Pest Megyei Hírlap, 1993. június (37. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-28 / 148. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. JÚNIUS 28., HÉTFŐ 13 Miért a döbbenet? Tisztelt Főszerkesztő Úr! A napokban került kezembe a Pest Megyei Hírlap május 14-ei számának az 5. oldala. Megdöbbenve olvastam ezen az oldalon a következő — az olvasókat félrevezető — címeket: „Válsághelyzetben segít”, „Az első anyaotthon hazánkban”. A cikk címadó írójának felvilágosítása és a helyesbítés érdekében — aminek a megjelentetését kérjük — a következőket közöljük: A SZETA 1990 óta, a Magyar Vöröskereszt, illetve az Anyaoltalmazó Alapítvány 1992. november 28-a óta, a Fővárosi Ön- kormányzat 1993. január óta működtet átmeneti otthonokat a családjukban krízishelyzetbe került anyák és gyermekeik részére. Ezenkívül az országban több gyermek- és ifjúságvédő intézet, családsegítő központ, egyház, karitatív szervezet nyújt hasonló szolgáltatást, több mint 20 helyen. A fenti intézmények épületei valóban nem ilyen célokra épültek, de ilyen célokra lettek átalakítva. Simon Jánosné osztályvezető Magyar Vöröskereszt Országos Vezetősége * A „cikk címadó írójaként” és mint aki a betűket is sorba rakta, némi keserűséggel olvastam a főszerkesztőnek küldött, de engem felvilágosítani szándékozó levelét. Magam például háborús felvételeken, anyák és gyermekek — apák — sanyarú helyzetén „szoktam” megdöbbenni, s ha valahol arról olvasok a feleimben, hogy „Válsághelyzetben segít” — én megörülök annak. „Az első anyaotthon hazánkban” főcím az Ön számára valóban félrevezető lehet, de nem mond ellent az interjúban olvasható mondatnak: „Ez lesz az első olyan otthon, amely kimondottan a fenti célra épül”. Ha Ön is igazolja, hogy a levélben felsorolt intézmények valóban nem ilyen célokra épültek, még kevésbé értem megdöbbenésének okát, s a félrevezetés vádját. A levélhez mellékelt dokumentum szerint a novemberben átadott anyaoltalmazó ház anyák és gyermekeik számára nyújt szállást. A gödöllői otthont majd a terhes anyákat is hozzásegíti gyermekeik nyugodt világra hozatalához. De ugye nem ez az összehasonlítás a fontos. Balázs Gusztáv Ki kicsoda? Kificamodott közéle- í , ) tünk legfájóbb trau- {», mája, hogy nem is- -hi'' merjük a szembenálló felek igazi arcát. Jóllehet, már évek óta, naponta találkozunk nevükkel az írott sajtóban, arcukkal a televízióban, de vagy azért homályos róluk alkotott képünk, mert felületesen ítéljük meg őket, vagy ők vezetnek félre bennünket oly ügyesen, hogy érzéki csalódás csapdájába esünk... Sajnos legtöbbször a báránybőrbe bújt farkasok csapnak be minket, s amikor már belénk marnak alattomosan az ordas gondolatok, először el sem hisszük vaskos tévedéseinket. Utána pedig restellke- dünk naivitásunk miatt. Pedig ezek az álcázott bestiák rátelepszenek gondolkodásunkra, behálózzák sajtónkat, a teljes informatikát manipulálják — a felkészült diver- zánsok megannyi praktikájával, számunkra „vonzóan” kényszerítik ránk a szellemi szabadságvesztést. Olyan helyekről támadnak ránk (és közénk) az álságos egyedek, ahol már évszázadok óta nagyon súlyos (jóllehet, egyben édes) teher a magyarságtudat megélése. Ilyen háttérből érkezett hamis próféták szava még akkor is szebben hangzik, ha hangjuk fals és disszonáns, hisz a kisebbségi lét megszenvedettjeiként tetszeleghetnek. Okkal, ok nélkül! Mindig elfogott a mérhetetlen düh, ha honi liberálbolse- vik farizeusaink méltatlankodását hallhattam: „Tőkés László hogy mer (sic!) beleavatkozni magyar belpolitikai kérdésekbe? (Ez a hangoskodás főleg a taxisblokád után erősödött fel, a püspök úr ismert — elítélő — véleménye után!) Világos a liberális, balos érdekű oldal hi- degrázós aggodalma: az erdélyi, nemzeti érzelmű szellemóriások (Tőkés László, Sütő András stb.) ne szólaljanak meg magyar ügyekben, hiszen „türelmetlenségük” minden baj forrása!? Ellenben azok a .jeles személyiségek”, akik évtizedekig kiszolgálták a Ceausescu-érát, a magyarfaló román diktatúrát, ma az anyaországban, akár az újságíró-szövetség elnökeként, akár filozófustanárként, parlamenti képviselőként (noha benne: az egykori román parlament volt tagjaként!) csak garázdálkodjanak nyugodtan, a belső