Pest Megyei Hírlap, 1993. június (37. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-03 / 127. szám
I PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. JÚNIUS 3.. CSÜTÖRTÖK 13 Májfaállítás Mendén A múlt hét végén különös és ritka módon ünnepelték a pünkösdöt Mendén az evangélikus templomban. Különös, mert soha más alkalomkor nincs ilyen és ritka, mert talán az egész ország területén máshol nem találnak ilyet. Mendén az 1920-as évek elején kezdődhettek és még napjainkban is tart ez a szokás. A men- dei evangélikusok feldíszítették templomukat és májfákat is állítottak. A több mint hét évtizede ismétlődő díszítés mindig olyan, mindig ugyanazon padok mellett állnak a frissen kivágott nyárfák. Ezeken a padokon már meglátszanak a kötelek nyomai. A fák elárasztják az illatukkal a templomot. Évről évre szebb és meghittebb ez az esemény a mendeiek számára. A templom bejárata előtt most is, mint miden évben, ott függött a diadalíven egy tábla, fogadta a templomba érkezőket: „Erős vár a mi Istenünk”. Igazán méltó felirat ehhez a szép ünnephez. Az Isten igéjére vágyó, szomjazó embereket áthatja a Szentlélek ereje. A fiatalok szombat délután szerezték be a „májfákat” (nyárfákat). A fákat a templomba beállították és akkor az asszonyok hozzákészülődtek a fák feldíszítéséhez. A már előre gondosan elkészített, kikeményített, kivasalt régi kendőket, szalagokat az öregek által kivarrt vállkendőket és asztalterítőket kötötték fel a fákra. A fák ágai már összeértek és a mennyezetig felértek. Az oltár kerítését bevonták szép virágokkal. A sok-sok zöld, színes dísznek szívszorító hatása van a templom csendjében. Ilyenkor a Szentlélek munkájának utat engedve a kemény szívek is meglágyulnak a „Jövel szent lélek Úr Isten” kezdetű énekre. Adja Isten, hogy ez a mendei pünkösdi szokás megmaradjon és tovább öröklődjék utódainkra is. Kriskó Zoltán Mende Rémlátomásaim § Nem vagyok a divatok embere, ennélfogva a ma oly divatos horoszkópokat sem sokba nézem. Mégis azon kapom magam az utóbbi időkben, hogy betegesen jósolgatok. Jóslásaimat azonban nem a csillagok állásából merítem, egy kissé földközelibb területről. Mostanában gyakran látom magam előtt az 1994-es év második felét, a már sokszor falra festett liberális győzelem napjait. Hogy miket látok ilyenkor? Megpróbálom rövidre fogva elmondani „agyrémeimet”. Megjelenik előttem egy machiavellista párt, mely kormány- pozícióba kerülve — az általa félóránként emlegetett — toleranciának még a nyomait sem mutatja. A szabadelvűség nevében feléget mindent, ami szerinte konzervatív, visszahúzó és gátolja abszolút hatalmának kiépítésében. így kerül nála ócska vastelepre a hazaszeretet, a humanista erkölcs, a vallás. Mindezen selejtezési hadműveletben hű szövetségesre talál a baloldalban, mely már negyven, sőt hetvenéves gyakorlatot szerzett ezen a téren. Látom, miként lesz szentesítve a szabadrablás, a fényűzés, az ököljog. Asszisztálni fog ehhez a tegnap még párt-elithez tartozó menedzser értelmiség, amely kezdettől fogva szabad- egyetemet indíthatott volna értékrombolásból. Látom a bűnözés növekedését, s azt a nagyvonalú vállrándítást, amely a liberalizmus — másság tisztelete — nevében mindezt elnézni hivatott. Látom, hogy a bordélyok lakói, ócska konzumnők miként magasztosulnak fel majd becsületes családanyákkal szemben. S végül látom a még csírájában elfojtott egyházakat, amelyek