Pest Megyei Hírlap, 1993. június (37. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-22 / 143. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLFÖLD 1993. JUNIUS 22., KEDD Parlamenti választás Demokratikus szavazáson győzött a Lett Út A lett központi választási bizottság a hét végén közzétette a hónap elején megtartott parlamenti választások hivatalos végeredményét. A 100 tagú törvényhozásban, a saeimában a Lett Út nevű centrista mozgalom szerezte meg a legtöbb helyet, 36-ot. Tizenöt hely jutott a nemzetiségi kérdést tevékenysége középpontjába állító lett Nemzeti Függetlenségi Mozgalomnak, 13 a balközép színezetű, „Egyetértést Lettországnak, Újjászületést a Gazdaságnak” nevű választási szövetségnek, 12 a lett Parasztszövetségnek, 6-6 a szélsőségesen nacionalista Haza és Szabadság Szövetségnek és a lett Kereszténydemokratáknak, s 5 a Demokratikus Centrumpártnak. A több mint ötven év után ismét demokratikus szavazáson megválasztott lett parlament július 6-án ül össze. A képviselők csak azután kezdhetik meg munkájukat, hogy szavazással döntöttek minden mandátum érvényességéről. Ezt megelőzően mindazoknak vizsgát kell tenniük lettből, akiknek az nem anyanyelve. Rigában már folynak az új kormány megalakulását előkészítő tárgyalások. Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy jobbközép kormány alakul a Lett Út, a Pa- rasztszövettség, s a Demokratikus Centrumpárt részvételével. A magyarok élni akarnak. Ebben józan ésszel semmi különös nincs. Hiszen élni akarnak az albánok, a svédek, a palesztinok, az angolok, a perzsák, a jorubák és a portugálok is. Miért éppen a magyarok ne akarnának élni? Az „élni” egyszersmind azt is jelenti, hogy saját szintjükön és saját habitusuknak megfelelően akarnak élni. Csakhogy ez a magyaroktól megtagadtatik. Nem a biológiai létezés, világért sem. Sőt. Biológiailag létezniök kell, mint gyűlöletcéltáblának, mint a szadista gyönyörszerzés eszközének, mint olyanoknak, akiket bármikor tetszés szerint lehet kínozni, kínjaikban gyönyörködni, annak veszélye nélkül, hogy vissza tudnak ütni. Vajon kiknek a célja ez? Vigyázzatok, magyarok: nem a románoké, nem a szlovákoké, nem a zsidóké. Népek önszántukból sohasem gyilkosok és sohasem szadisták. Ezzel szemben igenis célja hlinkagárdista tébolyodottaknak, akiknek szlovák az anyanyelvűk, pszichopata vörös-vasgárdisták- nak, akiknek román az anyanyelvűk, és extatikus hitlerizmus- ban tomboló cionistáknak, akiknek —jaj! — magyar az anyanyelvűk. * Magyarországon szellemi—intellektuális—politikai polgár- háború folyik. Nem fegyveres, mert azt a régi-új börtönőrgár- da nem engedi meg, hiszen veszélyeztetné gazdájának, az államkincstárakkal és valutákkal játszó Pénz-Hatalmasságnak érdekeit. Nincs gyűlöletgerjesztőbb, mint a polgárháború, mely maga is gyűlöletforrásból táplálkozik. A magyaroknak nem természetük a gyűlölet; még az Ószövetségben is mindig kissé viszolyogva olvastuk a falhoz csapkodott csecsemőkről szóló vérgőzös históriákat (el kellett jönnie Jézusnak, hogy megkísérelje megszabadítani népét a gyűlölet rabságából). Idegen volt a magyar nép milliói számára a megzavarodott elméjű zagyva csőcselék zsidógyűlölete s borzadva, a tehetetlenség megalázottságában nézte a boltos és a kocsmáros családjának vagonbagyömöszölését