Pest Megyei Hírlap, 1993. június (37. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-24 / 145. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP SZUKEBB HAZANK 1993. JUNIUS 24., CSÜTÖRTÖK Tanár — környezetvédő — képzőművész Akit örökbe fogadtak az indiánok Jól sejtettem abból a néhány percnyi rádióriportból, érdekes, sokszínű emberre akadtam a pomázi Or- goványi Anikóban. Munkahelyén, a Mátyás király úti általános iskolában találkoztunk, a Zöld Szív környezetvédelmi irodájában. Ebben az iskolában tanít kömyezetnevelést, ami egyesíti magában a természet- és környezetvédelmi tudnivalókat. Ennek a módszerét és tantervét, valamint a tanmenetét is ő dolgozta ki, amelyet a Művelődési Minisztérium is jóváhagyott annak idején. Egyébként rajztanár és képzőművészettel is foglalkozik. Most volt az ötödik önálló kiállítása, ahol a grafikáit láthatta a közönség. Rendszeresen rajzol a különböző lapoknak is. Itt — ebben az iskolában — kezdte tíz évvel ezelőtt — amikor az iskola megépült — tanári pályafutását. Igaz, volt rajztanári képesítése, mégis egy első osztályt vett át. — Mindent — szerettem volnak kipróbálni — mondta —, így együtt lehettem állandóan a gyerekekkel, s könnyebben tudtam rájuk hatni. Amikor csak lehetett, kimentek a természetbe. így fedezték fel a Barát-patakot gyönyörű környezetével. Azonban a környéken élők sem különbek a másutt lakóktól. A partra dobálták felesleges kacatjaikat. Volt ott kimustrált hűtő- és mosógép és még igen sok másféle szemét. A gyerekek úgy döntöttek, hogy ezt a sok holmit összetakarítják, és tisztává teszik ezt a szép helyet. S mivel nehéz tárgyak is voltak ott, amit ők egyedül képtelenek voltak elcipelni, a szülők segítségét kérték. Nagyon jól sikerült ez, de a többi hasonló akció is. A későbbiekben kíváncsian figyelték a patak sorsát. Közben megtanultak kajakozni, s egyik útjuk során felfedezték, hogy a budakalászi BUDAFLAX Lenfonó Gyár tisztítatlanul engedte szennyvizét a patakba: ember magasságú hab, színes és szúrós szagú víz kísérte tevékenységüket. Úgy döntöttek, hogy megpróbálnak valamit tenni ebben az ügyben. Levelet írtak a gyár vezetőinek, tárgyaltak is velük. Mindezek eredményeképpen a vállalat épített egy víztisztítót, így aztán igen sokat javult a helyzet. Ekkor gondoltak arra, hogy kiszélesítik tevékenységüket. 1989 nyarán meg is tették ezt, ekkor jött létre a Zöld Szív mozgalom. Azóta csaknem négyezer tagja van, az ország több mint kétszáz településén. Most már a területi csoportok létrehozásán fáradoznak. Van már Egerben, most alakul Sátoraljaújhelyen és Budaörsön, szerveződik Baja környékén. — Akik ismerik a grafikáimat — mondta Orgová- nyi Anikó —, annak motívumait és azt, hogy a gyerekekkel hogyan viselkedem a természetben (például amikor kimegyünk a rétre, ahol van egy nagy ezüstlevelű fűz, előtte mindig megállunk, kezet fogunk és fejet hajtunk azért, hogy bebocsátást kérjünk a természetbe. Ezzel azt fejezzük ki, hogy alázattal közeledünk hozzá és a lehető legkevesebbet próbálunk ártani), állították, hogy mindezekben igen sok rokonságot véltek felfedezni az indiánok szokásaival. Ezt igen érdekesnek tartottam, de nem vettem komolyan. A Greenpeace mozgalom indított egy kétéves kömye- zetnevelési kísérleti programot néhány éve. A világ tizennyolc iskoláját keresték meg, amelyek hasonló szemlélettel tanítanak: hatot Eszak-Amerikából, hatot Európából és hatot a Szovjetunióból. A kelet-európai blokkból Magyarországot választották. A pomázi iskola pályázat útján került ki e kétéves program keretében kéthetes táborba Amerikába, a nyugati partvidékre. A program részeként ösz- szehozták a társaságot egy indián közösséggel, céljuk az volt, hogy a gyerekeket és a pedagógusokat felkészítsék arra, hogy egy teljesen más kultúrát is be tudjanak fogadni, megértéssel közeledjenek hozzá. Közel nyolcvan-száz emberből állt a csoport. — Nagyon érdekes volt számomra — mondta Anikó —, amikor megpillantottak az indiánok, kitárták kezüket és azt mondták: nővérem. Megöleltek és azonnal olyan mély érzelmi kapcsolat alakult ki közöttünk — beszélgetni