újra visszaszorítva a templom falai közé minden eszközüket elvesztik, hogy a jó ügyért bármit is tehessenek. Visszaáll a „régi rend”, természetesen a liberalizmus jelszavaival. Népi írók kikerülnek a forgalomból, helyüket Eörsi és Spi- ró épületes nyelvezete veszi át. És látom a bomlást, az erjedést. a széthullást, minden vonalon. Hogy ez csak pesszimista agyrém? Ehhez egy mondatot tudok fűzni: adja Isten, hogy csak az legyen! Földes György Nagykőrös Több rugalmasságot! Valamikor régebben hal- jfifág lottam egy ironikus mondást: Nem az igaz, ami igaz, hanem ami látszik. SoHISTÓRIA Béla király jegyzője (Anonymus) A magyarok cselekedeteiről* I. (Gesta Hungarorum) Anonymus műve a magyar honfoglalás regényes elbeszélése. A szerző'nem nevezi meg magát, csak annyit árul el, hogy ó'P. mester, Béla király egykori jegyzője. A történeti kutatás két évszázados vita után ma már megállapodott abban, hogy III. Béla király jegyzőjéről van szó, és nyomós érvek szólnak amellett, hogy a P. mester rövidítés mögött Péter mester óbudai prépost rejlik, aki művét 1200 körül írhatta. A szerző'iskolai tanulmányait valószínűleg Párizsban végezte, és ott ismerkedett meg azzal a XII. században elterjedt műfajjal, a regényes gestával, mely mintául szolgált neki a magyar történet kezdeteinek megírásához. E műfaj inkább irodalmi igényű, semmint hiteles adatok alapján felépített oknyomozó történet. Anonymus gestája sem szavahihető' történeti forrás. A benne elbeszélt események és a szereplő' személyek részben a szerző' képzeletének szülöttei. Írott forrásokat jobbára csak a szkíták leírásánál és a kalandozások ismertetésénél használt, éspedig az Exordia Scythica néven ismert Justi- nus-kivonatot a szkíták életéről, valamint Regino priimi apát évkönyvét több vonatkozásban. A magyar krónikának alapul szolgáló Gesta Ungarorum adatait nem értékelte, s csak motívumokat merített belőle. Figyelmen kívül hagyta a népmondákat, a regösök csacsogó énekeit is, viszont értékes hagyományanyagot őrzött meg a magyar nemzetségek múltjából. Előszavában jelzi, hogy a magyar királyok és nemesek származását, genealógiáját meg akarja írni, s ezt az ígéretet be is váltja, amennyiben a honfoglalás-történetbe beilleszti számos, az ő korában élő nemesi nemzetség birtoklásának kezdetét, jórészt családi hagyományok alapján. Kezdődik az élőbeszéd a magyarok cselekedeteihez ■Mesternek mondott P„ a néhai jó emlékű, dicsőséges Bélának, Magyarország királyának jegyzője N.-nek, az ő legkedvesebb barátjának, a tisztelendő és az írástudás művészetében avatott férfiúnak üdvözletét meg kérése teljesedését jelenti. — Midőn hajdan iskolai tanulmányon együtt voltunk, és egyforma iparkodással olvasgattuk a trójai történetet, melyet én erősen megkedvelvén, a Frígiai Dáresnek és egyéb szerzőknek * A magyarok elődeiről és a honfoglalásról című könyvből (sajtó alá rendezte Györffy György) könyveiből úgy, miként mestereimtől tanultam, a magam fogalmazása szerint egy kötetbe szerkesztettem, akkor kérted tőlem, hogy amint a trójai történetet és a görögök háborúit megírtam, ugyanúgy írjam meg neked Magyarország királyainak és nemeseinek származását is: hogy a hét fejedelmi személy, aki a hétmagyar nevet viseli, miképpen jött ki szittya földről, vagy milyen az a szittya föld, miképpen született Álmos, s mi okból nyeri az Almos nevet Magyarország első vezére, akitől a magyarok királyai