az idegen fegyverek fenyegetésének súlya alatt. Azután a boldogtalan magyar nép fejére zúdult a gyűlöletvihar. S mikor tönkretéve, egy erkölcsi jégverés romjaival lelkében, szédelegve el akart indulni a szabadság felé, kegyetlenül zúdult rá a gyűlöletvihar újólag. A magyar népet napról napra megrágalmazták a magyar nyelvű sajtóban és külföldön egyaránt: antiszemitizmussal rágalmazták, gyűlölettel rágalmazták, csupa olyasmivel, aminél semmi sem volt távolabb tőle, hiszen csak élni akart, mindenkivel együtt, kiről azt hitte, ugyancsak élni akar, boldogulni vele együtt. Új nemzedékének már nem volt élménye a hitleri fajelmélet-hazugságról. S akkor egy magát liberálisnak nevező, álcázott hitlerista Sturmabteilung megfújta az embergyilkos fajelmélet harsonáit. * Miben áll ez a fajelmélet? A világon vannak fontos „fajok” (alkalmazzuk csak az eredeti hitleri frazeológiát, hiszen éppen az a célunk, hogy leleplezzük az álarcosokat): az amerikaiak (persze, csak ha fehérek), az angolok, a franciák, a németek és a zsidók. Ezeknek értéke (egyetlen egyedé) csak emberéletek ezreiben fejezhető ki. Vannak kevésbé fontos „fajok” (micsoEK-csucs Koppenhágában Reménykedő' visegrádiak Közép-Európa országai a legnagyobb érdeklődéssel, aggodalommal vegyes várakozással tekintenek a koppenhágai EK-csúcs határozatai elé, amelyek országaik és a Közösség jövendő kapcsolataira vonatkoznak — írja Jerzy Luka- szewski, Lengyeloszág párizsi nagykövete a Le Figaro tegnapi számában megjelent cikkében. A nagykövet — a visegrádi országok nagyköveteinek a magyar diplomáciai misszión legutóbb megtartott közös sajtótájékoztatója szellemében — igen részletesen kifejti a négyek közös problémáit és várakozásait. Lukaszewski kifogásolja, hogy a Tizenkettek különböző egyoldalú gazdasági korlátozásokkal fékezik a kereskedelmi kapcsolatokat, a visegrádi országok exportját, miközben növelik saját kivitelüket. „Ez a helyzet nem tartható sokáig fenn anélkül, hogy ne veszélyeztetné megfojtással gazdasági téren Közép-Európát, ne taszítsa szociális és politikai káoszba — ez pedig egész Európa számára katasztrófa lenne” — hangoztatja a nagykövet. — „A koppenhágai csúcsnak fordítani kell ezen a helyzeten, meg kell találnia az egyensúlyt a Tizenkettek és a visegrádi négyek jogos gazdasági érdekei között”. „A visegrádi négyek azt várják, hogy határozzák meg pontosan csatlakozásuk feltételeit és menetrendjét. Ha e téren világosak lesznek a távlatok, akkor azt Közép-Európában biztosítéknak tekintik majd az újonnan helyreállított demokrácia, a biztonság terén. A világos távlatok egyúttal olyan bizalmi légkört is teremthetnek, amely fellendíti a gazdasági tevékenységet és a külföldi beruházásokat.” Egy magasrangú, de meg nem nevezett diplomatára hivatkozva a lap egy tudósításban azt írja, hogy a csúcstalálkozón „megpróbálják kidolgozni egy „európai politikai térség” Vagy még inkább a „többoldalú rendszer” körvonalait a visegrádi négyekkel, illetve Romániával és Bulgáriával. Ez magában foglalná a kereskedelmet, a politikát, a gazdaságot, a szociáis és környezetvédelmi témákat s a konkurenciával kapcsolatos jogi szabályozást is” — hangzik a lap értesülése. „Egyelőre azonban nincs szó határidők megjelöléséről. Franciaország elérte, hogy a csúcs- találkozó