Pest Megyei Hírlap, 1993. június (37. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-25 / 146. szám
XXXVII. ÉVFOLYAM, 146. SZÁM Ára: 13,50 forint 1993. JUNIUS 25., FENTEK Ultimátum a fővárostól Csepel válni akar? A csepeli vezetők — de mint megtudtuk nem csak ők, hanem az újpestiek és az erzsébetiek is —, erősen fontolgatják, hogy leválnak a fővárosi köz- igazgatásról, s a továbbiakban önálló településként kívánnak gazdálkodni. Ebben az ügyben tartanak július elsején egy közmeghallgatást, ahol majd megismerhetik a lakosság elszakadással kapcsolatos véleményét is. Elhatározták, hogy augusztus 25-éig összehívnak egy rendkívüli képviselő-testületi ülést, ahol — már az ott lakók álláspontját is figyelembe véve — döntenek: legyen-e népszavazás e tárgyban. Azt még nem lehet pontosan tudni, hogy milyen okok váltották ki ezt az elhatározást, az azonban sejthető, hogy a főváros szennyvíztisztítóval kapcsolatos ultimátuma egészen biztosan közrejátszott a döntésben. Hogy mi is történt valójában? Még a hatvanas években jelölték ki a Csepel-sziget északi részét e berendezés helyszínéül. A terület azonban azóta gazdaságilag és pénzügyileg egyre értékesebb. A csepeli ön- kormányzat vezetői végül is tiltakoztak a szennyvíztisztító megépítése ellen. Ezt azonban a fővárosi közgyűlés nem vette figyelembe, ultimátumot nyújtott be: „A fővárosi közgyűlés — úgy dönt, hogy a központi szennyvíztisztító telepnek a csepeli szigetcsúcson történő megvalósításától eláll, ameny- nyiben a csepeli önkormányzat a hátrányok kompenzálásaképpen a csepeli gyártelepen, vagy egyéb helyen a célnak megfelelő, előkészített építési telket biztosít a fővárosi önkormányzatnak, térítésmentesen (!)•” Ezzel természetesen nem érthet egyet a csepeli önkormányzat, mert mindkét megoldás esetében csak veszítene. Á. M. Gazdaképző intézet Cegléden Eredményes „verekedés” Kétesztendei kemény, l kitartó küzdelem, szám- ' tálán tárgyalás és érvelés után végleg elhárultak az akadályok. Réti Miklós, Cegléd országgyűlési képviselője elől, hogy megvalósulhasson dédelgetett álma. A békességet árasztó madárfüttyel andalító ligetben megbúvó szőkehalmi kúrián végre létrejöhet egy gazdaképző intézet, a Török János Mezőgazdasági Szakközépiskola gyakorló oktatási központja. Most már az újdonsült tulajdonoson, a ceglédi önkormányzaton múlik, hogy az ég felé nyújtózkodó som- és platánfák, fenyők, tuják zöld derűjében, félig leengedett zsalugátereivel hunyorgó, az idő horzsolásaitól szomorú Hild-épület megfiatalodjék. A honatya szíve mindig fájt amiatt, hogy a szép műemléld „ékszerdoboznak” —' amit Hild József álmodott meg — nincs gazdája. Pedig fénykorában 1846-tól 1852-ig a szőkehalmi kúrián itt működött nagyszerűen a Török János-féle gazdaképző intézet. Ez az intézmény indította el a szőlő- és gyümölcstermesztési kultúrát a Duna—Tisza közén. E tájékon kezdődött el a fuíóhomok meghódítása. (Folytatás a 4. oldalon) Tervezet a helyi védettségért É A váci városházán megvitatásra vár az a ) nemrég elkészült határozattervezet, amely helyi védelem alá vonná a város hátteréből merész-meredeken kiemelkedő Naszály-hegy jelentős részét, a Kompkötő-szi- getet, a Gyulai-rétet, és az alsóvárosi házak, üzemek közé zöld szigetként beékelődő Rádi úti vadgesztenyesort — tudjuk meg Bíró Györgytől, Vác környezetvédelmi vezetőjétől. A tájékoztatás szerint erre azért van szükség, mert a korábbi megyei védettséget biztosító határozatot a megszűnt Pest Megyei Tanács hozta, s hogy a védettség a jövőben se csak papíron rögzített tény legyen, azt most már helyileg kell megoldani. A geológus, növény- és állattani, gazdasági, idegenforgalmi szakemberek értékvizsgálata, és a tervezet indokoltságát alátámasztó véleménye alapján a képviselők a közeljövőben hozzák meg döntésüket. Ha igennel voksolnak, akkor