nem tudtunk —, amit azóta sem tudok megmagyarázni. Elhalmoztak mindenféle ajándékokkal (karkötők, fejpántok, fülbevalók), végül pedig a törzsfőnök írt egy befogadó nyilatkozatot, amely szerint én ezek után az ő törzsük és családjuk teljes jogú tagja vagyqk. Új családommal azóta is tartjuk a kapcsolatot: levelezünk, .fényképeket küldünk egymásnak. Később megmutatta a természetvédő gyerekek szép rajzát az iskola falán, majd a kertjüket is, ahol tilos a fűnyírás, éppen ezért telis-tele van szebbnél szebb vadvirág-különlegességgel. Szerencsém volt, még megnézhettem a község művelődési házában megrendezett kiállítását is. Engem leginkább a grafikák színei fogtak meg, s az, hogy mindegyikük a természetet, annak összefüggéseit ábrázolta. Árpási Mária Koda átalakulás Tápiószelén Augusztusban minden kiderül(het) Továbbra sem tudunk biztosat a tápiószelei Koda Rt. kilátásba helyezett átalakulásának tényleges helyzetéről, annyi azonban látható, hogy hamarosan változás lesz a gyár életében. A napokban az üzemben munkásgyűlést tartottak a várható fejleményekről, ahol mintegy 470 dolgozó várt konkrét információkat. A környék lakosságát is élénken foglalkoztatja az ügy, így lapunk munkatársa szeretett volna jelen lenni az eseményen, ám nem tehette, mert az előzetes üzleti megállapodás kizárja a sajtó menet közbeni tájékoztatását. Azt már korábban hallottuk, hogy az év első negyedévében olasz befektetőkkel folytatott intenzív tárgyalásokat a Koda Rt. és a részvények döntő többségével rendelkező Dunaferr Rt. vezetése. Az üzlet nyélbeütése, a hegesztett I és szekrényes tartókat gyártó, az utóbbi időben főleg exportra termelő vasszerkezeti üzem vegyesvállalattá alakítását eredetileg márciusra tervezték. A külföldi fél kérésére a határidőt elnapolták, miközben a tárgyalások nem szakadtak meg. A munkásgyűlésen az eredmény bejelentésére számítottak a dolgozók, természetesen munkahelyük megtartását remélve az átalakulástól. Miután a fontos eseményről kényszerűségből távolmaradtunk, s nem jutottunk első kézből származó információkhoz, munkásokat kérdeztünk meg, kaptak-e kielégítő tájékoztatást. Kiderült: szigorú, megszegés esetére komoly következményekkel járó titoktartási kötelezettséget kértek tőlük. Nem nagyon értik, miről lehet szó, mert kevés kézzelfogható tény hangzott el. Elmondásuk szerint any- nyi történt, hogy nyugtatgatták őket: szükség lesz rájuk, s augusztusban mindent megtudnak. Az átalakulás mindenképpen meg fog valósulni: ennek első lépéseként a részvénytársaság a közelmúltban tőkeemelést hajtott végre. Ugyanezek a munkások nem tagadták — ebben a helyzetben természetesen meglévő — kételyeiket, bizonytalanságaikat sem. Hallottak például arról, hogy a leendő vállalati formában Tápiószelén főleg villamos erőátviteli berendezéseket gyártanak majd, miközben a jelenlégi vas- szerkezetgyártást máshová telepítik át. A változás szakmai átképzést tesz szükségessé, amit sokan nem tudnak vállalni. Mások úgy tartják, hogy a hatvanas évek végi ipartelepítési hullámban Tápiószelé- re telepített — akkor Kohászati Gyárépítő Vállalatnak nevezett — üzemet ők építették fel, magukénak érzik, ragaszkodnak hát hozzá. A legfőbb azonban, hogy munka legyen — tette hozzá mindenki, akit kérdeztünk. (tóth) Hogy vagytok, picinykéim? Varázsigétől nem piroslik a szamóca A bejárat mellett érett trágyakúpok csillognak, csípős szaguk az istállót idézi. Széplelkű városi embernek nem túl kellemes látvány, disszonánsán elüt az arrébb kezdődő, gondosan nyírt pázsittól, s a rózsákkal körülültetett rangos portától. Csakhogy itt a trágya életelem, a jólét meghatározója. Nélküle nem volna pázsit, ház, autó meg úszómedence. Bent az udvaron három ember nekivetkőzve, teregetik a trágyát a friss szántásra. A te- levénnyel kevert homokos föld fölött csővázak ívelnek, nemrég még fólia feszült rajtuk, mely alatt szamóca piros- lott. Pataki János Pest megye, sőt az ország legnagyobb magántermelője, a Dabas külterületén kialakított mintagazdaságban — tíz fóliaházban, négyezer négyzetméteren — 33 300 tőn termeli a zamatos, mézédes