munkadokumentumához fűzzenek egy függeléket, amely meghatározza a csatlakozás feltételeit” — írja a Le Figaro tudósítása. A nagyvilág hírei * Az eddig hatalmon lévő Kambodzsai Néppárt bejelentette: kész elfogadni az ENSZ által május végén szervezett választások eredményét. A májusi választások győztese a FUNCINPEC nevű royalista párt lett, míg a néppárt (PPC) a második helyre szorult. # Legalább ketten életüket vesztették és nyolcán súlyosan megsebesültek hétfőn Madrid belvárosában, amikor pokolgép robbant egy parkoló gépkocsiban. A robbanás abban a pillanatban következett be, amikor egy katonai teherautó haladt el a parkoló jármű mellett. VÉLEMÉNY Szilasy és Szálasi da szóhasználat!), s végül vannak értéktelenek, rongyok, szabadon pusztíthatok (ezek vannak legtöbben a világon), a fontosaknak—értékeseknek csak gondot okozók. Ezek közé tartoznak a magyarok, akiknek Obersturmführer Landeszmann kinyilatkoztatása szerint még kultúrájuk sincs. Ez az arcátlan és kihívó ostobaság nukleáris fegyverekre támaszkodik, melyek a fontosaknak—értékeseknek birtokában vannak. Minden élőnek természetadta szent joga, hogy harcoljon az életéért. A világon szétszórt magyarok most kezdenek összefogni, puszta létükért és emberi méltóságukért. A Magyarok Világszövetsége ragaszkodik azokhoz az eszményekhez, amelyeket a kapzsiságba belefeketedett fejlett világ már régen elfelejtett. Néhány hazájáért és nemzetéért kétségbeesett magyar parlamenti képviselő elindult, hogy segítséget kérjen tengerentúli magyar kolóniáktól, melyeknek a létharc eszközeihez esetleg lenne anyagi erejük. Ezek a képviselők a fennmaradást az eszményeknél is előbbre helyezték és úgy vélik, a puszta létért való harc minden eszköz igénybevételét megengedi, hiszen a megtámadott védekezik. 1989-ben nem Csengey Dénes és nem Csoóri Sándor sértegette a zsidókat, hiszen ez a kategorizálás álmukban sem jutott eszükbe. Ők vették észre magukat azon, hogy Csengeyt mint „vérmagyart” támadták meg, Csoó- rinak meg azt mondták! „Ma Erdély, holnap viszitek a zsidókat!” S Berend T. Iván járta végig az Egyesült Államokat, antiszemitizmussal rágalmazva az immár új nemzedékében élő magyarságot. Vajon már akkor nem az volt-e a cél, hogy a magyarokat „minden eszköz igénybevételére” kényszerítsék s azután jogalapot teremtsenek megsemmisítésükre? Szilasy György ahhoz a nemzedékhez tartozik, akiknek számára Szálasi Ferenc történelem. Mit tegyen, amikor rajta kérik számon Szálasi sorsát? Mit tegyen, ha anyagi segítséget akar egy nemzeti létharchoz — minden áron? Hová juttatta őt ez a kegyetlen magyar sors? Végül is vele mondatták ki azt, ami immár adu lehet a rágalmazók kezében: „A nemzeti radikálisok kilátásba helyezik a megbocsátást Szálasinak!” Ez ugyan nem igaz, de a szavak, amelyek Szilasy szájából elhangzottak, csoportosíthatók így is, márpedig a liberális SS-ek mesterei a szavak „csoportosításának”. Négyévi szívós becstelenkedés, rágalmazás végül is célhoz ért. Ki lehetett kényszeríteni (mondjuk ki nyíltan: provokálni) egy olyan szituációt, amelyben elhangozhatik egy kíméletlenül agresszív kérdés Szálasiról és amelyre — az adott szituációban — kerek visszautasítás nem, csak egy kínosan nyakatekert válasz adható. (Az már a közvetlen provokációsorozat — hordó, műbetörés, „kirekesztők”, bőgatya-fütyülősbarack, filmgyári kosztümök és kellékek — legújabb remeke, hogy sikerült előkeríteni egy Ek- ren Kemal nevű originál-magyart, aki a Parlament előtt sűrű sorokban feketéllő ötven főnyi hallgatóságnak „hungariz- mus”-ról és „turanizmus”-ról szaval.) * Aligha lesz valaha is olyan magyar parlament, amely „megbocsát” Szálasinak. Mert milyen mentőkörülményt lehet találni annak a számára, aki egy őt magát is megvető idegen szoldateszka ügynökeként „kerül hatalomra” (amikor a valóságos hatalom az idegen szoldateszkáé és ő vállalja a fügefalevél szerepét), a kiszolgáltatott ország vérét és roncsolt anyagi erőforrásait egy megvert hadviselő rendelkezésére bocsátja, aki már csak a puszta élet meghosszabbításáért küzd, s a szerencsétlen nemzetet az'utolsó szalmaszáltól fosztja meg, melybe a majdani béketárgyaláson (mely vésztörvényszék lesz) kapaszkodhatnék? Aki az utolsó percben minden „adut” egyetlen mozdulattal átad a nemzet ellenségeinek? Aki mindezt akkor teszi, amikor a nemzet sorsáról diadalittas győztes hatalmak már döntöttek volt, s amikor minden kicsiny jogcímnek, minden apró menedéknek jelentősége van, amikor a nemzet túlélését kell biztosítani? Akinek uralma alatt alvilági elemek ártatlanokat, nőket, öregeket, gyermekeket lődöznek a Dunába „honvédelem” címén? Aki mindezt saját pszichikai kielégítésére csinálja végig, mert szerepet játszik, mert önnön elképzelt történelmi nagyságában tetszeleg, s mint fogságában írt följegyzései bizonyítják, a másik idegen szoldateszka markában is csak önmagával van elfoglalva, s nem a nemzet sorsával? Nem kétséges, hogy elítélésének és kivégzésének körülményei nem voltak megfelelőek a szerencsétlenségbe döntött nemzet méltóságának. Szálasi joggal jelenthette be az elfogultságot és jog szerint annak helyt is kellett volna adni. Őt ugyanis egy elfogulatlan és az objektív jogszerűséghez ragaszkodó bíróságnak is el kellett volna ítélnie. Fölösleges volt a bosszú szellemét beengedni a tárgyalóterembe — a Zeneakadémiára — és színpadot teremteni ennek a paranoid komédiásnak. S most, lám, van olyan magyar csoport és sajtó a tengerentúl, mely legendáját táplálja. Isten óvja ezt a boldogtalan nemzetet attól, hogy elszabaduljanak rajta a bosszú és ellenbosszú fúriái. * Végsőkig szorongatott helyzetből, bekerítettségből kitömi egy szűk sávon — nagyon nehéz és életre-halálra szólóan kockázatos vállalkozás. Egyetlen rossz lépés, egyetlen áruló puskalövés, óvatlan zseblámpavillanás végzetes lehet. A nemzet most ebben a helyzetben van. Darabokra tépve, szétszórva, sorai között megbúvó, nyelvi azonossággal álcázott, orvlövész ellenségekkel, bukását leső orgazdák gyűrűjében tesz még egy erőfeszítést, hogy kitörjön az élet felé. A magyarság élni akar s ehhez Istentől kapott, természetes joga van. Ám éppen ezért minden egyes egyedében emberentúli felelősségnek kell lakoznia. Minden rossz mozdulat, minden meggondolatlanul kiejtett szó, minden engedmény az érzelmi nyomásnak — halálos lehet. Könyörtelen ellenségek ülnek hazai és külföldi szerkesztőségekben, belgrádi, bukaresti, pozsonyi és budapesti parlamentekben. Maroknyi magyarok a hajtásban, tudjatok kihasználni minden barázdát és göröngyöt, gyűlöletsörétek sziszegnek fületekbe. Nem halljátok? „Legyetek okosak, mint a
