Pest Megyei Hírlap, 1993. június (37. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-25 / 146. szám
14 PEST MEGYEI HÍRLAP HITELET 1993. JUNIUS 25., PENTEK Keresztelő' Szent János születése Tegnap, június 24-én volt Keresztelő János születésének ünnepe. Érdemes az ő alakját magunk elé felidéznünk, mert sokat tanulhat jelleméből a modern ember. Születésének történetét Lukács evangéliumának 1. fejezetében olvashatjuk, ezért ennek részletes elbeszélésétől eltekintek. Gyermekkoráról nem sokat tudunk. A Szentírás csak annyit mond róla, hogy a pusztában élt addig a napig, amíg nyilvánosan föl nem lépett Izraelben. A holt-tengeri tekercsek fölfedezése után valószínűnek látszik, hogy Chirbet Qumranban, az esszénu- sok közösségében nevelődött és élt nyilvános fellépéséigHivatásának és küldetésének tekintette, hogy előkészítse Jézus álját. Ezért a Jordán folyó mentén a megtérést és a bűnbánatot hirdette, s — a lelki megtisztulás külső jeleként — aki ezt kérte, azt a folyóban megkeresztelte. Mikor Jézus is odament, hogy a bűnbánók közé állva kérje a keresztséget, János rámutatott Jézusra: „íme az Isten Báránya. Ő az, aki elveszi a világ bűneit. ”— Jézus fellépésével tudta, hogy az ő küldetése befejeződött. Élete végén azonban még bizonyságot tett lelki erősségéről, szilárd jelleméről. Heródes elfogatta Jánost és kivégeztette, mert fejére olvasta bűnös életét. János halálának körülményeit elolvashatjuk Máté evangéliumának 14. fejezetében. Itt mutatkozik meg az igaz ember, aki nem hazudik, nem beszél mellé, és szívében az igazság él. Ki az igaz ember? Aki éhezi és szomjazza az igazságot, akiben nincs álnokság, kétszínűség. Akinek vannak elvei, s azok szerint is él. Kövessük ebben Keresztelő Szent Jánost! Mai világunkban tapasztalhatjuk a kétszínűséget, a mellébeszélést, az elkendőzést, az alakoskodást, sokszor nem merünk szembenézni az igazsággal. Legyen segítségünkre Keresztelő Szent János személye és példája abban, hogy mindig őszinte és igaz életet éljünk. Réczés András plébános Budakalász Egyházi—vallási kislexikon II. A Codex Iuris Canonici (1917) alapján: Eretnek, aki megkereszte- lése után keresztény volta dacára az isteni és katolikus igazságokból egyeseket állhatatosan tagad vagy kétségbe von. Hitehagyott, aki a keresztény hittel teljesen szakít. Szakadár, aki a legfőbb főpap hatósága alól kivonja magát, s az egyházi közösségétől elszakad. Az Ökumenikus Központ 2. tanulmányi füzetéből: A szekta (latin „secare” elvágni és „sequi” követni) vallásos csoport, mely elkülönül, elkülönített a többiektől. Ezzel gyakran a történelmi egyházak fogyatékosságaira hívja fel a figyelmet, s ha képviselőikkel a párbeszéd egy bizonyos ponton túl nem is látszik lehetségesnek, az önvizsgálat a torzulások, kísértések feltárásához, gyógyításához, helyreigazításához vezethet. Jelenleg körülbelül 168 szektát, vallást, egyházat ismernek a világon. A fundamentalizmus, mint irányzatot jelölő fogalom angolszász eredetű. Már a XIX. században olyan csoportokra utalt, melyek a Biblia abszolút tévedhetetlensége (verbális inspiráció) mellett álltak ki. A mozgalom a „liberális teológia” elutasítását, az egyházi és világi modernizmus elleni fellépést jelentette,, különösen az USA-ban, ahol az evolúciós származáselméletet is támadták. A Szentírás tartalmát szó szerint és minden részletében Isten határozta meg, s így minden emberi tévedéstől mentes, beleértve a világképet, kronológiai és földrajzi adatokat is — vallják. A karizmatikus kifejezés hátterében elsősorban Pál apostolnak a karizmákról mint a Lélek kegyelmi ajándékairól szóló tanítása áll. Az egyes