, kb. február 16-ig „partizánkodás jellemezte a rendőrség munkáját”. Ez a saját szavai szerint így nézett ki: „Brigádokat szerveztek, akik a helyi lakossággal, valamint a párt közreműködésével segítettek az ellenforradalmi személyek felgöngyölítésében. Két hét alatt 2000 személyt gyűjtöttek be, közöttük gyilkossággal gyanúsítható személyeket, vezéreket. Komoly munkát végeztek a MŰK (Márciusban Újra Kezdjük) megelőzése érdekében, kivonták márc. 15. előtt az ellenforradalmi személyeket. Ugyanez vonatkozik ápr. 4-re. Egy hónap alatt 200 szökött rabot fogtak el... Március 15-re újabb fegyveres akcióra készült egy csendőrökből, horthysta tisztekből álló csoport, mely meg akarta szervezni újra a Turul szervezetet. Ezt a csoportot is felgöngyölítették. Sok menedékházat elfoglaltak márc 15. előtt az egyetemisták, akik várták a jeladást a harc újrakezdésére. A pilisi hegyeket 300 katonával és 800 karhatalmistá- val körülzárták és átfésülték. Számos fegyvert találtak... Ma már kezdik megszeretni a karhatalmis- tákat, a lakosság támogatja őket munkájukban. Azonban nem bízhatjuk el magunkat, mert az ellen- forradalmi erők még nincsenek megsemmisítve, csak szétszórva, ezek a személyek újabb provokációra készülnek május 1. és más alkalom megzavarására”. P est megye rendőrkapitányának nem minden humor nélkül való beszámolója a véres valóságot takarja: a forradalom és szabadságharc megtorlását, a vörös terrort. 1957 nyarára befejeződött a „tisztogatás” Pest megyében is. A perek során elítéltek 496 Pest megyei személyt. Ebből egy év börtönt 230, 1—10 évig terjedő börtönt 209, 10 évnél többet 34, halálbüntetést 23 személy kapott. A Pest megyei ügyészségek és bíróságok „munkája” soha nem látott méreteket és igazságtalanságot öltött. Igaz, hogy többen elmenekültek, félve a magyar munkások, hazafiak elleni megtorlástól. A nemzeti és népfelkelés eltiprása, megtorlása csakis nemzet és népellenes lehetett. Miért kell erre folyton-foly- vást emlékeznünk? Azért, hogy jobban tudjuk becsülni napjaink csenevész, nyomorúságos és törékeny magyar demokráciáját és annak lehetőségeit. Horváth Lajos az Országgyűlés Levéltárának főlevéltárosa * Ezt az írást Nagy Imre miniszterelnök kivégzésének holnapi évfordulója alkalmából közöljük.