a korábbiakkal ellentétben a Naszály védelemre szoruló részének a jövőben nem csupán az egynegyedét, hanem a többit is védetté nyilvánítják, mégpedig július 1-jei hatállyal. Csupán azok a bányaterületek és korábban behatárolt bányatelkek maradnának meg kitermelésre számbavehető területként, ahonnan a DCM nyeri (és nyerheti továbbra is) a munkájához szükséges nyersanyagot. (r. z.) Tőkés László főtiszteletű úr és a Pest Megyei Hírlap levélváltása Szerkesztőségünket — tudatjuk ezúton is kedves előfizetőinkkel és olvasóinkkal — nagy megtiszteltetés érte. Ma, a kora délutáni órákban Gödöllőn átvehetjük a Pest Megyei Hírlapnak megszavazott Petőfi Sándor Sajtószabadság-díjat. A díjat a Magyar Újságírók Közössége második alkalommal osztja ki, a szovjet csapatok Magyarországról való kivonulásának évfordulóján. Ebből az alkalomból egy későbbi időben állófogadást adunk szerkesztőségünkben, s eredeti tervünk szerint ennek időpontját Tőkés László püspök úr Budapesten tartózkodásához szerettük volna igazítani. Azt szerettük volna, ha Tőkés László jelzi, mikor ér rá, s arra az időre hívtuk volna Pest Megyei Hírlap Vödrös Attila főszerkesztő úrnak Budapest Kedves Főszerkesztő úr! Mindenekelőtt gratulálok a Hírlap megérdemelt kitüntetéséhez. Egyben köszönöm mindazt, amit ügyeink és küzdelmünk szolgálatában ez ideig írtak és tettek. A „barátságtalan” és értetlenkedő anyaországi sajtó viszonylatában jóleső érzés tudni, hogy a „közszolgálati médiák” tevékenységébe ez esetben maga az elkötelezett szolgálat is bemeg mindazokat a jeles politikai, közéleti és a művészvilágból ismert személyiségeket, akik kézirataikkal, nyilatkozataikkal támogatták, segítették lapunkat abban, hogy lehetőleg tisztességes módon tájékoztassuk kedves olvasóinkat mindennapjainkról. Amikor lapunk főszerkesztője ezt telefonon elmondta Tőkés Lászlónak, ki egy korábbi levelében azt írta, hogy lapunk szellemiségét osztja, örömmel vette meghívásunkat. A telefonbeszélgetést követően néhány nappal viszont levelet kaptunk a Főtiszteletű úrtól, amelyben közli: nem jöhet el szerkesztőségünkbe. Tőkés László levelét, s arra írt válaszunkat nyilvánosságra hozzuk. radnom.. Nem célszerű újabb méltánytalan támadásoknak kitennem magam az ellenséges érzületű sajtóbeliek részéről. Annak reményében, hogy a Fő- szerkesztő úr és munkatársai megértik magatartásomat, tisztelettel és szeretettel küldöm jókívánságaimat, Isten áldását kérve további közszolgálati tevékenységükre: 1993. június 10. Tőkés László Ui.: Ha jónak látják, olvassák fel vagy hozzák nyilvánosságra levelemet. lefér — s ez nem föltétlenül jelenti a tárgyilagosság hiányát, részrehajlást vagy elfogultságot. Köszönöm szíves meghívásukat az említett kitüntetéssel kapcsolatos fogadásra. Ezúton tisztelettel és szeretettel üdvözlöm azon jeles személyiségeket, akik jelen lesznek ünnepélyes rendezvényükön. Sajnálom, hogy én magam nem lehetek ott. Hosszas megfontolás után döntöttem úgy, hogy nem veszek részt, mivel — megítélésem szerint — a jelenlegi mérgezett közéleti-politikai viszonyuk között jobbnak látszik távolmaKedves Tőkés László püspök úr! Szívből köszönjük elismerő sorait. Jólesik tudomásul venni, hogy az a Tőkés László, aki számtalanszor emelte fel szavát — olyankor is, amikor életveszélyben volt, s az egész művelt világ aggódott életéért — a nemzeti kisebbségekért, akinek magyarsága igenis példát szolgáltatott sokunk számára, tevékenységünket úgy méltatja, hogy kijelenti, nem vagyunk részrehajlók, elfogultak, elkötelezett szolgálatunkban a tárgyilagosság dominál. A Pest Megyei Hírlapnál Püspök úr tevékenységét figyelemmel kísérjük, jól ismerjük. Az Ön magatartása nem egy alkalommal volt számunkra példa ahhoz, hogy miként vészeljünk át úgy nehéz időket, hogy közben tartásunk ne roggyanjon meg. Munkatársaimmal