felekezeteken belül jelentkező olyan személyeket és csoportokat jelöl, akik saját állításuk szerint á Szentírásban is ismertetett lelki ajándékok — nyelveken szólás, gyógyítás — birtokosai. A karizmatikus mozgalmak elsősorban intézményes egyházakban jelentkeznek, általában azok keretein belül maradnak, sőt megújulásuk a céljuk. A fogalmat átvette és a kereszténységen kívüli jelenségvilágra is alkalmazta a vallástörténet, vallásszociológia, illetve szociológia. Ma már a vallástól függetlenül is használják. (Folytatjuk) Kovács Mária Kezdetben magánházban miséztek Inárcson Lelkészlakás egy év alatt Szépen fejlődik az inárcsi római katolikus egyház- község: két évvel ezelőtt, 1991-ben — a gyülekezet történetében először — plébános költözött a faluba, Dombi Ferenc. A legaktívabb hívek elhatározták, hogy méltó lakást emelnek a gyülekezet vezetőjének. Elhatározásukat tett követte: alig egy esztendő alatt gyönyörű parókiát építettek. A fejlődést igazán akkor tudjuk értékelni, ha ismerjük a gyülekezet közelmúltjának történetét is. Egészen 1990-ig Kakucs- ról, a szomszéd településről járt át a pap. Kezdetben nem is a templomban tartották az alkalmakat, hanem a katolikus iskolában, pontosabban szólva az ott kialakított kápolnában. 1948-ban, amikor az iskolát államosították, az egyháznak is „ki kellett menni belőle”. Az egyik egyháztag, Greman József sietett a gyülekezet segítségére: lakásából ajánlott fel egy szobát a misézésre. Odatették be az oltárt, ott misézett a pap. Az inárcsi- ak azonban nem nyugodtak bele az áldatlan helyzetbe. Kijárták, hogy az egyháznak még a háború utáni parcellázáskor juttatott telkére végre templomot építhessenek. Nehéz időkben, 1957-ben kezdtek a munkába. ’60-ban már fel is szentelték az épületet. A parókia építésére azonban nem kaptak engedélyt. Csak egy tanácstermet „húzhattak föl”. Öt évvel ezelőtt a kaku- csi pap lebetegedett, s azon túl az ócsai plébános, Tóth Péter Domonkos látta el a szolgálatot. Néha többedmagával érkezett: magával hozta Dombi Ferencet is, aki azelőtt Dunántúlon paposkodott. Dombi megszerette az inárcsiakat, s 1991. szeptember 1-jétől a faluba költözött. A gyülekezet legaktívabb tagjai nem „tűrhették”, hogy papjuk a szerény tanácsteremben, pontosabban az abból kialakított kis házacskában lakjon. Hamar elhatározták: új parókiát építenek. Telek volt az építkezéshez, pénz azonban már kevesebb. Mit lehetett tenni? A gyülekezet 200 ezer forint kölcsönt kapott az egyházmegyétől, 1 millió forintért eladta a kis házat az önkormányzatnak, s a meglévő, körülbelül 1 millió forintos vagyonához még további csaknem 2 milliót gyűjtött. Inárcs ön- kormányzata 50 ezer forinttal és különböző ajándékokkal — székekkel, függönyökkel, szőnyegekkel — járult hozzá az építkezéshez. A tervet Zsíros István kőműves, templomgazda készítette el. Ezenkívül szaladgált, intézkedett, tárgyalt, egyszóval irányította az építkezést. (Ahogy Béki Jánosné, az egyháztanács tagja elmondta: ha ő nincs, még ma sem volna lelkészlakás). De kivette a részét a munkából Várnagy József, az egyháztanács elnöke is. S persze -— ahogy annak idején a templomépítésnél — a gyülekezet számos tagja. Ki segédmunkával, ki másképpen, ahogy tudott. A munka az elmúlt év őszén kezdődött az alapok lerakásával, idén húsvét- kor már álltak a falak. E hónap közepén a váci püspökség helynöke szentelte fel az épületet. H. P. Barakktemplom is érkezett Nyugatról Ötvenéves az Ökumenikus Tanács Ünnepi istentisztelet és közgyűlés keretében emlékeznek meg holnap délelőtt tíz órakor a budapesti Kálvin téri református templomban az Ökumenikus Tanács megalakulásának 