erednek, vagy mennyi országot és királyt vetettek maguk alá, vagy ezt a szittya földről kijött népet mi okból hívják az idegenek beszédében hungárusoknak. a maga nyelvén meg magyeri- nek. Meg is ígértem, hogy teljesítem a kérést; ámde más teendőktől akadályozva, kérésedről is, ígéretemről is már majdnem megfeledkeztem volna, ha Kedvességed levelében tartozásom teljesítésére nem figyelmeztet. Visszagondolva tehát Kedvességedre, noha ennek a vesződséges világnak sok mindenféle egye-baja akadályoz is, mégis nekivágtam, hogy véghezvi- gyem azt, amire ösztökéltél. De meg a különböző történetírók példája szerint, az isteni kegyelem segedelmére támaszkodva, magam is jónak láttam, hogy mindazt utódaink legvégső nemzedékéig feledésnek ne engedjem. Tehát legjobbnak tartottam, hogy igazán és egyszerűen írjam meg Neked, s így aki olvassa, tisztán láthassa, miképpen estek meg a dolgok. Ha az oly igen nemes magyar nemzet az ő származásának kezdetét és az ő egyes hősi cselekedeteit a parasztok hamis meséiből vagy a regösök csacsogó énekéből mintegy álomban hallaná, nagyon is nem szép és elég illetlen dolog volna. Ezért most már inkább az iratok biztos előadásából meg a történeti művek világos értelmezéséből nemeshez méltó módon fogja fel a dolgok igazságát. Magyarország tehát boldog, jutott neki adomány sok; hisz örülhet minden órán deákjának ajándékán, mivel megvan íme neki királyai és nemesei származásának a kezdete. Ezekért a királyokért pedig legyen dicséret meg tisztelet az Örökkévaló Királynak és Anyjának, Szent Máriának, s az ő kegyelméből Magyarország királyai és nemesei bírják az országot boldog véggel, most és mindörökké. Ámen. 1. Szcítia Szcítia tehát igen nagy föld, melyet Dentü-mogyemek hívnak. Kelet felé határa az északi tájtól egészen a Fekete-tengerig terjed. Mögötte pedig ott van a Don nevű folyam nagy mocsaraival, ahol szerfölött bőven találni nyestet, úgyhogy nemcsak a nemesek és alrendűek ruházkod- hatnak vele, hanem a gulyások, kanászok és juhászok szintén díszes mházatot hordanak azon a földön. Ugyanis ott bővében van az arany meg az ezüst, s annak a földnek a folyamaiból drágakő és gyöngy kerül elő. A Szcítiával szomszédos keleti tájon pedig ott voltak Góg és Má- góg nemzetei, akiket Nagy Sándor elzárt a világtól. A szittya földnek széle-hossza igen nagy. Az embereket meg, akik rajta laknak, közönségesen dentü-mo- gyereknek nevezik a mai napig, és soha semmiféle uralkodó hatalmának az igáját nem viselték. A szcítiaiak ugyanis jó régi népek, s van hatalma Szcítiának keleten, mint fentebb mondottuk. Szcítiának első királya Má- góg volt, a Jáfet fia, és az a nemzet Mágóg királyról nyerte a magyar nevet. Ennek a királynak az ivadékából saijadt az igen nevezetes és roppant hatalmú Attila király. Ő az Úr megtestesülésének négyszázötvenegyedik esztendejében a szittya földről kiszállva, hatalmas sereggel Pannónia földjére jött, és a ró- fnaiakat elkergetve, az országot birtokba vette. (Folytatjuk) kát gondolkodtam már ezen a mondáson, és bizony elég gyakran így is van. Éppen a napokban találkoztam egy ilyen esettel. Félreértések elkerülése végett megjegyzem, kis történetem nem pomáziakról szól. De nézzük sorjában mi is történt valójában? Ica, a csinos fiatalasszony az önkormányzatnál dolgozik. Munkáját becsülettel, jól végzi, panasz nem lehet rá. Szépen neveli két gyermekét, gondosan látja el