rombolás apostolaiként?! Bodor Pál, alias Diurnus és T. G. M. urak jogot formálhatnak ma arra, hogy megítéljék (és elítéljék!) az erdélyi magyarság élethalálharcát, ugyanak1 kor, ki-ki „speciális területeiken”, a nemzeti politika, a demokratikus átalakítás hatékony fékjeiként működjenek... Ideje lenne már szembenéznünk rókalelkű agitátorainkkal, de ehhez szükséges lenne, hogy szemünk elől eltisztuljon a köd. Hiszen sokszor szűkebb pátriánkban, városunkban sem tudjuk „jóakaróinkról”: ki. kicsoda? Brezovich Károly Vác Fele sem igaz! Újabb izgalom „rázkódtatja” meg az országot. Halljuk, olvassuk, hogy a szövetkezeti törvény megváltoztatását tervezik egyesek. Ők azt mondják, hogy a parasztság érdekében kerülne sor e lépésre, hogy ez a réteg igazán hozzájusson az eszközökhöz. S majd maga döntse el, hogy a továbbiakban a „közöst” vagy a magángazdálkodást vállalja. Ezek a szószólók azt mondják, hogy a már.átalakult szövetkezetekben a tagság úgy maradt meg, abban a tudatban, hogy neki is van va- lamilye, és azt adott időpontban ki is viheti onnan. Márpedig azt a korábbi törvény nem tette lehetővé. Ha ottmaradt is a tag, meg a reá eső vagyon (eszközök, épületek, stb.), akkor az már örök időkre eldöntötte a parasztember sorsát: csak szövetkezeti tagként létezhet, vagy — kiváláHISTÓRIA Az üldözöttek szervezett segítése V. Szent Benedek-rend 80 üldözött menekült a bencés székház légópincéjébe, akik itt élték át az ostromot. Havasi Lúciusz és Szu- nyogh Xavér Ferenc bencés atyák mint gettólelkészek igen sok atrocitásnak voltak kitéve. Ciszterciek Horánszky utcai rendháza 15 üldözöttet rejtegettek mindvégig sikeresen. Karmelita nővérek kolostora 330 fő, nagyrészt gyermekek, élvezték a karmelita nővérek vendégszeretetét, akik mindvégig megőrizték a rájuk bízott hontalan üldözött gyermekeket. Szociális Testvérek mentési akciói A Schlachta Margit vezetése alatt álló Szociális Testvérek Társasága mondhatni, oroszlánrészét vállalta a mentési tevékenységeknek. A mindig az igazságért és emberi jogokért küzdő szociális testvérek első pillanattól kezdve csatasorba állították lelkesedésüket. Schlachta Margit testvér 500 példányban bocsátott ki körlevelet az országgyűlés tagjaihoz, melyben súlyosan elítélte a zsidóbirtokok jogtalan eltulajdonítását. A társaság világnézeti tanfolyamokat szervezett a hitlerista tanok ellen, az egyetemes felebaráti szeretet érdekében. A „Lélek szava” merész bátorsággal állt ki az üldözöttek mellett. Legnagyobb jelentőségű megnyilvánulása a híres „Újévi levél” volt. Az egész szélsőjobboldal haragját zúdította ezáltal magára. Kevesen tudják, hogy Schlachta Margit repülőgépen utazott Rómába s személyesen terjesztette a Szentatya elé a szlovákiai zsidóüldözésről szóló bizalmas jelentését. Többször tárgyalt Spellmann kardinálissal is. Ezeknek a tárgyalásoknak volt köszönhető aztán a szlovák püspökök erélyes fellépése, mely megállította a deportálásokat. A társaság tagjai százszámra szerezték meg védenceik számára a Nemzetközi Vöröskereszt, svéd követség és a nunciatura védleveleit. A nunciaturán állandó szolgálatot teljesítettek. A Magyar Szent Kereszt Egyesület keretében 160 csoportban, 80 tanerővel 10 ezer konvertálni akaró oktatását végezték. A munkatársak közül négyen haltak vértanúhalált. A védett és csillagos házakban, majd később a gettóban végeztek áldásos munkát, igen sok üldözöttet kiszöktetve onnan. Megható Salkaházi Sára testvér vértanúhalála, aki egy évvel vértanúsága előtt ajánlotta fel életét e szavakkal: „Ha valakinek ezekben a nehéz időkben meg kell hallnia a testvérek közül, én legyek az!” Az Úristen elfogadta áldozatát. A társaság által megmentettek száma körülbelül ezer. Thököly úti anyaház: 600 (váltakozó 140-es létszámmal). Remetekertváros: 120; Ajtósi-Dürer sor: 100; Pécsi „Leánynyaraltatás”: 20; Jankovich-telep: 20; Zamár- di: 15; Kolozsvár: 10; Nagyvárad: 20; Szegvár: 10; Ulászló utca: 16. A- többi Bokréta utca, Szombathely, Komárom. Székesfehérvár, Gyöngyös, zugligeti házakban. Sándor Dénes (Vége) sa esetén — mindenét elveszíti. Ez világos beszédnek tűnik. Bizony elképzelhető, hogy a nagy sebbel-lobbal végrehajtott átalakulás megtévesztette a parasztságot. A törvény