50. évfordulójáról. A szervezet főtitkárát, s egyben a dunavarsányi és délegyházi református gyülekezet lelkipásztorát, Bóna Zoltánt az Ökumenikus Tanács elmúlt évtizedeinek történetéről kérdeztük. Református és evangélikus lelkészek gyűltek össze 1943 nyarán a budapesti Kálvin téri református egyházi központban. A háború egyik szomorú következményéről, a menekültügyről tanácskoztak, arról, hogy miképpen segíthetnének. A problémákat felekezetek felettinek tekintették, ezért jó szívvel tudtak ökumenikus szellemben együtt gondolkodni a segítségnyújtás lehetőségéről. Munkájuk szervezeti formát is öltött: megalakították az Ökumenikus Bizottságot. Lépésüknek azonban más célja volt: a század első felében évtizedeken át a „levegőben lógott” az Egyházak Világtanácsának (EVT) megalakulása. Az előkészítő bizottságnak az volt az elképzelése, hogy a világszervezet megalakulása előtt mindenütt hozzák létre a nemzeti ökumenikus szervezeteket is. A Kálvin téri összejövetel ezt a célt is szolgálta. Az Ökumenikus Bizottság tagjai még 1943 decemberében Mátraházán konferenciára gyűltek össze. Témájuk: A keresztény ember á' válságban. A tanácskozás anyagát kijuttatták Genfbe, de itthon csak a háború után, 1946-ban tudták megjelentetni. Ugyanebben az évben, február 4-én tovább szerveződött a bizottság, s fölvette a Magyarországi Ökumenikus Újjáépítési Bizottság nevet. A szervezet főtitkárává Pap László református lelkészt választották. Ekkor csatlakozott a mozgalomhoz a görögkeleti szerb egyház. A szervezet gyakorlati tevékenysége a Nyugatról érkezett segély, ruha-, élelmiszer- és pénzelosztás volt. Emellett folyamatosan tájékoztatták a külföldi testvéregyházakat a magyarországi egyházi és társadalmi fejleményekről. Az akkori, háború utáni időkre jellemző, hogy két fából készült barakktemplom is érkezett a szükséget szenvedő két nagy protestáns egyház részére... Közben folyt az Egyházak Világtanácsa 1948-as amszterdami alakuló ülésének előkészítése. A magyar tagegyházak „kitettek magukért”, a nagygyűlés sikeréhez egy 400 oldalas tanulmányi anyaggal járultak hozzá. A reformátusok küldöttségében még ott lehetett a püspöki tisztségéből eltávolított Ravasz László, de utódát, Bereczky Albertet is kiküldték. Az evangélikusok lemondták a részvételt, így tiltakoztak az ellen, hogy Ordass Lajos püspökük útlevelét bevonták. „Csak” a külföldön tanuló diákjaikkal képviseltették magukat. 1948 után aztán ez a szervezet is — hasonlóan a többi egyházi és társadalmi szervezethez — kényszerpályára szorult. Tevékenysége azonban nem szűnt meg teljesen. Továbbra is lehetősége volt a Nyugatról érkezett pénzadományok elosztására, s fontosnak, sokszor életmentőnek bizonyult a gyógyszersegélyezés megszervezése. S a Ráko- si-években ez nem volt lebecsülendő. A forradalom után, 1957-ben a szervezet fölvette a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa nevet, s elkezdte magyar egyházak közötti koordinációs munkáját. Megindította lapját, a Theologiai Szemlét. Szervezte a keletnémet és a svájci, valamint a magyar gyülekezetek lelkészeinek csereüdültetését. Feladatai közé tartozott az ökumenikus bibliafordítás munkájának összehangolása. Közben csatlakozott a szervezethez a Szabad Egyházak Tanácsa (SZÉT) is, a maga kilenc kis egyházával. Említésre érdemes az is, hogy az Ökumenikus Tanács segítséget nyújtott a kallódó, elsősorban drogozó fiatalok gyógyulásához. Bóna Zoltán, aki 1991 óta a szervezet főtitkára, igen komoly eredménynek tartja, hogy a római katolikus és az unitárius egyházak ma már megfigyelői tisztséget töltenek be az Ökumenikus Tanácsban. (hardi)