családját. Reggelente jó anyához illően elkíséri gyermekeit, egyiket az óvodába, a másikat az iskolába. Időben indul el otthonról, nehogy elkéssen a munkahelyéről. Útközben azonban többször megállítják, kérdezgetik különféle hivatalos ügyek intézési módjáról, megkérik, hozzon nekik nyomtatványt, segítséget kérnek ügyes-bajos dolgaikban. Hiába, a faluban szeretik, megbecsülik, bíznak benne. Hová is forduljanak. ha nem Icához, aki kedves, udvarias és készséges. Igen ám, de az idő múlik, így bizony néha-néha előfordul, hogy nem érkezik meg kellő időben a munkahelyére. Ilyenkor esetenként megszidják, nehezményezik a késést. Előfordult már az is, hogy kev^ebb jutalmat kapott, mint a többiek, hiszen ő el szokott késni. Ica nem szabadkozik, nem hivatkozik semmire, elviseli a megkülönböztetést. Neki elégtétel az emberek megbecsülése, szeretete, és magyarázatát talán csak kifogásnak vennék. Sajnos soha senki nem kérdezte meg miért is késett. Magam részéről megengedhetetlennek tartom a munkahelyi késést, a felületes, laza munkát, mégis felvetődik a kérdés: mit is lehet itt tenni? Utasítsuk el az útközben bizalommal hozzánk fordulókat? Ne válaszoljunk a számukra oly fontos kérdéseikre? Ugye ezt nem tehetjük meg, különösen itt vidéken nem, ahol mindenki ismer. És itt ilyen esetben is megmutatkozik a vezetők felelőssége, gondossága. Nem hiszem, hogy Ica elmarasztalást érdemel, sokkal inkább dicséretet, de ehhez jobb emberi kapcsolat kellene főnök és beosztottja között. .Egyetértek azzal, sőt el is várom, hogy a munkafegyelmet minden körülmények között be kell tartani és tartatni. Aki ezt megszegi megérdemli az elmarasztalást, és az sem baj, ha ez anyagilag is érinti a rászolgálót. Vigyázzunk azonban arra, nehogy sérelem érje azokat, akiket inkább meg kellene dicsérnünk. Balogh Gyula Pomáz Tanítói fizetések Pest megyében A kötelező elemi iskolai oktatás bevezetése megkövetelte a tanítók létszámának növelését és megfelelő' fizetésük biztosítását is. (A „megfelelő” persze régen sem jelentett többet, mint ’’szerény”.) Farkas Péter összeállításában 1991-ben jelent meg Nagykőrösön Pest megye iskoláiról értékes adattár, a kötet függelékében néhány, 1908—1909-ből származó tanítói pályázat is található. A néptanítók általában fizetést és különböző természetbeni juttatásokat kaptak, mintegy 1000—1600 korona értékben. Albertirsán az evangélikus egyház írt ki pályázatot kántortanítói állásra. A tanító kötelessége volt „az iskolaszék által megjelölt osztályokat magyar nyelven tanítani, az oreá eső hetekben a kántori teendőket magyar és tót nyelven végezni”. Mindezekért 309 korona készpénz illeti meg és további 1600 korona értékű javadalmazás természetben: kétszobás lakás, házikert, 37 hl rozs, 9 hold szántó, 2 hold rét, tűzifa váitsága fejében 72 korona, „minden először fölvezetett tanítványtól 1 kakas és minden tanítványtól 7 tojás”. Cegléden óvónői állást hirdettek. A 800 korona fizetés mellett lakást (két szoba + konyha + kamra) és fűtési illeték címén további 90 koronát ígértek a jelentkezőnek. A Gödöllőhöz tartozó Máriabesnyőn férfitanítói állást hirdetett a gödöllői plébánia. 1000 korona állami fizetés, 100 korona a plébániától, 20 korona kertilletmény és 360 korona lakbér illette meg a jelentkező „rám. kath. férfitaní- tó’\. Jászkarajenőn a reformátusok helyettest kerestek, illetménye szerényebb volt: havi 50 korona. Pogány György