hisz- szük, hogy tevékenységünkkel nem egyes személyek avagy kisebb-na- gyobb csoportosulások érdekeit szolgáljuk, hanem azét a nemzetét, amely évszázadok után először élvezheti a szabadságot, annak a jóleső tudatát, hogy idegen csapatok nem tartózkodnak hazánkban, s hisszük, semminemű ránk erőltetett gazdasági kényszernek sem vagyunk kitéve. Ezzel együtt szabadságérzetünk — s ezt Püspök úr levele is jól bizonyítja — nem teljes. A Pest Megyei Hírlap szerkesztőségében ugyanúgy tisztában vagyunk vele, mint Ön Nagyváradon, hogy van barátságtalan és értetlenkedő anyaországi, azaz magyarországi sajtó, amelynek prominens személyiségei a Pest Megyei Hírlap ténykedését, lapunk szellemiségét kifejezetten rossz szemmel nézik. Sajnálatos módon a rossz szemmel nézők nemcsak a hírlapírók köreiben találhatók meg. Vannak közöttük felelős beosztású hivatalnokok is, akik gyakorta úgy tűnik önnön érdekeiket a nemzeti érdekek elé képesek helyezni. Vannak honatyák, akik a Pest Megyei Hírlapot nemzeti elkötelezettsége miatt szélsőjobb- oldali sajtóterméknek tartják, s hangjuk miközben ezt mondogatják oly erős, hogy lám Főtiszteletű úr is jobbnak látja, ha szerkesztőségünkbe nem látogat el, hisz azzal, mint írja, újabb méltánytalan támadásoknak tenné ki magát. Számomra és kollégáim számára ez azért megdöbbentően tragikus, mert fe- ketén-fehéren mutatja: olyan idők jöttek el Magyarországra, amilyenekre — például azon az éjszakán amikor a magyar és a keresztény szellemiséget vállaló koalíciós pártok, ha nem is kétharmados többséggel, de megnyerték a választásokat — nem gondoltunk volna. Nem hittük volna, hogy egy maroknyi úgymond perifériára szorított újságíró csoport, kik nyíltan vállaljuk nemzeti elkötelezettségünket és keresztény neveltetésünket, óvatosságból nem találkozhatunk Tőkés Lászlóval. Tanácsosabb ezt titokban tennünk, esetleg egy magánlakásban, hogy ne szimatolhassa ki az „értetlenkedő anyaországi sajtó”. Mindenesetre Püspök úr megfontoltsága számunkra komoly példa, ám megjegyezzük: itthon vagyunk, s nem kívánunk olyan fajta kisebbségi politikával élni, mint amilyenre Főtiszteletű úr Romániában kényszerül. Történjék bármi, nem mondunk le arról, hogy abban a lapban amelynél dolgozunk, ne azokat az értékeket képviseljük, amelyekért nemzetünk igenis megszenvedett. Nem mondunk le arról, hogy írásainkban azt közöljük olvasóinkkal, amit érzünk: a magyar nemzet egyetlen más nemzetnél sem alábbvaló, hazánknak nem helye lesz Európában, hanem ott helye volt és e pillanatban is helye van. Ám e hely még korántsem lehet olyan kényelmes mint például a svédeké, a svájciaké, avagy az angoloké, ám náluk sosem állomásoztak szovjet csapatok, sosem ismerték a tervgazdálkodás tébolyát, sosem kényszerültek arra, hogy olyankor is korbácsolják magukat, amikor arra semmi okuk nem volt. Petőfi Sándor, akinek nevét a Sajtószabadság-díjunk is viseli, ezt így fogalmazta meg: „Európa színpadán mi is játszottunk, s mienk nem volt a legkisebb szerep”. Végtelenül sajnálom, s ezt minden kollégám nevében mondhatom, hogy szerkesztőségünkben a július 3-ai állófogadáson nem szoríthatjuk meg Tőkés László kezét, ám tartózkodó magatartását megértjük. Valamennyien bízunk abban, hogy eljön még az idő, amikor nem kell tartanunk barátságtalan és értetlenkedő újságíróktól, hiszen megértik: ha négy-öt magyar összehajol abból még nem feltétlenül következik a jobbratolódás, a kisebbségek kiszorítása, hanem uram bocsá’ mert sok kisebbségnek, de nem a magyarországiaknak pont arra van, a sátrakon, a ruha- és élelmiszercsomagokon túl szüksége, hogy elmondjunk értük közösen egy Miatyánkot. Püspök úr elhatározását, döntését megértve, egy emberibb jövőben, sajtóban bízva, fájó szívvel küldöm üdvözletemet. Budapesten, 1993. június 24-én Tisztelettel: Vödrös Attila
