Pest Megyei Hírlap, 1993. június (37. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-30 / 150. szám
|| PEST MEGYE1 HÍRLAP IRODALOM 1993. JÚNIUS 30., SZERDA 9 Nagy László Vasban vagyok Vasban vagyok, vasban vagyok, vasban csöngenek a dalok. Rácsikorgok jó anyámra, miért ontott napvilágra. Kellene elszállni innen, s nincs isten hogy megsegítsen. Sárga szalmán könyökölök, nagy zöld bogár körüldönög. Vagyok vassá csinált angyal, elsüllyedek, ez a nagy baj. Értetlenül bámul reám boldogságos kis Máriám. Hiába ég szája-húsa, más az ábránd majálisa. Csak pihegek, pillogatok, a csillagok szép szabadok. Udvarukra azok hívnak, legyek nagyhatalmú csillag. S vasban vagyok, vasban vagyok, vasban csöngenek a dalok. Tóth Bálint A bátrak szenvedélye Szuronnyal, puskatussal, sortűzzel szembenézve, küzdeni új világért, a bátrak szenvedélye. Nem az erősek bátrak, de a bátrak erősek! Egy elszántszívű harcos száz ágyúnál erősebb! Hinnünk kell ebben, testvér, nekünk hitünk ád kardot, éleset, mélyre metszőt, hogy elbukjék a zsarnok. Előre hát, ti bátrak, bátran a barikádra! Ha elhullunk, hát hulltunk a fél-világ csodálja! S nyomukba újabb s újabb elszánt, vitézi arcok emelkednek feszülve s végigküzdik a harcot! És lehet elveszünk mind, és ha legyőznek végre: fiainkban tovább él a bátrak szenvedélye! 1949 Szabó Lőrinc Meglepetések I. Gyanútlan vers október 15-én Szájon csókol a pillanat, másik kést üt a szivedig, a harmadik halk telehold, szív rózsája a negyedik, van tömör-édes, mint a méz, van lángvető csipkebokor, van, mely egy elnémúlt világ, van, mely kurjongat, mint a bor, van, melyet észre se veszünk, hallhatatlanul, sóvár zene, van mindenütt jelenvaló, van szétvivő mindenfele, ez tűz, mely Földet nyel körül, az egy katicát tapos el, van gyermekkorba kérdező, van, mely Afrikából felel, van. melyben villájával az ördög felszúr a föld alól, van atomgáz, bombahalál — s van legvégső csömör, mely oly bambán, szelíden néz, olyan öklendeltetőn és kedvesen, mint kifliből a svábbogár, mint kolbászból a birkaszem. II. Egy hét múlva Rá egy hét: pár óra alatt felnyüzsög az országnyi Boly: a dermedt Dávid talpraállt s ledőlt a Góliát-szobor. Sipkákra bimbó nyílt! magyar! Parittya benzint röpített. „Hacaca!” — szólt a rádió. ■ Éheztük a becsületet. Szabadság, itt hordozta hős zászlaidat az ifjúság! s a sírt, melyből nép lép ki, már ámúlva nézte a világ. Tíz nap szabadság! Tizenegy! Csók, szívre, minden pillanat! És nem volt többé szégyen az, hogy a magyar nép fia vagy. Tíz nap szabadság? Tizenegy! Terv forrt; gyúlt, égett minden agy. Lombikban feszült a jövőnk. S temettük a halottakat. Ablakunk mind fény, gyertyaláng! Aztán a settengő gyanúk. Még egy éj. S Budapest köré vashernyók gyűrűje szőrűit. III. December közepe Aztán jajdúlt a hajnal és reggelre ránkvirradt az est. A Tízezertalpú tiport s tótágast táncolt a Groteszk: Ambrus WC-ről, vizavi akna jött és ágyúgolyó, — ágy mellől szekrény s fal kiment! „Gimbelem”, szól a rádió. És Valami tanácskozott és aztán Ugyanaz, megint, és züllött, körben, minden a Föld züllött szokása szerint; s a talpak jártak. Nem tudom, már nem tudom, hogy volt s mi lett. Már nem tudom. De teltek a napok s az évhosszú hetek: hallottuk, Ausztriába hogy húzták a deportált Dunát s gyárakban ma is puskatűz ajánlotta a hacacát... De csak szájon csókol a perc s jó remény némítja a jajt: Nem! Rabok tovább nem leszünk! És: Isten álld meg a magyart! 1956 Nagy Gáspár A fiú naplójából ...és a csillagos estben ott susog immár harminc évgyűrűjével a drága júdásfa: ezüstnyár rezeg susog a homály követeinek útján s kitünteti őket lehulló ezüst-tallérokkal érdemeik szerint illők... .. .és ha jön a nyüszítve támadó gyávaság a rémület hókuszpókusza? — akkor eljönnek ablakod alá a szegényes alkuvások vénei-ifjai mint mindenre elszánt hittérítők s beárad a dögszag: a teletömött gyomor békessége meg az ígéretekkel megtelt szemek tócsafénye és fénytelen homálya... ...csupán el kéne hinned... de nem hiszed hogy éppen ők jöttek-szöktek el a maszkabálból hogy éppen ők azok a független kutyák kik ideológiamentes csontokon tökéletesítik a fölösleges morgást-harapást... ...nem tudom még hogyan viselem tartósan a szégyent hogy együtt néztük ugyanazt az eget folyót hangyafészket és másképp vert a szívem másért pirultam el másért szorult ökölbe a kezem és másképp láttam ugyanazt a fát ezüstlő éveinkkel sújtva súlyos emlékek alatt recsegni-ropogni-hajladozni büszkén de ha több szégyen is társul velem akkor is csak így mondhatom: míg szem él látni kell fele-Barátaim!... 1986. Lezsák Sándor Krónika, december, 1956 És eljőve akkor a negyedik reggel, sokgyermekű asszonyok indultak a szétlőtt ablakszemek deszkakötése mögül, félretolták Európa szeretetcsomagjait, és úgy engedték el a férfiak fáradt arcát, mint azok a rádió keresőjét, és vonultak némán az emeletes házak futóárkaiban, a kövezetre nyomtatott lánctalpak idézőjelei közt, és idegen katonák hátráltak, ütötte arcukat dér. lüktető gyászba borult a tér, és akkor az asszonyok, mécsest gyújtottak, szemük örök lobogását. és ahogy a bögre tejet teszik a kicsi arcok elé, olyan mozdulatokkal virágozták föl a harcokban elesett hősök sírját. Bella István Csönd és szó Tankok, tömeggyilkosok nyomában mindig megy egy — ki tudja ki: áldozat? bűnös? — csöndje és árnya, hogy megjegyezze, s majd mondja ki azt, ami történt, ami volt. S bár nem lesz soha élő a holt, hogy volt, el fogja mondani. Igen, a csönd vagyok, s ha voltam volna valaha is más, nem én! Nem én lélegeztem, daloltam. Ahogy lóg szögesdróton a fény buborék-lék száll a jég alól. Ahogy egy siketnéma dalol egy bombatölcsér peremén.