szamócát. A telepítést — leszámítva a szüretet, majd az ezt követő talajelőkészítést — férj és feleség ketten gondozzák. A gazdaság alapjait is közösen rakták le, Patakiné a jóval könnyebb fodrász szakmát hagyta ott, hogy felzárkózzon a férje mellé farmernek. Nászút helyett építkeztek — Én 1977-ben kezdtem el szamócázni a szüleim kertjében, kétszáz négyzetméteren. Magam kárán kitanultam a titkát, aztán ’81 tavaszán megvettem ezt a telket. Akkoriban már jegyesek voltunk. Esküvő előtt kijöttünk kutat fúrni, nászút helyett meg fészket raktunk. Egy negyven négyzet- méteres faházat. Az volt az indulás. Amit itt lát, az tizenkét év kemény munkája, mi mindent magunk, a két kezünkkel csináltunk. A szorgalmat értem, ezzel együtt születik az ember vagy a szülőktől látja. De előtanulmányok nélkül, tudományos szinten felfuttatni egy kényes kultúrát — ez nemcsak a szorgalmon múlik. — Szerintem a hangsúly a talaj előkészítésén van. Én azzal kezdtem, hogy felkerestem dr. Tölgyesi György professzort, a neves talajanalitikust. Megvizsgálta a talajmintát és pontosan előírta, mivel kell feljavítani. Ezt azóta is évről évre megteszem, pontosan tudom, mikor kell a nitrát szintet emelni vagy a foszfort csökkenteni. Az eredményes fóliázás nélkül elképzelhetetlen, kivált az ilyen aszályos időkben. Az ózonlyuk is közbejátszott — Ez tehát a ipagyarázata, hogy ön az idén is szépen szüretelt? — Mondjuk úgy, közepesen. Az idén olyan sivatagi klíma volt a jellemző, amire eddig nem volt precedens. Száraz, perzselő meleg, pont az érés kritikus idején, amikor a szamócának páradús levegőre van szüksége. Meggyőződésem, hogy ehhez az ózonréteg elvékonyodása is hozzátett, illetve az idén éreztette érzékenyen a hatását. Ezt megfigyelések alapján merem mondani. A mostoha behatásokat a szabadföldi termelők nem tudták kivédeni, egyszerűen lesült a termésük. A fóliások is megsínylették, jómagam egy hirtelen jött ötletnek köszönhetem a viszonylag jó termést. Az utolsó pillanatban lemeszeltük mind a tíz fóliasátrat. Ezzel sikerült nyolc-tíz fokkal csökkenteni a meleget. — A szakirodalom nem tartalmaz erre nézve útbaigazításokat? — A magyar szakirodalom minimum hat-hét évvel van lemaradva a nyugat-európai átlagtól, ezt pótolja esetenként az intuíció. Túl ezen szeretni kell amit csinálunk, a növényben nem elég csak a pénzt látni. Engem még a feleségem is kinevetett kezdetben, amikor először hallotta, hogy magamban beszélek. Reggel bemegyek a sátorba és megkérdem: hogy vagytok, hogy aludtatok picinyeim? Ma már az asszony is megkérdi, mert időközben megtanulta, hogy egy növény, ha nincs is lelke, megérzi és meghálálja a törődést. A „hála megnyilvánulása” huszonöt napig tart évente, egy szűk hónap az, amíg pénzben mérheti az ember egy egész év munkáját. Ilyenkor tizenhat-tizennyolc besegítő dolgozik, reggeltől estig szüretelik a szamócát. Pataki János csúcsidőben kilenc-tíz mázsa gyümölcsöt visz fel naponta Pestre, összesen több mint száz mázsát szüretelt ebben az évben is. — A kollégái azt rebesgetik, önnél kétszerié több szem termett egy tőn az idei átlagnál. Az eddig elmondottakon kívül mi a siker titka? A kezdőnek kevés az esélye — Varázsigém nincs, attól nem piroslik a szamóca. Egykét szakmai titok viszont van, de mint ahogy Zwack úr sem árulja el az Unikum receptjét, én is megtartom a magam titkait. Ez a vagyonom, ezzel törtem fel a szamócatermelők élvonalába. Ami mondjuk nem titok: ebből a trágyából amit itt lát húsz kilogrammot kell szétteregetni egy négyzet- méteren. Sem többet, sem kevesebbet. De ez csak erre a földre érvényes. Mint mondtam, a talaj minőségének ismerete elengedhetetlen feltétele a sikernek. — Mi az esélye manapság egy kezdőnek? — Az attól függ, hogy menynyi az induló tőkéje. Ha az nincs, óva intem a hiteltől. Mondjuk adott a föld és hozzá a kút. Egy négyszáz négyzetméteres fóliaház kialakítása százezer forint körül van. Ami jó terméssel számolva is csak egy-két év után térül meg. Ahhoz viszont egy fóliaház nem elég, hogy egy családot eltartson. Minimum négyötre van szükség. Matula Gy. Oszkár »