tehát ilyen értelemben korrekcióra szorulna. De megszólal a másik oldal is, az úgynevezett szövetkezetpártiak. Ők azt állítják, hogy a szövetkezetek teljes szétveréséről van szó, és jön a drámai hang: 3 millió szövetkezeti tagot akarnak a „padlóra” küldeni, de legalábbis átmenetileg a tökéletes zűrzavar, eszköz, pénzhiány esete fog fennállni. Én évtizedek óta ismerem a nagy mondásokat, a nagy kinyilatkoztatásokat. Azt is tudom, hogy valótlant mondani vagy akármilyen kinyilatkozásokát megtenni hazánkban még ma sem bűn. Azért a nyilatkozók gondolhatnának arra is, hogy az egyszerű állampolgár netán még gondolkodik is. Az adott törvény körüli vita arra enged következtetni, hogy feltehetően a mezőgazdasági szövetkezetekről van szó. És ha igen, akkor nem 3 millió, hanem csak mintegy 300 ezer tagról beszélhetünk. Csak hát a tizedesvessző nem lett kitéve! Hasonló nagyívű megszólalása már korábban másnak is volt, nevezetesen a Fidesznek. Ők 5 millióra becsülték a szövetkezeti tagok számát. Nyomban reagáltam rá, és közöltem az ifjakkal, hogy azért a népesség összetételét kicsit vegyesebbnek érzem, semhogy 2,5 millió nyugdíjassal, 2,5 millió gyermekkel, és 5 millió szövetkezeti taggal számoljak. A válasz is megérkezett Glattfelder képviselő úr tollából: „a levelében közölt számítás alapvetően hibás, mivel abból indul ki, hogy nyugdíjasok és gyermekek nem lehetnek szövetkezeti tagok. Kutatásainak megkezdése előtt javaslom, az ilyen műhibák elkerülése végett tanulmányozzon néhány elméleti könyvet.” És ekkor megvilágosodott gyenge agyam. Ugyan az ásót, a kapát, meg a traktort és egyebeket csak a mezőgazdasági szövetkezetekből lehet kivinni (mert most erről beszélnek), de miért is ne szédítsük a számításokba nem bocsátkozó állampolgárt egy olyan jó nagy számmal, ami szövetkezet is, meg nem is! Mert ugyan kérem: ha traktorról meg földgépről beszélünk, miért kell beszélni azokról a takarékszövetkezetekről is, ahol állítólag 2 millió betétes tartja a pénzét. És ha már így manipulálunk, akkor említsük meg azt is, hogy 1,3 millió tagja van (volt) például az Afésznek is. De a lakásszövetkezetekben is számoltak vagy 400 ezer taggal. Ezután volt még „Hangya”, halászati, ipari szövetkezet. És ha a szövetkezetekben dolgozó alkalmazottak számát is összeadjuk, akkor bizony összejöhet akár az 5 millió is. Egyébként pedig csak 300 ezer. De ez is csak volt — azóta ki tudja, mi van — egy 1993 tavaszán kiadott statisztikai összefoglaló szerint. Ami pedig az elméletitan- könyv-ajánlást illeti. Egyszerű kisember esze nem áll rá az elméleti praktikákra. Az átlagember a földön, az életben jár. Az a luxus nem adatik meg nekik — csak a politikusoknak —, hogy íróasztal mellett kreált elméletekkel foglalkozzanak. Vedres Józsefné Budapest Földrengés Zsámbékon Magyarország nem tartozik földrengés szempontjából az erősen veszélyeztetett területek közé, a Kárpát-medencében időnként pusztító természeti katasztrófák ereje is szerencsére jóval kisebb volt, mint a világ más részein. Nagy földrengések azért előfordultak Magyarországon is, így ilyen volt az 1763. június 28-án kirobbanó. Elsősorban a Dunántúlon és a Duna mentén okozott nagy károkat, Komárom városában sók halálos áldozatot követelt, egy korabeli feljegyzés szerint 85-en vesztették életüket a romok között. A földrengés Pest megyében is éreztette hatását, ekkor rongálódott meg a zsámbéki templom. A magyarországi építészettörténet egyik legnevesebb emlékét a 13. században kezdték építeni, 1220 körül. A háromajtós, kéttornyos premontrei templom teljesen 1258-ra készült el. 1475-ben a pálosoké lett, akik részben átépítették. Ebben az időben az udvar gyakran megfordult a faluban; //. Ulászló király 1496-ban hosszabb időt töltött Zsámbékon: a Budán pusztító himlő elől keresett menedéket. A török időiében a helység körül gyakran voltak kisebb-nagyobb ütközetek, a település is sokszor gazdát cserélt: a középkori emlékeket nemcsak az idő, de az ember is pusztította. A romos templomot 1754-ben helyreállították. A földrengés jelentős károkat okozott az épületben, de ennek ellenére még sokáig használták, Jan- kovich Miklós, a híres műgyűjtő 1790 körül ifjúként még ministrált benne. Pogány György
